Elhízás és nyiroködéma (limfödéma)

Az elhízás a nyiroködéma „melegágya”. Ha elhízol, akkor ezzel növeled a nyiroködéma kockázatát is. Ha már megjelent a nyiroködémád és ezután hízol, akkor jelentősen súlyosbítani fogja a tüneteket. A nyiroködéma veleszületett és szerzett formáiról már írtam, ebben a részben pedig az egyik legfontosabb kockázati tényezőről, az elhízásról fogok. 

Elhízás és nyiroködéma kapcsolata

Nem kerülgetem a forró kását: az elhízás, különösen a nagymértékű, jelentősen növeli a nyiroködéma megjelenésének kockázatát. Ha pedig már meglévő limfödéma esetén hízol néhány kilót, akkor súlyosbítja annak tüneteit.

A klinikai vizsgálatokkal egyértelmű kapcsolatot mutattak ki a testtömegindex (BMI) és a limfödéma (4) kialakulása között. A magasabb indexhez magasabb nyiroködéma előfordulás társult. Hasonlóképpen gyakrabban alakult ki a felsővégtagi nyiroködéma mellrák műtétet követően akkor, ha elhízás is társult (1,2,3).

Miért rontja az elhízás a nyirokkeringést?

A zsírszövet sok eret és így sok vért tartalmaz és ez nagy mennyiségű „nyirok” képződését eredményezi. A több nyirok pedig lassabban tud a lábakról a testbe visszatérni. Az elhízással járó több folyadék túlterheli a nyirokrendszert, különösen, ha már egyébként is károsodott volt.

Felszaporodott zsírszövet összenyomja a puha és vékonyfalú nyirokereket (elszorítja a nyirok útját) és ez elősegíti a limfödéma kialalkulását.

Az elhízáshoz társuló izomgyengeség és a kevesebb mozgás szintén kedvezőtlenül befolyásolja a nyirokkeringést

Az elhízás szintén gyakori kísérője a krónikus vénás elégtelenség (CVI, azaz visszeresség), mely tovább növeli a nyirokrendszerre háruló folyadékterhet, így jelentős szerepet játszhat az alsó végtagi nyiroködéma kialakulásában és rosszabbodásában.

Súlycsökkentés, mint kezelési mód

A nyiroködéma kezelés sikerét jelentősen akadályozza a túlsúly!

Segítsd további cikkek készítését.


Kattints a részletekért!

Elhízott betegeknél gyakran lehetetlen alkalmazni a kötszereket, a kompressziós ruházatot. Különösen az alsó végtagokat érintő limfödémiában. A fásli, harisnya nem maradnak a helyükön, hajlamosak néhány lépés után lecsúszni.

Az egyéni méretre gyártott kompressziós ruhák ára egyébként is magasabb. Ahogy az extra méretre szükséges kompressziós csizma, kesztyű ára is.

Minél magasabb a testsúlyod, annál nehezebben tudod magad kezelni (fáslizás, harisnya felhúzás, stb.), nehezebben mozogsz és ezért nehezebben szabadulsz meg túlsúlytól is. Azaz ördögi körbe kerülsz!

A testsúly csökkentése, a rendszeres fizikai aktivitás és a kalóriaszegény étrend elengedhetetlenül fontos a nyiroködéma sikeres kezeléséhez! 

Mindent egyben a nyiroködémáról

Iratkozz fel hírlevelemre és tudj meg mindent a nyiroködéma okairól, tüneteiről, kezelési lehetőségeiről, diétáról, gyógytornáról és ön-masszázsról!

Az Adatvédelmi szabályzatot itt olvashatod el.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Wordpress (6)
  • comment-avatar

    Ez egy nagyon nehéz kérdés! Általában a nyirokmasszázs végzését nem javasoljuk olyankor, ha aktív daganat okozza. Amikor a lábból masszázzsal (lehet akár kézi, akár gépi) a nyirkot kipréselik, akkor fennáll a kockázata, hogy a daganatból sejtek szakadnak le és azokat a vér és nyirokáram elsodorja, terjesztve a rákot.
    Az ön által leírt esetben azonban egyértemű, hogy a daganat nem kioperálható, a kemo és sugárterápia ellenére a daganat terjed, nő.
    A feszülő láb miatt azonban a beteg nagyon szenved, sőt ez segítség nélkül tovább fog fokozódni.
    Azaz az orvosokkal azt kellene mérlegelni, mit lehet tenni. A daganat úgy tűnik, gyózött, tehát a daganatot nem lehet már meggátolni. A szenvedést pedig igen. És ez -a beteg szenvedésének mérséklése- az adott esetben már felülírhat minden más szabályt.
    Ezt kellene mérlegelni a kezelőorvosokkal egyeztetve.

  • comment-avatar
    Béla 2 hónap

    Páromnak lágyéki nyirokcsomó daganata van. A sugárkezelés után alakult ki nyiroködema a lábában. A lágyékban összecsapzódott elhalt es aktiv daganatos sejteket nem tudják kioperálni, mert a venára es artériára van ránőve.
    Kemoval és még egy sorozat sugárral próbálták a csomót összezanzásitani, hogy műthető legyen, de az csak egyre nő. Már 6,5×5,2 cm-es és van pár kisebb is. A lába akár a beton, olyan kemény. Feszül, fájdalmai vannak, es trombózis is kialakult az összenyomodott erek miatt.
    Kerdésem, hogy tud-e ajánlani valami megoldást a dologra?

  • comment-avatar

    Az első és legfontosabb lépés az lenne, hogy elolvassa a nyiroködémával kapcsolatos cikkeimet, hogy „tisztába kerüljön” a betegségével kapcsolatban!
    Ha nem tudja, mivel áll szemben, nem tudja azt sem, hogy mit tehet ellene! Ide kattintson és az összes nyiroködémával kapcsolatos írásomat megtalálja. Egymás után nyissa meg, olvassa el őket! Ha olvasás után marad kérdése, azt ismét tegye fel.

  • comment-avatar
    Piroska 2 év

    Szeretném válaszát kérni.
    Bal alsó végtagot érinti a nyirok ödéma 54 éves vagyok és 93kg.Érdeklődnék mit tegyek hogy könnyítsem minden napjaim mert a duzzadt lábam megkeseríti az életem már évek óta. Köszönöm önnek.

  • comment-avatar
    Dr. Zátrok Zsolt 4 év

    Nem vagyok híve sem a gyógyszereknek, sem a fogyókúrás csodalöttyöknek. A fogyás kulcsa nem egy termék, hanem Te magad! Az elhatározás, hogy lefogysz és megvalósítod.
    A fogyás csak akkor tartós, azaz csak akkor sikeres, ha az életmódod változtatod meg. Egy pár hétig tartó diéta (vagy nevezzük nevén: önsanyargatás) teljesen értelmetlen, szerintem soha nem segít, mert átmeneti hatású. Csak annyit eredményez, hogy az ételmegvonás hatására lemegy néhány kiló. Ilyenkor jön az elégedettség és a visszatérés a régi étrendhez, életmódhoz – és már jönnek is vissza a kilók.

    Ha nekiállsz ilyen italokat inni, az pont egy ilyen pár hetes átmeneti fogyáshoz vezet. Mivel kontrollált kalóriát tartalamznak, fogyni fogsz. De nem a löttytől, hanem attól, hogy nekiduráltad magát és csak ezt a korlátozott energiamennyiséget viszed be. Azaz ha arra van akaraterőd, hogy ilyeneket igyál, akkor arra is lenne, hogy a szokásos és ízletes ételeiből kevesebbet egyél, hogy kihagyd mindazt, amire nincs szükséged.Ez a legnehezebb.

    A fogyókúra lassú. Normálisan fél kilót lehet fogyni hetente (úgy, hogy nem jelent szenvedést), azaz 2 kg-ot havonta. Ennél több is lehetséges, de azt kínnak hívják – ezért sem lehet tartós, mert alig várja az ember, hogy abbahagyja az önkínzást. Tartósan fogyni csak az életmód teljes megváltoztatásával lehet. A legjobb, ha van egy olyan ismerőse, akivel együtt kezdenek bele a változtatásokba és amikor egyikük „elgyengül”, elkeseredik, akkor a másik segít és átlendíti a holponton.
    Életmódváltásban benne van, hogy a táplálkozást át kell rendezni. Felül kell bíráni, hogy eddig mit ettél és ebből mi maradhat meg. A táplálkozás egyensúlyon alapul. Egyik oldalon az energiafelhasználás, a másikon az energiabevitel áll. Ha a testsúlyod nő, akkor többet eszel, mint kellene, ha a testsúlyod csökken, akkor kevesebbet.
    Ezt egy egyszerű mérleggel lehet követni. Ha nő a súlyod… többet ettél, mint amire szükséged lett volna. Nincsenek csodák! A mérleg nem hazudik, azt mutatja, amit megettél. Nem lehet hivatkozni semmire, ilyen-olyan betegségre, „nekem még a víz is árt”…. mert a kalóriák csak a szájadon keresztül kerülhetnek a testedbe.

    A testsúly gyarapodás másik oka, hogy a bevitt kalóriákhoz képest keveset adsz le, azaz keveset mozogsz. Ülsz az irodában, a buszon, az autóban, a tv előtt. El kell hagyni a karosszéket és napi rendszereséggel mozogni kell. Ezt lehet végezni otthon a szobában is (torna, jóga, stb), le lehet menni futni, kerékpározni vagy sétálni. A konditeremben is mindig van hely. Az edzéssel leadott energia segít az egyensúly megtalálásában. Az edzés akkor jó, ha az életmód részévé válik.

    Én nagyon hasznos segítségnek tartom a mennyikaloria.hu oldalt. Rögzíthetsz mindent, amit megeszel, megiszol és amennyit mozogtál. Megmutatja az egyensúlyt. Tudni fogod, mennyi a bevitt energia, mennyit kell csökkentened, hogy negatívba forduljon a trend.

    NE KAMPÁNYBAN FOGYÓKÚRÁZZ! Ennek csak időleges hatása van! Rendezd át az életed, aktivitásod, étkezésed és visszanyered a testsúlyod – ez egyben egyenes út a betegségek elkerüléséhez is. Azaz hosszútávon kiváló hatású.

    A fentiek alapján már értheted, hogy én nem hiszek csodaszerekben, csak az emberi lelkierőben. Szedd össze az akaraterőd, bízz magadban és ne a löttyökben! Sok sikert!

  • comment-avatar
    Kati 4 év

    Szeretném megkérdezni, hogy testsúlycsökkentés céljából, mit szól a Life Tilt termékekhez? Ha esetleg ismeri a terméket, adna ebben tanácsot? Nagyon kéne 20 kg-t fogynom, a lábamnak nagy szüksége lenne rá. Csak az egyik lábamat érinti a probléma. Nagyon nagy balesetem volt, abból ered a nyirokpangás. Köszönöm előre is a válaszát.