Szabó Csilla ultrafutó tapasztalatai a Fixx 1.0 masszázs gépről
Citius, Altius Fortius. Az ember lánya amatőrként is minden eszközt felhasznál, hogy gyorsabban, magasabbra és erősebben haladjon a szeretett futóhobbijában. Ehhez, egy idő után rájön, kevés egy futócipőt venni a szomszéd ajánlása alapján, aki szerint a “Nájki a legjobb, hidd el!”
Ebből adódóan sorban szerzi be a jobbnál jobb cipőket, orvosi és egyéb szakemberek ajánlása alapján, ultramodern lélegző anyagból készült nadrágok és trikók sorjáznak a szekrényben. Digitális eszközök segítik a felkészülést. Óra, ilyen, olyan mérők.
Aztán arra is rájön, magától, pedig mondták neki, hogy enni, inni is kell, és nem is akármit, akárhogy de legfőképpen akármikor ! Szóval lassan összeáll a bombabiztos recept.
Egy-egy edzés után, fáradtan, elmerevedett izmokkal heti 1-2 alkalommal, áldott kezű masszőrök regenerálják, hogy másnap is teljes értékű edzésmunkát végezzen.
Amikor összedől a rendszer
Szóval kerek a kép, mindaddig, míg egy nap azt nem mondja valaki vagy valami: Nincs tovább masszőr, nem lehet emberek közé menni.
Egy darabig meg is teszi a hozzá nem értő, de igen lelkes házastárs, mint segítő, de hamar kiderül, ez inkább simogatás, mint a szokásos test és gyakran lélekgyötrő masszázs, ami után újjászületik az ember.
Nyöszörögve izzad a henger alattad, de mégsem olyan. Itt-ott megmaradt izomcsomók, nagyon hiányzik egy szakértő, kissé kíméletlen kéz.
Masszőrpótlék
Feldobok egy megoldást, amire rákényszerültem, bár már jóval a vírusvilág előtt megkaptam kipróbálásra. Egy hónapos tapasztalataim osztom meg veletek.
Segítsd további cikkek készítését.
Kattints a részletekért!
Dr. Zátrok Zsolt fizikoterápiás eszközök specialistájával már volt kapcsolatom, egyéb termék, terápia kapcsán.
Javaslata alapján kezdtem el használni a “massage gun”, magyarul masszázs puska (?-ágyú?) nevű eszközt. Ránézésre pisztoly. Használat alapján igen nagy „kaliberű”, inkább ágyú.
Főleg akkor, ha anatómiából gyenge vagy és csontos területre tévedsz! Ez persze ellenjavallt, de hát kísérletező az ember, egyszer már mindenki nyúlt konnektorba, az tuti, hiszen olyan csábító. Szóval: csontos részen atomfegyver!
De a viccet félretéve…. A feladvány: nincs masszőr, utálod a hengert, de meg kell oldani az izomlazítást.
Itt jön képbe ez a puska-ágyú.
Használati tapasztalatok
Technikai adatokkal nem akarok szolgálni, legyen elég annyi, hogy van benne egy akkumulátor, ami pont elég ideig tartja életben munka közben.
A dugattyú irgalmatlan gyors, 14 milliméter oszcilláló mozgást végez. A masszázsfejek cserélhetők, így az adott izmok méretéhez leginkább kompatibilis fejet teheted rá. A csere 2-3 másodperc.
Három fokozat, a legmagasabb másodpercenként 45-ször “üt”. Ezt vedd szó szerint!
Tudod szabályozni, mennyire nyomod rá az izomra. Elsőre semmiképpen ne az „adjunk neki!” opciót válaszd. Ne a hármas fokozaton kezd és ne nyomd erővel az izmokra.
Nagyon finoman kezdj bele! Meg fogod találni, mennyire mélyen kell átdolgozni az izmaidat.
A használata kényelmes, a készülék nem nehéz. Intenzív használat után némi kézbizsergést lehet érezni (nyilván a vibrációtól).
Többször vissza tudsz térni vele az érzékeny, csomós területekre. Rányomással magadnak tudod szabályozni az intenzitást.
Bekapcs, kikapcs, közben intenzitás állítás és ennyi. A fejet lehet elforgatással is állítani, így még kényelmesebb a használata a nehezen elérhető helyeken is.
Javaslataim
A saját tapasztalatom, hogy teljes testmasszázsra alkalmas, még a hátat is meg lehet vele dolgozni. Tökéletesen egy edzés előtti átmozgatásra, edzés után a levezetésre. Kifejezetten kellemes, meleg érzés utána, laza izomzatot eredményez.
Amire figyelj:
- Ne használd túl hosszan. Egy-egy izomcsoportra maximum 1-2 perc elég!!!
- Főleg ismerkedésként ne csak egy izomra koncentrálj vele.
- Érdemes egy feszes hosszú szárú futónadrágban kezelni. Azon keresztül kellemes. Közvetlen bőrön -különösen a fiúk szőrös lábán- a gumifej kissé kényelmetlen, ezért is jó a nadrág.
Eredmények:
- Azonnali, gyors, edzés utáni masszázs.
- Nagyon kényelmes a használata.
- Minden területen és bármikor használható, nem kell vele időpontot egyeztetni.
NEM váltja ki a profi masszőröket, gyógytornászokat de arra tökéletesen alkalmas, hogy amikor nincs kéznél a masszőr, elhanyagolod a hengerezést, akkor azonnali megoldást ad a kézbe!
Itt ez a vészterhes időszak, ami ég ki tudja, meddig tarthat. Edzeni lehet, mozogni kell, az izmoknak szüksége van a gondoskodásra.
Tökéletes alternatíva, mindenkinek melegen ajánlom!

Szabó Csilla vagyok, amatőr futó. Éveken át kocogó anyuka voltam,majd a gyerekeim beneveztek egy mezei futóversenyre, ahol dobogóra állhattam. Ez 4 éve volt. Megtetszett a versenyzés izgalma, bár akkor már 48 éves voltam, mindenki azt mondta, ez a vonat elment. Először nem hittem el, hogy le tudok futni egy fél, majd egy egész maratont. Kisebb versenyekkel kezdtem, de a kíváncsiság hajtott, képes vagyok-e 100 kilométert, vagy akár annál többet is futni. Munka és család mellett sikerült több magyar bajnoki érmet szereznem ultra távokon, a világranglista vezető helyeire kerültem több távon, és viselhettem a Magyar válogatott mezét a 100 kilométeres világbajnokságon. A futás örömet ad, egyben bizonyíték, hogy kortalan sport. 50 évesen 100 mérföldön a korosztályom világranglista vezetője lehettem, ami az abszolút női mezőnyben is befért az első 10-be. Ez a bizonyíték, hogy bármi lehetséges, bármi elérhető, még egy senior atlétának is.