Hazánkban többszázezer ember küzd vizelettartási nehézséggel. A legtöbb betegtájékoztató oldal betétet, pelenkázást, gyógyszereket és műtéteket javasol „megoldásként”, pedig ezektől semmilyen vagy legfeljebb minimális javulás várható. Jobb eredményt ad a medencefenéki izmok erősítése vagy ellazításuk újratanítása. A különféle intimtorna gyakorlatok fél-egy év alatt hatásosak lehetnek (már ha naponta 40-50 percet gyakorolsz). Az elektromos inkontinencia stimulátorokkal ennél jelentősen gyorsabb a folyamat. A kedvező hatást már 2-3 hét kezelés után érzékelni lehet. Három hónap alatt a stressz, késztetéses és kevert inkontinencia szinte minden esetben teljesen megszüntethető vagy legalább jelentősen javítható. 

Az inkontinencia jelentése

Az inkontinencia az a jelenség, amikor nem tudod visszatartani a vizeletet és/vagy a székletet. Ilyenkor a vizelet vagy széklet elcseppen, nyomot hagy az alsóneműn és akaratlagosan nem tudod megakadályozni (pedig korábban képes voltál erre. Bármely életkorban kialakulhat, a kor előrehaladtával nő a gyakorisága.

A vizeletcsepegés szinte olyan gyakori, mint a szénanátha, azaz az emberek 6-7%-át érinti, mégis szinte tabunak számít, alig beszélnek róla. Pedig van megoldás a legtöbb esetben! A széklet inkontinencia ritkább.

A nők körében gyakoribb, de férfiak is érintettek lehetnek. A férfiak gátizomzata erősebb és kevésbé nyitott, ezáltal kevésbé sérülékeny, húgycsövük kb. 15 cm-rel hosszabb és nem szülnek. A férfi inkontinencia többnyire összefüggésben áll a prosztata problémájával.

Az inkontinencia    

  • nem természetes velejárója sem a szülésnek, sem az öregedésnek
  • hátterében egyszerűen kezelhető ok, de súlyosabb betegség is állhat, ezért először fordulj orvoshoz, hogy kivizsgálják
  • szövődményekkel járhat, bőrbetegséget és fertőzést idézhet elő
  • megnehezíti a munkába járást, a párkapcsolatod és a szexuális életed is
  • szégyenérzetet, szorongást és akár depressziót okozhat, ami miatt bezárkózhatsz és elszigetelődhetsz.

Az inkontinencia típusai

A vizelettartási problémák csoportosítása a kiváltó ok alapján a legegyszerűbb.

Stressz inkontinencia

Ebben az esetben a medencefenéki izmok és a húgycsőnyílást záró izmok meggyengülnek és záróerő csökken. Azt tapasztalod, hogy köhögés, tüsszentés, orrfújás, lehajolás, lépcsőről lelépés, nehezebb tárgy megemelése hatására néhány csepp vizelet távozik. A fiatal és a középkorú nők körében ez a leggyakoribb.

A húgyúti záróizom meggyengülését gyakran okozza a szülés során szerzett sérülés, különösen, ha gátmetszés történik. A változókorban az ösztrogénhiány is csökkentheti a rugalmasságot. A stressz inkontinencia „civilizációs ártalom” is lehet, melyet az állandó ülés (munkahelyen, utazás közben és TV előtt), illetve a mozgásszegény életmód vált ki. A medencefenéki izmok tónusa csökken, nem támasztják alá megfelelően a hólyagot és nem zárnak.

Férfiak esetében gyakran prosztataműtét után jelentkezik, különösen, ha a húgycső vagy a húgyhólyag nyaka megsérül.

Mindkét nem esetében súlyosbít az állapoton az elhízás, hiszen ebben a zsigerek közötti zsír nagy teher a húgyhólyagnak és a tartóizmoknak.

A tünetek általában fokozatosan romlanak, kezdetben csak a hasi nyomás megnövekedése esetén jelennek meg, később minimális megterhelés, például séta során is. Legsúlyosabb formában akár nyugalomban is elcseppen.

A stressz inkontinencia esetén a medencefenéki izomzat erősítése biztosítja a panaszok megszüntetését. Az intimtorna (hónapok alatt adhat eredm ényt) vagy a sokkal hatékonyabb izomstimuláció (néhány hét alatt ad eredményt) alkalmazható.   

Késztetéses inkontinencia

Ebben a formában a vizelési inger hirtelen, rendkívül intenzíven jelentkezik, melyet szinte lehetetlen elnyomni. A vizelet távozását akaratlagosan nehezen tudod kontrollálni. Ezt a hólyag izomzatának fokozott feszülése, túlérzékenysége és túlzott aktivitása okozza.

Átmeneti késztetéses inkontinenciát okozhatnak feszült helyzetek, például vizsga, tárgyalás előtti feszültség. Húgyhólyagod „segíteni akar”, ezért sürgető vizelési ingert produkál.

Az idősebb pácienseknél gyakori, mivel a kor előrehaladtával a záróizmok tartóereje is romlik. Az okok között szerepelhet ezen felül a sztroke, az agyi érelmeszesedés vagy a Parkinson-kór, a szklerózis multiplex stb. Férfiaknál a prosztatamegnagyobbodás válthat ki ilyen tüneteket.

A késztetéses inkontinencia esetén a kezelést a hólyagizomzat ellazítása és a helyes aktivitás „újratanítása”, illetve a záróizmok erejének fokozása biztosítja. Ezt megfelelő izomstimulációs impulzus alkalmazásával lehet biztosítani.     

Kevert inkontinencia

Kevert az inkontinencia, ha mindkét forma jelen van, azaz a medencefenéki izmok gyengesége és a hólyag fokozott aktivitása is észlelhető.

A kevert inkontinencia kezelése kombinált izomstimulációt igényel. Egyrészt a záróizmok erejét kell növelni, másrészt a hólyagizomzat feszülésének csökkentése a feladat. Megfelelő izomstimulációs impulzusokkal ez biztosítható.      

Átmeneti inkontinencia 

Átmeneti vizelet inkontinenciát étkezési szokások vagy egyes gyógyszerek is előidézhetnek.

  • Többféle alkoholos ital is húgyhajtó – ilyen a sör, a bor és a különféle röviditalok is. Ezek „mennyiségi” fogyasztása a húgyhólyag gyors telítődéséhez és sürgető vizelési ingerhez vezet.
  • A koffein – az alkoholhoz hasonlóan – a hólyag gyors telítődését és tárolókapacitásának csökkenését eredményezi.
  • A szénsavas üdítők, a kávé, a tea, a mesterséges édesítőszerek és a citrusfélék fokozzák a húgyhólyag aktivitását.
  • Egyes gyógyszerek, például a nyugatók, altatók, vérnyomáscsökkentők, szívgyógyszerek is befolyásolják a hólyag szabályozás képességét.

Széklet inkontinencia

Ebben az esetben a székletet nem tudod visszatartani. Részleteket itt olvashatsz: Széklet inkontinencia és kezelése

Az inkontinencia kezelése

Vizelettartási nehézségekkel a világon több tízmillióan küzdenek, hazánkban pedig nagyjából nyolcszázezer embert érint ez a probléma.

A legtöbb betegtájékoztató oldal betétet, pelenkázást javasol „megoldásként”. Ezektől azonban semmilyen javulás nem várható, hiszen csak azt a célt szolgálják, hogy felfogják a vizeletet. Nem is cél a probléma javítása.

Inkontinencia betét

Szinte minden vizelettartási problémával foglalkozó cikk elsőként említi az inkontinencia betétet (más néven inkontinencia bugyi vagy nadrágpelenka), mint az inkontinencia kezelésének fontos eszközét.

Az inkontinencia betét ilyen említése azonban csupán egy nagy átverés.

A betét felszívja az elcsepegő vizeletet-székletet, de semmilyen hatása sincs a problémára. Semmiképpen nem javul tőle az inkontinencia – még egy hangyányit sem. Akármennyit viseled is a pelenkát, a vizeletcsepegéstől soha nem fogsz megszabadulni. 

Szükséges lehet ugyan, de ne ettől várd a javulásod! Keress más és hatékonyabb módokat!

Viselkedésterápia

alakíts ki olyan napirendet, amiben rendszeresen és akaratlagosan üríted a vizeleted, székleted. Ha tudod, hogy 2 órán túl válik kritikussá a probléma, akkor 90 percenként szándékosan menj wc-re.

Inkontinencia műtét

A műtéti beavatkozások többnyire szintén sem tesznek semmit a gyógyulásért, csak átmeneti megoldást adnak. A műtéttel megrövidített, „meghúzott” izmok, szalagok 1-2 év alatt ugyanúgy megnyúlnak, mint azelőtt és a probléma kezdődik elölről.

A megoldást a medencefenéki izmok erősítése, illetve a hólyagaktivitás csökkentése jelenti.

Szinte minden módszernek vannak korlátai. Néhány csak a tüneteket csökkenti és nincs hatással magára a kiváltó okra. Úgy tartom, hogy a módszerek kombinációja adja a legjobb eredményt.

Inkontinencia torna (Kegel gyakorlatok, gáttorna)

Naponta 40-50 percen át végzett „intimtorna” gyakorlatok célja, hogy akaratlagosan megfeszítsd-ellazítsd a medencefenéki izmaid. Hátránya, hogy a hatás kialakulása nagyon lassú, hónapokig tartó „edzésére” van szükség. Bár az intimtorna az inkontinencia házilagos kezelésének legolcsóbb és legegyszerűbb módja, de a leglassabb is.

Az elektromos kezelésekkel jelentősen javítható a hatékonyság.

Prosecca pánt

Sok férfi szenved inkontinenciától, még az enyhe vizeletcsepegés is erősen befolyásolja az életminőséget.

A Prosecca pánt egy nagyon egyszerű, ám hatékony megoldás a vizelet elcsepegésre. A péniszre helyezve, a húgycsőre gyakorolt nyomással megállítja a vizelet szivárgását. „Láthatatlanul”, kényelmesen és diszkréten viselhető.

Használata: A Prosecca pántot a péniszre kell felhelyezni. Az enyhén kiemelkedő nyomópárnát középen a pénisz alsó felére (a húgycső lefutása mentén) kell felhelyezni és a pántot meghúzni. Olyan szorosra, amennyire csak lehetséges, de nem addig, hogy fájdalmas legyen. A tépőzáras rögzítőt zárni kell és a szivárgás megszűnik.

medintim Prosecca pánt használata

Elektroterápia és biofeedback

Biofeedback

olyan berendezés, amely a hüvelybe (vagy férfiaknál a végbélnyílásba) helyezett érzékelőszondával segíti az intimtornát. Érzékeli az izom elektromos aktivitását (EMG) akkor, amikor az izom megfeszül. Visszajelzést ad -számmal vagy fénnyel- az összehúzódás intenzitásáról.

Maga a biofeedback készülék nem kezel, hanem segítséget nyújt ahhoz, hogy a gyakorlat leghatékonyabb végrehajtását megtanuld. Biofeedback segítségével az intimtornánál hatékonyabban és gyorsabban érsz el eredményt.

FES, azaz funkcionális elektrostimuláció

a medencefenéki záróizmok edzését ebben az esetben egy készülék segíti, mely a hüvelybe (vagy férfiaknál a végbélnyílásba) helyezett testüregi elektródán keresztül közvetlenül a medencefenéki izmokat kezeli. Passzív módszer, azaz anélkül kezel, hogy te bármit is tennél.

Izomstimulációval az izmok gyengesége és az izmok túlzott aktivitása egyaránt kezelhető – persze más program kell az erősítéshez és más a lazításhoz. Az izomstimuláció akkor is segít, ha az inkontinenciát a záróizomhoz futó mozgató ideg sérülése vagy más problémája okozza, így akaratlagos tornát nem is tudod végezni.

A módszer további előnye a záróizmokhoz futó idegek “tanítása”. A hiperaktív záróizom esetén a stimuláció hatására az izom ellazul és „megtanulja” a relaxált állapotot.

A stimulátor készülék egyszerűen használható és az intimitást igénylő kezelést otthon, az orvos jelenléte nélkül is biztonságosan elvégezheted.

A stimuláció jelentősen gyorsabban ad eredményt, mint az intimtorna. Rendszeres, napi kezeléssel az izmok megerősödnek/ellazulnak és a széklet tartás-ürítés ismét kontrollálhatóvá válik. Az első eredmények már 2-3 hét után tapasztalhatók, de a kezelést 8-10 hétig kell folytatni. Az ekkorra elért eredményt fenntartó kezeléssel, például rendszeres intimtornával vagy heti 1-2 stimulációval kell megtartani. (Ha teljesen leállsz a kezelésekkel, idővel a probléma visszatérhet).

Megfelelő készülék lehet a Biolito vagy az evoStim UG

Ide kattintva találsz útmutatást az inkontinencia stimulátoros kezelésének végrehajtásáról. 

ETS készülék

a legkorszerűbb és leghatékonyabb inkontinencia kezelő készülék az ETS, azaz biofeedback által kiváltott izomstimulációs kezelés.

A hüvelybe (vagy férfiaknál a végbélnyílásba) helyezett szonda érzékeli, amikor akaratlagosan megfeszíted a medencefenéki izmokat. Egy előre beállított „szorítási” erőnél a készülék „rásegít”, azaz a szondán keresztül leadott stimulációs impulzussal erősíti a záróizmot. Ez hatékonyabbá teszi az izomösszehúzódást.

Az ETS, azaz kombinált biofeedback + stimulátor készülék az inkontinencia kezelés leghatékonyabb módját biztosítja.

Az evoStim E vagy az EvoStim P készülékek alkalmasak ilyen kezelésre. 

Az elektromos kezelés nem mindenkinél végezhető

Néhány esetben az elektrostimuláció nem javasolt, ilyenek például a pacemaker és súlyos szívritmuszavar megléte. Itt olvashatsz részletes információt az elektrostimuláció ellenjavallatairól. 

Az Inkontinencia stimulációs kezelése a gyakorlatban című cikkemből elsajátíthatod a funkcionális stimulációs kezelés alapjait.

Sokszor kérdezik, hogy ugye a siker garantált? Nem. Nincs egyetlen orvosi módszer sem, ami mindenkinek és teljes javulást eredményez.

Az esetek többsége sikeres, azaz a tünetek jelentősen mérséklődnek, illetve teljesen megszűnnek.

Ha az orvosi javaslatokat követed, a használati szabályokat betartod és a kezelést rendszeresen végzed, akkor nagy valószínűséggel kapsz kedvező hatást. Az első jeleit már akár 2-3 hét kezelés után érzékelheted. Kitartó elektroterápiás kezeléssel 2-3 hónap múlva érheted el azt az állapotot, ami végleges eredménynek tekinthető. Ezután áttérhetsz a fenntartó kezelésre (heti 1-2 kezelés), hogy megtarts az izmok erejét.

„egy kis biológia”

A szervezeted a feleslegessé vált víztől és bizonyos anyagoktól a vesék segítségével „szabadul meg”. A vizelet innen a húgyhólyagba jut, mely akár 3-4 dl-nyi mennyiséget is képes tárolni. A vizelet távozása a húgycsövön keresztül történik. A húgycső „zárása” és „nyitása” részben akaratlagosan történik. Ha a húgyhólyag megtelik, „üzenetet küld” az agyadba – ez kiváltja a vizelési ingert. Ha képes vagy a vizelés szabályozására eldöntheted, hogy azonnal ürítesz vagy visszatartod. Ha a hólyag feszülése meghalad egy bizonyos szintet, akaratlagosan már nem tudod visszatartani és reflexesen kiüríti magát (magyarul bepisilsz).

blank
Szerző: Dr. Zátrok Zsolt

A Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán végeztem 1991-ben. Hosszú ideig kórházi orvosként dolgoztam, majd elhagytam a pályát és a legkorszerűbb orvosi berendezések használatát oktattam az orvosi teamek számára. 2012 óta kizárólag olyan eszközökkel foglalkozom, melyet a beteg általi, otthoni használatra terveztek. Blogomban ezekről az eszközökről írok, beleértve a biztonságos alkalmazás ismertetését is. Tapasztalataim alapján meggyőződéssel állíthatom, hogy hozzájárulhatnak az egészséged megőrzéséhez/helyreállításához.

8 Comments

  1. A mágneses tér befolyásolhatja a közelében levő másik elektromos készülék működését. Így ha éppen a Bemer matracon fekszik, közben NE alkalmazzon másik elektromos kezelést.
    Egyébként a mágnesesség és az elektroterápia eltérő módon hat, így egymás hatását erősíthetik bizonyos állapotok kezelésében.
    A Bemernek nincs vagy elenyésző az inkontinenciára.

  2. Köszönöm válaszát! Még egy kérdésem lenne, hogy az Evostim P készülék használata mellett, a BEMER matrac és kiegészítői használhatók-e. Nyilván nem egyidejüleg. Köszönöm.

  3. Mindkét hullámformával működni fog a készülék és a szonda is. A két típus között minimális különbséget érezhet. Próbálja meg, melyik az ön számár a kényelmesebb és melyiket érzi hatékonyabbnak.

  4. Tisztelt Doktor Úr! Evostim P készülékhez ( a készüléket úgy kaptam), a Kegel8 Glide Gold Vaginal Probe szondát ajánlotta a gyógytornász, mivel a készülékhez tartozó Periprobe VAG-2STFW szonda nem igazán az én problémám (hólyagsérv) kezeléséhez megfelelő. A szonda működik is a készülékkel, viszont az lenne a kérdésem, hogy melyik hullámformát kell kiválasztanom a készüléken a „szimmetrikus kétfázisú impulzosok” vagy a „Váltakozó kétfázisú impulzosok” ikont? Köszönöm.

  5. A Biolito készülékhez „csak” a szondát kell külön választani. A kábel benne van az árban.
    A Perisphera „O” szondát javaslom. Ez való a Biolito-hoz igazán.
    Sem a H, sem az U szonda többlet tudását nem tudja kihasználni a Biolitoval.
    Ezek a szondák az evoStim UG készülékkel használhatók ki.

  6. Tisztelt doktor úr! Az ön által ajánlott Biolite készülékhez külön kell megvásárolni a kábelt, a szondát is? Van jelentősége, melyik szondát választom? A „H” profinak tűnik, de csak 60 nap múlva szállítják… Jó az „U” is? Köszönöm szépen!

  7. Radikális prosztata eltávolítás után kialakult inkontinencia problémám megoldásához keresek segítséget.
    A műtét után állítólag spontán helyre kellett volna állni a kontinenciámnak, de a helyzet inkább romlik, mint javul.
    A kórházban javasoltak elektromos vagy mágneses kezelést, melyet egy lakhelyemtől távoli kórházban lehetne igénybe venni, de a távolság miatt lehetetlen, már csak a vizelet út közbeni elfolyása okán is.
    Van egy közeli intézmény, ahol BM Emshella kezelés létezik, de 3 hete beteg a kezelő, más meg nem tud semmit az egészről…
    Napi 10-12 pelenka mellett a munkába sem tudok visszaállni.
    Azt gondoltam, kezembe kell vennem a sorsom, és megoldást kell találnom.
    Érdeklődöm, melyik berendezést javasolná?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük