Ha a nap végére „elnehezül a lábad”, feszülést érzel a bokád környékén, a zoknid pereme „árkot” vág a bőrödbe, akkor valószínűleg Te is érintettje vagy az egyik népbetegségnek. A visszérbetegség vagy más néven alsó végtagi vénás elégtelenség első tüneteit észleled. Ez egy állapot, melynek okait a mozgáshiányos életmódban, az ülő-álló munkában, illetve az örökletes tényezőkben keresd. Nyilván számos krémet, gélt, gyógyszert kipróbáltál már, de nem kaptad meg a hőn áhított eredményt. A fájdalom és az esztétikailag nem túl szép, kiduzzadt erek továbbra is megmaradtak. A megoldás a rendszeres testmozgás (séta, kocogás, kerékpározás, stb.) lenne, de erre nem tudsz vagy akarsz időt szakítani. 

Vénáid (a visszerek) felelősek testedben a vér összegyűjtéséért és továbbításáért a szíved irányába. Az alsó végtagban a vér felfelé „pumpálása” az izmok összehúzódása, azaz a mozgás hatására történik. A lábizmaid megfeszülésük során összenyomják a közöttük futó vénáid, mintegy kipréselik belőlük a vért és az így felfelé mozdul.

A kevés mozgás, az állandó ülés vagy éppen ácsorgás tehető felelőssé a vénás elégtelenség kialakulásáért és a tünetekért is, hiszen mozgás nélkül a vér az ereidben marad, pang. Egyre jobban feszíti és kitágítja a vénáid falát és nem tudnak záródni a vénáidban levő „kapuk”, a vénabillentyűk sem. Ha ez hosszabb időn át, rendszeresen ismétlődik, akkor végül az erek kanyargósan megvastagodnak, kidagadnak.

Kezdetben ez „csak” esztétikai probléma, azonban rövidesen feszülő fájdalom jelenik meg, a lábad „nehézzé” válik – általában ez a visszérbetegség első tünete is. Később a problémáid fokozódhatnak. A feszülés miatt romlik a vérkeringés és súlyos esetben nehezen gyógyuló seb, azaz fekély kialakulásához vezethet.

A kanyargós erekben lelassuló véráramlás jó feltételt teremt a vérrögképződésre (trombózis), ami ha a mélyben futó vénákba is terjed, az életveszélyes embolizáció valószínűségét is fokozza.

A vénás elégtelenség kezelése

Sokan úgy végeztetik a visszér műtéteket, mintha nem lenne holnap…. én megfontoltságot javaslok.

A műtéttel valóban el lehet tünteti a kidagadó eret. Ez azonban csak kozmetikai megoldás, hiszen a kiváltó okot egyáltalán nem szünteti meg! A felületi vénákból a mélyben futó vénákba helyezi át a bajt, ami még nagyobb kockázattal jár. Ezért enyhe és közepes visszeresség esetén is alaposan fontold meg a műtétet! Az életmódváltással több hasznot hajtasz magadnak!

A visszérbetegség megelőzésének és a tüneteid mérséklésének leghatékonyabb és legolcsóbb módja a rendszeres testmozgás lenne. A rendszeres séta, kocogás vagy kerékpározás elegendő lenne a legtöbb esetben. Már említettem, hogy a visszérbetegség az ülő-álló munkát végzők között a leggyakoribb (irodai munka, szalag melletti munka, stb). Ha teheted, válts munkahelyet, munkakört. Olyat, ahol kevesebbet ücsörögsz és ácsorogsz.

Ha nincs módod munkahely váltásra és az edzést nem tudod megoldani, akkor mindenképpen használj valamilyen technikai eszközt, amivel a nap végén kezeled a lábizmaid és csökkented a feszülést! A rendszeres használatukkal megelőzhetsz egy sor nemkívánatos szövődményt.

Izomstimulátor az érszűkületes tünetek csökkentésében

Figyelem! Ilyen készüléket pacemakerrel rendelkező nem használhat.

A lábszárizmokra felragasztott öntapadó elektródákon keresztül izomösszehúzódások sorozatát hozza létre a vádlidban. A kezelés tulajdonképpen a sétát, kerékpározást helyettesíti (hiszen ezt a fájdalom miatt már nem tudod végezni).

elektródák felhelyezése veinoplus Arterial, veinoplus V.I. és veinoplus DVT készülékkel végzett kezeléshez
A kezeléshez az elektródát elhelyezheted a jobb és bal vádlin (ábra jobb oldala). Ez nők és kistermetű férfiak, továbbá enyhe panaszok esetén jó megoldás.
Súlyos panaszok, átlagos és nagytermetűek esetén inkább ugyanazon vádli külső és belső izomhasára kerüljön (ábra bal oldala).
Minél közelebb vannak egymáshoz az elektródák, annál erőteljesebb az izomtorna és ezzel a hatás is.

Az izmok (készülék által kiváltott), ritmikus összehúzódása javítja a vérkeringést, csökkenti a dizzanatot és a nehézláb érzést. Kifejezetten hatékony az éjszakai lábikragörcsök megelőzésében is!

A jobb vérkeringés javítja a nehezen gyógyuló sebek (fekélyek) gyógyulását is.

Ha a panaszaid már nem engedik a napi rendszerességű testmozgást, akkor alkalmazz napi 1-2 vagy szükség esetén akár 3 alkalommal izomstimulátor készüléket a lábszár izmaidon.

Az Elite SII készülék például megfelelő lehet.

blank
Szerző: Dr. Zátrok Zsolt

A Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán végeztem 1991-ben. Hosszú ideig kórházi orvosként dolgoztam, majd elhagytam a pályát és a legkorszerűbb orvosi berendezések használatát oktattam az orvosi teamek számára. 2012 óta kizárólag olyan eszközökkel foglalkozom, melyet a beteg általi, otthoni használatra terveztek. Blogomban ezekről az eszközökről írok, beleértve a biztonságos alkalmazás ismertetését is. Tapasztalataim alapján meggyőződéssel állíthatom, hogy hozzájárulhatnak az egészséged megőrzéséhez/helyreállításához.

10 Comments

  1. A kompressziós harisnya a visszeres problémák tüneti kezelésének EGYIK módja. Önmagában nem elegendő a tünetek visszaszorítására, de hozzájárul a kezelés sikeréhez.

  2. A kompressziós harisnya megoldás a visszeres lábszárakra ?

  3. Ha a daganat a lábszár izmait, csontját érinti, akkor nem. Ha a daganat nem a lábszáron, lábon van, akkor nyugodtan. A csontritkulás nem akadálya a kezelésnek.

  4. Ezt a készüléket lehet-e annak használni akit tumoros betegséggel kezeltek és erős csontritkulása is van, melyre injekciót is kap a gyógyszerek mellett?

    Köszönettel: Éva

  5. A gyógypapucsok feladata a lábboltozat megtámasztása, segítése. Használatukkal megelőzhető-késleltethető a lábboltozat süllyedés, azaz lúdtalp kialakulás.
    Visszerekre a gyógypapucsnak, gyógycipőnek nulla a hatása. Ha visszerei vannak, a műszak végére a lába nehéz, ég, fáj – nos erre semmilyen cipő nem hat. Ahogy írtam a cikkben is. Az ácsorgás a legrosszabb hatású a láb vénáira. Rendszeres séta, kocogás, felpolcolás segít. Munka közben ezt többnyire nem tudja megtenni. Így marad a munka utáni testedzés. Vagy ha mozogni nem akar, akkor helyettesítheti a Veinoplus VI készülékkel vagy a Power Q2200 nyirokmasszázs géppel.

  6. Èrdekelne hogy a gyógypapucsokról mit gondol? Szàmít e hogy munkahelyen milyen
    lábbelibe dolgozok?Àllómunkàt vègzek.

  7. A „kipróbálás” egy olyan évek óta tartó állapotban, mint a visszeres elégtelenség nem sok eredménnyel jár. Nincsenek csodaszerek, amik elfújják egy pillanat alatt azt, ami évek alatt alakult ki.
    A Veinoplus VI készülék orvosilag igazolt hatású eszköz, azonban ehhez kitartó, rendszeres használatra van szükség.

  8. Hol lehet a készüléket megnézni, esetleg kipróbálni.Feltétlenül érdekelne a készülék megvásárlása céljából.

  9. Igen, a Veinoplus V.I. készüléket pont azok számára ajánlom, akik nem tudnak fizikai aktivitással javítani az állapotukon. A készülék „pótolja” a séta, járás hiányát. Ha nincs pacemakere vagy más ellenjavallat, akkor alkalmazza a készüléket, akár 2-3 alkalommal is. Javítani fogja a kezelt végtag keringését, csökkenti az ödémát és a panaszokat.

  10. Édesanyám 91 évében jár és nála jelentkeznek ezek a tünetek, régóta visszeres mindkét lába. nehezen jár, kis távolság megtétele után megáll, duzzadt, fezsülő érzés van az alsó lébszárban. talpa zsibbad. az orvos vizhajtót adott neki amitől rosszul lett. jó-e lehetne neki ez a készülék?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük