Az elmúlt évek nagy fitnesz slágere volt a vibrációs tréner. Biztosan hallottál róla. Mostanában mintha veszített volna a népszerűségéből, pedig az egészségre való kedvező hatásait egy sereg orvosi tanulmány igazolta. Mindenkinek érdemes lenne rendszeresen használnia, különösen időseknek és azoknak, akik nem szeretik a nagyon izzadós edzéseket. Nézzük, hogy mit profitálhat a vibrációs edzésből egészséges és beteg egyaránt.

A vibrációs tréning hatásait az 1960-as évekbeli Szovjetunióban támasztották alá az űrhajósokon végzett orvosi vizsgálatokkal. Az orosz asztronautáknak vibrációval segítettek legyőzni az űrben töltött idő alatti, a gravitáció hiánya által okozott kedvezőtlen hatásokat. A kezelések eredményeképpen tovább maradhattak az űrben.

Mintegy 50 évvel ezelőtt W. Biermann professzor azt kezdte vizsgálni, hogy a mechanikus, ciklikusan ismétlődő rezgések milyen hatást gyakorolnak az emberi testre. Több állapotban (például neuralgia (idegfájdalom), atrófia (izomsorvadás), kóros soványság és szorulás) vizsgálták a vibrációs kezelés eredményeit. Ezek a vizsgálatok teremtették meg azt a tudást, melyre alapozva hozták létre a korszerű vibrációs trénereket. Azaz a vibrációs tréneres gyakorlatok hatása tudományosan megalapozott, alátámasztott.

1999-ben a holland gyorskorcsolyázó válogatott edzője, Guus van der Meer létrehozta a mai vibrációs trénerek első változatát, melyekkel az ízületek túlterhelése nélkül volt képes optimalizálni és maximalizálni a sportolók izomerejét. Az eredmény számos holland olimpiai és világbajnoki korcsolyaarany lett.

A vibrációs tréner titka

Az embert a Föld gravitációja „rögzíti” a felszínhezés és ezért képes a mozgásra is. Gravitáció nélkül nem tudnánk járni, mert lebegnénk. A járás egy bonyolult mechanizmus, melyben részt vesznek az izmok, az idegrendszer, a hormonális és metabolikus (anyagcsere) rendszer is. A talaj egyenetlensége, a súrlódás, a légellenállás, stb. „zavarhatja” az egyenletes mozgást.

Az egyensúlyod megtartását egy az akaratodtól függetlenül működő rendszer végzi, melynek egyik fontos része az ízületi helyzetérzékelés (propriocepció). Ennek köszönheted, hogy pontosan érzékeled  a testhelyzeted, akár becsukott szemmel is. A mozgás közbeni finom billenéseket az agyad érzékeli és az egyensúlyi helyzet megtartása érdekében az agonista-antagonista (egymással ellentétesen működő) izmok reflexes megfeszülése révén stabilizálja az ízületeket. Mivel a mozgás során a kilengések iránya folyamatosan módosul, így az izmaidnak is folyamatosan alkalmazkodni kell.

A vibrációs tréner ezt a helyzetet „állítja elő” – amikor a rezgő felületen állsz, a billenéseket érzékeli az agyad és reflexes izomösszehúzódások sorozatát váltja ki – alaposan megdolgoztatja az izmaidat anélkül, hogy látványos mozdulatokat végeznél.

Nézzük meg, miben nyújt jó szolgálatot a vibrációs tréner

A készülékkel végzett rendszeres tréninggel javíthatod a fizikai kondíciód, erősítheted az izmaid. Kiváló hatású csontritkulásban és mozgásszervi rehabilitációban. Segíti a műtétek utáni felépülést azzal, hogy gyorsítja az izomerőd visszaszerzését és ezzel növeli az ízületeid stabilitását. Alkalmazhatod az egyensúlyi rendszert érintő problémák (pl. sztroke utáni állapot) rehabilitációjára. Az edzések hatására javul a végtagi keringésed, így enyhe nyirokkeringési zavarban, visszeres fájdalom és érelmeszesedés esetén is kedvező. Néhány szépségápolási célra (pl. narancsbőr elleni védekezés) is bevetheted. Rendszeres használata esetén a fokozott izommunka több energiát igényel, így ha odafigyelsz az étkezésre (edzés után nem eszel többet, mint korábban), akkor csökkentheted a testsúlyod is!

Jelentősebb szerepe lehetne az idősek tréningjében – a vibrációs edzés nem igényel nagy erőfeszítést, mégis jótékony az izmokra, ízületekre, csontokra és a keringési rendszerre és ezzel az általános fizikai kondícióra. Érdemes lenne használni.

Csontritkulás esetén javasolt a használata

Dr. Nazarov publikációiban kifejtett véleménye szerint a vibráció által kiváltott önkéntelen izomösszehúzódások megállíthatják az osteoporosist és nagy mértékben növelhetik a csonterősséget. A vibrációs gépet használóknál csontsűrűség (BMD) növekedéséről számoltak be, azaz a csont újraépíti a szerkezetét. A vibrációs tréner használatával elkerülhető vagy javítható az időskori alacsony csontsűrűség.

Bár a csonttömeget főként az ellenállásos (súlyzós) testmozgások növelik, az ilyen jellegű gyakorlatokra az idősebbek már sokszor képtelenek. Nekik nyújt hatékony alternatívát a vibrációs tréner, mely mechanikus terhelése nem erőlteti túl az ízületeket és nem okoz sérülésveszélyt sem.

Növeli a rugalmasságot és az ízületi mozgékonyságot

A vibráció megdolgoztatja az inakat, a kötőszöveteket, hatással van azok tapadására, így elősegíti a szövetek mozgását, és növeli az ízületek mozgékonyságát. Már Dr. Nazarov kimutatta, hogy a vibrációs nyújtógyakorlatok hatékonyabban növelik az izmok nyújthatóságát, mint a tréner nélkül végzett nyújtógyakorlatok.

Javítja az egyensúlyt és koordinációt

Az egyensúly-rendszert érintő károsodások (pl: sztroke), a mozgásérzékelés és testhelyzet érzékelés zavarai, a testhelyzeti stabilitás zavarai és az izomzati dysbalance-ok esetén a rehabilitációt segíti. Az izmok összehangolt működését egyszerre, egyidejűleg igénybevevő gyakorlatokat végezve pontosan azt a fajta összetett izommunkát fogod végezni, amit fejleszteni kell. A vibrációs tréner a gyakorlatok közben olyan labilis helyzetet hoz létre, mely az egyensúly és a testpozíció aktív és tudatos megtartására kényszerít.

Fájdalomcsillapító ereje van

A vibrációs tréning az idegrendszer stimulációjával képes csökkenteni a krónikus fájdalmat.

Jó hatással van a szívre és a vérkeringésre

Már napi néhány perces stimulációval is 100-150 %-ra növelheted a perifériás vérkeringést. Mivel a vibrációs trénerekkel való edzés jótékony hatással van a vér oxigénellátására, a vénás rendszer működésre, így különösen ajánlott rossz keringés esetén. Amint az ismeretes, az egyes izomcsoportok összehúzódásakor záródnak a kapillárisok és az izom ellazulásakor keresztül áramlik rajtuk a vér. Ez a természetes izompumpa mechanizmus fokozza a vérkeringést. Ez nagyon jó hír azok számára, akik keringési vagy perifériás érrendszeri problémától szenvednek.

A vibrációs trénerrel javíthatod az általános fizikai kondíciód

A vibrációs tréner rendszeres használatával formálhatod az alakod és fantasztikusan érezheted magad a bőrödben. Mindez a vibráció csont-, és ízület erősítő hatásának, valamint tesztoszteron és GH termelő (természetes anabolikus hormon) hatásának köszönhető.

Ideális idősek számára. Már nem tudsz sétálni, kerékpározni, súlyzózni? A vibrációs trénerrel való edzés még ekkor is végezhető.

Csökkentheted vele a testsúlyod

A vibrációs tréning során aktív izommunka történik, mely energiafelhasználással jár. A felgyorsult anyagcsere segíti a súlycsökkentést. A testsúlycsökkentés során a nemkívánt zsír „elégetése” a cél. A vibrációs tréning során aktivált izmok tömege lassan növekedésnek indul, a több izom magasabb alapanyagcserét és tréning során nagyobb mértékű kalóriaégetést eredményez. Azaz a tréning hatására a kedvező hatások egymást erősítő folyamattá formálódnak.

Tipp: Vibrációs edzésprogramod mindig kiegyensúlyozott étrend mellett alkalmazd!

Búcsú a cellulittől?

Ha rendszeresen használod a vibrációs tréninget, a jobb vérkeringés és a testösszetétel változása miatt csökkentheted a narancsbőr tünetet is.

A vibrációs tréner további előnyei:

  • a rövid edzésidővel időt takaríthatsz meg
  • nem terheli meg az ízületeid és a szíved
  • javítja a nyirok és a vérkeringésed, növeli az oxigén ellátottságod
  • segíti az optimális egészségi állapot megőrzését
  • hatékonyan mozgatja át a tested (de nem helyettesíti a sportolást)
  • nagy túlsúllyal is biztonságosan használhatod
  • csökkenti a mozgásszervi eredetű fájdalmakat
  • növeli az izomerőd és az izomtónust
  • javítja egyes inkontinencia típusok tüneteit (a medencefenéki izmok erősítése révén)
  • fokozza a hajlékonyságot
  • rendszeres használatával jobb anyagcsere, súlyvesztés érhető el
  • segít csökkenteni a narancsbőrt (megfelelő táplálkozás és folyadékbevitel mellett)
  • alkalmas bemelegítésre, levezetésre, rehabilitációra, az izmok ellazítására
  • alkalmas mozgás helyettesítésére, amikor a hagyományos sportolás gyakorlása valamilyen oknál fogva kizárt
  • használata javíthatja az egyensúlyérzéked, a koordinációd
  • a jobb fizikai állapot jobb életminőséget biztosít

Mikor jelennek meg a kedvező hatások?

Tudnod kell, hogy 1-2 vibrációs tréningnek nincs érzékelhető hatása (ugyanúgy, ahogy bármely típusú edzés esetén). A kívánt eredmények csak rendszeres (legalább heti 3-4) használat és minimálisan 2-3 hónap idő után válnak láthatóvá, érzékelhetővé.

Ez történik, amikor ráállsz a vibrációs gép mozgó-billegő padjára:

  • sorozatos egyensúlyvesztés következik be
  • aktivizálódik a központi idegrendszered
  • az agyad „utasítást ad” az egyensúly fenntartásában részt vevő összes izomnak a korrigálásra
  • az izomzat automatikusan ellentart
  • a helyzetmegtartó reflexeid működésbe lépnek
  • mindez pedig jelentős izommunkát eredményez

Milyen gépet válassz?

Vibrációs készülékek esetén van néhány fontos dolog, amit vegyél figyelembe, ha nem akarsz hatástalan, használhatatlan eszközre pénzt kidobni.

Óvakodj azoktól az olcsó, vibrációs gépnek hazudott „lapoktól”, amin nincs kapaszkodó oszlop! Ezekről könnyen leeshetsz, különösen, ha idősebb vagy és mozgásod bizonytalanabb. Egy combnyaktörés meg aligha hiányzik.

  • Csak olyan készüléket vegyél, aminek középső kapaszkodó konzolja és fogantyúi vannak.
  • Ezek segítenek, hogy stabilan kapaszkodj és megtartsd az egyensúlyod a billegő-rezgő lapon.
  • Kapaszkodó hiányában nem tudsz gyakorlatokat végezni és így hatástalan lesz a kezelés.
  • Az itt látható készülék forma a megfelelő – láthatod, hogy a gyakorlatok miért igénylik a kapaszkodási lehetőséget.
  • Nagyjából 100-120 ezer forinttól már nagy teherbírású, stabil készüléket kaphatsz, amivel hosszú távon elégedett leszel.

vibrációs platform gyakorlatok

Elég-e, ha csak úgy ráállsz a vibrációs trénerre és semmit sem csinálsz?

Sok gyártó úgy hirdeti ezeket a gépeket, hogy használójának meg sem kell mozdulnia rajta. Ez azonban nem igaz. Ha csak úgy ácsorogsz a rezgő platformon, a kedvező hatások mérsékeltek maradnak – ez alig több, mint egy kis kellemes rázkódás, lötyögés.

A vibráció kedvező hatása akkor jelentkezik, ha különféle pózokat felvéve állsz a platformon. Ezekben a pózokban bizonyos izmaid előfeszített állapotba kerülnek. Ez teszi lehetővé, hogy nagyon alaposan megdolgoztasd őket – 15-20 percnyi edzés igen hatékony minden szempontból!

Eközben azonban az izzadás lényegesen enyhébb marad, mintha pl. futnál vagy aerobikoznál. Azaz ha nem szereted az izzadtságtól csöpögő edzéseket, nyugodtan válaszd a vibrációs tréninget!

Kezdőként egy-egy testhelyzetben 1 perces idővel indíts és fokozatosan növeld az időtartamot, maximum 3 percig. Az egyes gyakorlatok között tarts fél perc szünetet. A teljes vibrációs tréninged ne tartson tovább 20-25 percnél.

Használat előtt mindig érdeklőd az ellenjavallatokról! Néhány használatot kizáró betegség:

  • friss (akut) ízületi gyulladások (mert terhelheti az ízületet, ami a gyulladás fokozódásához vezet),
  • kiszakadt és kezeletlen porckorongsérv,
  • súlyos szív-, és érrendszeri betegség (pl. szívelégtelenség, extrém magas vérnyomás),
  • epilepszia,
  • súlyos cukorbetegség okozta neuropátia (mert a helyzetérzékelés zavara állhat fenn és a platform rezgésére elesés lehet a válasz),
  • térd- és csípő implantátum beültetésétől számított 90-100 napon belül. Ezután már az implantátum becsontosodik, a trénerrel nem lehet onnan „kirázni”,
  • pacemaker (esetlegesen kirázódhat a helyéről a katéter),
  • friss vénás trombózis, különösen mélyvénás trombózis. Ha a trombózis legalább 3 hónapja volt és nincs szövődmény, akkor már lehet,
  • rák (a vibráció hatására a daganatból esetleg sejtek szakadhatnak le és a vérrel vagy nyirokkal elsodródnak és ezzel a daganat terjedését okozhatja),
  • terhesség (a vibráció a magzatot idő előtt a szülőcsatornába „rázza”, illetve esetlegesen a méhlepény leválását kockáztatod,
  • súlyos migrén (a rázkódás fokozhatja a panaszaid),
  • retinaleválás (a rázkódás tovább ronthatja).

Ha a fentiek szellemében használod a készüléket, akkor a kedvező hatásokat is élvezheted.

Olvasd el a vibrációs trénerel kapcsolatos többi írásomat is!

blank
Szerző: Dr. Zátrok Zsolt

A Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán végeztem 1991-ben. Hosszú ideig kórházi orvosként dolgoztam, majd elhagytam a pályát és a legkorszerűbb orvosi berendezések használatát oktattam az orvosi teamek számára. 2012 óta kizárólag olyan eszközökkel foglalkozom, melyet a beteg általi, otthoni használatra terveztek. Blogomban ezekről az eszközökről írok, beleértve a biztonságos alkalmazás ismertetését is. Tapasztalataim alapján meggyőződéssel állíthatom, hogy hozzájárulhatnak az egészséged megőrzéséhez/helyreállításához.

77 Comments

  1. 26 éves vagyok fél éve derült ki, hogy kiszakadt gerinc sérvem van, és szeretném megkérdezni, hogy mennyire javasolt a vibrációs tréner használata?
    Válaszát előre is köszönöm.

  2. Sajnos ettől nem végez izommunkát. Az izomsorvadást a rázás nem javítja, nem lassítja.
    Megfelelő izomstimulátor segíthet. Ehhez azt kell tudni, hogy a bénulása centrális vagy perifériás!? Más típusú készülék szükséges a kettő esetén. Olvassa el ezt a cikket.

  3. Mozgássérült, deréktól lefelé lebénultam.Paraplég.Ha tolószekkel elé állok és a lábaimat ráhelyezem, izom munkát érek -e el vele? Illetve az izomsorvadást lassíthatom -e? Rehabilitációmba gondoltam bele enni a motomed gép mellé. Köszönöm. Kati

  4. Ha orvosai megengedik, hogy sétáljon, autóba üljön, buszra, villamosra szálljon, akkor a gépet is használhatja. Ha semmilyen mozgást nem engedélyeznek, akkor a vibrációs trénert sem használhatja.

  5. Szeretném megkérdezni hogy vese haemangionával használhatom a gépet?
    Köszönöm

  6. A vibrációs tréner egy sporteszköz, ami az izomerő javításában segít. Bár a rendszeres használat, azaz a rendszeres testmozgás javítja a vérkeringést, de a kialakult seprűvénákat nagyon minimális eséllyel tünteti el. Nem állítom, hogy nincs rá hatása, de ha van, akkor az igen minimális. Seprűvénák miatt nem érdemes vennie – az egészsége megőrzése érdekében igen. De csak akkor van értelme, ha napi rendszerességgel 20-30 percet használja is.

  7. Szeretnék vásárolni egy vibrációs trénert, de nagyon sok sepűvéna van a lábamon.

    Azt szeretném megtudni,hogy a seprűvéna eltűntetésében segítene-e ez a gép

    Üdvözlettel: Marika

  8. Ha a műtétet végző orvosa engedélyt adott arra, hogy a kórházi ágyat elhagyja, autóba üljön, villamosra-buszra-vonatra szálljon és az ezeken való zötykölődésre nem „esett ki” a beültetett lencséje, akkor a vibrációs tréneren sem fog.

  9. Tisztelettel kérdeznem, hogy ultrahangos szürkehályog, lencse beültetés és műtét után, lehet e valamikor még használni a trónért.

  10. Elvileg megtörténhet. Kb annyi az esély erre, minthogy egy Káposztásmegyeri panel harmadik emeleti konyhájának ablakán bekukucskál egy afrikai vadzsiráf. Elvileg erre is megvan az esély.
    A viccet félretéve: ha a járáskor, villamoson, buszon ülve, autózás során nem mozdult ki eddig, akkor a vibrációs tréneren sem fog.

  11. Kérdésem az lenne hogy hálót ültettek a szívizomba elmozdulhat e a helyéröl a vibrációs tréner használata közben ?Válaszát előre is köszönöm .

  12. Ez is egy az olcsóság érdekében teljesítménycsökkentett utánzat. A műszaki paraméterei kívül vannak az orvosilag hatékonynak talált tartományon.

  13. Kedves Doktor úr! A VibroGym inSPORTline Charles  vibrációs Trénerrol mi a véleménye? hatékony és hasznos vibrációs Tréner eszköz? Azaz megfelel a vibrációs Trénerekkel szemben támasztott Élettani   Elvárásoknak ?  Tehát : ajánlaná használatát?
    Udv 
    Eva

  14. Nem szabad ennyire félni az élettől! A 2002-es műtét az még 2002-ben elmúlt, hiszen egy műtét általi változtatás 90-100 nap alatt véglegesen rögzül. Ha az eltelt 18-19 évben a villamosozás, autózás, lépcsőzés és járás során nem rázódott ki a helyéből a retinája, akkor a vibrációs trénertől sem fog. Pláne a lézeres szemműtéten nem fog változni, hiszen az mégcsak nem is „igazi műtét”, csak néhány felületes metszés.

  15. Aziránt érdeklődnék, hogy 2002-ben műtöttek retina leválással. A műtét sikeres volt. Azóta semmi baja a szememnek. Sőt 3 éve lézeres jorrekciom is volt. Használhatom így a gépet?

  16. Nem. A lipödéma a zsírképződés zavara. A sportnak, diétának alig van rá hatása. Azaz a vibrációs trénert használhatja ugyan, de nem fogja javítani érdemben a lipödémát.

  17. Érdeklődöm, hogy lipödéma kezelésére is alkalmas-e az Ön által ajánlott vibrációs készülék?

  18. Mindkét készülék egy „utánzat”. Az eredeti vibrációs gép a PowerPlate volt, de ennek ára még ma is többmillió forint. A Flabelos és a Bionwell termékek is ezt próbálják utánozni. Lényegesen leegyszerűsített, csökkentett műszaki tartalommal. A műszaki paramétereik közötti a fő különbség, hogy a Flabelos csak billeg, míg a Bionwell gép rezeg. A Bionwell szélesebb frekvenciatartozmány biztosít, többek között olyanokat, amelyeket orvosi tanulmányok hatékonynak találtak (20Hz feletti rezgés). A Flabelos csak 20Hz alatti rezgést biztosít, amiről orvosi tanulmányok azt találták, hogy kedvezőtlen a belső szervek számára és izomfeljesztésben hatástalan (szemben a 20-70Hz közötti frekvenciákkal). Olvassa el ezt a cikkem. Szóval a Bionwell készülék olcsóbb és az orvosi adatok alapján nagyobb valószínűséggel hatékony. De ne várja azt, amit a PowerPlate-től.

  19. Az egyik válaszában olvastam hogy azt írta hogy ismeri a Bionwell és a Flabelos gépeket. Ön szerint melyikbe érdemes belefektetni? A Flabélos kB. 300ezer forint a bionwel legjobb gépe 130.000 Ft.
    Elég nagy a különbség árban , valóban érezhető a különbség ha alakformaló edzést végzünk rajta?
    Köszönöm válaszát

  20. Nem és nem. A vibráció nem befolyásolja az évekkel korábban beültetett, beépült fémek, protézisek állapotát. 13 éves gyerek menjen játszani, futkározni, táncórára, ússzon, mozogjon és ne kondigépeken ácsorogjon. Erre ráér majd felnőttként. Csak abban az esetben használja, ha „teljes a bezártság” és nincs más mozgási lehetőség.

  21. Érdeklődöm, hogy az 5 éve, sípcsont törés és csontpótlás miatt beültetett fém kizárja-e a vibrációs tréner használatát, valamit 13 éves gyerek használhatja-e? Köszönöm válaszát.

  22. Az orvosi tanulmányokban nem találtak egyelőre „perdöntő” bizonyítékot egyik technika mellett sem. Azaz a „simán” billegő és a rezgő egyaránt megfelelőnek bizonyult. Ilyen szempontból mindegy. A lényeges a rezgés frekvenciája. A 20-70Hz közötti rezgéstartományban van legjobb hatása az izmokra.

  23. Kedves dr Zátrok Zsolt!
    Köszönöm a gyors választ!Szerencsére nem szédülök és az egyensúlyzavaraim inkább a lábam nem megfelelő működéséből adódnak. A rezgő vagy lengő mozgást vagy a kettő kombinációját nyújtó gép a megfelelő? Remélem a cikk segít megtalálni a jó megoldást! 😊

  24. Mindenképpen olyan készüléket válasszon, aminek erős középső oszlopa és stabil kapaszkodója van. Kerülje a fogódzó nélküli gépeket. Fontos, hogy a készülék legyen legalább 40-50kg súlyú, hogy stabil legyen! Ha Ön megbillenne, akkor se dőljön el.
    Ebben a cikkben leírtak alapján keressen. A szédülés, egyensúlyzavar esetén nagyon óvatosan! Nem mindenkinél segít, van akinek a billegés annyira kellemetlen élmény, hogy nem meri használni a készüléket.

  25. 3 évvel ezelőtt kaptam agyvérzést 48 évesen. Lebénult a jobb oldalam. Egész jol rehabilitálódtam, de az eredmények csak rendszeres mozgással tarthatók fenn. Elliptikus trénerezek,szobabiciklizem, súlyzózom szinte minden nap! Bot nélkül járok, rövid távokat max. 1 km. A járásom még nem tökéletes kissé sántítok, az egyensúly erzékem sem tökéletes. Nemrég tudomásomra jutott, hogy vibrációs trenerrel az egyensúly érzék fejleszthető. Milyen készüléket javasol?

  26. Nem vettem le egyet sem. Görgessen lefelé a cikk alatt! Megtalálja az összes Valódi Béla hozzászólást.

  27. Nem találom az első, de egyik későbbi levelemet se. Azt gondoltam, Ön vette le.

  28. Olvassa el, mit írt az első levelében. Én az ott megadottak adatok, panaszok és kérdése alapján válaszoltam. Ebben a reagálásában pedig teljesen mást állít. Akkor most melyik a Valódi, Béla? Vagy gondolja, hogy rendelkezem valami csodatevő, távdiagnosztikai módszerrel??? 🙂 Nincs ilyen képességem.

  29. A Power Plate kitalálója egy holland fickó volt, aki a holland gyorskorcsolyázó válogatott trénere volt. Az eredmények ismeretében bevált.
    Milliónyi formában haszálható és ha az említett hölgynek sok ötlete van, az is kiváló. Állva, ülve, fekve, milliónyi kiváló fejlesztőgyakorlat végezhető a tréneren. Ez a módszer jobban kíméli az ízületeket, mintha sima súlyzóval gyakorolna.
    A válaszomban is írtam: a problma azzal van, hogy a teste nincs felkészülve arra, hogy hirtelen kapjon terhelést. Néhány év kihagyás után előbb arra kell felkészíteni, hogy edzeni lehessen 🙂
    Egy edzőteremben az a baj, hogy jön egy új ember, akivel ugyanazt a munkát kezdik végeztetni, mint azzal, aki 40 éve folyamatosan, napi rendszerességgel edz. Nyilván neki meg sem kottyan, a kezdőnek meg minden baja lesz.

  30. Bocs, elnéztem s nem a nekem adott válaszára válaszoltam. Egyáltalán nem vagyok tunya! A kertészkedés például igen nagy munka, dr.Papp Lajos szerint a legjobb mozgások közé tartozik. Ahová lehet gyalog járok vagy biciklivel, sokat úszom, gyalogolok erdőben, stb. Nekem nincs és nem is lesz soha naponta időm egy órát edzeni, világ életemben sajnáltam rá az időt, untam, stb. Más dolog a természetben járni. Az izmaim sincsenek eltunyulva, simán rádobom az asszonyt az ágyra! Egyébként is, fizikai munkát is végzek, nincs ilyen irányú problémám, csak az, hogy lassan, egyenletesen hízogatok. Húsz kiló fölösleget 25 év házasság alatt szedtem fel, egyenletesen. Most ebből le kéne adni valamennyit, mert egyfelől zavar a menyecskézésben, másfelől nem jó közérzetet ad, harmadsorban ötvenes években már betegség rizikófaktora is lehet. 2018-ben műtötték a térdemet, elfertőződött a bursitis. Nagy vágáshely, időjárásváltozáskor tudom, hogy van jobb térdem. De a műtét után két héttel, amikor eljött a feleségem barátnője, aki gyógytornász s leguggoltam neki, felnevetett s elküldött a francba. Mondta, hogy csináljak mindent úgy, mint addig.

  31. Köszönöm a választ. Az edzőteremben kapaszkodókkal, kijelzőkkel ellátott profi gépek vannak, Power Plate gyártmányok. Van egy edző csaj, aki kicsi súlyzókkal, gumiszalagokkal tornamutatványokat csináltat rajta. Néha fekvés van a platniján, labda a fej alá és hasizmozás, ezerféle ötlete van. Ez így jó lehet Ön szerint? Végülis arra nem válaszolt, hogy az izületeket szivatja-e az egész parádé vagy sem?

  32. Helyes döntés, hogy hogy sportolni kezdett, de nem jó szakemberhez került. A személyi edzőjének a jelek szerint nincs fogalma arról, hogy egy évtizedek óta nem sportoló, 50 éves, túlsúlyos test hogyan vezethető vissza az edzésmunkába!
    több év semmittevését nem lehet két hét alatt visszaszerezni.
    Nem személyi edzőre van szüksége, hanem egy gyógytornászra, aki megtanítja, hogy hogyan szerezze vissza lassan az elveszített izomerőt, hogyan javítsa fokozatosan a szíve, légzése teljesítményét.
    Ha a jelenlegi edzője által javasolt edzésprogramot fogja végezni, akkor néhány hét alatt tönkreteszi az ízületeit és soha többet nem fog sportolni, de még járni sem biztos.
    A hirtelen kezdett edzés, különösen ha ritkán és intenzíven csinálják, élettani szempontból csakis sérüléseket eredményezhet, nem pedig általános fizikai állapot javulást.
    Az elmúlt években a járáson kívül semmire sem használta az izmait. Mostmeg hirtelen „nyűni” kezdi. Az izmai nem is értik, mit akar tőlük, nincsenek felkészülve arra, hogy ön edzeni akar. A gyenge izmok nem tartják az ízületeit. A heti 1-2 kemény edzéssel csak annyit fognak elérni, hogy „kinyírják” az ízületeit, állandó fájdalmakat „szerezve”.
    Ha a rendszeresen sportoló valami miatt néhány hét kihagyásra kényszerül, csak fokozatosan lehet terhelést újrakezdeni.
    Többéves tunyaság után pedig nagyon-nagyon fokozatosan. Az első 6-8 hétben gyakori, ám alacsony intenzitású terhelés kell, hogy a teste fokozatosan tudja hozzáigazítani a működését az új teljesítmény igényhez.
    Hónapokra lesz szüksége addig, míg „igazi” edzésnek fogja érezni amit csinál.
    A heti egy-két edzés erre nem alkalmas, naponta kell minimum 40-50 percet erre fordítani. Egyelőre alacsony intenzitással, súlyzók nélkül. Az izomerő növelő (pl. fekvőtámasz, felülések, gimnasztika) és a keringést-légzést javító (kardio) módszerek (kerékpározás, lassú kocogás(véletlenül sem futás!) egyaránt szükségesek. Ha a testét már felkészítette a kemény edzésekre, akkor lehet az edzésintenzitást lassan, fokozatosan növelni.
    Ha így csinálja, akkor eredménye LESZ. Azonban a hübelebalázs módra, előzmények nélküli, heti két kemény edzés egyenes út a korai rokkantsághoz.

  33. Fogyni szeretnék, van rajtam 15 kg felesleg, ötvenes manuszként pocakosodás, stb. A fő baj, hogy álló munkát végzek ugyan (többnyire), de néhány helyiségben mozgok ide-oda, azaz nincs rendes mozgás. Nyaranta úszom, biciklivel járok, kertészkedek, de télen mindez nincsen. Fogyni szeretnék, elkezdtem járni egy vibrációs fitness terembe, személyi edző nyűvi az embert, heti két alkalommal fél óra. Azt vettem észre, hogy felerősödnek az izületi fájdalmaim. Közel harminc évig restaurátorként hideg templomokban dolgoztam, most van a böjtje. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy hasznos ez a vibris dolog. Inkább gyorsgyalogolnék csak, heti négy alkalommal 4-5 km. Érdekelne a véleménye! Köszönöm, ha válaszol.

  34. Gondolja végig a vibráció hatásmechanizmusát! A „normális vibrációs tréner” lényege, hogy álló helyzetben a testsúly a lábakra, gerincre nehezedik. Az ízületek tele vannak proprioceptív, azaz a testhelyzet érzékelőkkel. Ha az egyensúly kibillen, akkor ezek a reflexek hol az egyik, hol a másik oldali izom megfeszülést vált ki. Ezzel egyensúlyozza ki a „talaj” billegését. A vibráló gépen állva az izmok folyamatosan feszülnek és ezzel gyorsan erősödnek.
    Ha a testsúly nincs az ízületeken, akkor elmarad a hatás – tehát a kapaszkodó nélküli vibrációs izék alkalmatlanok az egészségi állapot javítására. Csak arra valók, hogy átverjék az élettani folyamatokkal tisztában nem levőket. Sima lehúzás.
    Véleményem szerint a vibrolegs a gerincpanaszokra biztosan nem hat… viszont van élettani hatása, mert aki megveszi és utólag elolvassa ez a válaszom, az eléggé idegessé válhat, azaz az psychés állapotra bizony lehet hatása 🙂

  35. A Mediashopnál kapható, kapaszkodó nélküli, ülve használható vibrolegs után szeretnék érdeklődni. Feleségem egy éve esett át sikeres LV discusplasticán.Folyamatosan gyógytorna folyik azóta. Nagyobb fájdalma nincs, csak enyhébb deréktáji fájdalmai vannak. Kb. Fél éve esett át viszont kétoldali percután arteria iliaca stent implantation. Ezek mellett használhatja-e a készüléket, a beültetett stentek nem károsodhatnak-e?  Én magam 68 éves, még dolgozó orvos vagyok. Az elmúlt három évben 3 alkalommal estem át LIII-IV-V discus hernia miatt percután herniotomián, majd legutóbb két discuson cementes rögzítésen. Nagyobb fájdalmam jelenleg nincs, de mk. lábujjaim és a talp egy részének érzéketlensége fennáll. Ezen javíthatna-e a vibrolegs?
    Nagyon köszönöm szíves válaszát. Dr. D. Zoltán

  36. A vibrációs gép kiváló segítség a testedzéshez és nagyszerű lenne a visszeres panaszok enyhítésére.
    Epekövességben óvatosság és mérlegelés lehet szükséges.
    A vibráció hatására a kövek „szeretnek megindulni”. Azaz van kockázata annak, hogy a most nyugvó követ a vibrációs edzés kirázza a helyéről, aminek epeköves panasz lehet a következménye.
    De hasonló rázkódást okoz az autózás, buszozás, villamosozás, sőt a járás-lépcsőzés is, azaz ezek is kimozdíthatják a követ helyéről.
    Két megoldás van:
    1., az ember leül egy fotelbe és meg sem mozdul, hogy elkerülje a kő esetleges megmozdulását – de még így sem garantált, hogy lesz panasz.
    2., A másik, hogy éli az életét és nem retteg feleslegesen. Az életnek, a mozgásnak, a mindennapi tevékenységek kockázatot jelentenek az epekövek megmozdulása vonatkozásában. A vibrációs edzésnek is.

  37. Érdeklődni szeretnék, hogy visszeres lábbal és epekővel lehet-e használni a vibrációs trénert?

  38. Az „eredeti” vibrációs platformok (PowerPlate, PhysioPlate Mygold) készülékek megbízhatók, nagy strapabírásúak, masszívak. Áruk 1.5-2.5 millió magasságában van. Gyakorlatilag az összes többi meg Kínában gyártott utánzat. Jelentősen lekicsinyített gépvázzal (vibrációs felületük sokkal kisebb), a motorjuk és minden részük gyengébb. Ez a kategória 100-500 ezer között mozog. Milliónyi típussal, változattal találkozhat. Az itthoni kínálatból a Bionwell nevű hazai forgalmazó termékeit és a Flabelost ismerem. Ezek között árban van különbség, használati értékben minimális az eltérés.
    Hatékony edzést akkor tud végezni, ha a trénernek nagy a felülete (egyébként nem fér el rajta csak 1-2 gyakorlathoz), illetve masszív kapaszkodója van. A kapaszkodó nélküli vibrációs lap vásárlását pénkidobásnak tartom, mert ez a változat egészségmegőrző célra alkalmatlan.

  39. Tisztelt Dr. Zátrok Zsolt!

    46 éves nő vagyok. A 2 évente végzett csontsűrűség vizsgálaton januárban csontritkulást mutattak már az eredmények. Változó korba léptem. Panaszaim nincsenek, csonttörésem nem volt. Szeretném a tanácsát kérni, hogy otthoni használatra melyik vibrációs trénert választhatnám izomerősítésre. Az ár nem elsődleges szempont, inkább a megbízhatóság, jó szervíz és magas minőség lenne fontosabb.

    Válaszát előre is köszönöm!

  40. Véleményem szerint a mióma és a vibrációs tréner között nincs összefüggés. Ha a vibrációs trénert nem használhatja emiatt, akkor tilos lenne buszra, autóra ülnie, sőt a járás által kiváltott rezgés is káros lenne, azaz mindent abba kellene hagynia.
    Nőgyógyászati kontrollra viszont rendszeresen járjon. Bár a mióma jóindulatú elváltozás, ha növekedésnek indul, akkor vérzészavarokat, stb okozhat. Idővel az eltávolítás szóba jön, de ez a nőgyógyász megítélésétől függ.

  41. Kedves Zsolt!

    Egy éve használom a vibrációs tréner gépet és rá nem sokra miómával diagnosztizáltak. Most olvastam a cikkben, hogy rákra /daganatra/ hátrányos a használata. 4-5 havonta tapasztalok problémákat, egyébként panasz mentes vagyok. A véleményét kérném: használhatom tovább a gépet, vagy nem?

    Válaszát köszönöm: Sz M

  42. Ez egy érdekes kérdés.
    A sérvet a hasfal meggyengülése okozza. Ebben szerepet játszat a mozgáshiány és a has-törzsizmok ellöttyedése is.
    A hasfal stabilitásának jót tenne az edzés, viszont meglévő sérvre minden olyan gyakorlat, ami a hasprést fokozza kedvezőtlen.
    Tehát bármelyik ujját harapja, fájni fog.
    Az edzés jó lenne, de a vibrációs tréneren bizony össze kell szorítani a has és törzsizmokat. A sérv fokozódhat. Ha viszont a has és törzsizmokat nem edzi, akkor ellöttyednek, ami a sérvkapu tágulásához, növekedéséhez vezet.
    Kérdezze meg a sebészét, hogy mit javasol az Ön esetében, mert távolról nem tudom megítélni, hogy melyik lenne előnyösebb (edzeni vagy hagyni).

  43. Tisztelt Dr. Zátrok Zsolt!

    Érdeklődni szeretnék, hogy enyhe köldöksérvvel [ A köldöknél 7 mm-es sérvkapu látható, a sérvtömlőben preperitonealis zsír látható] alkalmazható-e a vibrációs tréning?
    Köszönettel:
    László

  44. Pár napja jött meg a vibrációs tréner. Egyszerűen imádom. Hangja alig van, igy emeletes házban is tökéletesen használható. A helytelen testtartás miadt nagyon fáj a nyakam, a derekam. Nem győztem masziroztatni. De ezen a gépen rájöttem, hogy melyik az a pozíció amivel a gép jól át tudja mozgatni. És nagyon sokat javult. A család többi tagja is mimden nap használja. Imádjuk. Félve vettem meg, de egyáltalán nem bántam meg.

  45. Hát Ön tudja. A masszázs egy pihentető, relaxáló, felfrissítő kezelés. A vibrációs edzés ahogy a neve is mutatja: edzés, erőkifejtés. Ha jól és intenzíven csinálják, akkor az eredménye izomfáradás. Amíg az intenzív és fárasztó mozgás után jól esik és hasznos is egy felfrissítő masszázs, addig fordítva??? Felfrissíti, aztán elfárasztja és hazaküldi fáradtan??? Gondolja még át ezt az üzleti koncepciót.

  46. Üdvözlöm! Masszőrként szeretném a szolgáltatásokat vibrációs trénerrel kiegészíteni. Mit javasol: masszázs előtt vagy utána érdemes a trénert használni a vendégeknek? 10 perces időtartamokat engedélyez a gép, beépített programok illetve változtatható sebességgel. Természetesen 10perc után lehet ismételni. Válaszát előre is köszönöm!

  47. Nem világos, hogy mit kérdez és az sem, hogy melyik gépről kérdez. Egy csomó gépet hirdetnek, amik közül nagyon sok a „nehogymegvedd” szintű gagyi és kevés az olyan, ami egészségjavító céllal is megállja a helyét. Pontosítsa a kérdését!

  48. Én is ezt kérdezem. A médiában hirdetett gép tényleg jó és hogyan kell a hatékonyságot növelni?

  49. Persze. Az edzéseket fokozatosan kell elkezdeni, hogy az izmok alkalmazkodni tudjanak a növekvő terheléshez.
    De persze nem ez szokott történni. Vesz egy vibrációs trénert. Nagy lelkesen már áll is rajta az évek óta nem használt izmaival. És kész a túlterhelés.
    Olyan ez, mint aki nekidurálja magát, hogy holnaptól 1 órát fog futni. Az első alkalomba majd belehal. A másodikra megutálja, harmadikra végleg abbahagyja. Nem a futással, hanem a hirtelen és szokatlan terheléssel van a baj.
    Fokozatosan szoktassa magát az edzéshez. Kezdjen napi 5 perc edzéssel! Három nap múlva emelje 6 percre. Mire 20-25 percig ér, addigra hozzászoknak az izmai is és nem terheli túl az ízületeit.

  50. Tisztelt Dr. Zátrok Zsolt!
    Nekem is Van egy Hasonlo  vibrációs trénerem
    De sajnos megfajul mindket terdem Par alkalom Utan .
    Kerdesem tetszett e ilyen problemaval talalkozni 
    Esetleg volna e valami szakmai magyarazat 
    Koszonom

  51. A jelzett készülék egy klassz játék. Bár a platformja billeg, de így életveszélyes használnia különösen egy idősebb embernek! Nincs rajta kapaszkodási lehetőség, így nem lehet gyakorlatokat végezni rajta, amik elsődlegesen fontosak a hatás érdekében. A vércukorszint csökkentését a megfelelő étrend és a fizikai aktivitás kombinációjával kell beállítani. Ebben ez a „kütyü” semmilyen segítséget nem fog nyújtani. „Rendes” vibrációs készüléket vegyen és ne használhatatlan utánzatot!

  52. Kiváló pénzkidobási lehetőség.
    Egészségjavító hatása nulla, különösen izomstimulációs célra alkalmatlan. A bénulásra ez pont olyan, mintha a gyermeke játéktűzhelyén akarna megfőzni egy húszfős vendégsereg számára.
    Biztonsággal nem használható egy idős személy által! Ülve a vibráció hatástalan, ha meg rááll, akkor kapaszkodó hiányában el fog esni és törést szenved.

  53. Tisztelt Dr. Zátrok Zsolt!

    Véleményét szeretném kérni a Vibrolegs vibrációs és akupresszúrás készülék hasznàlatával kapcsolatban. Édesanyámnak titán távtartóval stabilizálták a gerincsérvét 2 évvel ezelőtt, és több gerincservje is van, ami nem műthető. Ezt a készüléket izomstimulálás miatt szeretnénk megvenni, ugyanis az egyik lába mar teljesen a másik részlegesen bénult. Dr. Úr szerint biztonsággal használhatja édesanyám ezt a készüléket? 

    Válaszát előre is köszönjük! 

    https://www.mediashop.hu/termek/vibrolegs/1143/5?gclid=EAIaIQobChMI57m4x4_v5wIVmumaCh2tLQMhEAQYAiABEgJ3P_D_BwE 

  54. Érdeklődöm, hogy a Média shopban kapható Vibro Shapert ismeri-e? Mi a véleménye a termékről? Az ehhez hasonló (vagy jobb) gépek használatával csökkenthetők-e a vércukorértékek?

  55. NEM. A csigolya elcsúszás, gerincferdülés általános oka a gerinctartó izomzat gyengesége. A vibráció okozta rázkódás a panaszait fokozhatja.
    Az gerinctartó izmokat izomstimulátorral tudja megerősíteni. Kb 2-3 hónap után (ha naponta kezeli az izmokat) már fokozatosan elkezdhet vibrációs gépen tréningezni, mert a megerősített izmok tartani fogják a csigolyáit és a vibrációs gépen való edzés már nem fog veszélyt jelenteni. Olvassa el ezt a cikkemet.

  56. Tisztelt Dr. Zátrok!

    Ajánlja-e a vibrációs tréninget csigolya-elcsúszás (7 mm az ágyéki IV-V. csigolyáknál), ágyéki gerinccsatorna szűkület valamint enyhe gerincferdülés esetén?
    Válaszát köszönettel várom.

  57. Ez jó kérés! Attól függ, hogy mi a célja?!
    Ha az epekő és vesekő megvan, de nem okoz panaszokat, akkor a vibrációval kimozdíthatja a helyükről és köves rohamot kaphat!
    Veseköves rohamban viszont igyon jó sokat és álljon rá a trénerre, segít „megszülni” a követ. Régen veseköüves rohamban jól megitatták a pácienst és kiküldték a lépcsőházba, hogy jó döngős léptekkel menjen le-fel. Ez a rázkódás segített a kisebb veseköveknél. Nagynál ez persze nem jön szóba.
    Ahogy epeköves rohamot sem lehet ezzel megoldani.

  58. Kedves Doktor Úr!

    Az a kérdésem, hogy epekő és/vagy vesekő esetén használható-e a vibrációs tréner?

    Köszönöm a választ,
    Üdvözlettel,
    B. Anna

  59. Nem javaslom, alighanem fokozni fogja a fájdalmait.
    Ehelyett izomstimulátor készüléket használjon. Azzal megerősíthetők a lábizmai, elsősorban a combizmok. Ezek felelősek a térd stabilan tartásában. Az izomstimuláció segít abban, hogy lényegesen rövidebb ideig tartson a műtét utáni felépülése, hamarabb lábra tud majd állni. Olvassa el ezt a cikkem.

  60. Tisztelt Dr. Zátrok Zsolt !

    Már vagy 15 éve szenvedek térdfájdalommal. Artrózisom van, mindkét térdemben. Ki vagyok írva protézis műtétre egy év múlva 2021 februárban lesz. Szeretném tudni javasolja-e a vibrációs trénert az operáció előtt? Már elvannak deformálódva a térdeim.
    Válaszát várva maradok tisztelettel : Judit

  61. A vibrációs trénert korai lenne használnia. Gerincsérv esetén először gyógytornával (kell hozzá 1-másfél év) vagy izomstimuláció kezeléssel (2-3 hónap alatt érhető el eredmény) erősítse meg a gerinctartó izmait.
    Ha a tartóizmok megfelelően tartják a gerincét, akkor már bátran használhatja a vibrációs gépet.
    Ajánlott cikkek https://elethosszig.hu/gerincserv-mit-tehetsz-ellene/ és https://elethosszig.hu/hatizomzat-erositese-4-csatornas-izomstimulatorral/

  62. Szeretném megkérdezni,hogy haszálhatom e a gépet izületi gyulladásom szinte mimdég van.A gerincferdülésem és csigolya sérv kitüremkedés.
    Dávid gerincklinikára járok izomerősitöre.
    De nagyon szeretném használni a vib.gépet itthon van.Köszönettel.

  63. A séta, buszozás, villamosozás nagyobb rázkódás, mint a napi pár perces vibrációs tréner alkalmazás. Ha a cisztája a napi aktivitás mellet sem nő, akkor a vibrációs tréner sem fog ártani.

  64. Kedves Zátrok Zsolt Doktor úr, a petefészek cisztával szenvedoknek lehet használni a vibrációs trénert?

  65. A Flabélos egy jól ismert és sokat reklámozott márka, a készülék ára ennek megfelelően magasabb (300e Ft.). Egyszerűbb kivitelű, de szolgáltatásaiban hasonló a Bionwell JTF003A-3 vibrációs tréner. (ezt nem reklámozzák annyira és az ára is szerényebb 119eFt). Mindkettőt próbáltam.

  66. Kedves Dr.Zátrok Zsolt,

    tudna javasolni nekem otthoni használatra megbízható gyártótól gépet(vibrációs tréner, flabélos)? Laikusként szétnézve a piacon 30 e ft-től 300e -ig van kínálat, különböző garanciavállalásokkal, teljesítményekkel.43 éves, mozgásszervi problémákkal küzdő, de gyógyulni, mozogni vágyó ,ülőmunkát végző nőként szeretnék izomerősíteni.

  67. Kérdezze meg a szívritmuszavart kezelő orvosát, hogy az Ön állapota kizárja-e a fizikai igénybevételt! Ha a ritmuszavar olyan súlyos, hogy az ágyból való felkelés is kiváltja, akkor a vibrációs tréneren történő edzés is ki fogja váltani. De nem a vibráció indítja el a ritmusszavart, hanem az erőkifejtés miatti aktivitás növekedés és megemelked vérellátási igény.
    Ha egyébként is javasolták, hogy sétáljon, kerékpározzon, hogy egészségét, fizikai kondícióját megőrize, akkor mindenképpen használható a vibrációs tréner. Tartsa be azonban az általános szabályt: fokozatosan, napról napra emelkedő adagokban kell használatot megkezdeni. Ha az első nap nagy rössel belevág és magas intenzitással használja, akkor helytelenül jár el.

  68. SZÍVRITMUS ZAVARRAL ÉLŐ BETEGEK HASZNÁLHATJÁK-E?

  69. Az attól füg, hogy milyen panaszai vannak! Ha a gerince azóta is instabil, egy óvatlan lehajolásra is hirtelen erős fájdalma keletkezik a hátában, akkor először a hátizmait kellene megerősíteni, amelyre izomstimulációval van lehetőség.
    Ha az izmait megersítete és azok képesek a helyükön tertani a csigolyákat, akkor a fokozatosan kezdett vibrációs kezelés már alkalmazható.
    Ha nincsenek hátfájásos panaszai, akkor óvatosan elkezdheti használni a vibrációs gépet, fokozatosan, napról-napra emelve a terhelést.

  70. Szeretném megkérdezni, hogy 4 éve 2 csigolyám eltört: a L2 es, és a 10 es. Nem ártok e vele, ha használom a gépet? / 60 éves nő vagyok/
    Válaszát előre is köszönöm

  71. A vibrációs tréning egyik előnye, de egyben hátránya is, hogy csak minimális mértékben veszi igénybe a keringést és a légzést. Azaz a vibrációs tréning nem izzadós-lihegős edzés! Használhatja, de…. ez az edzés minimális hatású a szívére, erekre és a légzésre, pedig ezeknek is kellene némi torna. Javaslom, hogy ne intenzív gyaloglással vagy kocogással kezdje, hanem sétával. Első nap 20 perccel. Minden nap emelje egy perccel az időt. egy hónap múlva kezdje el emelni a séta sebességét, azaz próbálja meg a szokott távot 10 másodperccel rövidebb idő alatt megtenni. Aztán pár nap múlva megint legyen rövidebb cél. Ha ilyen lassan, fokozatosan kezd bele, akkor 2-3 hónap múlva észreveszi, hogy a séta már intenzív, szinte kocogás, de nem köhögtet, nem fullaszt. Szóval a legfőbb tanácsom: edzést nem szabad úgy megkezdeni, hogy azt hisszük, mi vagyunk a világbajnokok! Először a csigák is leelőzik az embert! De ki a fenét érdekel??? A saját egészsége a tét, így ne a külső látszattal foglalkozzon, hanem saját céljaival. Ha így tesz, lesz is eredménye!

  72. Dr. Zátrok Zsolt úr!
    50 éves nő vagyok, 10 éve refluxos. Sajnos egy intenzív gyaloglás is megköhögtet, kocogásnál befulladok! Kíváncsi vagyok, hogy ez a fajta mozgás ajánlatos-e az én esetemben.
    Válaszát előre is köszönöm!

  73. Köszönöm a kommentet. Erre a napokban már más is rákérdezett.
    Nincs ellentmondás, de valóban szükség van néhány kiegészítésre, hogy pontosabban érthető legyen. Frissítettem az írást, így ha újra elolvassa a cikk vonatkozó részeit, bővebb értelmezést talál.

  74. Érdemes lenne az ellentmondásokat megszüntetni az egyébként alapos összefoglalóban:
    Kiváló hatású csontritkulásban és mozgásszervi rehabilitációban, különösen a műtétek utáni (PROTÉZIS BEÜLTETÉS, ízületi szalagműtét) felépülést segíti.
    vs
    Néhány használatot kizáró betegség: ízületi gyulladások, porckorongsérv, súlyos szív-, és érrendszeri betegség, epilepszia, súlyos cukorbetegség, porckorongsérv, egyéb reumatológiai megbetegedés, TÉRD-, ÉS CSÍPŐ IMPLANTÁTUM,…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük