A visszérbetegséget „örökölheted” is, de többnyire a ülő-álló munkád és mozgásszegény életmódod miatt keletkezik. Nemcsak kozmetikai probléma! A bőrön áttűnő és kissé kiemelkedő vénáid csak jelzések, idővel akár komoly problémákhoz vezetnek. Nézzük az okokat, szövődményeket és a megoldás lehetséges útjait.

A visszérbetegség kialakulása

A véna (visszér) szállítja testedben az „elhasználódott” vért a szív irányába. Az izmaid összehúzódása összenyomja a vénáid és a vér így áramlani kezd. A vénában úgynevezett vénabillentyűk vannak, melyek egészséges esetben egyirányú kapuként működnek, a vért csak a szív irányába engedik haladni.

Ha azonban nem mozogsz eleget, izmaid nem „pumpálják” az ereket. Ha a vénáid fala sérült, gyengék a vénabillentyűid, a vénás keringésed hatékonysága veszélybe kerül.

Alkati tényezők (pl.: kötőszövet gyengeség), továbbá provokáló tényezők (például álló és ülő munka, mozgásszegény életmód) hatására a lábad visszereiben megnövekszik a vérnyomás. Az ér kitágul, emiatt a vénabillentyűk nem zárnak megfelelően. Ennek következménye, hogy a vér nem halad a szív irányába, hanem a vénáidban marad. Egyre duzzadtabbá, majd kanyargóssá válnak. Ha sokáig fennmarad az állapot, akkor a vénák fala végleg kitágul és az állapot innen már nem „visszacsinálható”.

Visszérbetegség fő jellemzője, hogy a vénáid nem tudják elszállítani az elhasznált vért és a káros anyagcseretermékeket.

Ilyenkor már több, mint kozmetikai probléma.

Enyhe formájában „csak” viszket, a lábad elnehezedik vagy feszülő fájdalmad keletkezik. Megjelenhet izomgörcs, bőrhámlás, a bőr barnás-vöröses elszíneződése is. A vénák egyre jobban dudorodnak, egyre inkább szembetűnőek, fokozódik a bokatáj és a lábszár duzzadása. Súlyos, elhanyagolt esetben nehezen gyógyuló seb (fekély) vagy a rettegett szövődmény, a trombózis is kialakulhat. Ez utóbbi már életveszélyes állapotot jelent.

Rizikófaktor a mozgáshiány, a dohányzás és az elhízás.

Azt, hogy van-e hajlamod a visszérbetegségre könnyen ellenőrizheted a családtagjaid lábának megfigyelésével. Ha látod, hogy a hajlam adott, gondolj a megelőzésre.

Minél idősebb vagy, annál nagyobb az esélyed a visszérbetegségre. A 60-69 éves korosztály esetében már 25%-os a visszérbetegek aránya. A nők érintettsége pedig a duplája a férfiakénak, mivel kötőszöveteik, vénafaluk gyengébb, mint a férfiaké. A fogamzásgátló tabletták egyes női hormonjai, hatóanyagai is fokozhatják, érdemes más módszert választani fogamzásgátlásra.

Az állapotos nők is veszélyeztetettek, mert a baba a fejlődése során képes elnyomni a medencei ereket, melynek következménye a láb vénáiban létrejövő pangás. Sajnos ebben a 9 hónapos időszakban a hormonális változások is a visszereknek kedveznek.

A visszérbetegség diagnózis felállítása ránézéses alapon történik, ritkán van szükség angiológiai (érfestéses) vizsgálatra.

A visszérbetegség gyógyítása

Fontos tudnod, hogy a már kialakult visszérbetegség gyógyítására, az eredeti állapot visszaállítására nincs mód!

A kanyargós, fájós véna sebészeti „kiirtása” vagy „elinjekciózása” valójában kozmetikai trükk. Ha az életmódod nem változtatod, egy másik véna tágulata fog megjelenni, mivel a lábadból valamerre vissza kell vezetni a vért a szívbe, hiszen ez a vénák funkciója! Minden eret pedig nem „tüntethetsz el”. Egy hasonlattal: ha egy városba vezető vasúti síneket és közutakat is tönkreteszi egy földrengés, akkor nem lehet oda sem bejutni sem ki. A vérednek szüksége van „közlekedési útvonalakra”, azaz a vénák kiirtása, elzárása nem jó megoldás.

A szkleroterápia, a lézeres műtétek, a visszéreltávolítás rádiófrekvenciás katéterrel, a sztripping, plehbectomia, az endoszkópos műtét akkor kerüljön sorra, ha a betegség súlyossága (pl. ismétlődő trombózisok) miatt nem marad más.

Néhány tanács a mindennapokra

  • minden nap mozogj aktívan (kocogás, kerékpározás, nordic walking, tempós séta, túrázás mind kiváló)
  • ne használd a liftet, hanem járj lépcsőn!
  • hordj lapos, hajlékony talpú cipőt (maximum 5 cm-es sarok az ajánlott)
  • kerüld a meleget, a napozást, a szaunát és a termálfürdőt
  • ha dagad a lábad, gyakran polcold fel
  • ülőmunka esetén fél óránként állj fel, mozgasd meg a lábad, sétálj egy rövidet
  • ne ülj keresztbe tett lábbal
  • használj fáslit vagy rugalmas harisnyát (szakember javasolja a megfelelő kompressziós erejűt)
  • hasznos lehet a vadgesztenye tartalmú kenőcs
  • diétád legyen magas rosttartalmú, a sóbevitel csekély

A visszérbetegség megelőzése és kezelése

Fontos annak megértése, hogy mitől áramlik a vér a visszereidben!  A vér áramlását az izmok mozgása biztosítja. Az ismét és ismét összehúzódó izmaid a szíved irányába „nyomják” a véred. Izommozgás nélkül a vér nem (illetve rendkívül lelassultan) mozog. A mozgásszegény életmód tehát egyenes út a visszérbetegséghez.

a visszeresség megelőzése a fizikai aktivitás fokozásával

Ebből következik, hogy mind a megelőzés, mind pedig a kezelés legalkalmasabb módja a rendszeres testmozgás. Elsősorban séta, futás, úszás, kerékpározás. Mozgással elérheted a vérkeringés fokozódását és a megrekedt vér kiürül.

A visszér kezelésére általában krémeket, gyógyszereket és kompressziós harisnyát ajánlanak. A rugalmas harisnya vagy fásli akkor hat legerősebben, ha mozogsz. Ha csak mozdulatlanul ülsz befáslizva, akkor a rugalmassága nem segít, viszont szorít és kényelmetlen. Azaz, ha kompressziós harisnyában csücsülsz a fotelban, hiába hiszed, hogy kezeled magad, valójában kevés hasznos történik.

Ha állapotod nem engedi, hogy mozogj, akkor polcold fel a lábaid, végezz lábtornát és használj visszérkezelésre készült otthoni orvosi készüléket.

Két hatékony eszköztípus van. Egyik az  izomstimulátor készülék, a másik pedig a nyirokmasszázs gép. Az izomstimulátor kezelés az enyhébb tünetekben teljesen megfelelő, míg a nyirokmasszázs gép akár a legerősebb panaszok, sőt szövődmény (fekély) esetén is kiváló.

Az izomstimulátor készülék öntapadó elektródáit a vádli izmokra, esetleg a combra is kell felragasztani.

elektródák felhelyezése veinoplus Arterial, veinoplus V.I. és veinoplus DVT készülékkel végzett kezeléshez
A kezeléshez az elektródát elhelyezheted a jobb és bal vádlin (ábra jobb oldala). Ez nők és kistermetű férfiak, továbbá enyhe panaszok esetén jó megoldás.
Súlyos panaszok, átlagos és nagytermetűek esetén inkább ugyanazon vádli külső és belső izomhasára kerüljön (ábra bal oldala).
Minél közelebb vannak egymáshoz az elektródák, annál erőteljesebb az izomtorna és ezzel a hatás is.

Ezeken keresztül a készülék enyhe elektromos impulzusokat ad le az izmokra. Ennek hatására összehúzódnak és kipréselik a vért a vénáidból. A 20-30 perces kezelés igazi felfrissülést biztosít. Megszünteti a feszülő panaszokat, kiüríti a vénákat. Az Elite SII készülék például megfelelő választás lehet.

A nyirokmasszázs gép több légrekeszből álló mandzsettával kezel. Ezt a mandzsettát „csizmaszerűen” fel kell húzni a lábadra. A készülék egymás után fújja fel és engedi le a légrekeszeket. Megszorítja az izmokat és szöveteket, amely elindítja a vér felfelé áramlását a vénákban. Mérséklődik a duzzanat, csökken a feszülés, javul a vérkeringésed, enyhül a fájdalmad.

A nyirokmasszázs géppel végzett kezelés és az elektrostimuláció nemcsak megelőzésre, de visszérműtét utáni fájdalmakra és trombózis megelőzésre is kiváló.

blank
Szerző: Dr. Zátrok Zsolt

A Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán végeztem 1991-ben. Hosszú ideig kórházi orvosként dolgoztam, majd elhagytam a pályát és a legkorszerűbb orvosi berendezések használatát oktattam az orvosi teamek számára. 2012 óta kizárólag olyan eszközökkel foglalkozom, melyet a beteg általi, otthoni használatra terveztek. Blogomban ezekről az eszközökről írok, beleértve a biztonságos alkalmazás ismertetését is. Tapasztalataim alapján meggyőződéssel állíthatom, hogy hozzájárulhatnak az egészséged megőrzéséhez/helyreállításához.

38 Comments

  1. Ki kell ábrándítanom! A scleroterápia nem kezelést jelent, hanem rontást. Az az ér, amit elzártak, már soha többet nem fog funkcionálni, nem teljesíti többé azt a feladatát, amiért oda teremtette a jóisten vagy a természet.
    Az elzárt ér feladatát a megmaradt ereknek kell átvenni. Ha pedig a szokásosnál több a terhelés, a következmény, hogy gyorsabban fognak tönkremenni. Olyan ez, mint mikor a metrót felújították, a buszkon hatalmas volt a zsúfoltság, igen kényelmetlen volt az utazás.
    Az indokoltlan ér-roncsolás következményeit néhány év múlva fogja majd megtapasztalni. Gyakori lábdagadás, feszülő fájdalom, nehéz láb érzés formájában.
    5 nappal a beavatkozás után nem csoda, hogy vannak még fájdalmas pontok a szúrás helyén. A lila folt bevérzés, a beavatkozás miatt-után szivárgó vér okozza. Kb 2 hét alatt felszívódik, esetleg néhány végleges barna folt marad a helyén. A „dugó” valószínűleg azt a pontot jelzi, ahol az „érelzárás” történt. Idővel az érzékenység megszűnik és csak a dugó marad. Kozmetikai szempontból viszont az eddig „látszó” ér már nem fog többé látszani.

  2. 5 napja csináltak habszkleroterápiát a bal lábamon. 1 ampulla elégnek bizonyult,nem volt durván kidudorodva, de nyáron zsibbadt és gondoltam még mielőtt eldurvulna kezeltetem.
    3 napig kellett kompressziós kötésben lenni. Azóta napközben hordom az 1 erősségű kompressziós harisnyát.
    Normális jelenség e, ha a tű helyén lila nagyobb foltok lettek? Illetve a véna meg van keményedve, ahogy kitapintom?
    Megfeledkeztem magamról és véletlenül leguggoltam 5.napon és eléggé belenyilalt a térdnél.
    Az orvosom azt mondta 3 nap után már lehet sportolni is, bicikli, futás megengedett? Vagy inkább csak séta az első hetekben?
    Köszönöm szépen a válaszát!

  3. A visszeresség tüneti kezelésére a kompressziós zokni bevált eszköz.
    A sportolás közben is használható, használandó. Ekkor hatása kettős: nemcsak a visszértágulatot mérsékli, hanem a testmozgás hatására kialakuló vénatágulatot is.

  4. Kérdésem, hogy lábszári visszér esetén kompressziós terdzokni használata, indokolt vagy felesleges ,edzés ill.verseny alatt(teke ). Válaszát köszönöm.

  5. A mélyvénás trombózis nem múlik el nyomtalanuk, sőt… maradandó kért okoz az érintett láb vérkeringésében. Ennek egyik (súlyos) következménye a fekélyes seb, ami nehezen gyógyul.
    Olvassa el ezt a cikkem, amit kifejezetten a mélyvénás trombózisról írtam.

  6. Én tombózissal küszködöm 2 éve sajnos.terhességem alatt kaptam,de most olyan problémával fordulok önhöz hogy fekélyes seb jött ki a bokamon.elèg kellemetlen érzés, voltam bőrgyógyásznál is krémet írt fel de sajnos nem használt.eppen ezért szeretném kikérni az ön velenyet is hogy mi lenne a megoldás ilyen helyzetben, megértését előre is nagyon szépen köszönöm

  7. A vér, azaz ha teheti, lefelé helyezkedik el. Ha feláll, jár, ül, akkor a vére egy jelentős része a lábában van. Feszíti a vénákat, amik kitágulnak, és láthatóvá válnak. A Meleg még rátesz egy lapáttal. A meleg időben a vénák eleve kitágulnak, így egészen erős érrajzolat látható.
    Ettől nem kell megijedni.
    Az egy órás melegvízben áztatás… meleg időben…. nos…. enyhén szólva sem okos dolog. Alaposan megterheli a keringést és a hőszabályozást. A vízbe merülő testén kitágulnak az erek, és mivel nem mozog, nincs izompumpa, ami visszajuttatná a keringésbe. Ha még egy két sör is „befigyel”, tovább romlik a helyzet.
    Simán lehet ilyen helyzetben sztrókot vagy szívinfarktust előidézni magának.
    A melegvizes pancsolás helyett sportoljon rendszeresen, túrázzon, sétáljon, kocogjon, kerékpározzon. Mozgassa meg a lábait és a vérkeringését.

  8. Tisztelt DOKTOR ÚR !Napi 10 12 orat takaritok kozben lesetalok kb 15 km-t faradtak voltak a labaim.. 3 hete minden nap 1 orat ultunk a jacuzziban sok napon at . Egyik nap begyulladtak az ereim a labamon es a kezemen azota azt veszem eszre hogy az ereim kitagultak, bizonyos pontokon kicsit kanyargossa valtak.Azutan 2 hetig fajt a fejem . Nehany nap nehezlegzesem is vot,es fajt a mellkasom, de ezek elmultak. Ha allok feszulnek az erek es bevorosodnek a labujjaim ugy erzem mintha nem aramolna a ver rendesen, kint a melegben ez meg szembetunobb . Faj a bal vadlim is,az mar elotte is fajt tompan . De azt gondoltam a megterhelestol lehet..Es a karjaimban is kitagultak az erek.mit tudok csinalni ez maradando lesz ? Szerintem kitagultak az ereim a megterhelestol es a meleg viztol es a billentyuk nem zarnak rendesen.Valaszat elore is koszonom

  9. Jó Napot kívánok!
    Pár napja vettem észre, hogy mindkét alsó lábszáram enyhén vöröses színű, és enyhén dagad a bokámnál, a zokni bevág, még a gyenge gumirozatú is. Nem meleg, a bőr vörös, fénylő, száraz. Amióta észrevettem, minden este fekve, felemelt lábakkal lábtornát végzek, kb. fél – 1 órát kerékpározok, de a vörösség nem múlik el. Arra gondolok, hogy az erek gyengék lehetnek, átengedhetik a vért, és attól vöröses színű a lábszáram? Lehet csak ártok a lábtornával és a kerékpározással? A csizmaszerűen felhúzható masszázsgép hasznos lehet ? Köszönöm a válaszát.
    Ferencné

  10. Egy gyulladásos állapot vagy sérülés után a szövetek általában 90-100 nap alatt érik el a végleges állapotot, azaz ami 100 nap után észlelhető, az maradandó. A vénagyulladás is gyakran hagy ilyen maradandó eltérést maga után. Keményebb kötegként tapintható az egykor gyulladt ér, lefelé duzzadttá válhat. Ezek nem szüntethetők meg. Ha a gyulladás pár hónappal ezelőtt volt, akkor ennek gyógyulásáért ma már semmit sem tehet.
    Hónapokkal a vénagyulladás után jógázni, táncolni, kerékpározni, általában sportolni egészen nyugodtan és akármennyit lehet, sőt kötelező! A mozgás a vénás panaszok legtermészetes gyógymódja.

  11. Olyan kérdéssel fordulok Önhöz,hogy a nyáron sajnos egy felületes vénagyulladásom lett. Thrombophlebitis. Azóta is az ereim teljesen húr szerűen kivannak tágulva? Olyan kérdésem lenne mit tehetek a gyógyulás érdekében?
    Gyógyítható még a kitágult ér?
    Valamint jógázni,táncolni lehet e ilyen erekkel?
    Válaszát előre is köszönöm.

  12. A nyári cipők többsége „merénylet” a lábak ellen. Nulla támaszt biztosítanak a boltozatnak, nem védenek a kemény talaj ütései ellen. Aki ilyet hord, várhatja a kellemetlen következményeket. Ilyenek lehetnek a talpi bőnye, achilles-ín gyulladások, a sarkantyú. Ezek igen kellemetlen fájdalmat okoznak, pihenés alatt nem jelentkeznek, de különösen a pihenés utáni elinduláskor igen kellemetlen panaszt okoznak. A fájdalom aztán következmények sorát indítja el: reflexes merevség, sántítás, rossz helyre terhelés, más ízületek megfájdulása. Mindez egy…. bocs… vacak cipő miatt. Használjon olyan cipőt, ami védi a lábát, alátámasztja a boltozatot és kipárnázza a fontos talajfogási pontokat.
    A kidudorodó ér álló testhelyzetben teljesen normális is lehet. A gravitáció miatt a vére a lábában marad, feszülést okoz a visszerekben. A mostani nagy melegben ehhez még a magas hőmérséklet által okozott vénatágulat is hozzájárul. De ezek egyben az első jelei lehetnek a visszér elégtelenségnek is. Ezt a legtöbb ember nem tudja elkerülni, a rendszeres testmozgás, séta, kocogás, futás, kerékpározás segít ellene a legtöbbet.

  13. Általában napi szinten 1-.1.5 órát szoktam lapos talpú vászoncipőben gyalogolni és guggoló gyakorlatot kb. 200 db-ot. Előtte mindig magasabb sarkú cipőben jártam. Ezután mikor lapos talpú cipőt vettem fel elsőnek hátra fele borultam, gondolom a vádli rövidülés miatt. Már csak laposban járok. Hátul a hajlatnál a comb irányában észrevettem a combon is erősebb kék ereket. Nem dudorodnak ki, de esztétikailag zavarnak. A másik dolog, hogy minap sztep lépcső féleségen végeztem volna vádli edzést 10 percig: Mint amikor egy könyvön állunk csak én mezítláb végeztem itthon, lábujjhegyre állás és utána leeresztve a földig, ez ismételve, illetve lábujjhegyre fel le úgy, hogy az egyik láb hátra emelve és így lábujjhegyre állás, hogy jobban megdolgozzon. Érdekes volt, már az elején olyan volt, mintha fázott volna a lábam gyakorlat közben, természetesen el is fáradt. Továbbá guggolva lábujjra állások, utána persze nyújtottam. Nem is igazán volt másnap izomlázam, viszont ami feltünt és ez érdekelne, hogy egy ilyen megerőltetőbb gyakorlat, ahol végül is a lábujjon állás, talp, illetve boka, vádli és szerintem a felette levő terület is húzódik, mozog és az ott levő inszalagok is részt vesznek a munkában okozhat-e visszeret. Értem ez alatt, hogy észrevettem a gyakorlat után az egyik lábamnál kb bokamagasságában egy kidudorodó eret, mint amikor a visszér dudorodik kb,. 1.-1.5 centi területen, van, hogy nem tünik fel, van, hogy látom.Vagy, hogy egy ilyen dolog létrejöjjön, komolyabb, hónapokig tartó edzésnek kellene történnie? Kicsit pár nap után mintha a talpam is fájna illetve ennél a lábamnál jobban dagadt a lábfej, a cipőben szorult. Nem az a tipikus nagyon vizes, csak a megszokottól teltebb alábfej, ujjak. A melegnek tudható be, mert nehezen viselem, szinte egész nap a gép előtt ülök pár napja, de este 1 órára lemegyek sétálni. Kicsit aggaszt ez a dolog, és hogy most szintén ennél a lábamnál a vádlim is fájdogál, olyan mintha most lett volna megerőltetve a lábam. Válaszát előre is köszönöm!

  14. Tisztelt Doktor Úr! köszönöm hasznos tanácsait viszét, és lábdagadásom témájában.

  15. Ha nincs ideje napközben a javasolt tornagyakorlatok elvégzésére, akkor alkalmazhatja a készüléket. A Veinoplus V.I. a testmozgást „pótolja”.
    Nem hiszek a vénaerősítő készítmények hatásában, ettől még lehet szedni.

  16. Köszönöm a választ. Még annyi kérdésem maradt hogy érdemes használnom Veinoplus V.I. visszérkezelő készüléket?Arra gondoltam hogy otthon tornázok,mozgok,de a fodrászatba munkába talán egyszerűbb lenne ez a mint kiegészítő.Véna erősítő készítményt érdemes szedni?

  17. A seprűvénák esztétikai problémát jelentenek, mely a visszér elégtelenséghez kapcsolódik.
    Az injekciós megoldás helyett van orvosi lézeres kezelési lehetőség is. Pl. A LaserDerm Klinika foglalkozik ilyen kezeléseket.
    Azt tudnia kell, hogy ez egy esztétikai beavatkozás. Nincs általános hatással az ereire. A visszérelégtelensége továbbra is megmarad, mert azt az állandó álló testhelyzet okozza.
    Attól, hogy a néhány sebrűvénát eltávolítanak sokminden nem változik. Majd jönnek helyettük másikak.
    A rendszeres testmozgás nagyon fontos. Iktasson be a napirendjébe 2 óránként 15 perces szünetet, amikor nem fogad vendéget, hanem magával -a lábával- foglalkozik!
    Vigyen be a szalonba egy jógamatracot és végezzen pár lábtorna gyakorlatot.
    Példa: hanyatt fekszik, egyik lábát térdben behajlítja, talpa a talajon (támaszt). A másik lábát nyújtva felemeli (a combja olyan szögben legyen, ahogy a támasztó láb) A lábfejet pipálja/spiccelje (nyújt-hajlít). Egy sorozatban 10-15 ilyet végezzen, és fél perc szünettel ismételje néhányszor. A pár perces tornáztatást 2-3 óránként ismételje.

  18. Az, hogy naponta tartós sétát tesz, az kiváló, nagyon jó és ne hagyja abba. A problémát az jelenti, hogy a séta előtt 8-10 órát meg talpon van egyhuzamban, ami alatt a vére a lábába áramlik és feszül.
    A legoptimálisabb az lenne, ha 1-2 óránként „kiürítené” a vénáit.
    Ehhez vannak hatékony gyakorlatok. Például fekve, lábát felemelve végezzen olyan gyakorlatokat, amik a vádli és általában a lábizmok megfeszítésével járnak. Példa: hanyatt fekszik, egyik lábát térdben behajlítja, talpa a talajon (támaszt). A másik lábát nyújtva felemeli (a combja olyan szögben legyen, ahogy a támasztó láb) A lábfejet pipálja/spiccelje (nyújt-hajlít). Egy sorozatban 10-15 ilyet végezzen, és fél perc szünettel ismételje néhányszor. Ezt a 2-3 perces gyakorlatot akár óránként ismételheti.
    Aztán este jöhet a nagy séta.

  19. Tisztelt doktor úr!
    Évek óta álló munkát végzek (fodrász)de pár hónapja rendszeresen napi szinten mozgok(vénás torna,jóga,bicikli)napi min fél óra.+családi öröklött hajlam is van.Sajnos már elég sok seprűvénám van főleg combon. Még kicsik ,de ezek eléggé zavarnak mivel fiatal vagyok.Van valami megoldás amivel el lehet tüntetni a seprűvénákat és úgymond veszélytelen?Félek az injekciós megoldástól ,hogy esetleg nagyobb kár okoz. Mostmár tudom hogy legfontosabb a mozgás a megelőzésre de azért ha lenne megoldás akkor eltüntetném a régieket.Illetve mozgás mellé még krémet használata ajánlott?Köszönöm a választ

  20. Tisztelt Doktor Úr!

    33 éves vagyok és sajnos visszérbetegségem van. A családi halmozódás adott, ezenkívül volt az elmúlt 4 évben két terhességem és mozgásszegény életmódot folytattam. Egy éve, közvetlenül a második szülésem után volt egy felületi trombózisom is.
    Jelenleg nem dolgozom, itthon vagyok a gyermekeimmel. 
    Azt szeretném megtudni, hogy mennyit kell mozognom ahhoz egy nap, hogy megakadályozzam az újabb problémák kialakulását.. Természetesen van elég teendőm itthon a gyerekekkel és a háztartásban, tehát nem fekszem egész nap.. sőt, sokszor van, hogy nap végére igen csak szurkáló, nyilalló fájdalmaim vannak, viszont vannak lazább napok is.. ezeken a napokon mire figyeljek oda ? Jelenleg minden este elmegyek egy órás-másfél órás kényelmes sétára.. elegendő ez az izmaimnak, vagy érdemes lenne tornáznom is mellette napközben (pl. guggolni, lépcsőzni, vagy helyben futni) esetleg ?
    Válaszát előre is köszönöm!

  21. Tisztelt Doktor Úr!

    Köszönöm,hogy válaszolt!

  22. Minden edzés kiváló a visszeres panaszok kezelésére, a vérkeringés segítésére. Az erősen visszeres láb sen akadály. Egyedül arra vigyázzon, hogy a kanyargós erek ne ütődjenek -pl a focit nagyon nem ajánlom, mert a rúgások, a labda ütése komoly sérüléseket okozhat a visszereknek.
    A sporttal csak jót csinál a lábainak, ne hagyja abba.
    Amit viszont mielőbb abba kellene hagynia, az a kamionozás – ez egésznapos ücsörgés okozta a betegségét és ha továbbra is csinálja, komoyl szövődményekhez vezethet.
    Természetesen tudom, hogy a megélhetés fontos és a kamionozás jól jövedelmez… de ahogy látja, már kikezdte az egészségét…. és nem fogja beérni ennyivel!

  23. Tisztelt Doktor Úr!

    Kb.15 éve volt már visszér műtétem,most pedig sajnos újból arra készülök.Kamion sofőrként dolgozom.Több mint egy éve,itthon sportolok.Tabata,HIIT-es edzéseket töltöttem le,30 perctől 1 órás mozgások,de hetente egyszer csinálok egy másfél órás intenzív edzést is(kb.1 hónapja)Van ami felső testre,van ami alsó testre,illetve egész testre vonatkozó edzés.
    Ön szerint,ezzel ártok vagy jót csinálok a lábamnak?
    Ha ártok,akkor csak a futás,úszás,kerékpár jöhet szóba?
    Üdvözlettel:Király János

  24. Ha az orvos magas vérnyomást mér, de otthon soha nem magas, akkor ezt „fehérköpeny” hipertóniának hívják. Ön az orvosi rendelőben olyan stresszes állapotba kerül, ami emeli a vérnyomását. Otthon, amikor nincs ez a feszültség, a vérnyomás normális. Ez nem betegség, ilyenre nem kell gyógyszert szednie – ha nem a rendelőben ül, akkor nincs mit kezelni.
    Abban igaza van a doktornak, hogy ez az állapot jelzés arra, hogy a vérnyomásával gond lehet majd, mert ezt a stresszt nemcsak a rendelőben élheti meg, hanem bármely élethelyzet, pl. munkahelyi terhelés, viták, családi feszültségek is a vérnyomása felugrásához vezetnek. Ha rendszeresen stresszes környezetben van, akkor a vérnyomása előbb-utóbb állandóan magassá válik. Érdemes erre figyelnie.
    A visszérpanaszok alkati (öröklött) és életmódbeli (pl. ülő, álló munka) okokra vezethetők vissza. A vénás betegség nincs közvetlen összefüggésben a vérnyomással, így nem az esetleges vérnyomás változások okozzák a visszerek romlását, hanem az, hogy a munkája által okozott hatásokat a napi úszás, séta nem kompenzálja.
    Vagy a munkáját kellene lecserélnie a lábát jobban kímélőre vagy a sport intenzitását lecserélni olyanra, ami jobban megdolgoztatja a lábizmait. pl. Nordic Walking, kerékpározás, futás.

  25. Kedves Doktor Úr! Két éve magas vérnyomást diagnosztizált az orvos és ekkor megtapintotta kézzel a vénáimat. Már akkor megmondta, hogy probléma lesz vele, ezért figyeljek a vérnyomásomra és felírt Detralexet. Azóta mindennap úszom, vagy sétálok, a munkahelyen sokat járkálok. Ennek ellenére a romlás folyamatos, éjszaka sokszor viszket a lábam. Otthon mérve a vérnyomásom megfelelö. Okozhatja a romlást nem felfedezett vérnyomás kiugrás? Válaszát elöre is köszönöm.

  26. Meggyőződéssel vallom, hogy a rendszeres testmozgás, sport a létező leghatékonyabb gyógymódok egyike. Még az infartusos betegeinknek is a rendszeres tetsmozgást írtuk elő (természetesen nem élsporttot, hanem fokozatosan felépített, egészségfenntartó intenzitású módon).
    Véleményem szerint a sport általában nem lehet ártalmas, vannak azonban helyzetek, egyéni állapotok, amelyek ezt felülírják.

    Teljesen biztos vagyok abban, hogy a thaibox erőnléti edzéseit, felkészülési gyakorlatait nyugodtan csinálhatja. A kardiózás 100% bizonyossággal enyhíti a visszeres tüneteit, lassítja a romlást.
    Teljesen bizonyos azonban, hogy a küzdelem, azaz a lábát (visszereit) érő rúgások, ütések nagy kockázatot jelentenek.
    A kitágult, erősen kanyargó, vérrel teli vénékra mért rúgások
    1., fájdalmasak,
    2., a feszülő véna könnyen reped egy rúgástól, ami bevérzéshez vezet,
    3., a legveszélyesebb, hogy az érfalat érő ismétlődő roncsolás extrém szintre emeli a vérrög kialakulás Ön esetén eleve nagyobb esélyét. A vénás trombózis valószínűsége sokszorosra nő, miközben már eleve magas a kockázata. A vénás trombózis után olyan állapotba kerülhet, illetve felépülése után olyan állapot marad(hat) fenn, ami aztán sportolni sem engedi.

    Javaslatom:
    1., cserélje le a thaibox-ot crossfitre, spartan-ra, vagy más sportra.
    2., ha a thaibox nagyon fontos Önnek, akkor hozzon némi kompromisszumot.
    A felkészülés kardio és erőnléti részeit nyugodtan végezheti. Karral, sőt még térddel is dolgozhat a zsákon.
    A visszeres lábaival azonban ne vállaljon be küzdelmet, ne érjék rúgások a visszeres területet!
    Ha edzőtársaival meg tudja beszélni, akkor hozzanak létre egy „testreszabott” szabályt: az Önnel való küzdelemben tilos a lábszár-rúgás… Ha elmagyarázza a fentieket, akkor meg fogják érteni, és együttműködnek Önnel. Még speciális (lábsérülést „szimuláló”) edzésnek is vehető.

  27. Tisztelt Doktor úr! Nemrégen elkezdtem sportolni, (thai box) ahol erős rúgások érhetik a visszeres lábaimat. Mennyire veszélyes ez és mivel járhat egy erősebb rúgás okozta sérülés a visszeres területeken? Egyáltalán ajánlatos-e ilyen sportot űznöm ilyen betegséggel.

  28. Sajnos diagnózis nélkül nem javaslom. Ha ez bőrgyulladás (akár orbánc is lehet), akkor kifejezetten nem szabad az izomstimulátort alkalmazni. Ha visszeres fekély, akkor a készülék használatától a fekély gyógyulás segítése várható.
    Tehet az első, hogy orvoshoz menjen és derítsék ki, hogy pontosan mi az ok! és utána lehet dönteni, hogy használ vagy árt a készülék!

  29. Tisztelt Doktor Úr!
    A bal lábamon van egy visszér, mely eddig nem okozott problémát, de 4 hete a bokám meleg és nedvedzik és néha viszket a kőrnyéke. Érdekelne a Veinoplus készülék. Természetesen minden nap sokat mozgok, lábtornát végzek. Várom válaszát, hogy ajánlja -e a fenti készüléket. Üdvözlettel:
    Véber Lajosné

  30. Nem a megerőltető fizikai aktivitás okozza a visszérbetegséget (orvosi neve visszér elégtelenség), hanem épp ellenkezőleg: a sok tétlenség, az egész napos álló-ülő munka, a mozgáshiány! Bár alkati tényezők is közrejátszanak, azaz a mozgás ellenére is kialakulhat. De egyöntetű a vélemény: a mozgás a legjobb gyógyszer, megelőzés!

  31. Kedves Doktor Úr!

    Köszönöm a bíztató választ. Elolvastam a cikket, csak azért kérdeztem, mert a táncok annyira különbözőek, vannak elég megerőltetőek is. A kóló nem annyira, még a gyorsak sem. Csak arra gondoltam a kompressziós harisnyát kellene viselnem ekkor, de abban nem lehet jól mozogni. Emellett sétálok, kerékpározok. Persze nem eleget. De megtoldom az adagot!

  32. Naná! Persze, hogy lehet táncolni! A legjobb gyógyszer! Ha a cikket is elolvasta volna, már kiderült volna az Ön számára is, hiszen erről írtam.
    A séta, a kocogás, kerékpározás, nordic-walking, a tánc egészen biztosan segíti a visszeres panaszok csökkentését – sajnos magát a tágult, kanyargós vénákat „nem csinálja vissza”, de az állapot romlását lassítja vagy megakadályozza és a szövődményekkel (pl. trombózis) is ez a helyzet.

  33. Közepes visszeres panaszokkal lehet táncolni? Általában kólókat táncolok, lassúakat ami nem megerőltető de vannak gyorsabbak is ami kicsit fárasztóbb. Ám a lábaimban nem érzek fájdalmat a tánc miatt, csak izomlázat néha.Kompressziós harisnyával kíméletesebb lenne a tánc?

  34. Nagyon szépen köszönöm a gyors választ és örülök, hogy vannak olyan segítőkész emberek mint ön. Igyekszem minél többet tenni és változtatni.

  35. Mivel a családi halmozódás adott, és Ön áll-ül gyakorlatilag egész nap, akkor csak idő kérdése a vénás elégtelenség megjelenése Önnél is. A rendszeres testmozgással segíthet késlelteni a problémát. Minél többet és gyakrabban edz (sétál, kocog, fut, kerékpározik), annál később törnek elő a panaszok. Teljesen mindegy, hogy munka előtt vagy után edz. A probléma az, hogy közben van egy 8 órás időszak, amikor folyamatosan áll. Ezt kellene sétákkal, lábtornával 4-5 alkalommal megszakítani.

  36. Nagyon hasznosnak találtam a cikket és éppen ezért is szeretnék tanácsot is kérni. 26 éves nő vagyok és mivel édesanyámnak visszér problémái vannak ezért fokozottan figyelem a saját lábaimat is.Az idei nyáron vettem észre, hogy éppen észrevehetően, mivel igen világos a bőröm seprűvénák jelentek meg mindkét lábamon a sípcsont fölött.Tenni szeretnék a továbbiak megjelenésének elkerülése érdekében,de nem tudom, hogy mikor lenne a legjobb tornáztatni a lábaimat és sétálnom. Természetesen sokat állok és ülök a munkahelyen így tudni szeretném, hogy munka előtt vagy utána lenne a leghasznosabb vagy kevésbé megerőltető a lábaimnak?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük