ascites hasi folyadékgyülem és nyirokmasszázsAz ascites a hasüregben felszaporodott nyirok folyadék, mely a has fokozatos elődomborodását eredményezi. Az ascites a máj egyre súlyosbodó állapotát jelző tünet.

Egy kis élettan

A májkapu visszér (vena portae) gyűjti össze hasűri szervek vénás vérét. Ez a tápcsatornát, így a gyomrot, vékonybeleket és a vastagbelet (kivéve a végbél alsó kétharmadát) foglalja magába. A hasnyálmirigy és lép vénás vére is a vena portaeba ömlik.

A belek által felszívott tápanyagok, mérgek vagy gyógyszerek először a májba jutnak, ahol a májsejtek átalakítják, semlegesítik őket. Ez a méregtelenítő funkció rendkívül fontos a szervezeted egésze számára, hiszen a máj megóvja a toxikus anyagok károsító hatásaitól.

Ebből persze nyilvánvaló lehet számodra, hogy a tápcsatornából felszívott mérgek a májat érik a legnagyobb töménységben.

Hasi folyadék felszaporodás. Mi okozza?

A „fél tested” vénás vérének tehát át kell haladnia a májon, mint egy „szűrőn”. Ha „eltömődik”, akkor akadályozza, hogy vér átjusson rajta.

Képzeld el úgy, hogy megnyitod a csapot, majd megtöröd a kerti locsolótömlőt. Alig csordogál át rajta némi víz, a tömlő azonban egyre feszül, akár kiszakadhat.

Ehhez hasonlóan a májhoz vezető vénáidban egyre növekszik a nyomás és lassan folyadék „szivárog” az érfalon át a hasüregbe – ascites keletkezik. Az asctites már egy előrehaladott állapotot jelez, többnyire a májbetegség végstádiumát. Az ascites megjelenése egy kedvezőtlen jel.

Az ascitessel egyidejűleg az  alsó végtagokon is megjelenhet ödéma, ami többnyire a vénás keringés és/vagy a szívműködés általános problémája miatt jelentkezik és nem közvetlenül az ascitestől.

Milyen májbetegségek okozhatnak ascitest?

Minden olyan, ami a májszövetet károsítja. Csak néhány gyakorit említek.

  • túlnyomórészt (több mint 60%-ban) alkohol által okozott cirrhosis következménye. Az alkohol egy méreg, melynek semlegesítését döntő részben a máj végzi. Ennek során a májszövet károsodik, átalakul, lassan pusztul. Máj először megnagyobbodik, majd zsugorodni kezd, felszaporodik a kötőszövet. Végül szinte deszkakeménnyé válik és így nem tud átfolyni rajta a vér sem.
  • a hepatitis a májszövet gyulladásos betegsége, ami hegesedést okoz a májban
  • rosszindulatú daganat és annak áttétei
  • súlyos szívbetegség áttevődő hatásai.

Hogyan csökkenthető az ascites?

Az ascites esetén elsősorban az alapbetegséget kell kezelni. Ha a gyógyszeres terápiák már hatástalanok, akkor az egyetlen mód a „csapolás”. A hasfalon át a hasüregbe szúrt tűn keresztül a hasi folyadék egyszerűen „kifolyik”. Masszázzsal az ascitest nem csökkenthető, sőt… a hasra kívülről rányomás fokozhatja a panaszokat. 

A csapolás tüneti kezelés, azaz nem javítja a kiváltó állapotot. A duzzanat újratermelődik (kezdetben lassan, majd egyre gyorsuló ütemben). Az ismételt csapolások hatalmas energiaveszteséget jelentenek a beteg számára és ez gyorsítja a legyengülést és sietteti az állapot rosszabbodását. Ha a has feszülése nagymértékű, a csapolás a szenvedés mérséklésének egyetlen módja. Még akkor is, ha tudottan kedvezőtlen a beteg általános állapota és a a kimenetel tekintetében.

blank
Szerző: Dr. Zátrok Zsolt

A Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán végeztem 1991-ben. Hosszú ideig kórházi orvosként dolgoztam, majd elhagytam a pályát és a legkorszerűbb orvosi berendezések használatát oktattam az orvosi teamek számára. 2012 óta kizárólag olyan eszközökkel foglalkozom, melyet a beteg általi, otthoni használatra terveztek. Blogomban ezekről az eszközökről írok, beleértve a biztonságos alkalmazás ismertetését is. Tapasztalataim alapján meggyőződéssel állíthatom, hogy hozzájárulhatnak az egészséged megőrzéséhez/helyreállításához.

4 Comments

  1. Májcirrhosis súlyos fokán a hasvíz (ascites) a csapolás után néhány hét alatt ismét felszaporodik. Az újabb csapolások után egyre rövidebb idő alatt telik fel újra.
    MIvel az ascites tele van fontos anyagokkal, ezek eltávolításával a beteg is egyre rosszabb állapotba kerül és végül az általános gyengeség okozza a halálát.
    Ez egy nagy csapda: ha nem csapolnak, akkor a feszülés okoz kínokat. Ha csapolnak, akkor gyorsul a beteg leépülése és sietteti a halálát. Nincs jó döntés. Az, hogy meddig tart, ezernyi dologtól függ. A kezelőorvos többet tudna erről mondani.

  2. Azt szeretnem kerdezni,hogy mar 2 szer le van sziva a hasviz es hanyszor lehet ezt meg ismetelni ?( majcirozhis)

  3. A hasi ascites súlyos májbetegséget jelent, ehhez szívelégtelenség is társul. A beteg alighanem nagyon gyenge, elesett állapotban lehet.
    Egy májtisztító kúra további megterhelést jelentene. Véleményem szerint tovább gyengítené a beteget, miközben annak esélye csekély, hogy érdemben segít.
    Én nem kínoznám a beteget ezzel. Szerintem évekkel korábban talán hasznos lehetett volna.

  4. Szeretnem tisztelettel kerdezni hasi ascites -nel majtisztitó kura megengedett szivelegtelenseg alapbetegsegne.??

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük