Cukorbeteg láb – rettegett szövődmények

A cukorbetegség napjaink egyik leggyakoribb betegsége. Magyarországon közel 900 ezer regisztrált beteg van, de az orvosok szerint legalább ennyi a még nem diagnosztizált és kezeletlen is. A betegség “alattomos”, hiszen hosszú ideig nem okoz fájdalmat, panaszt, azaz könnyen rejtve maradhat. Ezért gyakran csak akkor derül rá fény, amikor szövődmények jelennek meg. Ezek egyike a cukorbeteg láb, mely lassan súlyos állapothoz, akár a rettegett amputációhoz vezethet.

A diabéteszes beteg lábain megjelenő elváltozásokat leginkább a vérellátási zavar (ischémia), a neuropátia és a fertőzés hármasa okozza. A cukorbetegség egyik rettegett szövődménye az amputáció, a végtag elvesztése.

A cukorbeteg láb szövődményeivel kapcsolatos statisztikák: [1]

  • A szövődményes csonttörés felelős a diabéteszes amputációk jelentős részéért.
  • A cukorbetegség kezelési költségeinek 30-40%-a a diabéteszes láb kezeléséhez kapcsolódik.
  • Azoknál, akiknél a cukorbetegség és a neuropátia is fennáll 7-10%-ban alakul ki fekély is.
  • A fekély kialakulását követő egy éven belül a betegek 5-8%-ánál következik be amputáció.
  • A cukorbetegséggel kapcsolatos amputációk 85%-ában lábfekély is jelen van.
  • A cukorbetegség nyolcszorosára növeli az amputáció kockázatát a 45 évnél idősebb betegeknél, 8-12-szeresre a 65 évesnél idősebb és 23-szorosra a 65 és 74 év közöttieknél.

Diabéteszes neuropátia

A cukorbetegek mintegy 40%-ánál fordul elő a neuropátia valamely súlyossági foka. A következmény lehet fájdalom, érzészavar, illetve mozgatási zavar.  A diabéteszes láb kialakulása szempontjából az egyik legfontosabb probléma, hogy az érzészavar miatt a beteg nem érzi a lábát érő sérülést, a cipő dörzsölését. Ez a szövetek károsodásához, fekélyképződéshez, továbbá a lábboltozat deformációját okozza és kedvez a fertőzések kialakulásának.

A diabéteszes fekély és elhúzódó sebgyógyulás

  • cukorbeteg láb fekély megjelenéseA cukorbeteg láb esetén a perifériás artériás betegséget (PAD, más néven érszűkület) tekintik a vérellátási zavar okának.
  • Az érszűkület kialakulásának kockázatát a cukorbetegség jelentősen megnöveli. Az érszűkület által okozott vérellátási zavar (ischémia) pedig a sebgyógyulást akadályozó legfőbb tényező.
  • A diabéteszes neuropátia és vérellátási zavart együttesen neuroischémiának nevezik. Ezekben az esetekben a sebgyógyulást a vérrellátási zavar súlyossági foka befolyásolja.

Fertőzések

  • A fertőzés legáltalánosabb jele a sebváladékozás fokozódása. [1]
  • A fertőzés nehezíti a cukorbetegség egyensúlyban tartását. [1]
  • A cukorbeteg lábon előforduló fertőzések kezelés hiányában gyorsan terjedhetnek más testtájra és akár életveszélyes általános szeptikus fertőzéshez vezethetnek [1]

Cukorbeteg láb tünetei

cukorbeteg Diabéteszes láb elvátlozásai és a fekélyképződés leggyakoribb pontjai

  • izomgyengeség a láb, boka, lábszár, illetve a kéz izmaiban
  • kényszeres tartás és fájdalom járás közben
  • magas ívű vagy épen nagyon lapos lábak
  • zsibbadás a lábakban, karokban és kezekben

Cukorbeteg láb orvosi kezelése

  • Legfontosabb a megelőzés, melynek középpontjában a cukorbetegség egyensúlyban tartása, a vércukor értékek normál tartományban tartása áll
  • A kialakult diabéteszes sebek kezelése tisztítás, fertőtlenítés és kötés révén
  • Az antibiotikum alkalmazása minden fertőzött sebnél javasolt, kombinálva a sebkezeléssel [1]
  • cukorbeteg diabeteszes láb gangréna vagy szövetelhalásMűtétre akkor van szükség, ha a fertőzés következtében
    • tályog keletkezik
    • a fertőzés kiterjed a csontokra vagy ízületekre
    • jelentős nekrózis (szövetelhalás), gangréna (üszkösödés) vagy nekrotizáló fasciitis jelentkezik.[1]

Cukorbeteg láb fizikoterápiás kezelése

  • A fizikoterápiás módszerek alkalmazásának célja kettős.
    • Egyrészt a szövődmények kialakulásának megakadályozását célozza.
    • Másrészt a kialakult diabeteszes láb tünetek enyhítését. [4]
  • A fizikoterapeuták a beteg oktatásában is fontos szerepet játszanak
    • a lábápolás és sebápolás megtanítása
    • a helyes testtartás, lábtartás és járás megtanítása[4]
    • az amputáció megelőzésének ismertetése

TENS kezelés Neuropátia tüneteinek enyítésére

A TENS kezelést zokni vagy kesztyű elektródák segítségével végzik (használható öntapadó elektróda is, de azzal kisebb a kezelt terület). A diabeteszes neuropátia által okozott (legtöbbször éjszakai) fájdalmak, érzészavarok, zsibbadás, csalánozó érzés megszüntetésére. [5]

Cukorbeteg fekélyek gyógyítása lágylézer kezeléssel

A lágylézer kezelés kedvező hatásáról az elmúlt időszakban több tanulmányban is beszámoltak. A lágylézerrel kezelt fekélyek 50%-kal gyorsabban gyógyultak, mint enélkü. A légylézer a cukorbetegség által okozott fekély gyógyulásának serkentése mellett a a neuropátiás tünetek enyhítésében is kiváló.

Források

  1. Lepäntaloa M, Apelqvistc J, Setaccie C, Riccof JB, de Donatoe G, Beckerg F, Robert-Ebadig H, Caoh P, Ecksteini HH, De Rangok P, Diehml N. Chapter V: Diabetic Foot. European Journal of Vascular and Endovascular Surgery. 2011;42(S2):S60-74.
  2. Zakaria HM, Adel SM, Tantawy SA. The Role of Physical Therapy Intervention in the Management of Diabetic Neuropathic Foot Ulcers. Bull. Fac. Ph. Th. Cairo Univ. 2008 Jul;13(2).
  3. Youtube Video: The Diabetic Foot Exam https://youtu.be/aVz-Ja9Grvg
  4. Kalra S, Kalra B, Kumar N. Prevention and management of diabetes: the role of the physiotherapist. Diabetes Voice. 2007;52 (3)
  5. Dubinsky RM, Miyasaki J. Assessment: Efficacy of transcutaneous electric nerve stimulation in the treatment of pain in neurologic disorders (an evidence-based review) Report of the Therapeutics and Technology Assessment Subcommittee of the American Academy of Neurology. Neurology. 2010 Jan 12;74(2):173-6.
  6. Pedrosa HC, Leme LA, Novaes C, Saigg M, Sena F, Gomes EB, Coutinho A, Borges Carvalho WJ, Boulton A. The diabetic foot in South America: progress with the Brazilian Save the diabetic foot project. International Diabetes Monitor. 2004;16(4):17-23.
  7. Turan Y, Ertugrul BM, Lipsky BA, Bayraktar K. Does physical therapy and rehabilitation improve outcomes for diabetic foot ulcers?. World journal of experimental medicine. 2015 May 20;5(2):130.

MEGOSZTOM

HOZZÁSZÓLÁSOK

Wordpress (0)