Vegetáriánus táplálkozás – természetes gyógyszer
Számos oka lehet annak, hogy vegetáriánus étrendre válts. Például az egészséged megőrzése vagy visszaszerzése, spirituális meggyőződésed, az állatok jólétével kapcsolatos aggodalmaid vagy az állattenyésztés során alkalmazott antibiotikumoktól és hormonoktól való félelmed vagy a környezeti erőforrások túlzott kizsákmányolásának elkerülése, stb.
Önszántamból lettem vegetáriánus
Gyermekkoromban az életünk része volt az állattartás. Nagyszüleim, szüleim, nagynénik, keresztszülők, rokonok, ismerősök, szomszédok…mindenki tartott disznót, csirkét, nyulat, galambot. Nyugodtan állíthatom, hogy gyermekkoromtól rengeteg húst ettünk. Felnőttként soha nem hagytam volna ki egy sztéket vagy rántott szeletet…Akkoriban nem gondoltam arra, hogy egyszer majd felhagyok ezzel…
Akkor tértem át a növényi táplálkozásra, amikor 2012-ben, 45 éves koromban felfedeztem, hogy magas vérnyomásom van. Heteken át rendre 160/110-es értéket mértem. Annak ellenére, hogy heti 3-4 alkalommal kerékpároztam 60-90 percet vagy futottam néhány kilométert.
Mivel belgyógyászként a magas vérnyomás vizsgálólaborban (is) dolgoztam, így a betegséget jól ismertem. Megrettentem, mert az orvosi ismeretek szerint a magas vérnyomás betegség nem gyógyítható és egész életen át tartó gyógyszerszedést igényel. Az értékek láttán kollégáim négy szer kombinációból álló „gyógyszerkoktél” azonnali megkezdését javasolták. Én azonban nem kezdtem el a szedését.
Feleségem már korábban áttért a növényi alapú, vegetáriánus étrendre és ez megkönnyítette a váltást nekem is. Csatlakoztam hozzá.
És az eredmény? Két héttel később normalizálódni kezdtek az értékek, két hónap múlva már kizárólag normál értékeket mértem. Ez elmúlt években pedig nem mértem 130/80-at meghaladót egyszer sem. Nem vettem be egyetlen vérnyomáscsökkentő gyógyszert sem, nem változtattam az életmódomon, csak az étrendem változott…
Nekem ennyi „tudományos” bizonyíték pont elég. Mivel semmi mást nem változtattam, így a magas vérnyomásom megszűnését a zöldségalapú étrend hatásának tartom. Ezért azóta is kitartok vegetáriánus étrendem mellett.
Rákkeltő anyagok listáján az állati termékek
Jelentős lökést adott a vegetarianizmus terjedésének, amikor tanulmányok eredményeire alapozva a WHO és a daganatokkal foglalkozó orvosi szervezetek „minden bizonnyal” rákkeltőnek minősítették a vörös húsok, felvágottak, pácolt húskészítmények fogyasztását.
Azóta világszerte egyre többen vannak, akik nem fogyasztanak semmilyen húst, halat vagy baromfit. Sokkal többen vannak, akik a vörös húsok és felvágottak fogyasztást megszüntették ugyan, de csirkét vagy halat még esznek.
Az állati húsokat, de más állati eredetű termékeket, például a tejet, sajtot, tojást és zselatint is teljesen elhagyó vegánok vannak a legkevesebben.
Vegetáriánus étrenddel kapcsolatos kutatások régen és ma
Korábban a vegetarianizmussal kapcsolatos kutatások annak igazolására törekedtek, hogy táplálkozási hiányállapotokat mutassanak ki, így bizonyítsák a növényi étrend veszélyeit. Mivel ezeket nem tudták igazolni, így irányt változtattak és mostanában a húsmentes étkezés egészségügyi előnyeivel foglalkoznak legtöbbet.
Ennek következménye, hogy az Amerikai Dietetikai Szövetség jelen álláspontja szerint a „változatos növényi alapú diéták, beleértve a teljes vegetáriánus vagy vegán étrendet is egészségesek, tápanyag összetételük megfelelő és igazolhatóan egészségügyi előnyökkel járhatnak bizonyos betegségek megelőzésében és kezelésében”.
A vegetáriánusnak lenni nem zöld levelek és gyökerek rágcsálását jelenti!
Sokan azt hiszik, hogy a vegetáriánus naphosszat répát rágcsál… pedig a vegetáriánus nem mazochista, hogy ízetlen és kizárólag nyers ételekkel kínozza magát – egyszerűen csak egészségesebb ételeket fogyaszt.
Tegyél egy kísérletet! Süss meg egy darab húst só és fűszerek nélkül és edd meg! Milyen az íze? Semmilyen, mert íztelen! Azaz nem a hús ízét szereted, hanem a fűszerezését!
Egyszerűen tartsd meg a fűszerezést, de hús helyett használj zöldségeket, hüvelyeseket, stb.
A változatosság a fontos!
Gabonafélék, magvak, zöldségek és gyümölcsök hihetetlen sokfélesége áll rendelkezésre, melyekből igen változatos menü állítható elő akár nyersen, akár főzve-párolva-sütve.
A vegetáriánussá válás egyre könnyebb, köszönhetően az egész évben rendelkezésre álló friss zöldségeknek és gyümölcsöknek, továbbá a változatos étrendet lehetővé tevő ezernyi más terméknek.
Az internet és a médiák segítenek megismerni és elkészíteni távoli kultúrák növényi alapú ételeit. Nyugodtan állíthatom, hogy a világ népeinek konyhaművészete hatalmas változatosságot biztosít, csak el kell lesni őket.
Használok egy online indiai szakácskönyvet, ami önmagában többszáz féle vegetáriánus receptet tartalmaz. És ez még csak India. Nézd végig a mediterrán konyhát – az olasz, spanyol, görög ételeket. Nézz bele egy mexikói vagy perui receptgyűjteménybe! Az alapanyagok elérhetők bármely közértben vagy bioboltban.
A növényi alapú étrend lehet finom, változatos, tápláló és egészséges!
Ha kizárólag zöldséges pizzát eszel kólával, máris „vegetáriánus” vagy 🙂
A vegetáriánus étrend nem egyhangú! A változatosság legyen a jelszód. Teljes kiőrlésű gabonákat (ebből készült kenyereket, tésztákat), továbbá zöldségeket, gyümölcsöt, magvakat fogyassz, minden lehetséges kombinációban, módon és fűszerezéssel elkészítve.
Persze a vegetáriánusként is tartsd észben: túl sok kalória fogyasztása ugyanúgy elhízáshoz vezet. Az olajos magvak „nassolása” például könnyen megbosszulhatja magát.
Néhány bizonyíték a magyaros konyha egészségkárosító határól
Mivel az ízlés gyermekkorban alakul ki, így nagyon nehéz eltérni attól a táplálkozásról, amit a nagyi konyhája vagy éppen az anyuka főztje jelent. Az ízlik legjobban, amit gyermekként sokat kaptál és megkedveltettek veled.
Az egykor általam is bőséggel fogyasztott és valóban ízletes magyaros ételekről a hivatalos egészségügyi statisztikák igazolják, hogy súlyosan károsítják fogyasztóik egészségét.
A lakosság kétharmada elhízott, a felnőttek 50%-a szenved egy vagy több krónikus betegségben, világvezetők vagyunk a szív- és érrendszeri és daganatok által okozott halálozásokban. Az egészségben leélhető életévek száma alig haladja meg az 50-et. Sok más adatot is idecitálhatnék még bizonyítékként.
Kell ennél több? Aligha!
A mama főztjének „csapdája”
Szülőként, nagymamaként komoly kihívást jelenthet számodra, hogy mit teszel a gyermeked, unokád tányérjára!
Ha a tradicionális magyaros ételeket adod, amit Te is kaptál és nagyon szeretsz, akkor arra kárhoztathatod,
- hogy 50 éves korára ugyanúgy betegé váljon, mint Te magad is.
- hogy évtizedeket kelljen majd élnie betegségekkel küzdve.
- hogy neki legyen a világon a legnagyobb kockázata arra, hogy idejekorán daganatos betegségben vagy szív-érrendszeri betegségben haljon meg.
Ha ettől meg szeretnéd óvni, akkor egészséges ételeket adj neki!
Nem kell egycsapásra váltani
A tudományos adatok szerint állati eredetű fehérjékből naponta 0,4 g/testsúlykilogram mennyiségre van szükséged. Egy 50 kg-os nő esetén ez 20, míg egy 80 kg-os férfinek 32 gramm! Egy szokásos éttermi bécsiszelet fedezi majdnem egyheti szükségleted.
Mivel nehéz egycsapásra változtatni, kezd el kis lépésekben. Két módszert javaslok.
Első tanácsom: Csökkentsd a húsok arányát az általad fogyasztott ételekben és növeld meg a zöldségekét. Egyél naponta néhány szem friss gyümölcsöt is.
Második tanácsom: Kezdj el ismerkedni az indiai, mexikói vagy éppen a mediterrán konyhákkal és készítsd el ételeiket. Ezekről ismert, hogy kisebb betegség kockázattal járnak. A receptekben nagyobb hangsúlyt kapnak a növények és takarékosabban használják a húsokat.
Eleink döntően növényi étrenden éltek!
Mielőtt ezt a cikket írni kezdtem, elolvastam egy sereg néprajzi tanulmányt. A néprajz foglalkozik például azzal is, mik voltak az étkezési szokások, milyen ételeket fogyasztottak őseink.
Egészen a második világháborúig a magyar lakosság étrendjében közel 2/3 részt tettek ki a különböző gabonafélék (tönköly, zab, árpa, rozs, köles, hajdina, stb). Az ezekből készült kenyereket és kásaféléket zöldségekkel és kevés állati zsiradékkal vagy tejtermékkel (tejföl, túró) ízesítették. A húsfélék aránya messze 10% alatt volt, az is leginkább baromfihús.
Nagyszüleim minden évben 1 disznót neveltek. Azért csak egyet, mert ennyi felneveléséhez elegendő moslék, maradék és takarmány állt rendelkezésükre. A 90-100 kg-ra nőtt állatot karácsony előtt ölték le és dolgozták fel. A húsokat, szalonnát, kolbászt felfüstölték, azután beosztva, az őszi betakarításokig fogyasztotta el a nagycsalád. Napi egy szelet szalonna vagy pár szelet kolbász jutott egy-egy családtagra. Azaz nem igaz, hogy nagyszüleink is olyan módon falták a húsféléket, mint a mostani generációk.
A dolgok a második világháború után változtak meg. A teljes foglalkoztatás, az ebből származó jövedelmek széles körben elérhetővé tettek olyan élelmiszereket, amit korábban csak az „urak” fogyasztottak. Ilyen volt a hús is, mely a jólét szimbólumává vált és egyre többször került a tányérokra. Csökkent viszont a gabonafélék, a zöldségek és gyümölcsök aránya. Emlékszem arra, hogy apám milyen undorral beszélt a kukoricakásáról (puliszkáról), mely gyermekkorában szinte mindennapi étele volt. Ez a szegénységre emlékeztette és kizárólag a disznókat etette vele – az asztalunkra nem kerülhetett soha.
Aztán jött a fehérkenyér és a finomított kristálycukor is…de ezekről majd talán máskor írok.
Élethosszig Egészségesen
Blogom szlogenje az „Élethosszig Egészségesen”.
Azt jelenti, úgy érdemes élni a mindennapjaid már fiatal kortól kezdve, hogy azzal ne veszélyeztesd majdani öregkori életminőséged.
Ha ugyanis étrended egészségtelen, nem mozogsz eleget, munkád stresszt okoz, ha káros szenvedélyekkel rongálod testedet, akkor 50 éves korodra betegségekre számíthatsz.
Ezek azonban kegyetlen „kísérőtársak”. Nem engedik, hogy vidáman és könnyedén éld napjaid. A betegségek kínoznak és tönkreteszik életminőséged. Ha beteg vagy, akkor a korábban félretett pénzed arra kell fordítanod, hogy visszaállítsd, amit elveszítettél. Eközben azonban a panaszaid miatt már nem vagy kevesebbet tudsz dolgozni, így jövedelmed is egyre csökken. Az állandó anyagi problémák nem teszik lehetővé a nyugodt életet és sok esetben a gyógyuláshoz való hozzáférést sem.
Ezért egyértelműnek kell lennie számodra is, hogy a betegség megjelenése nem kívánatos és érdemes mindent megtenned, hogy ne köszöntsön be hozzád!
A növényi túlsúlyú táplálkozás a krónikus betegségek megelőzésének igazolt módja.
Csak rajtad áll, hogy kipróbálod-e!
A 100/68-as vérnyomás nem probléma, sőt… ha azonban korábban ennél magasabb volt, akkor ez furcsa érzést jelenthet. Például lehajlás után felálláskor megszédülhet, sőt egy pillanatra elsötétülhet a világ. Ez azt jelenti, hogy a szíve, vérkeringése még nem alkalmazkodott az új helyzethez.
Javaslom, hogy fokozatosan építse be a mindennapjaiba a testmozgást. Séta, nordic-walking, kerékpározás kiváló arra, hogy a szív és keringés hatékonyabban működjön.
Más probléma is vezethet ide: a hirtelen és túl drasztikus étrendváltás miatt az energiaellátottsága lehet problémás. Mérjen vércukor szintet a megszédülések idején. Ha a vércukorszintje is alacsony, akkor lehet ez az ok. Figyeljen jobban arra, hogy testének energiára van szüksége! Ne vigye túlzásba a diétát.
Ha beszél angolul, akkor a Lumen.me eszköz nagy segítséget jelenthet annak követésében, hogy étrendje megfelelő-e. Ráadásul nem kell az ujját szurkálni a vérvételekhez.
Én 2 hónapja követem a teljes értékû növényi étrendet…a tejtermékeket már 5 hónapja teljesen elhagytam…a vérnyomásom alacsony…többször szédūlõk…100/68….elôtte kb 130/80 szokott lenni….ez mitôl van?köszönõm.
🙂 Mindig szurkolok az egészséges életmód híveinek!
Köszönöm válaszát. Azt nem írtam, hogy átlagos testmagassággal, négy gyermek után 58 kiló vagyok és napi rendszerességgel sportolok (heti 2-3 futás, közte jóga). Most két hónapja tartom a diétát (vegán helyett most már vegetáriánus) és a Tensiomin mindig nálam van, ha szükség lenne rá. Tovább folytatom, bízom benne, hogy be fog állni egy ideális értékre. Még egyszer köszönöm! Üdvözlettel: Ágnes
A magas vérnyomás egy elég „bonyolult” betegség. Ezer oka lehet és többnyire mégsem ismerni a pontos okát. A régen fennálló magas vérnyomás csökkentése, méginkább megszüntetése is igen komplex dolog.
Megjelenésében szerepet játszó fő tényezők lehetnek a stressz (munkahelyi, szociális, párkapcsolati, családi, stb.), a kevés testmozgás, a rossz táplálkozás és elhízás.
A magas vérnyomás első felfedezésekor a testmozgás rendszeressé tétele, a stressz-faktorok megszüntetése, a táplálkozás módosítása, a túlsúly leadása teljes sikerhez vezethet. Ez meggyőződésem – saját példámból tudom.
Ha a magas vérnyomás éveken át fennállt, önmagában a 2 hetes vegán étrend nem hozhat tartós eredményt. Ilyenkor már hosszú hónapok kellenek ahhoz, hogy az étrend változtatása, a fizikai aktivitás növelése, stb. akár csekély hatást eredményezzen.
Ilyen hosszú kezelés után nem lehet egyik napról a másikra elhagyni a gyógyszereket sem, sőt ez nagyon kockázatos (stroke veszély)!
Folytassa a vegán (vagy legalább növényi túlsúlyú) táplálkozást, mozogjon naponta legalább 40-50 percet, hagyja a stresszt, stb. Néhány hónap múlva érezni kezdheti a javulást. Ha ezt az életmódot folytatja, akkor a vérnyomáscsökkentők fokozatos csökkentése is realitássá válhat.
48 éves nő vagyok.Kb.8 év 10 mg-os Coverex szedés után tavaly decemberben folyamatos magas vérnyomás kínzott (160-as). Mindenképp el szerettem volna kerülni a dózis emelését, ezért áttértem a vegán étkezésre. Már 2 héten belül rendeződtek az értékek,ezért egy hónap múlva lecsökkentettem a gyógyszert felére,majd újabb két hét múlva elhagytam. Innentől mintha el sem kezdtem volna a diétát, reggel és délután rendszeresen magas értékeket mérek 150-160). Kíváncsi lennék a véleményére, hogy tartsak ki, mert ilyen hosszú gyógyszer szedés után idő kell,míg a vérnyomás beáll egy normális szintre vagy nincs is remény és akkor kellett volna elkezdeni a diétát, amikor életemben először mértem magas értéket. Várom válaszát, üdvözlettel: Ágnes