Debrecen környékiek figyelmébe – Residence Medical

Rendszeresen kérdezik az olvasók, hogy az általam ismertetett fizikoterápiás kezelések hol elérhetők. A Debrecenben és környékén élők figyelmébe ajánlom a Residence Medical Egészségügyi Centrumot. A fizikoterápiás kezelések mellett Synlab kiemelt magánvérvételi hely is, azaz laborvizsgálatok széles skáláját biztosítja, ezen felül magán járóbeteg szakorvosi rendelőként is működik. A vállalkozás vezetőjével, Lavicska Kálmánnal beszélgettem.

Dr. Zátrok Zsolt (ZZs): Az idősebbek számára a Lavicska név ismerősen csenghet, hiszen az 1990-es évek elején édesapádat országszerte széles körben ismerték. Ő volt a híres TV-doktor, aki éveken át válaszolt a hozzá intézett egészségmegőrzéssel kapcsolatos kérdésekre a Magyar Televízióban. Több könyvet is írt a betegek számára. Testvéreid között is van orvos. Gondolom egyenes utad vezetett ennek az egészségügyi centrumnak a létrehozásához.

Lavicska Kálmán Residence Medical Center

Lavicska Kálmán

Lavicska Kálmán (LK): Egészen biztos, hogy az apai indíttatás közrejátszik abba, hogy bár én nem orvosként végeztem, de immár több évtizede egészségügyi területen dolgozom. A világ egyik legelismertebb orvosi eszköz gyártójának kelet-magyarországi kereskedelmi vezetője voltam. Gyermekkoromban apa orvosi rendelője és a házunk egy épületben volt, így a betegek érkezése, ellátása, a velük való tevékenységek olyan természetesek voltak gyermekként, mint a játékok. A betegek érkezése, ellátása olyan természetes volt, hogy előfordult még a szentesti vacsorák alatt is, hogy apa felállt az asztaltól és a rendelőbe sietett. Nyilván testvérem és én is ezért „vonzódunk” az egészségügyhöz.

ZZs: Milyen elképzeléssel hoztad létre a Residence Medicalt?

LK: A Residence Medical tervét évek óta dédelgetem. Közel 20 évig dolgoztam az előző munkahelyemen. Ennyi év után mindenképpen érdemes változtatni, hogy elkerülje az ember a kiégést. Ez volt az egyik ok. A másik, hogy a pandémia miatt a betegellátásban jelentős változások történtek és megnövekedett a gyorsan elérhető és minőségi egészségügyi szolgáltatások iránti igényt. Találtam egy jól megközelíthető, új és színvonalas épületet és a körülmények alapján úgy gondoltam, itt a megfelelő idő.

ZZs: A rendelőd kétségtelenül esztétikus! Mutassunk néhány képet az olvasóknak!

 

Segítsd további cikkek készítését.


Kattints a részletekért!

LK: Köszönöm! Szakértelem, igényes és elegáns megjelenés, ez mind fontos számomra, de emellett nagy jelentőségű, hogy olyan szolgáltatásokat nyújtsunk, amelyek egyszerűsítik mind a páciensek, mind pedig munkatársaink életét.

Hagy említsek néhány példát. Itt van mindjárt a vérvétel.vénascenner

Óriási rutinnal rendelkező munkatársunk veszi a vért, mégis beszereztünk például egy vénascennert, ami láthatóvá teszi a bőr alatti vénákat, így ha szükséges, a gép által vezérelten szúrjuk meg a pácienst. A rossz vénákkal rendelkezők vénáit sem „szurkálja össze”, nem kell többször próbálkozni.

A fizikoterápiás eszközeink is az egyik legnevesebb európai készülékgyártó termékei, melyek hatékony kezelést biztosítanak.

ZZs: Hogy működik a labor?

LK: Vérvételre orvosi beutaló és sorbanállás nélkül két módon lehet jelentkezni: egyrészt interneten a Synlab online időpontfoglaló oldalán keresztül, másrészt telefonon a 06-30-9944994-es telefonszámon, ahol az időpontfoglaláson túl a vizsgálatra készülésről, a vizsgálat menetéről is felvilágosítást kaphat a páciens.

Előzetes időpontfoglalás után negyedórás időintervallumokban fogadjuk a vérvételre érkező pácienseket, akik így gyorsan, várakozás nélkül kerülnek ellátásra. A levett minták a megfelelő előkészítés után a Synlab laborjába kerülnek. A minta feldolgozása, elemzése itt történik meg. A Synlab szakorvosai által jóváhagyott (validált) eredmények -azaz a lelet- a páciens e-mail címére érkezik. Egyedi titkosított azonosítóval lehet megnyitni, azaz illetéktelenek nem férhetnek hozzá.

A jövő évi terveink között szerepel a laboratóriumi leletek orvosi értelmezését, véleményezését biztosító szolgáltatás bevezetése.

ZZs: Mit értesz ezen?

LK: A nálunk vizsgálatra kerülők jelezték, hogy megkapják ugyan a vizsgálati eredményt, de nem tudják értelmezni. Például mire utal, ha magas a koleszterinszint vagy a vér húgysav tartalma magas? A normáltól eltérő értékeknek „utána kell menni”, azaz abban fogunk segíteni a nálunk vizsgálatot kérőknek, hogy tudják, egy adott eltérés mögött mi állhat és milyen lépéseket kell tenni a kivizsgálás, majd a megszüntetés érdekében. Ez egyfajta tanácsadási szolgáltatás lesz.

ZZs: Miért a Synlab-ot választottad labor-partnernek?

LK: A Synlab Európában a legnagyobb, míg a világon a harmadik labordiagnosztikai vállalat. Több mint hatezer különböző mérést biztosítanak. A hematológiai, kémiai, véralvadási és egyéb paramétereken túl számos speciális vizsgálat is elvégezhető, mint tumormarker, hormon-, autoantitest-, nyomelem-, vitamin-, allergiavizsgálatok, genetikai tesztek, sőt vírusellenes ellenanyagok is kimutathatók.

Az általuk biztosított technikai és szakmai háttér a garancia arra, hogy a hozzánk érkező páciensek a ma elérhető legprecízebb vizsgálatokat és garantáltan pontos eredményeket kapják. 

ZZs: A vérvételek nyilván a délelőtt folyamán történnek, így a rendelő délután készen áll másik ellátásokra.

LK: Igen, a laborvizsgálatok többsége kötelezőn éhgyomorra történik, ezért reggel hétkor kezdünk. Tíz óráig a laborvizsgálatok az elsődlegesek.

A fentarthatóság érdekében fontos a rendelő időbeli kapacitásainak kihasználása. Így kerestem olyan területet, amelyben egyfajta hiányt érzékeltem a városban.

Debrecenben az Egyetem Klinikái és a Kenézy Campus hatalmas mennyiségű akut beteg ellátására képes, akik a néhány napos ellátást követően kerülnek ki az intézményekből. A felépülésük segítése, azaz a rehabilitáció lehetőségei azonban szűkösek.

A rehabilitáció célja, hogy a beteg az akut állapot után minél hamarabb vissza tudjon térni a mindennapi tevékenységeihez.  

Vegyünk egy példát: egy térdprotézis műtét miatt ma már legfeljebb néhány napot tölt kórházban a beteg. Maga műtét sikeres, a beteg hazamegy, de rehabilitációs kezelés hiányában még hónapok múlva sem tud visszatérni a munkába. A térdei remegnek, az izmai nem tartják meg. A műtét előtt már hónapokkal próbálja a páciens kímélni az ízületet így az azt körülvevő izmok veszítenek az erejükből és az izomtömeg is elveszett. Mindemellett az ép oldal túlterhelése figyelhető meg, amely szintén tovább rontja a funkcionalitást. Pedig ezeknek az izmoknak kellene tartaniuk az újonnan kapott protézist Mindezek tekintetében elmondható, hogy a megbomlott izomegyensúly lassítja a protézis beültetését követő felépülési időszakot.

A fizikoterápiás rendelésünk egyrészt segíthet a műtéti felkészülésben – minél jobb izomállapottal kerül műtétre a beteg, annál rövidebb lesz a lábadozás, annál eredményesebb lesz a műtét.

A betegek sokan azt gondolják, hogy a kórházban kapott 3-5 napos gyógytorna és a néhány fizikoterápiás kezelés az összes, amit tenni kell. Aki azonban valaha sportolt az jól tudja, hogy az izomerő visszanyerése, javítása még aktív edzéssel is hónapokba telik.

Fizikoterápiás rendeléseinken képezett gyógytornász- fizikoterapeuta irányításával történik a műtéti felkészítés és az azt követő rehabilitáció.

Sok példát tudnék említeni, amelyben a fizikoterápiás kezelések jelentősen hozzájárulhatnak a páciensek életminőségének javulásához. Ilyen például a stroke utáni maradványtünetek csökkentése, az arcideg bénulás kezelése, különböző ideg- és izom eredetű problémák.

ZZs: Milyen fizioterápiás eszközökkel rendelkezik a rendelő?

LK: Elektroterápiás kezelések széles skáláját tudjuk biztosítani, továbbá rendelkezünk terápiás ultrahanggal, lágylézerrel, lökéshullám-terápiás, nyirok- és vibrációs masszázs géppel is.

ZZs: Ezek az eszközök rengeteg kezeléstípust biztosítanak.

LK: Valóban így gondolom. Ezzel az eszközparkkal szinte bármilyen mozgásszervi panaszt kezelni tudunk. Elsősorban az ízületi, ín és izomfájdalmak, sérülések, gyulladások, nyak-hát-derékfájdalmak, gerincsérv kezelésére, a műtét előtti és utáni rehabilitációra, perifériás bénulás különféle formáira, az elveszített funkció visszanyerésére tudunk koncentrálni.

Emellett a lézerkezelés alkalmas a bőr egyes betegségeinek kezelésére, így nehezen gyógyuló sebek (fekélyek), műtéti hegek.

Debrecenben hiánypótló a gépi nyirokmasszázs kezelésünk is. A nyirokbetegség különféle súlyossági fokozataiban egyaránt tudunk kombinált kézi-gépi kezelést biztosítani.

ZZs: A fizikoterápiás kezelések a legtöbb esetben a sokadik kezelés után okoznak érezhető javulást. Mi az általatok alkalmazott protokoll?

LK : A fizikoterápián ingyenes nyílt napokat tartunk. Szakembereink kikérdezik a pácienst és állapotfelmérés történik. Ezt követően lehetőség van megismerni és kipróbálni az adott problémára megfelelő kezelési módszereket. Amennyiben szeretnék igénybe venni a kezeléseinket személyre szabott kezelési tervet tudunk felállítani.

Természetesen, ha egy adott probléma háttere ismeretlen, akkor szakorvosi vizsgálat javasolt, majd ezt követően történik a terápia felállítása.

A fizikoterápiával viszont nem ér véget a történet. Gyakran találkozunk olyan állapotokkal is, amely állandó kezelést igénylenek ahhoz, hogy a tünetmentes állapot fenttartható legyen. Például a nyirok termelődni fog, a pangás újra kialakulhat, az izom újra letapadhat és sorolhatnám. Fontosnak tartjuk az otthoni orvostechnika megismertetését és népszerűsítését, ezért a kezelési program végén tudunk pácienseinknek olyan otthon használatos eszközöket ajánlani, amivel a nálunk megkezdett rehabilitációjukat saját otthonukban folytathatják.

ZZs: A délutáni-esti órákban szakrendelések vannak. Milyen szakmákban?

LK: Több szakmában is van szakorvosi szolgálatatásunk. Jelenleg ortopédiai, pulmonológiai és belgyógyászati rendeléseink üzemelnek.

ZZs: Hogyan működnek ezek a rendelések?

LK: A szakrendeléseinket egyelőre a betegek még nem fedezték fel, van még szabad kapacitásunk. Ami előny a hozzánk fordulók számára: időpontra érkezve, várakozás nélkül, magas szakmai színvonalon, elegáns környezetben kapnak szakorvosi ellátást. Nem hónapokra előre kell foglalni, hanem orvosi beutaló nélkül, rövid határidővel tudjuk fogadni a betegeket.

ZZs: Mik a tervek a közeljövőre?

LK: Reményeim szerint a jövő évben tovább bővülnek a szolgáltatásaink és az elérhető szakrendeléseink palettája.

Residence Medical rendelő elérhetőségei

Cím: 4032 Debrecen, Bólyai utca 2.

University Residence épületében

Időpontfoglalás: 06-30-9944994

Fizikoterápia információ: 06-30-8363269

rendelo@residence-medical.hu

www.residence-medical.hu

blank

HOZZÁSZÓLÁSOK

Wordpress (2)
  • comment-avatar

    Köszönöm, hogy megosztotta a véleményét!

  • comment-avatar
    Edit 1 év

    Nekem a „Lavicska” név bőven elég referencia! Kálmán édesapja megmentette az életem. Azzal, hogy ez az egészségcentrum létrejött még több ember számára nyílik esély a gyógyulásra.
    Sok sikert kívánok!