Az akupunktúra (a szó eredeti jelentése tűszúrás) kezelés során nagyon vékony tűket szúrnak a bőrön keresztül a test meghatározott pontjaiba. Ez az eljárás a hagyományos kínai orvoslás egyik legfontosabb módszere, leggyakrabban fájdalomcsillapításra használják. Napjainkban egyre gyakrabban alkalmazzák a jó közérzet, a stressz kezelése érdekében. A tűszúrásos terápiákat számos egyéb kiegészítő módszerrel használják a kínai orvoslásban jártas szakemberek a nyugati, hagyományos gyógyászat kiegészítőjeként. Ezek a kiegészítő technikák lehetnek például tartós tűkezelés, a lézer akupunktúra- amit elsősorban gyermekeknél és a tűszúrástól idegenkedő pácienseknél alkalmaznak, a pontnyomásos kezelés, a moxa terápia vagy a köpölyözés.

A hagyományos kínai orvoslás az akupunktúrát az energia vagy az életerő – az úgynevezett csí vagy qi (chee) – áramlásának kiegyensúlyozására szolgáló technikaként azonosítja, amelyről úgy vélik, hogy a testben lévő útvonalakon (meridiánokon) keresztül áramlik. Az ezt alkalmazó szakemberek úgy vélik, hogy a valami okból blokkolt energiaáramlás azáltal kerül újra egyensúlyba, hogy tűket szúrnak e meridiánok mentén lévő meghatározott pontokba.

Ezzel szemben sok nyugati orvos úgy tekint az akupunktúrás pontokra, mint amelyek alapjáraton is az idegek, izmok és kötőszövetek stimulálását szolgáló pontok lennének a testben. Egyesek úgy vélik, hogy ez az ingerlés fokozza a szervezet természetes fájdalomcsillapító rendszerének működését.

Egy kis történelem

Az akupunktúra 1987 óta legális orvosi tevékenység Magyarországon. A Magyar Akupunktúrás Orvosok Társasága (MAOT) 1989. február 04.-én alakult meg. 1992. január 26-án megjelent az Orvosi Hetilapban az Egészségügyi Tudományos Tanács állásfoglalása: akupunktúra csak az arra kiképzett orvos által végezhető.

A nem orvosi végzettségű természetgyógyászok képzésében is van akupunktúrás modul, amin belül a fül öt pontjának kezelését tanulják meg a hallgatók. Ezek nagyon fontos pontok, sok esetben lehet velük segíteni, ám több pontot ők sem a fülön, sem a testen legálisan nem kezelhetnek.

A MAOT fáradozásának eredményeként az Országos Egészségügyi Pénztár elismerte az akupunktúrát, igaz, hogy csak az egészségügyi intézetekben a Homológ Betegség Csoport pontrendszer keretén belül finanszírozza a kezeléseket, a fizioterápia részeként.

Mára a WHO és a Magyar Tudományos Akadémia által is hivatalos gyógymódként elismert kezelési módszer.

Akupunktúra – miért végzik?

Az akupunktúrát elsősorban a visszatérő betegségek és akut állapotok okozta kellemetlenségek enyhítésére használják, többek között:

  • Kemoterápia által okozott és műtét utáni hányinger és hányás;
  • Fogászati fájdalom;
  • Epebántalmak;
  • Visszatérő fertőzések;
  • Fejfájás, beleértve a tenziós fejfájást és a migrént is;
  • Szülési fájdalom;
  • Derékfájás;
  • Alacsony és magas vérnyomás;
  • Nyaki fájdalom;
  • Osteoarthritis – az ízület minden szerkezeti elemét érintő kórfolyamat, mely végül az ízület deformitásához, elégtelen működéséhez vezet.;
  • Menstruációs görcsök;
  • Alvászavarok;
  • Légzőszervi rendellenességek, például allergiás nátha;
  • számos más betegségnél is jó eséllyel tud segíteni.

Kockázatok

Az akupunktúra kockázatai csekélyek, ha egy hozzáértő, képzett, steril tűket használó akupunktúrás kezelőorvoshoz fordulsz.

A gyakori mellékhatások közé tartozik a fájdalom és a kisebb vérzés vagy zúzódás a tűk behelyezésének helyén. Az egyszer használatos, eldobható tűk használata manapság már bevett gyakorlat, így a fertőzés kockázata minimális.

Nem mindenki számára alkalmas az akupunktúra, mint kezelés. Komplikációk veszélyének teheted ki magad, ha:

  • Vérzési rendellenességben szenvedsz: a tűk okozta vérzés vagy véraláfutás esélye megnő, ha vérzési rendellenességed van, vagy ha vérhígítót szedsz.
  • Pacemakerrel rendelkezel: ilyen esetben tilos az elektro-akupunktúra, azaz a tűkön keresztül adott enyhe elektromos impulzusok alkalmazása. Ez megzavarhatja a pacemaker működését.
  • Terhes vagy: az akupunktúra egyes típusairól úgy gondolják, hogy képesek beindítani a szülést, ami koraszüléshez vezethet.

Hogyan készülj fel a kezelésre

Az akupunktúra előtt nincs szükség különösebb előkészületre.

A szakember kiválasztása

Ha fontolgatod, hogy akupunktúrás kezelésre mész, tedd meg ugyanazokat a lépéseket, mint bármely más szakorvos kiválasztása előtt:

  • Kérj ajánlásokat olyan emberektől, akikben megbízol;
  • Ellenőrizd a kezelő képzettségét.
  • Beszélgess el a kezelővel. Kérdezd meg, hogy mi a kezelés lényege, mennyire valószínű, hogy segít az állapotodon, és mennyibe fog kerülni;
  • Mond el a háziorvosodnak, hogy akupunktúrát fontolgatsz. Lehet, hogy tud arról beszélni, hogy ez a módszer milyen sikerrel alkalmazható az állapotodra, vagy tud ajánlani egy akupunktúrás kezelőt.

Mire számíthatsz akupunktúra során

Először egy általános egészségügyi felmérést végeznek el rajtad, és a nyugati diagnózis felállítása után kerül sor a kínai orvoslás szerinti feltérképezésre.

Az akupunktúrás kezelés során a kezelő nagyon vékony tűket szúr tested meghatározott pontjaiba. A tűk behelyezése általában kevés kellemetlenséget okoz.

Minden akupunktúrát végző személynek egyedi stílusa van, gyakran keveri a keleti és a nyugati gyógyászati megközelítések szempontjait. Annak meghatározásához, hogy milyen típusú akupunktúrás kezelés segíthet Neked a legjobban, a kezelőorvos kérdezhet a tüneteidről, szokásaidról és életmódodról. Emellett alaposan megvizsgálhatja:

  • fájdalmas testrészeid;
  • nyelv alakját, bevonatát és színét;
  • arcod színét;
  • csuklódon érzett pulzus erősségét, ritmusát és minőségét.

Ez a kezdeti értékelés és kezelés akár 60 percet is igénybe vehet. A további időpontok általában körülbelül fél órásak. Egyetlen panasz esetén a szokásos kezelési terv jellemzően heti egy vagy két kezelést foglal magában. A terápiák száma a kezelendő állapottól és annak súlyosságától függ. Általában hat-nyolc kezelésre szokás sort keríteni.

Az eljárás során

Akupunktúrás pontok borítják a test minden területét. Néha a megfelelő pontok messze vannak a fájdalom észlelésének helyétől.

Az akupunktőr elmondja a tervezett kezelés térségét, és azt, hogy ehhez le kell-e venned bármelyik ruhadarabod. Köpenyt, törülközőt vagy lepedőt biztosítanak, ha éppen szükséges. A kezelés többnyire fekvő helyzetben történik, melynek lépései a következők:

  • Tűszúrás: az akupunktúrás tűket különböző mélységben szúrják be tested bizonyos pontjain. A tűk nagyon vékonyak, így a behelyezés általában kevés kellemetlenséget okoz. A páciensek gyakran egyáltalán nem is érzik a beszúrást. Egy tipikus kezelés során öt és 20 tű közötti szúrás történik. Enyhe fájdalmat érezhetsz, amikor ezek elérik a megfelelő mélységet.
  • Tűkezelés: kezelőorvosod a tűket a behelyezés után óvatosan mozgathatja, forgathatja, illetve hővel vagy enyhe elektromos impulzusokkal ingerelheti.
  • Tű eltávolítása: a legtöbb esetben 10-20 percig maradnak beszúrva, miközben nyugodtan fekszel és pihensz. Eltávolításukkor általában nincs kellemetlen érzés.

Az eljárás után

Vannak, akik az akupunktúrás kezelés után ellazultnak, mások pedig energikusnak érzik magukat. De nem mindenki reagál az akupunktúrás kezelésekre. Ha a tüneteid nem kezdenek javulni néhány héten belül, akkor lehet, hogy számodra az akupunktúra nem a megfelelő terápiás módszer.

Eredmények

Az akupunktúra előnyeit néha nehéz felmérni. Sokan hasznosnak találják, mint a különböző fájdalmas állapotok kordában tartásának eszközét.

Természetesen a gyógyíthatatlan kórokat ez sem tudja teljesen kikezelni- a tünetek enyhítésében segít.

Ha szükséges, kezelőd tájékoztat arról, hogy milyen hagyományos orvoshoz kellene fordulj gyógyulásod érdekében.

Számos tanulmány azonban azt mutatja, hogy az úgynevezett hamis, vagy látszólagos akupunktúra kezelések egyes típusai ugyanolyan jól működnek, mint a tényleges, valódi akupunktúrás eljárások. Arra is van bizonyíték, hogy az akupunktúra azoknál az embereknél működik a legjobban, akik számítanak is rá, hogy működni fog- akik hisznek benne.

A terápiának kevés mellékhatása van, ezért érdemes lehet kipróbálnod, ha a hagyományos orvosi módszerekkel már nehezen tudod csillapítani a fájdalmadat.

Szerző: Dr. Zátrok Zsolt

A Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán végeztem 1991-ben. Hosszú ideig kórházi orvosként dolgoztam, majd elhagytam a pályát és a legkorszerűbb orvosi berendezések használatát oktattam az orvosi teamek számára. 2012 óta kizárólag olyan eszközökkel foglalkozom, melyet a beteg általi, otthoni használatra terveztek. Blogomban ezekről az eszközökről írok, beleértve a biztonságos alkalmazás ismertetését is. Tapasztalataim alapján meggyőződéssel állíthatom, hogy hozzájárulhatnak az egészséged megőrzéséhez/helyreállításához.

8 Comments

  1. A weboldal stílusa, minősége, a termékleírás teljes hiánya miatt egy tipikus kínai termének tűnik, amely egy készüléket „csodatevőnek hirdet”. Orvosi bizonyítékot nem találtam a módszerrel kapcsolatban. Több weboldalon is szerepel a termék, de még az sem derül ki, hogy mi a technológia.
    Lehet, hogy van valami hatása, de még inkább az, hogy nem. Ami biztos: megveszi egy webáruházban és ha elégedetlen, vagy meghibásodik, hova küldi vissza? Ki fog Önnek segíteni a használatában?

  2. Az iTeraCare-készülékről mi a véleménye? Degeneratív gerincprobléma és gerinc szövet zsírosodásom van. 6 éve fáj az alsó lábszáram, nem találják az okát (valószínűleg gerinc….).
    Lenne valami haszna, ha ezzel kezelnének?

  3. Kérdése nem szakterületem. Nyissa mega Rólam menüt, hogy lássa, milyen kérdésekben tudok segíteni.
    A frekvenciagyógyászat egyelőre tudományosan nem elismert, orvosi bizonyítékok nélküli módszer. Lehet, hogy használ, lehet, hogy nem.

  4. Tisztelt Doktor Ur !

    Nekem bakterialis biofilm fertozesem van, kronikus es szisztemas.

    Gyomor belrendszer, sinusok, orr, szem, torok, urogenitalis rendszer stb.

    Antibiotikumok nem hatnak a biofilm miatt, nem tudnak atjutni rajta/ 1000x, 10000x ellenallobbak a benne levo bacik /.
    Az akupunktura gondolom nem segithet, foleg onmagaban nem.

    A masik kerdesem, hogy van egy Iteracare nevu keszulek,meg nem probaltam, energetizal stb.

    Ezt ismeri, az en betegsegemre jo lehet ?
    Ez is valami frekvenciagyogyaszat.

  5. Köszönöm szépen a tájékoztatást. A tudományok határvidéke a valóban tudományos eredményeknek is, de nagyon sok szélhámosságnak is jó táptalaja. Nehéz őket megkülönböztetni egymástól.

  6. Ezeket és hasonló „készülékeket” előszeretettel használják az átverős cégek, akik a hiszékeny és betegségük miatt kiszolgáltatott emberek pénzére pályáznak.

    Az a véleményem, hogy ez nem más, mint egy jól kidolgozott átverés. Az alibabán, ebayen árult kütyüt a kínai „gyártók” 5-10 dollárért adják. Ennyit is ér.
    A sok hazugság, amit a készülékkel kapcsolatban összehordanak, lekörözi még a politikusokat is. A kvantum-mágneses hókuszpókusznak semmi köze a tényleges kvantumfizikához. Egy bioimpedancia vizsgálat, mint amit az 5ezer forintos mérlegekben a testszsír mérők alkalmaznak.

    A kapott eredmény hasonlóan véletlenszerű, mintha az ujjából szopná ki. Az „elemzőprogram” által adott diagnózisok általában pozitívak, mondván, hogy veseproblémák, májproblémák, szívproblémák, szexuális problémák stb. vannak.
    És mindjárt ajánlanak is „kígyóolajat”, speciális vitaminkoktélt, drága gyógymódokat, amelyeknek semmilyen orvosi haszna nincs, de havonta néhány tízezerbe kerülnek.
    Véleményem szerint nincs egészségügyi haszna. A célja egyszerű – a beteg és hiszéken emberek átverése, akik abban reménykednek, hogy a csodák megvásárolhatók.

  7. Csak részben kapcsolódik ide, de számomra nagyon fontos témában szeretném a tanácsát kérni. Az interneten hirdetnek, különböző változatban létező, úgynevezett „QUANTUM MAGNETIC REZONANCE ANALYZER” készülékeket. Ha igaz, amit állítanak az eladók, nagyon hasznos eszköz lehetne, az egész családom számára.
    Az ön véleménye rendkívül sokat segítene.
    Üdvözlettel: Tibor

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük