Ingyenes egészségi állapot felmérés – potenciális átverés
Gyakran kapok kétségbeesett segítségkérő leveleket, jellemzően idős emberektől. Ingyenes „egészségi állapot felmérés”-re kapnak meghívást. A pár perces „mérés” után „nagyon rossz” eredményeket közölnek velük, ami szinte sokkos állapotot idéz elő. Ezt kihasználva -nagyon magas áron- egy „mindent gyógyító csodakészüléket” sóznak rájuk. Rémületükben képtelenek mérlegelni, de otthon aztán – immár hidegebb fejjel- rájönnek, hogy százezrekkel károsították meg őket. Mit lehet tenni? Írásom megtörtént eseményeken alapul.
Két történet
Az első
„Telefonon kerestek meg és arteriográf vizsgálatra hívtak. El is mentem. Kiderült, hogy nem arteriográffal, hanem egy 3D NLS készülékkel mérnek.
A vizsgálat kb. 5-10 percig tartott, majd elém tettek egy olyan vizsgálati eredményt, amitől nagyon megrémültem.
Rábeszéltek, hogy vegyem meg a BALANCE MAG-R készüléket. Elkeseredésemben megvettem 275 ezres áron.
Már hazaérve, otthon olvastam utána, hogy milyen betegségek gyógyítására alkalmas. Rájöttem, hogy a magasvérnyomás, cukorbetegség, az aorta, a nyaki érelmeszesedés, a szív koszorúsereinek meszesedése és az agyi érek meszesedésére a készülék alkalmatlan. Úgy érzem jól átvertek.”
A második
„Idős nagybátyám egy facebook hirdetést talált: ingyenes teljes állapotfelmérés pároknak. Bejelentkezett és feleségével el is ment a budapesti központba, ami valóban egy forgalmas orvosi rendelőnek látszott.
Először a „vizsgálat” történt meg. Egy „speciális csipeszt” akasztottak a fülcimpákra 5 percre. Rövid várakozás után egy második szobában kinyomtatták az eredményt. Néhány oldal, anatómia ábrákkal minden szervükről, tele színes jelzésekkel.
Ezután átkísérték őket a harmadik szobába, ahol egy fehér köpenyes, orvosnak kinéző férfi fogadta őket. Több mint egy órás elemzést tartott, ecsetelve a súlyos problémákat.
A nagybátyám elég szkeptikus. A doktor szerepét játszó értékesítő azonban vérprofi volt. Gyorsan és pontosan felmérte az „erőviszonyokat”. Érzékelte, hogy nagybátyám nem vásárolna, a felesége viszont rémült. A „doki” elkezdte zsarolni nagybátyámat, hogy ha a saját élete nem is érdekli, de gondolhatna a párja egészségére…
Szerencsére az előző este felhívtak. Lelkükre kötöttem, akármi lesz is, a helyszínen nem vásárolnak. A hihetetlenül erős presszionálás ellenére végül a „csaknekedcsakmost” 600 ezres kvantumrezonanciás csodagép nélkül tértek haza. Másnap pont náluk voltam, amikor hívták őket telefonon, hogy holnaptól a készülék drágább lesz, de ha ma megrendelik, nekik még marad 600.”
Segítsd további cikkek készítését.
Kattints a részletekért!

Ilyen képeket kaptak illusztrációként. Nézzük ezeket részletesen. Az anatómiai ábrákon színes jelek mutatják hol van „eltérés”. Az „orvos” ezt elemezte. A piros háromszögek a kórosan működő területeket mutatják, a sárgával a normális működést. Elég egy pillantást vetni a képre, hogy látszódjon, alig van normálisan működő. Ez nyilván alkalmas rémület keltésre. Azonban gondolkodj! Ha a belek vagy az agy teljes területe kóros működést mutat, akkor hogyan lehet egyetlen jól működő pötty a beteg terület középen!? Azaz ilyen eredmény egyszerűen nem lehetséges.
Átverésre kitalált értékesítési modell!
Egyes cégek idősek átverésére és „lehúzására” rendezkedtek be. Telefonon vagy internetes hirdetésben hívják meg az idősebb korosztály tagjait egy ingyenes teljes „kivizsgálásra”.
A hazai egészségügyben ingyenesen csak tüdőszűrésre, mammográfiás vizsgálatra vagy vastagbél rák szűrésre hívhatnak! Ha nem állami egészségügyi intézmény hív vizsgálatra, akkor egy vállalkozás teszi azt. Egy vállalkozás pedig „ingyen” biztosan nem dolgozik. Ha a boltba mész, nem adnak semmit ingyen és a szerelő sem javít fizetés nélkül.
Ezért az „ingyenes állapotfelmérés” kifejezéstől máris gyanút kellene fognod!!!
Hogyan vesznek rá, hogy vásárolj?
Ha erről nem tudsz és gyanútlanul elmész egy ilyen vizsgálatra, soha nem vizsgálnak alaposan. Leültetnek egy székre, legfeljebb lefektetnek egy ágyra. Néhány elektródát ragasztanak a bőrödre vagy a füledre csiptetnek egy „mérőeszközt”.
Egy asztalra helyezett készülék villogva „mér”. Maga a vizsgálat csak néhány perc.
Ez azonban csak része a „hülyítésed” érdekében folyó színjátéknak. A mérés közben a vizsgálatot végző ingatja a fejét és szörnyülködik, de semmit sem mond.
Rövidesen elkészül a „lelet”. Több oldalas dokumentumot nyomnak a kezedbe. Tele van színes anatómiai ábrákkal, minden szervről és testrészről. Színes jelek tömege látható rajtuk.
Némi feszültségfokozó várakozás után végül az „orvos” elé vezetnek. A vérprofi értékesítő valójában nem orvos. Szerepet játszik. Amit elmond, az nagyon tudományosnak tűnik, rémisztő. De laikusként nem mered kétségbe vonni.
Akár egy órán át ecseteli mekkora baj van. Fokozatosan kirajzolja számodra az azonnali kínhalát vízióját.
Egy idő után úgy érezheted, itt a vég és soha többé nem láthatod már a családod, gyermekeid, unokáid.
Megoldás felmutatása
Vergődésed látva, ekkor azonban felajánlanak egy minden problémát meggyógyító, állítólag hipermodern eszközt. Elsőre 7-800 ezer forint környéki árat említenek.
A felvázolt betegségek réme miatt szabályosan pánikba esel. A félelem miatt adrenalin önti el a tested, ezért nem vagy képes logikusan gondolkodni, tudatod beszűkül és egyetlen kiútként látod az ajánlott eszközt.
De a magas ár miatt még bizonytalan vagy.
Ezért az „orvos” puhatolózni kezd vagy a párodat kezdi zsarolni. Esetleg „együttérzést mutatva” csökkenti az árat. Igyekszik megtalálni azt az összeget, amit azonnal hajlandó megfizetni. A végső ár akár 150-200 ezerre is csökkenhet.
Fontos, hogy végig olyan nyomás alatt tartanak, hogy átgondolni, mérlegelni nem vagy képes.
Még az sem jut eszedbe, hogy hozzátartozótól, baráttól kérj tanácsot. Ha ezt megpróbálod, az „orvos” rádripakodik, mondván erre neki nincs ideje, mert ha nem akarsz segítséget, majd kéri más. De azért továbbra is „puhít”, hogy véglegesítse az eladást.
Ha a helyszínen nem vásárolsz, később is telefonálnak, zaklatnak, ajánlatokkal bombáznak. Hiszen adataid te magad és önként adtad meg nekik.
Amikor a jeges rémület valóban eláraszt
Sokan akkor „szabadulnak”, ha megrendelik a terméket és az meg is érkezik.
Már a csomagbontásnál látszik, hogy valami gagyi termékről van szó. Ezért elkezdesz utánajárni a „vizsgálati” eredményeknek és a kapott készüléknek.
Az átvertség érzése lassan áraszt el. Borzongásként indul felfelé a lábujjaktól, de a mellkashoz érve már jéghideg, fagyos szorítás.
A vizsgálati leletek hazugok, előre megírtak.
Milyen terméket kapsz?
Az ilyen átverős cégek által adott eszközökre 99%-ban igaz, hogy
- egy olcsó kínai gagyi, amit az alibaba oldalon 20-50 dollárért (azaz 10-20 ezer forintért) bárki megvásárolhat
- a készülék nem rendelkezik a betegségkezelésre alkalmas orvosi minősítéssel
- hatása nem igazolt orvosilag, hanem valamilyen alternatív, nem igazolt módszer, például „kvantumenergia” vagy „teraherz” technológia vagy hasonló.
