Hátfájás – csökkentsd jógával
A jóga és a streching edzésmódszerek hatását tanulmányozták amerikai kutatók az egyre nagyobb népességet érintő krónikus hátfájás kapcsán. Azt találták, hogy a jóga és az erőteljes nyújtó edzések (stretching) egyaránt kedvező eredményre vezettek.
A kutatásban résztvevők közepesen erős hátfájást panaszoltak, többségük a tanulmány előtt is végzett valamilyen gyakorlatot.
A 12 hetes vizsgálat alatt a jógagyakorlatok hatására a funkciók javultak, a hátfájás mérséklődött és ami talán a legfontosabb klinikai előny, hogy jelentősen kevesebb gyógyszerre volt szükségük a résztvevőknek, mint a jógát nem végzőknek. A gyakorlatok abbahagyása után a kedvező állapot több mint 6 hónapig fennmaradt!
Egy korábbi, 2005-ös kutatás már bizonyította a jóga kedvező hatását, azonban az új tanulmány nagyobb csoporttal végezve megerősítette, hogy a jóga és hasonló nyújtó fizikai tréningek kedvezőek a hátfájás csökkentésében. A vizsgálat alatt mind a jóga, mind pedig a nyújtógyakorlatok közül a lábakat és a törzset megdolgoztató pózokat végezték.
- A jógagyakorlatokat kiegészítették légzési gyakorlatokkal és a tréninget követő meditációval is.
- 15 nyújtógyakorlatot végeztettek, mindegyiket 1 percen keresztül, egyszeri ismétléssel. A teljes stretching időtartama 52 perc volt.
A kutatók azt várták, hogy a jóga jelentősen hatásosabb lesz, mint a nyújtógyakorlatok és az azonos eredmény meglepetést okozott. Megvizsgálva az eredményt azt találták, hogy a nyújtó gyakorlatokat végző csoport a jógához nagyon hasonlatos, csendes, nyugodt környezetben végezte a tréninget, ami nagyon hasonlatossá tette a gyakorlatokat a jógához. Valószínűnek tartják, hogy egy zajos edzőteremben a nyújtógyakorlatok hatékonysága eltérhet, de ezt nem vizsgálták.
Az eredmények szerint a hát- és derék fájdalmaktól szenvedők számára mind a jóga, mind pedig a nyújtógyakorlatok kedvező hatásúak. A gyakorlatok kiválasztásához és megtanulásához javasolt képzett szakember segítségét igénybe venni, de azután akár otthon is végezhetők. A lényeg a rendszeres ismétlés.

Blogom cikkeit több évtizedes orvosi és orvostechnikai tapasztalatomra alapozva írom.
A gyógyító munka, a terápiás módszerek megállíthatatlanul változnak, fejlődnek. A személyes használatra tervezett orvostechnikai eszközök a kezelések új tárházát biztosítják az orvos és betege számára.
Írásaimban ezeket az új eszközöket és alkalmazásukat mutatom be.
Bízom abban, hogy ezzel segítek egészséged megőrzésében vagy visszaállításában.
Segítsd további cikkek készítését.
Kattints a részletekért!