Nyiroködéma: 6 dolog, amit tudni kell - Dr. Zátrok Zsolt blog

Nyiroködéma: 6 dolog, amit tudni kell

A nyiroködéma ma sokezer ember érint hazánkban. A legtöbbjük nem kap megfelelő kezelést, de még arról sem tájékoztatják, hogy mi okozza a betegségét, megszüntethető-e, mit kell tennie a saját érdekében. Röviden összefoglalom a legfontossabb tudnivalókat.

1., Mi a nyiroködéma?

A nyiroködéma főképp a végtagokon megjelenő duzzanat. Az oka a nyirok (folyadék) felszaporodása a sejtek közötti térben.

Kezdetben a duzzanat enyhe. Tapintásra hasonló, mint a kelt tészta. Ha az ujjaddal megnyomod, megtartja a lenyomatát, marad egy kis gödör, nem simul el percekig. Reggelre csökken vagy szinte teljesen eltűnik, aminek az az oka, hogy fekve olyan helyre “folyik”, ahol ép a nyirokrendszered és felszívódik.

Ha kezeletlenül hagyod, akkor romlani fog az állapotod. A duzzanat egyre nő, feszülő fájdalmad jelentkezik., A bőröd kireped és szalmasárga nyirok csorog belőle. A fehérjék lerakódnak a sejtek között, az ödémás terület megkeményedik, az ujjaddal már nem nyomhatod be. A bőr hámlani kezd, szemölcsszerű kinövések jelennek meg, vörös-lilásan elszíneződik.

2., Hogyan alakul ki a nyiroködéma?

Egészséges emberben is keletkezik nyirok!

Vérkeringésed három részből áll.

  1. Az artériáid viszik a friss vért a testedbe, egészen a sejtjeidig.
  2. A vénáid gyűjtik össze ennek a vérnek a nagy részét és szállítják vissza a szívedbe.
  3. Amit a vénák nem tudnak “összeszedni”, az marad a nyirokrendszerre.

Amíg egészséges vagy, az artériák által hozott vért a vénáid és a nyirokereid együtt szállítják vissza a keringésedbe, így nem alakul ki duzzanat.

A nyiroködéma akkor keletkezik, ha a nyirokrendszered megbetegedik, megsérül és nem tudja a ráeső “szállítmányozási feladatot” teljesíteni. Amit nem képes elszállítani, az a szövetek között gyűlik-gyűlik, rendületlenül.

blank
blank

Ha a nyirokerek rossz működése mellett és a a vénáid is betegek (kitágultak, kanyargósak, lelassul bennük az áramlás), akkor még több teher hárul a nyirokrendszerre. A kevert, vénás és nyirok eredetű nyiroködéma súlyosabb tünetekkel jár.

3., Mitől alakul ki a nyiroködéma?

Az afrikai, indiai szegény régiókban még ma is fertőzések a betegség fő okozói. A kórokozókat a szennyezett ivóvízzel isszák meg az emberek, így kerülnek a testükbe és teszik tönkre a nyirokereiket.

A gazdag országokban, így hazánkban is alig fordul elő fertőzés miatt. Errefelé 2 fő forma ismert.

Veleszületett

  • Többnyire nőkön alakul ki, de ritkán jelenik meg gyerekkorban, inkább csak serdülőkorban vagy az első terhesség idején indulnak a tünetek.

Szerzett

  • Ez a forma sokkal-sokkal gyakoribb, a hazai esetek legalább 65-70%-a ide tartozik.
  • Leggyakrabban műtét, baleset, sérülés következtében keletkezik.
  • A melldaganat-műtétek többsége után megjelenik a karon.
  • Visszérműtétek, zsírleszívás, sérvműtétek, nőgyógyászati, urológiai, hasi nagyműtétek után pár évvel is gyakori.
  • A többszörös töréssel járó balesetek után is előfordul.
  • Elhízottakon gyakoribb, mert a zsírszövet tele van erekkel, több nyirok keletkezik benne. A megnagyobbodott test által termelt plusz nyirkot a kisebb testre “tervezett” nyirokrendszer nem képes összeszedni.

4., Gyógyítható-e a nyiroködéma?

A nyiroködéma jelenleg nem gyógyítható, DE KEZELHETŐ.

A kezelés célja az, hogy a duzzanatot a normális méretre szorítsa vissza és így normális életet élhess, egyben megakadályozva a rosszabbodást.

Ha nyiroködémás vagy, akkor a kezelést el kell sajátítanod az orvos, nővér segítségével. Meg kell tanulnod a teendőid és magadnak kell mindennap foglalkozni vele. Ha nem teszed, magaddal szúrsz ki!

A kórház, a rendelő, a masszőr, a nővér és orvos soha nem akkor érhető el, amikor arra szükséged van. Be kell jelentkezned, várnod kell. TE MAGAD viszont mindig “kéznél” vagy!

5., Hogyan kezelhető?

Már írtam, hogy a nyirok minden szívverésedkor újra és újra keletkezik. Ebből következik, hogy amint abbahagytál egy kezelést, máris újra szaporodik.

Ezért aztán rendszeres kezelést igényel. “Igazi” nyiroködéma tüneteit naponta, legfeljebb kétnaponta kezelned kell!

Fontos tudnod: a vízhajtó semmilyen hatással nincs a nyiroködémára, téged viszont legyengít. Nyiroködémára ne szedj vízhajtót, nem fog segíteni!

Az otthoni kezelés több részből áll.

Direkt ödémacsökkentő módszerek

  • Fáslizás: ha keveset mozogsz
  • Rugalmas (kompressziós) harisnya: mozgás közben feltétlenül
  • Nyiroködéma csökkentő önmasszázs
  • Terapeuta által végzett kézi nyirokdrenázs
  • Gépi nyirokdrenázs (nyirokmasszázs géppel)

Indirekt ödémacsökkentő módszerek

Hozzájárulnak az ödéma képződés csökkentéséhez, visszaszorításához.

  • Pihenés felpolcolt végtaggal, napközben 10-15 percre.
  • Rendszeres testmozgás (nordic walking, kerékpározás a leghatékonyabb)
  • Ügyelj a testsúlyodra! Az elhízás és nyiroködéma kéz a kézben járnak!
  • Táplálkozz változatosan! Csökkentsd az állati zsírok, fehérjék fogyasztását.
  • Egyes (gyógy)szerek fokozzák az ödémaképződést. Hagy el ezeket.
  • A meleg fokozza az ödémaképződést. Kerüld a napozást, melegvizes fürdőzést.
  • Fordíts figyelmet a bőrápolásra. Az ödémás bőr sérülékeny. Óvd a lábad minden sérüléstől, rovarcsípéstől, sebzéstől. Különösen ügyelj a körömápolásnál.

6., Mit kell tenned a javulás érdekében?

Megfelelő tájékoztatás hiányában a legtöbb magyar nyiroködémás azt hiszi, hogy kezelésként elegendő az, amit receptre felírnak neki, azaz évente 5  (néhol 10) napos kórházi kezelés. Igaz ez?

NEM AZ!

Ahogy már elmondtam, a nyirokbetegséged a kialakulása pillanatától elkísér életed végéig! Az ödéma minden szívveréseddel újratermelődik, azaz nem hagyhatsz ki egy napot sem, nemhogy 360-at. A TB azonban ma csak pár napig kezel, a többi 360 napon magadra hagy.

Fel kell ismerned, hogy csak magadra számíthatsz, csak tőled függ, hogy mennyit szenvedsz a tünetektől.

Ha kezeled, akkor keveset, ha nem foglalkozol vele, akkor megkeseríti az életed. Meg persze a családodét is, mert kezeletlenül előbb utóbb valamelyikük segítségére szorulsz.

Javaslatom: foglalkozz a nyiroködémád kezelésével napi szinten, legyen a része a mindennapjaidnak. Meghálálja a napi 20-30 perc ráfordítást!

Mindent egyben a nyiroködémáról

A nyiroködémával kapcsolatban számos cikket írtam már. Az okairól, a tüneteiről, a kezelési lehetőségeiről, diétáról, gyógytornáról, önmasszázsról, stb.