Az egyik történet mesélőjétől kaptam egy linket. Ezeket a terméket próbálták rájuk sózni. Láthatod, hogy egyes készülékekért akár 4999 Euro-t (azaz 2 millót) is elkérnek.
Végeztem egy kis nyomozást! Nem kellett nagyon erőlködni, 2-3 perc alatt sikerült megtalálni a termékeket az alibabán, kínai gagyik internetes áruházban…. kattints ide és nézd meg a saját szemeddel.
A csalók által akár kétmillióért kínált készüléket 6 dollárért, azaz nagyjából két és félezer forintért magad is megrendelheted.
Felfogtad, mekkora átverés ez?
Mit tehetsz?
Az ilyen eseményt csak megelőzni tudod!
- A hazai egészségügyben ingyenesen csak tüdőszűrésre, mammográfiás vizsgálatra vagy vastagbél rák szűrésre hívhatnak!
Ha nem állami egészségügyi intézmény hív vizsgálatra, akkor egy vállalkozás teszi azt. Ami biztos: egy vállalkozás „ingyen” nem dolgozik. Ha a boltba mész, nem adnak semmit ingyen és a szerelő sem javít fizetés nélkül.
Ha tehát „ingyenes” állapotfelmérésre hívnak, akkor 99%-ban átverős céggel van dolgod.
Ne menj el. - Ha mégis elmész, semmiképpen ne vásárolj a helyszínen!
A helyszíni vásárlásra nem vonatkoznak az elállási szabályok! Azaz, ha ott vásárolsz, nem viheted vissza, nem kérheted az ár visszatérítését. - Ha elmentél és vásárlás mellet döntesz, mindenképpen kérj számlát. A számlán levő cégadatok, így többek között az adószám alapján visszakereshető a cég.
- Hazánkban olyan készüléket lehet egészségügyi hatásúként forgalmazni, ami rendelkezik az úgynevezett EC Declaration of Conformity (termék megfelelőségi nyilatkozatot). Ezen szerepelni kell, hogy a készülék megfelel az orvostechnikai eszközökkel kapcsolatos 93/42/EEC ajánlásnak. Sok átverős cég „CE megfelelőség tanúsítványt” mutat, ez csak annyit igazol, hogy a készülék a használata során nem szenvedhetsz áramütést, azaz érintése nem halálos…
Amennyiben a 93/42/ECC szöveg nem olvasható a mutatott igazoláson, azt jelenti, hogy a termék nem orvosi eszköz és egészségügyi célra ajánlása tilos (az EU teljes területén).
Ne vásárold meg!
Ha tanácsaim ellenére mégis vásárolsz… úgy hívják: tanulópénz. Immár te is az átvertek csoportjának tagjává váltál.
Ne hagyd!

Blogom cikkeit több évtizedes orvosi és orvostechnikai tapasztalatomra alapozva írom.
A gyógyító munka, a terápiás módszerek megállíthatatlanul változnak, fejlődnek. A személyes használatra tervezett orvostechnikai eszközök a kezelések új tárházát biztosítják az orvos és betege számára.
Írásaimban ezeket az új eszközöket és alkalmazásukat mutatom be.
Bízom abban, hogy ezzel segítek egészséged megőrzésében vagy visszaállításában.
Ebben biztosan nem tudok segíteni.
40-50 ezer orvos és sok tízezernyi rendelő van, ami mellett még egy csomó egészséggel kapcsolatos szolgáltató is van.
Csak az édesapja tudná megmondani hol járt. Sajnálom, hogy már nem tudja elmondani.
segitséget szeretnék kérni őntől édes apámat is behivták egy ilyen vizsgálatra ami ingyenes kapot leletet de cim nincs rajta és mulasztotak nem tájékoztaták édes apámat kellőkép az eredményről és nem sokkal későb hirtelen őszeeset és meghalt pedig megmenthető lett volna utolag mondta egy orvos ha jol tájékoztatják kérem szépen segitségét hogy megtaláljam a vizsgálatot végzőket segitségét előre is nagy tisztelettel kőszőnőm nagyon szomoru vagyok
1., A 3D NLS biorezonancia mérés eredményeit semmi nem támasztja alá. Ez egy orvosilag nem elfogadott, alternatív módszer. Az adatai nem validáltak, azaz nem ellenőrizhetők.
2., A Balance Mag-R típus gyártója sehol nem derül ki, a termék csak a vaterán található meg, még az Ebayen vagy Amazonon sem. Úgy tűnik, sehol máshol nincs forgalmaznak ilyen néven eszközt.
3., A cégjegyzék szerint a cég fő tevékenységi köre: Lakó és nem lakó épület építése. Ettől még üzemeltethet állapotfelmérést is…
Az ajánlat szerintem minimum gyanús.
Kérdés: az alábbi cég ismerős lesz-e „instrument sales managerment kft.” 3D NLS állapot felmérés… ajánoltt készülék „MAG-R+ tip.
cca 1.000 $ USD
Ahogy írtam is: az idősek átverése „jó üzlet” ezeknek a cégeknek. Az ilyennel foglalkozó cég azonban „rövid életű”. Néhány tucat átverés után a céget megszüntetik – így ha a felháborodott megkárosítottak hatóságokhoz fordulnak, már nem tudnak semmit tenni. A felszámolt cég nem áll helyt az okozott kárért.
A tulajdonosok azonban már új céget alapítottak és azzal folytatják.
Semmi sem véd ellenük, csak a tájékozódás.
„Nekem sikerült megúszni” ezt a céget. Nem Ők hívtak, a közösségi oldalon botlottam bele a hirdetésükbe. Idén szeptemberben, pont előtte voltam Pesten a XIII. kerületben egy hasonló átverős cégnél izom,- csont,-ízület vizsgálaton. Az „csak 6900 Ft volt, mivel készpénzben fizettem, nincs más bizonyítékom, nem kaptam róla számlát, csak egy névjegykártyát. Amin a náluk igénybe vehető speciális kezeléseket, irányított gyógytornát díjért lehet igénybe venni. Azt ígérte a vizsgálatot végző hölgy kb. 2 percig tartott & kikellett töltenem egy adatlapot, majd e-mailben megkapom a kiértékelést. Máig nem érkezett meg. „Olcsón megúsztam”. Amiről meg itt szó van végül is én hívtam Őket, érdeklődés szintjén. Közben a Barátnőm mesélt egy esetet, Ő kísérte föl egy Nyugdíjasklub tagját Pestre a VII kerület Almássy u. 2-be. A már leírtak szinte szó szerint történtek, azzal a különbséggel, amikor a hölgy közölte a kézbe kapott több oldalas vizsgálati eredményt, nemet mondott, nem írt alá semmit, nem akart Ő sem venni „kütyüt” pedig nagyon sok bajt állapítottak meg nála is! Elképesztő goromba & arrogáns volt vele az ügynök. Az átverést végző direktértékesítők címéről beugrott, ugyanarról a cégről van szó, ahol Ők már jártak. Volt némi ismeretem a tolakodó módon szorgoskodó direktértékesítők módszeréről, időpont kéréskor közöltem a férfival, aki fogadta a hívásom, nem tudok & nem is akarok ezért pénzt kiadni. És, nincs mód arra, hogy heti,- havi gyakorisággal ezért fölutazzak 200 km-re lakóhelyemről. Majd jött a kifogás, a három vizsgálatot végző gép közül, egyik elromlott, megadta a privát számát, keressem egy hét múlva. De, majd ő is evidenciába tartja a nevem & ha vissza érkezik a gép, hívni fog. Nem keresett, engem meg a Barátnőm megerősített, hagyjam a csudába. Sajnos az idős korosztály jellemzően nem kellőképen tájékozott, nem elég óvatos! Számunkra még a tisztesség a természetes & naivan azt feltételezik másokról is, ezért tudják sokukat kihasználni!
Nem ismerek olyan orvosi magánrendelőt, szakrendelőt, kórházat vagy klinikát, ahol „telefonálással” hívják be az „áldozatot”.
Azaz akit így hívnak különféle cégek, az éljen a gyanúval, hogy az átverős cégek egyike jelentkezett.
Engem most hívtak a 06706730991-es számról. VII.kerület Almássy u.2.-ben lenne 5000ft-ért érrendszeri vizsgálat. Ez is átverés!
Kérdeztem,hogy az eredményeket elfogadja e a kardiológus, amire kitérő választ kaptam. Hát várhatnak…