Érelmeszesedés – amikor az artéria beszűkül

Hazánkban a szív- és érrendszeri betegségek a halálozási statisztikák élén szerepelnek, évente közel 100.000 életet követelve. Az érelmeszesedés, az artériák falának elváltozása és beszűkülése a legtöbb esetben megtalálható. Az érelmeszedés “néma gyilkos”, hiszen gyakran egyáltalán nem okoz tüneteket. Az első jel gyakran maga a szívinfarktus vagy stroke, amikor még túlélés esetén is komoly maradványtünetekkel kell számolni.  Mi ez a jelenség és mit tehetsz ellene? 

 

Mi az érelmeszesedés?

Az artériák (ütőér, verőér) felelősek az oxigénben gazdag vér szállításáért a szívedből a tested többi részébe. Egy egészséges artéria erős és rugalmas felépítésű és pulzál. Minden szívverés során kitágul (hogy befogadja a szív által kipumpált vért), majd visszaáll az eredeti átmérő.

Az érelmeszesedés kedvezőtlen folyamat, mert megszűnik az artéria falának ez a rugalmassága. Ha nem képes tágulni, akkor ugyanannyi vérmennyiséget csak megemelkedett nyomással lehet átjuttatni rajta, többet pedig semmiképpen. Ennek két fontos következménye lehet. Egyrészt nő a vérnyomás, ami magas vérnyomás betegséget okoz. Másrészt szükség esetén nem tud elég vért vinni egy egy területre, ischémia, azaz vér- és oxigénellátási zavar keletkezik.

Az érelmeszesedés az alapprobléma, melynek következménye többféle betegség, súlyos állapot lehet. Ilyen a magas vérnyomás, stroke, szívinfarktus, perifériás érszűkület, de elbutulás, szellemi leépülés is.

 

Mi okozza és hogyan alakul ki?

Bár az érelmeszesedés pontos oka még mindig rejtély, az bizonyos, hogy egy bonyolult és lassan kibontakozó folyamat. Feltehetően fiatal felnőttkorban kezdődik és az öregedéssel együtt súlyosbodik.

Bizonyos tényezők biztosan károsítják az artériák belső rétegét, például a dohányzás, a magas vérnyomás, az 1-es és 2-es típusú cukorbetegség, az inzulinrezisztencia. A testmozgás hiánya, túlsúly, magas koleszterin-, és vérzsírszintje is is kockázati tényező. A megemelkedett koleszterinszint kialakulását genetikai tényezők is okozhatják.  A C-vitamin és más antioxidáns hatású anyagok akadályozza az érelmeszesedést, hiányuk (oxidatív stressz) esetén a gátló hatás hiányzik.

A sok tényező hatására az artériák falán elváltozások jönnek létre, amely így különféle anyagok megtapadását lehetővé tevő felületté alakul. Zsírok, koleszterin, sejtek és idővel ásványi anyagok, különösen kalcium rakódik le, keménnyé és merevvé változtatva az érfalat. Az egyik legjelentősebb a koleszterin, mely minden emberi és állati sejtben megtalálható. Mintegy kétharmadát tested sejtjei állítják elő, a többi a táplálkozással kerül be. A koleszterin felel a sejtmembránok állapotáért, a túl merev sejtmembránt folyékonyabbá teszi, a túlságosan folyékonyakat pedig merevíti – ezzel optimalizálja a  sejtfal állapotát. Fontos előanyaga az epesavak és szteroid hormonok előállításának is.

Többféle koleszterint különböztetnek meg, ezek közül az LDL (alacsony sűrűségű) és HDL (magas sűrűségű koleszterin) a fontos az érelmeszesedés szempontjából. Az LDL a “rossz”, míg a HDL a “jó” koleszterin.

Bizonyos hajlamosító tényezők meglétekor az LDL koleszterin és egyéb anyagok rakódnak le az artériák falán (plakk képződés). Az érfal fokozatosan veszít rugalmasságából, merevvé válik – ez az érelmeszesedés. Kezdetben a felrakódás pontszerű, de nem korlátozódik egyetlen kicsiny érszakaszra! Ha a feltételek adottak, akkor minden artériára – igaz más és más mértékben- kiterjedhet.

 

Az érelmeszesedés következménye

Önmagában már a merev érfal is kedvezőtlen, mert magas vérnyomáshoz vezet. A rugalmatlan erekben gyorsul a vér áramlása, melynek következménye a szövetek oxigénellátási zavara. Idővel a felrakódás olyan vastag lesz, hogy beszűkíti az eret, kevesebb vér tud átfolyni rajta, így az elzáródáson túl levő sejtekhez kevesebb vér tud eljutni. Ez nyugalomban sokáig tünetmentes marad, de ha fokozódik az igény (pl. fizikai munka miatt), az oxigénellátást komoly tünetek képében jelenik meg (pl. szívtáji szorító fájdalom, agyi keringési zavar idegrendszeri tünetekkel, érszűkületes fájdalmak a lábon, stb.).

A felrakódás idővel folyamatosan növekszik, A plakkok zsírt, kalciumot, toxikus fémeket, celluláris hulladékot, koleszterint (LDL – alacsony sűrűségű lipoprotein) tartalmaznak. Felhalmozódhat benne a véralvadásban szerepet játszó fibrin is. Ez “lepedék” kedvező környezet a véralvadás beindulásához, így vérrög (trombus) képződhet, ami elzárhatja az eret. Ez már komoly következményekkel jár, hiszen a vér nem tud áramlani és eljutni a szövetekhez.

érelmeszesedés

Az érszűkület leggyakoribb “kitörési” helyei

Az érszűkület nem egyetlen artéria egyetlen körülhatárolt pontján keletkezik, hanem a szervezeted minden artériáját érinti. De nem egyformaképpen mindet. Egyes helyeken súlyosabb lehet és ezért a tünetek legelőször ott fognak jelentkezni ahol a legvastagabb a felrakódás és olyan mértékben beszűkül az artériád, ami már vérkeringési zavart okoz az adott ér által ellátott területen. Mivel más artéria viszi a vért az agyba, szívbe, szervekbe, végtagokba, izmokba, így a tünetek is ennek megfelelően változatosak.

 

Nyaki verőér elzáródás

Ha az érelmeszesedés az agyad felé vért szállító artériákon legerősebb, elsőként itt alakul ki vérellátási zavar. Egyes agyterületek nem kapnak elegendő vért, az agysejtek kevés oxigénhez jutnak. Ez az ischémiás stroke (régiesen szélütés, gutaütés), melynek tünetei: hirtelen gyengeség, zavartság, súlyos fejfájás, eszméletvesztés, homályos látás, beszédzavar, bénulás, járászavar, szédülés, megmagyarázhatatlan elesések, a koordináció vagy az egyensúly elvesztése. A következmények attól függnek, hogy milyen az elzáródás. Részleges vagy időszakos elzáródás esetén a stroke reverzibilis lehet, azaz teljesen megszűnnek a tünetek. Súlyos vagy teljes elzáródás esetén a stroke jelentős halálozással jár, de a túlélők is maradványtünetekkel (bénulás, beszédzavar, önállátási képtelenség, stb.) kell éljenek.

Koszorúér elzáródás

A szívizom nagyon érzékeny a vérellátási zavarra, azaz ha a szívkoszorús ereid érinti legerősebben az érelmeszesedés, akkor a szívpanaszok jelennek meg elsőként. Részleges elzáródás tünete a szorító mellkasi fájdalom (orvosi nevén angina pectoris), mely a felkarba, a hátba és nyak felé is kisugározhat. További tünetek: verítékezés és légszomj. Az angina pectoris néha a has felső részén, a bordák alatt érezhető és ezért gyomorproblémával téveszthetik össze. Fontos tudnod: a hirtelen érzelmi stressz is gyakran vált kis anginát utánzó tüneteket és nincs köze az érelmeszesedéshez.

A szívtáji szorítás csak az “előszoba”!  A koszorúsér teljes elzáródása a szívinfaktus. A szívizomsejtek a vér és oxigén ellátás hiányában elpusztulnak, mely a szív “erejének” maradandó károsodásához, de gyakran azonnali halálhoz vezet.

Perifériás artériák elzáródása (érszűkület)

Gyakran előfordul, hogy az első tünetek a lábadon jelennek meg. A köznyelvben ezt nevezik érszűkületnek, orvosi neve perifériás artériás betegség (PAD). Bár a lábadon a legerősebbek a tünetek, de nem árt tudnod, hogy az érelmeszesedés máshol is ott van! Az érszűkületes láb hideg tapintatú és sápadt színű. Az első tünete a járás közben hirtelen fellépő lábikrafájdalom, mely megállásra készteti a beteget. Pihenésre 1-2 perc alatt megszűnik, de egy bizonyos járótávolság után ismét megjelenik. A fájdalom oka az izmok oxigénellátásának elégtelensége. Súlyos állapotban a szövetek (elsősorban a lábujjak) feketén elszíneződnek, elhalnak. Az elhalt szöveteket el kell távolítani, mely amputációhoz vezet. Magyarország világviszonylatban élen jár az amputációk számábam Lakosságarányosan itt történik a legtöbb amputáció.

 

A fejlett országokban, így hazánkban is a szív- és érrendszeri betegségek a halálozási statisztikák élén szerepelnek, évente közel 100.000 életet követelve. Az esetek jelentős részében egyáltalán nem járnak tünetekkel. Gyakran az első jel az infarktus vagy stroke, amikor túlélés esetén is komoly maradványtünetekkel kell számolni.

 

Hogyan lehet elkerülni az érelmeszesedést?

A tönkrement artériák kicserélésére, a falra rakódott zsírok és mész “kisöprésére” nincs mód! Egyetlen lehetőség a megelőzés, ami az élethosszig tartó egészséges életmód révén lehetséges!

  • Fordíts gondot az egészséges táplálkozásra. Csökkentsd a koleszterinbeviteled. Ezt húsban szegény, növényi túlsúlyú táplálkozással teheted.
  • Gondoskodj a megfelelő antioxidáns és rostbevitelről, melyet növények és gyümölcsök fogyasztásának növelésével biztosíthatsz. Ez azért is jó, mert ha ezekből többet fogyasztasz, akkor nem kívánsz annyi húst sem.
  • Mozogj rendszeresen és állítsd be az optimális testsúlyt.
  • Hagyd abba a dohányzást és egyéb káros szenvedélyeket.
  • Ha cukorbeteg vagy, fontos az egyensúlyban tartása.
  • Figyelj a vérnyomásodra! Ha magas, akkor rendszeresen szedd a gyógyszereid.
  • Kerüld a stresszt!

Milyen készülék van az érelmeszesedés megelőzésére, kezelésére?

Jelenleg nincs olyan orvostechnikai készülék, ami az érelmeszesedést megakadályozná, visszafordítaná. Az egyetlen módszer a megelőzés, az egészséges életmód. Mivel ezt csak Te tudod megtenni, így az érelmeszesedés elkerülésében is csak magadra számíthatsz! Gondold végig, mit tehetsz ebben és valósítsd meg!

Megéri egészségesnek maradni! 

MM - mainpage

Legyen az első hozzászóló on "Érelmeszesedés – amikor az artéria beszűkül"

Hozzászólás írása

E-mail cím (nem publikus)


*