Nyiroködéma otthoni kezelése - Dr. Zátrok Zsolt blog

Nyiroködéma otthoni kezelése

A nyiroködéma otthoni kezelése a betegre és családjára hárul! maga a betegség nem gyógyítható, a tünetei kezelés nélkül folyamatosan s megállíthatatlanul rosszabbodnak, így csak a rendszeresen végzett, úgynevezttt fenntartó kezeléssel lehet a tüneteket olyan szintre visszaszorítani, hogy az ne akadályozza a mindennapi életvitelt. 

Nyiroködéma kezelés szintjei

A nyiroködéma kezelésének két szintje van

  1. Orvosi kezelés, amit nyiroködéma szakrendelőben vagy ezzel foglalkozó kórházi osztályon végeznek.
    Ez rövid távú, néhány napos intenzív kúra abból a célból, hogy a súlyos ödémás állapotból kihozzanak, gyorsan csökkentsék az ödémát és hazabocsássanak.
  2. Otthoni, fenntartó kezelés
    Az év további 360 napját jelentő időszak. Ebből következik, hogy a számodra sokkal fontosabb, mint a kórházi kezelés. CSAKIS RAJTAD múlik, hogy milyen állapotot tartasz fenn és elkerüld, hogy ne romoljon annyira az állapotod, hogy kórházi kezelésre szorulj.

Miért megállíthatatlan?

A nyirok egészséges emberben is minden szívveréssel keletkezik. Azaz amíg a szív dobog, addig nyirok is keletkezik. A nyiroködéma akkor jelenik meg, ha a nyirok összeszedéséért és keringésbe visszajuttatásáért felelős nyirokrendszer nem látja el megfelelően a feladatát, azaz a nyirok nem kerül vissza a vérbe, így a végtagokban (vagy az érintett testtájon) felgyülemlik.

Az elszállítási képesség hibáját okozhatja veleszületett állapot, de sokkal többször a nyirokereket érintő baleset, műtét, daganatkezelés, fertőzés, stb. következménye.

Mivel a nyirok folyamatosan keletkezik, az elszállítási képesség pedig tartósan meggyengült, így a beteg élete az ödéma visszaszorítására tett kísérletek sorozata. Ha kezelsz, az ödéma visszaszorul, de amint abbahagyod a kezelést, máris kezdődik a visszatelődés és csak idő kérdése, hogy láthatóvá, érezhetővé válik.

A nyiroködéma otthoni kezelése

A kezelési lehetőségeket két csoportba sorolhatjuk

  • a nyiroködéma indirekt kezelése

    • ezek önmagukban nem elegendők a duzzanat megszüntetéséhez, de hozzájárulnak az ödémacsökkentő kezelések sikeréhez
    • felpolcolás -észrevehetted, hogy reggelre az ödémád csökken. Ennek oka, hogy fekvő helyzetben a nyirok egyszerűen szétfolyt a testedben. Amint felülsz, felállsz, a gravitáció hatására a nyirok visszasüllyed a láb és kézfejbe. Ezt használd ki napközben: pihenj le 15-20 percet, felpolcolt végtagokkal.
    • rendszeres testmozgás (séta, nordic walking, kerékpározás és nyiroködéma torna). A nyirokkeringés természetes motorja az izmok ritmusos összehúzódása. Ez tereli vissza a nyirkot a végtagokból centrális irányba. A mozgáshiány önmagában fokozza az ödémát. A napi testmozgás a nyiroködéma csökkentés legtermészetesebb és legolcsóbb módja.
    • táplálkozás – kerüld az állati zsírok, fehérjék fogyasztását (ha tudod, hagyd el teljesen). Emeld a zöldségek, gyümölcsök arányát.
    • optimális testsúly visszaállítása – az elhízás fokozza a nyirokképződést, mert a zsír gazdag érhálózattal rendelkezik, sok vizet tart vissza, így több nyirok keletkezik. A felesleges kilók leadásával a tüneteid is javíthatod.
    • ödémacsökkentő szerek elhagyása – egyes vérnyomáscsökkentők, hormonok, szteroid és non-szteroid gyulladáscsökkentők, cukorbetegség ellenes szerek fokozzák az ödémaképződést. Cseréld le vagy hagy el a “gyanús” szereket.
    • bőrápolás és higiéné – az ödémás és feszülő bőr sérülékeny, a rossz keringés miatt a gyógyhajlama rossz. Ezért óvd a lábad minden sérüléstől, rovarcsípéstől, sebzéstől. Különösen ügyelj a körömápolásnál.
    • a meleg fokozza az ödémát – viselj könnyű, jól szellőző ruhát. Kerüld a melegvizes kád és medencefürdőt, a szauna minden formáját, a vákuumos testkezeléseket, a napozást.

  • direkt ödémacsökkentő kezelések

    • ezek célja az ödéma visszaszorítása a normális körfogatra
    • kötözés – minimális ödémacsökkentő szerepe van, sokkal inkább az ujjak közötti, sérülékeny redők védelme, a sérülések megelőzése a célja. Nyirokcsorgás, fekély esetén a sebvédelem és a fertőzések megelőzésére is használatos.
    • fáslizás – azoknak ajánlott, akik relatíve keveset mozognak. Alacsony rugalmasságú fáslit használnak hozzá, mely alá habszivacs nyomáselosztó alátét kerül. Gyorsan kiszorítja az ödémát, így meglazul, lebomlik. Rendszeresen újra fel kell helyezni. A kéz-lábfejen szorosabb legyen, mint fentebb, így könnyebben mozdul el a nyirok. Elhízott, vaskos combról gyorsan lepereg, a hajlatban összegyűlik és bevág. Igazítsd meg!
    • rugalmas harisnya (kesztyű) – azoknak ajánlott, akik sokat mozognak, mert felerősíti az izommozgás ödémacsökkentő hatását. Kevésbé szoros, mint a fásli, azonban annál rugalmasabb. Felvétele nem könnyű, különösen testes, elhízott számára.
    • kézi nyirokdrenázs – finom mozdulatokkal végzett masszázs, mellyel az ödémát az ép keringésű terület felé simítja, tereli a terapeuta. A kézi nyirokdrenázst az 1930 as években fejlesztették ki. Nincsenek meggyőző bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy hatékony lenne. Ennek ellenére kiterjedten alkalmazzák, mert ez a “hagyomány”, hiszen száz éve így történik. Nyugaton egyre inkább megkérdőjelezik a létjogosultságát. A szükséges kezelésszámban a többség számára megfizethetetlen. A kezelést soha nem akkor kapja a beteg, amikor leginkább szükséges neki, hanem amikor a masszőr ráér és fogadja.
    • ön-nyirokdrenázs – a beteg által végezhető nyirokmasszázs, mely kis tanulással elsajátítható. Hátránya, hogy a testes, elhízott, mozgásban korlátozott emberek nem tudják végrehajtani pl. a láb kezelést, mert nem tudnak lehajolni a saját lábukhoz. A vékony, hajlékony, mozgékony emberek számára kiváló!
    • elektroterápiás nyirokdrenázs – az elektromos impulzussal kiváltott izomösszehúzódások a járáshoz, azaz a nyirokkeringés legtermészetesebb motorjához hasonlóan javítják a keringést, csökkentik az ödémát.
    • gépi nyirokdrenázs – a kompresszió, azaz összenyomás segítségével váltja ki a nyirok elmozdulását és a kezelőmandzsetták légrekeszeinek egymás utáni felfújásával tereli az ép terület felé. Tanulmányokkal igazoltan a leghatékonyabb módszer. Segíti az artériás, vénás és nyirokkeringést egyaránt, továbbá csökkenti a trombózisveszélyt. Lassan, de biztosan át fogja venni a többi módszer helyét az otthoni, fenntartó kezelésben.

Mindent egyben a nyiroködémáról és otthoni kezeléséről

Szeretnél mindent megtudni arról, hogy mi okozza a nyiroködémát, hogyan tudod a tüneteit "kordában tartani", hatékonyan kezelni?

Ha igen, akkor add meg a mail címed és kattints a “Kérem a tájékoztatót” gombra.

Mivel a nyiroködéma sok állapottal összekeverhető, sokféle oka lehet, kezelése sem egyszerű, így több részre bontottam az információt. Néhány nap alatt mindenre fény derül. Elmentheted, újra megnyithatod, bármikor hasznodra lehet. Bízom abban, hogy a betegség és a kezelési lehetőségek alapos ismerete segít a tüneteid megszüntetésében, állapotod javításában

Adataid önkéntes megadásával és a Kérem a tájékoztatót gomb elfogadásával hozzájárulsz, hogy neved és e-mail címed kezeljük. Ezt a meghatalmazásod bármikor visszavonhatod. Minden levelemben találsz leiratkozási lehetőséget. Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatod el.

blank
blank
blank
KATEGÓRIÁK
CÍMKÉK

HOZZÁSZÓLÁSOK

Wordpress (33)
  • comment-avatar

    Szerintem azért nem találja, mert nem a saját nevét használta sem akkor, sem most és nem tudja, “kiként” írt 🙂 Legutóbb Zalatnai Jánosné volt 🙂

  • comment-avatar

    A vénamasszírozó készülékek trombózis utáni állapotra alkalmazhatók. A visszeres eredetű panaszokra a leghatékonyabb a rendszeres testmozgás (séta, kerékpározás). Gépet akkor kell használni, ha mozogni már nem tud vagy nem akar. Olvassa el ezt a cikkemet.

  • comment-avatar
    Z.Tünde 1 hónap

    T.Cím!
    Kérdésem volt, email szerint kaptam is választ, azonban a hozzászólások közt nem találom.

  • comment-avatar

    Például a Lidl-ben lehet gyakran lábmasszírozót kapni, elég olcsón. Korábban nyirokmasszázs készülékként is hirdették. A napokban is volt a Lidl akciós katalógusában ilyen és Ön már a sokadik, aki a panaszai fokozódása miatt hozzám fordul.
    Azt kell mondani, megérdemli, aki egy élelmiszerboltban orvosi eszközt vásárol!
    Az ott dolgozók azt sem tudják, eszik-e vagy megisszák a terméket, így azt sem, mire való.
    A jelzett termék egy vénamasszírozó, ami mélyvénás állapot maradványtüneteinek kezelésére való készülék. A nyiroködémát biztosan rontja, nyiroködémásoknak TILOS az ilyen eszköz. Néhány hét alatt kezelhetetlenné lehet vele rontani a nyiroködémát. Olyan, mintha kőbaltával kezdene üveget tisztítani.
    A nyirokmasszázs gép nem véletlenül drágább eszköz. Pontosan állítható rajta a kezelési nyomás és precízen terelhető vele az ödéma.
    Nyiroködéma kezelésére nyirokmasszázs gép való és nem lábmasszírozó vagy vénamasszírozó (már a nevükben is benne van, hogy másra valók).

  • comment-avatar
    Mária 2 hónap

    Vivamax készüléket vettem használtam Nagyon szoritott utána a lábam feszes lett kézzel tudtam “felpuhitani+Ezek után javasolná

    az

    otthon használható komolyab gépet? Válaszát megköszönöm

  • comment-avatar

    A mélyvénás trombózis erős fájdalommal, duzzanattal, bőrpírral jelenik meg. Eltéveszthetetlen. Már a gyanúja esetén is azonnal orvoshoz kell fordulnia, a rendelőben egyszerű ér-ultrahang vizsgálattal diagnosztizálni lehet.
    Friss mélyvénás trombózist TILOS otthon kezelni – kórházi ellátásra van szükség.
    A boka dagadását okozhatja baleseti sérülés is – ilyen például a lépcsőn leesés következménye. Az ilyen duzzanat a sérülés felgyógyulása után megszűnik. A sérüléses duzzanatra nem hat a vízhajtó.

  • comment-avatar

    A leírtak alapján az ödémáját 1., a szívbetegsége + 2., az ülő életmód és kevés mozgás okozza.
    A lábból a gépekkel “kinyomott” folyadék visszakerülve a vérkeringésébe megterhelheti a szívét és a panaszokat (szorítás, nehézlégzés) okozhat. Beteg szív esetén mind a vénamasszírozás, mind a nyirokmasszázs csak nagyon óvatosan alkalmazható.
    A szívműködést támogató gyógyszerek segítik ebben az állapotban.
    Ezen felül a fizikai aktivitása fokozatos növelése segít a lábak vérkeringésének javításában. Gyakran mozogjon, séta, lassú kerékpározás jön szóba. Kezdetben csak 5-10 percet végezze, és minden második napon növelje az “edzésidőt” 1-1 perccel. Mire eléri a napi 60 percet, az állapota is javulni fog.

  • comment-avatar
    Nagyne Annamaria 2 hónap

    Tisztelt Zartok Zsolt Dr Ur! megneztem a gepeket, oriasi dillemaba vagyok, mert nekem osszetevo problemaim vannak,az igaz megallapitottak, hogy van limfo odemamde ha esesetleg melyvenas trombozisom van azt hogyan tudom meg?? arra ajanlottak a Dio-PP-t szedek hasonlo termeketa VenoLife-t a ballabon a vadlim dagadt es a terdem is, de viszont a bokam karcsu/ leestem a lepcson es azota van ez a problemam azelott ha bevettem vizhajtot, lement a laban dagadasa es mindket labam vekony volt.Tisztelettel:Nagyne Annamaria

  • comment-avatar
    Zalatnai Jánosné 2 hónap

    Tisztelt Dr. Zártok Zsolt!
    Térdemnél visszér kidudorodik, kompressziós harisnyát javasoltak. Infarktus miatt hálót ültettek a szívembe. A bokám, alsó lábszáram dagad, feszül, rendszeresen vízhajtót kell szednem. Kérdésem, hogy a vénamasszírozás vagy a nyirokmasszírozás lehet a számomra a megoldás illetve mi lenne az Ön javaslata? Egész nap ülőmunkát végzek.
    Válaszát előre is köszönöm!
    sziszicica

  • comment-avatar

    a protézis nem akadálya a gépi nyirokmasszázsnak. A cikkben egyébként felsoroltam az ellenjavallatokat.

  • comment-avatar
    Kecskésné Panyi Mária 4 hónap

    Mindkét terdemben térdprotézis van.használhatom-e a gépet??

  • comment-avatar

    Talán észrevette már, hogy reggelre a nyiroködémája csökken, kevésbé erőteljes, mint napközben.
    Ez azért van, mert a vízszintes helyzetben könnyebben “folyik” ki a nyirok a lábból.
    Ha ezt megértette, akkor azt is érti, miért érdemes fekvő helyzetben végezni a nyirokmasszázs kezelést. Ülve-állva önmaga kezelését teszi nehezebbé és kevésbé hatékonnyá.
    Szóval a válaszom: lehet ülve vagy állva kezelni, de tök értelmetlen, mert Önmaga ellen dolgozik.

    A gépi nyirokmasszázs szükség esetén naponta többször is alkalmazható. A több és enyhe kezelés jobb, mint az egyszeri hosszú és erős nyomású. Olvassa el még ezt a cikkem is.

  • comment-avatar
    Skubi 4 hónap

    T. Zártok Zsolt!
    Ülő, álló helyzetben alkalmazható e a nyirok masszázs, vagy muszály feküdni?
    Egy nap lehet e többször masszirozni és ha igen milyen hosszan?
    Köszönöm a válaszát.

  • comment-avatar

    Köszönöm a jelzését! Egy technikai probléma okozta, amit megjavítottunk. Köszönöm, hogy segített elhárítani a hibát!

  • comment-avatar
    Zséli Julianna 7 hónap

    Tisztelt Dr Zátrok Zsolt! Nem működik a tájékoztatás küldése. Többször próbáltam már, de mindig ezt írja ki:
    Hoppá! Valami nem működött. Kérem, próbáld újra később!
    Megnézné, h mi az a valami, ami nem működött?
    Köszönettel: Zséli Julianna

  • comment-avatar

    A cikkben van egy e-mail megadási lehetőség. Oda írja be a mail címét és kattintson a “Kérem a tájékoztatót” gombra.

  • comment-avatar
    lazarsandorne@gmail.com 8 hónap

    Kérek tájékoztatást elöre is köszönöm.

  • comment-avatar

    Személyes tanácsadás kérhető. Ilyenkor alaposan megbeszéljük a nyiroködémával kapcsolatos teendőket, a nyirokmasszázs gép működését és alkalmazási szabályait. Ennek része lehet, hogy segítek a készülék megfelelő beállításában. Előzetes bejelentkezés szükséges!

  • comment-avatar
    BSzilvia 8 hónap

    Tisztelt Dr.Zátrok Zsolt,
    Személyes beállîtást vállal?
    Köszönöm
    B.Szilvia

  • comment-avatar
    Dr. Zátrok Zsolt 10 hónap

    Sokat segítene, ha működő e-mail címet adna meg, illetve olyan telefonszámra kérne visszahívást, amin tényleg elérhető. Nem tudjuk milyen mobilszámot hív, mert olyat nem adtunk meg. Vonalas telefonszámunkat használja. Ez nyitvatartási időben mindig működik, de időnként előfordulhat, hogy várakozni kell.

  • comment-avatar
    Horváth Istvánné 10 hónap

    Láttam a visszahivásukat de áramszünet miatt nem müködött a telefon. Most meg hivtam Önöket de nem vették fel már a telefont. Mobilon is próbáltam de ott meg nem kAPCSOLHATÓ ez a szám.Nem tudom most már hogyan tudnám Önöket elérni hogy végre beszélni tudjak a készülékkel kapcsolatban. Nagyon szépen köszönném ha végre érdemi eredményt érnék el

  • comment-avatar
    Dr. Zátrok Zsolt 10 hónap

    A megadot adatai alapján “M” méretű láb mandzsettára van szüksége, amihez “Láb toldalék M méret” kiegészítő is szükséges.
    Ez a bővítő idővel – ahogy a kezelés hatására az ödéma csökken kivehető lesz.
    Ha szívbetegsége van vagy magas vérnyomása (ami gyógyszerekkel sem áll vissza normális szintre), akkor csak 1 mandzsettával kezelhet egyszerre. Ha ilyen nincs, akkor mindkét lábát kezelheti egyszerre.

  • comment-avatar
    H. Istvánné 10 hónap

    Elküldtem az adataimat de nem látom hogy megérkezett-e most leirom mégegyszer:magasság:76,talp:25,comb:60,térd alatt:50,lábszár:45,boka:40,lábfej kerülete:28cm.

  • comment-avatar
    Dr. Zátrok Zsolt 10 hónap

    Akkor tudok segíteni, ha pontos mérést végez a boka, vádli, térd és combtő körfogatait mérje meg. Ez alapján tudok tanácsod adni a megfelelő mandzsetta méretről!

  • comment-avatar
    H. Istvánné 10 hónap

    A Power q 1000plus masszirozót szeretném megvásárolni de nagy a félelmem látatlanba próba nélkül megvenni. A boka és a lábfej mérete átesik már egy nagyobb kategóriába viszont a többi méret meg kisebb.Szeretnék olyan szakemberrel felvenni a kapcsolatot, aki pontos felvilágositást tudna adni Ha lehetséges pontos felvilágositást kérnék Köszönettel

  • comment-avatar
    Dr. Zátrok Zsolt 10 hónap

    Meglehet, hogy nem olvasott el mindent! Vagy nem alaposan. Nem mindenki kezelhető, ez benne van a cikkekben is. Olvassa el a “Nyiroködéma otthoni kezelése” című írást. Megtalálja benne azokat az állapotokat, amikor a nyiroködéma kézi/gépi masszírozása tiltott vagy nem vezet eredményre. Az orvosnak sokszor mérlegelni kell, hogy a tiltás ellenére javasol-e kezelést – például sok orvos tiltja a nyirokmasszázst, ha lábszárfekély jelenik meg. Én meg azt mondom, hogy a fekély soha nem fog meggyógyulni, ha nem csökkentik a láb feszülését. A masszázs sok esetben a kisebb rossz! Szóval az orvosainak ezt is érdemes lenne figyelembe venniük. Bár 20 évvel ezeéőtt nem engedték, de a mai helyzetében nem biztops, hogy a tiltás a jó döntés. Ezt azonban távolról nem lehet eldönteni.

  • comment-avatar
    Szilvia 10 hónap

    Kedves Doktor Úr! Meglepett írása a nyirokmasszázsról. Több, mint 20 éve vannak nyirok-keringési problémáim. Kezelőorvosaim rendre mindig kifejezetten eltiltottak és eltiltanak a nyirokmasszázstól. Úgy a kézi, mint a gépi alkalmazását is a “tilos” kategóriába sorolják.
    A szinte állandósult ödéma és egyéb szövődményei már teljesen megkeserítik az életemet. Az is tény, hogy többször volt trombózisom. Vehetem-e készpénznek, hogy lehet alkalmazni a nyirokmasszázst? Köszönöm!

  • comment-avatar
    Dr. Zátrok Zsolt 11 hónap

    A nyirokcsogás oka a nyirok felszaporodás miatti feszülés.
    A csorgást csak a duzzanat megszüntetésével lehet megállítani. Amíg a feszülés fennáll, a kenőcsök semmit sem hatnak, nem fog begyógyulni a seb.

    A duzzanat csökkentése érdekében (ahogy az orvosai is javasolták) naponta, sőt naponta akár 2-3-szor is kezelni kellene nyirokmasszázs géppel.
    A szivárgás nem akadályozza a kezelést, de higiéniai okból a szivárgó részeket be kell kötözni, hogy a kötszer felszívja a nedvet.

    A súlyos ödémához a Power Q-2200 vagy a Power Q-1000 Premium gépet javaslom.

  • comment-avatar
    Horváth Istvánné 11 hónap

    Nyirok ödémám van mind a két lábamon sajnos olyan állapotban hogy a nyirok folyadék állandó jelleggel folyik a bőrgyógyász irt rá kenőcsöt de nem használ, naponta fertőtlenitő spray-vel befujom nem sok eredménnyel. Kórházba is voltam ott előirták a gépi masszást, de elmenni nem tudok mozgás korlátozottságom miatt ezért szeretném itthon kezelni de nem mondták az orvosok hogy mig a lábam folyik nem használhatom nem tudom hogy mivel kellene kezelni hogy végre kezelni tudnám vagy igy is használhatő a gép? tanácstalan vagyok ezért kérném doktor úr tanácsát köszönettel

  • comment-avatar
    Dr. Zátrok Zsolt 12 hónap

    a Power Q-1000 Plus és Premium készülékeket a medimarket.hu webáruház forgalmazza.

  • comment-avatar
    Gabi 12 hónap

    Mellműtét utáni nyuroködémám van. Félévente járok kezelésre 1 hétig naponta kézi és gépi kezelést alkalmaznak. Hol lehet olyan gépet vásárolni amit a doktor úr javasol?

  • comment-avatar
    Dr. Zátrok Zsolt 12 hónap

    Gondolom a Lidl-ben vette!? Nyirokmasszázs eszközként árulnak ilyen egyrekeszes eszközt. Valójában ezt a trombózis utáni állapot kezelésére találták ki, de már arra is elavult. A trombózis utáni állapotra nem kell nagyon precíz nyomásbeállítás, de a nyiroködémára annál inkább. Ha nyiroködémája van, akkor azt csak rontani tudja vele.

  • comment-avatar
    Erika 12 hónap

    Tisztelt cím!

    Egyszerű, nem szabályozható nyirokmasszázs csizmát vettem. (Megállapított és kórházilag kezelt limphödémám van.) Ez csak a lábszárra tehető, ám a comb ödémásodása súlyosabb. Kérdésem: van-e így haszna az egész lábra? Nem tesz-e nagyobb kárt, hogy pontosan nem lehet beállítani a nyomást, csak a tépőzár szorosságával? Kétoldali tüdőembóliám volt három éve, asztmás vagyok,agyi érszűkületem van és magas vérnyomásra gyógyszert szedek. Nem károsítja-e ezeket a problémákat egyenlőre ez az alsó végtagi masszázscsizma? És ha későbbiekben használnám a combtőig érő csizmát?
    Köszönettel: Erika