Ha szeretnéd ezeket megkapni, hogy mindent megtudj, akkor add meg az email címed és nyomd meg az “OK”-t! Az Adatvédelmi szabályzatot itt olvashatod el.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Wordpress (42)
  • comment-avatar

    Kedves Piroska! Ha a 11 hónapos gyermekénél nyiroködémát diagnosztizáltak, akkor az minden bizonnyal veleszületett problémát takar. Első teendője, hogy megértse a betegséget! Olvassa el minden cikkem, nézze meg a videóimat is. Benne van minden fontos tudnivaló. Azokat a kérdéseit, amire az írásaimból esetleg nem kap választ utána ismét felteheti.

  • comment-avatar
    Piroska Budai 3 hónap

    Kedves dr úr szeretném megkerdezni öntől hogy a kislányomnak 11 hónapos jelenleg nyirok ödéma ja van de nincs pontos diagnózis dagad ak a végtagjai kezei lábai hova mehetnek kivizsgaltatni hogy tenleg kiderul jön miért van ez

  • comment-avatar
    Piroska Budai 3 hónap

    Kedves dr úr a kislányom 11 hónapos és megállapították hogy nyirok ödéma ja van de viszont nem vizsgálták tovább hogy mitől van ez hogyan tovább illetve veszélyes lehet?

  • comment-avatar

    A pneumatikus kompresszió (nyirokmasszázs gép) alkalmazása akár felnőtt, akár gyermek esetén egyaránt lehetséges. A mai gépek igen precízek, a nyomás nagyon finoman szabályozható, így megfelelő használattal akár egy életen át is használhatók.
    A gyakorlatban azonban nehezebb a helyzet, mert soha nem láttam olyan gyártót, aki eleve kínált volna 1-2 éves gyermek kezeléséhez megfelelő apró mandzsettát, illetve ennek vezérléséhez gépet.
    Beszélek néhány készülékgyártóval, és megkérdezem, van-e javaslatuk.
    Igyekezzenek konzervatív úton, azaz fáslizás vagy méretre készíttetett kompressziós kesztyűvel, mozgással, az étrendre odafigyeléssel minimalizálni az ödémát.
    A Facebook oldalom keresztül jelentkezzen egy üzenetben, hogy a gyártókkal történt megbeszélésekről tudjak Önnek infót adni.

  • comment-avatar
    Brigi 3 hónap

    Kedves Doktor Úr!
    2 éves kislányomnál 1 éves korában diagnosztizálták a bal karjában a limphodemát. Azóta is keressük a megfelelő módszert a kezelésére.
    Érdekelne, hogy a Doktor úrnak lenne-e valami plusz javaslata az dalon megtalálhatóakon felül egy ilyen fiatal, fejlődő szervezet számára.
    A pandémiás helyzet miatt is gondolkodunk egy masszázsgép beszerzésén, de ismét kérdéses, h vajon ilyen kis mandzsettával kapható-e ill. ajánlott-e ez a kezelés ilyen fiatalon?
    Válaszát és tanácsait előre is nagyon köszönöm!

  • comment-avatar

    Az orvosának igaza lehet. A szív legyengülése ödémához vezet. Erre nem való sem a kézi, sem a gépi masszázs! Sőt ronthat a beteg szív állapotán.
    Olyan kezelésre van szükség, ami a szív erejét fokozza. Ezek egyrészt a gyógyszerei, másrészt a testmozgás.
    Beteg szívvel és COPD-vel ez annyit jelent, hogy sokat kell sétálnia. A séta, a lábizmok ritmusos mozgása “kipumpálja” a vért a lábából és csökkenti az ödémát. Ha egész nap csak ücsörög, akkor a duzzanat ellen semmit sem tesz.
    A fokozatosság nagyon fontos! Kezdjen 5 perc folyamatos sétával. Minden nap járjon egyet. De minden második napon emelje 1 perccel a séta idejét. 3-4 hónap múlva akár 60 percet is elérhet – ez elég ahhoz, hogy a szíve és a légzése is erősödjön, a vérkeringése javuljon és az ödémája is csökkenjen.
    A kézi és gépi nyirokmasszázzsal a lábából “kinyomhatja a vért és ödémát”, de ez a folyadék a beteg szívére “kerül vissza”, ami túlterheli – azaz a masszázsokkal rontaná a szíve állapotát.
    Ne tegye ezt, hanem sétáljon!

  • comment-avatar
    Balogh István 3 hónap

    Tisztelt doktor úr!
    78 éves COPD-s beteg vagyok, és bő fél éve erősebben a jobb, de már a bal lábam is bedagad.Ha reggel felkelek, elindulok, a lábam
    fél óra alatt 50, egy óra alatt 100%-ban felveszi a dagadt formát.Tüdő-rehabon vízhajtó injekcióval kezelik, a kezelés után egy héttel már visszatér, két hét alatt elhatalmasodik. Az orvos szerint a rossz keringés okozza, a szivem is legyengült…
    Szíves tanácsát kérem- segíthet a kézi vagy gépi masszázs – a gyógyszerek megtartás mellett?

  • comment-avatar

    Ha napi rendszerességgel kezeli, odafigyel rá, akkor biztosan nem.
    Ahhoz, hogy nyiroködéma miatt amputáció felmerülhessen, nagyon súlyos állapotba kell kerülni, ami csak több évtizeden keresztül fennálló, kezeletlen betegségben fordulhat elő. Keressen rá az “elefantiasis” kifejezésre. Figyelem! Nagyon durva képek, csak erős idegzetűeknek való. Az elefantiasis a nyiroködéma extrém súlyos formája, ilyen ma már csak a fejlődő országokban fordul elő, ahol nem kapnak kezelést a betegek. Ez hazánkban (remélem) nem fordulhat elő. Én magam nem találkoztam soha ilyen súlyos állapotú beteggel.

  • comment-avatar
    Iván 6 hónap

    Kedves Dr. Zátrok Zsolt az lenne a kérdésem hogy a nyiroködéma vezethet e a vegtag elvesztéséhez?

  • comment-avatar

    Először is meg kell értenie, hogy milyen természetű betegség a nyiroködéma. Olvassa el asz összes ezzel kapcsolatos cikket. Mire végére ér, megérti, hogy mi a teendője.

  • comment-avatar
    Csepregi Lászlóné 7 hónap

    Üdvözlöm! Két hete nyiroködémát álkapítottak meg, dagad kezem lábam. Kaptam kompressziós harisnyát, és én magam tornázom itthon nagyon keményen. Volt 10 évvel ezelőtt egy pezefészekeltávolításom ciszta miatt. 3 éve egy nyaki gerincműtétem meszesedés és kezdődő sérv miatt . Mindkét műtét jól sikerült, viszont most dagadok. Mit tegyek? Hova forduljak?.. Vagy sehová ne menjek már??? Köszönöm szépen válaszát.

  • comment-avatar

    A kezelési szabályok betartásával igen

  • comment-avatar
    cicamica 8 hónap

    Tisztelt doktor Úr! Szeretném tudni, hogy pajzsmirígy túlműködés esetén, a nyirok drenázs alkalmazható e. köszönöm szépen

  • comment-avatar

    A köhögésnek és sípoló nehézlégzésnek több oka lehet. Összefügghet akár a korábbi daganattal is, de lehet más oka, pl. asztma, COPD, szívbetegség. Forduljon belgyógyászhoz, hog az okát kivizsgálják!

  • comment-avatar

    Elvileg minden kórházbn vagy szakrendelőben tudni kellene kezelni a nyiroködémát, de a betegek elmondása szerint igen kevés helyen van eszköz vagy ha van, akkor is nagy a sorbanállás.
    Blogomban arról írok, hogy a nyiroködéma egy életen át elkíséri az érintettet, azaz a legfontosabb tudnivaló, hogy nem kórházba-rendelőbe kell vele járni naponta, hanem otthon kezelni.

  • comment-avatar
    Istvánné Horváth 8 hónap

    Az ország mely területén tudják kezelni a nyiroködémát, melyik kórházban és hol?

  • comment-avatar
    kati 8 hónap

    13 éve mütöttek a jobb mellemben volt daganat,nyirokcsomókat is távolítottak el .A sugárkezelés után kezdett jelentkezni a jobb karom ,illetve a hónalji résznél a dagadás . Sajnos az onkológiai gondozóban nem nagyon foglalkoznak a bajommal….Amikor már végképp nem tudtam mit kezdeni magammal ,azt gondoltam ,túl eröltettem ,mert gyorsítani szerettem volna a gyógyulást. Így szakemberhez fordultam magán alapon felkerestem egy gyógytornászt.ő megnyugtatott ez nem az én hibám,és elkezdtük a kezelést. Csodás megkönnyebbülés volt rögtön 2 cm apadt a karom vastagsága ,és a kényelmetlen érzés is csökkent. De hát természetesen folyamatosan nem tudtam ,tudok járni kezelésre ,hisz nem olcsó dolog.Ugyan az onkológusomnak jeleztem a kezelést ,hát amit kaptam érte……. Mint ha sarlatánhoz mentem volna , pedig diplomás szakemberhez mentem akinek ez a fő szakterülete!
    sajnos jó pár éve ,nem tudok már elmenni anyagi okokból,de a tornasort amit kaptam igyekszem csinálgatni ,de hiányzik a kezelés. Viszont van egy új tünetem és aggódom ,összefügg e a nyirok pangással ?? Gyakran köhécselek ,most már jó egy éve nem meghülés ,de időnként egy fullasztó szinte néha sipoló köhögéshullám kap el ! Lehet a nyirokfojadéktól ??Csak próbálnám kitalálni az okot ez is felmerült bennem . Köszönöm a válaszát üdvözlet kati.

  • comment-avatar

    forduljon orvoshoz, hogy kivizsgálják az okát és ennek megfelelô kezelést kapjon!

  • comment-avatar
    Klári 8 hónap

    Egyik szemem alatt zavazó ödéma alakult ki. A lehetőségeket a megszüntetésére (magas fejpárnán való alvás, hideg borogatás, stb.) mrgpróbáltam, de nem használt. Mit tehetnék. Köszönettel Klári.

  • comment-avatar

    Elvileg sem a betegsége, sem a műtét nem magyarázza a combfájdalmat. Meg kellene keresni az okát! A kezelőorvosával kellene ezt megbeszélni.

  • comment-avatar
    Szabó Anikó 9 hónap

    Decemberben mütöttek levették rosszindulat miatt a jobb mellemet és a nyirokcsomókat. Szinte a mütét után azonnal elkezdett fájni a bal felsö combom. Tudom hogy ez lehet az em,beri test szelvényezettsége miatt is , de sajnos azóta sem mult el sőt in kább fokozódott a fájdalom. Magam a mütét után is nagyon lassan javulok, inzulinos cukorbeteg is vagyok, meg már 67 éves. Sőtt előtte megelőzésklént kemót kaptam, de végleg nem birtam tehát egy gyenge immunrendszerrel kerültem mütétre. Szeretném kérdezni, hogy ha végre begyógyujlnak a sebek utánna megszünik-e a combom fájdalma vagy az megmarad és még sugárt is igértek azzal meg esetleg még erősödik is a fájdalom. Nagyon elkeseritő ez a helyzet, és ez az állandó fájdalom, várható-e javulás vagy ez már igy marad?

  • comment-avatar

    A mellműtét és a besugarazás következménye az érintett oldali kar nyiroködémája. Nem mindenkinél jelenik meg, de az érintettek jelentős többségénél igen.
    A legritkább esetben kezdődik azonnal a műtét után. Legtöbbször 2-3 évvel utána kezdődik a kar duzzadás. Az oka a hegesedés és a nyirokcsomók sugarazása. Ez a nyirokcsomókat pusztítja el, ezek is hegesednek. Lassan a heg miatt nem tud átfolyni rajtuk a nyirok.
    A nyirokkeringés legjobb segítője a mozgás, mozgatás, azaz az izmok pumpálása.
    Ön megtalálta a jelen állapotára megfelelő gyógymódot: naponta többször is alkalmazzon átmozgatást – nemcsak a karján, a lábain is.
    Egyelőre semmi többet nem javaslok. Idővel, ha az egész karja duzzadni kezd, akkor szüksége lehet nyirokmasszázs gépre, de a jelen állapotára még korai. Akkor kell majd gépre váltani, ha már a mozgással nem szüntethető meg a duzzanat.

  • comment-avatar
    Kata 9 hónap

    Kedves Doktor Úr! Fél éve műtöttek mellrákkal amikor a jobb oldalon teljes ABD is volt,3 hónapja lett vége a sugárterápiának.Most még nem dagad semmim,de naponta tornáztatni kell a jobb karom,mert ennek hiányában feszítő érzés van a hónaljamban. Gondolom a nyirokrendszer rendellenes működésétől van.Nem szeretném elhanyagolni,és addig kérnék segítséget ,ill.felvilágosítást,amíg nem késő. Ha mozgatom a jobb karom kb. 2 percig akkor megszűnik a feszítő érzés,de érzem az egész nyirokrendszerem./mellkas,combtő/.Kérdésem: Mit kell tennem,hogy rosszabb ne legyen? Köszönettel: Kata

  • comment-avatar

    Sok cikket írtam a nyiroködémáról, szerintem mindben említem, hogy ez a betegség mindennapi kezelést igényel. Olvassa el a további nyiroködéma cikkem, meg fogja találni a választ arra, hogy mit érdemes tenni, választani!

  • comment-avatar
    REND GYÖRGYNÉ 12 hónap

    Teljes PM eltávolításom volt 3 éve.Asztmás is vagyok, de a PM eltávolítás után az is egy kicsit javult.2hónapja voltam a kórházba a nyiroködéma kezelésen 3 hétig. Szép lett az eredmény, de itthon már gondom van vele mert telítődik. Sajnos a masszírozó havonta 1-szer 2szer vállalna és az kevésnek bizonyul és így az kidobott pénznek számít, mert több alkalomra lenne szükség. Ezért gondoltam arra,hogy egy gépet kéne venni. Szeretném, ha kapnék segítséget az anyagi lehetőségemhez mérten. Szeretném, ha ezzel kapcsolatban bővebb felvilágosítást kaphatnék. Köszönettel: Rend Györyné

  • comment-avatar

    A mágnesterápia egy biostimulációs módszer. Serkenti a test öngyógyító folyamatait, csökkenti a gyulladást és ödémát. Ezért tapasztalta a Bemer kezelés kedvező hatását. Otthonában is folytathatja a mágnesterápiás kezeléseket.

  • comment-avatar
    L.né D. 12 hónap

    Egy táplálék kiegészítőtől (Dona, Proenzi) 3 hónap alatt lett a lábam ödémás, egy professzor asszony szerint elhanyagoltam évek óta, de mivel fél évente járok Harkányba, ott minden második nap orvosi vizít van, így kizárt, hogy elhanyagoltam volna, ettől függetlenül komoly probléma, hogy a kézi masszázstól a bőröm olyan szinten begyulladt mivel évtizedek óta pikkelysömörtől szenvedek, hogy Harkányba 3 hét kellett ahhoz, hogy tűrhetőre rendbe hozzák a begyulladt bőrt, ugyanakkor csodák csodájára, több mint valószínű a víz és a bémer mágneságy kezelés hatására a bal lábam teljesen a jobb lábam részben rendbe jött, sajnos mivel 4 hetes kezelés utána haza kellett jönnöm, a javulás megállt. kérdezem, mivel tudnám tovább javítani az állapotomat mert a köv. harkányi kezelésre márciusig várnom kell.

  • comment-avatar

    Köszönöm a visszajelzés és kedves méltatást.
    Nézzük sorban a kérdéseket
    COPD: A hordozható oxigénpalack valójában egy “oxigén koncentrátor” készülék. Egy olyan eszköz, ami a szoba levegőjéből “sűríti be” az oxigént 90-93%- töménységre. Az oxigén palackhoz képest sokkal kényelmmesebb, mert egy ilyen készülék súlya alig 1-2kg, míg a palack, reduktor és egyebek bizony lényegesen nehezebbek, és gyorsan kifogynak. Az oxigén koncentrátorral az a baj, hogy egy hordozható, megbízható készülék ára 2500-3000 Euró, azaz közel egymillió forint. A bizonyos eseteben támogatással felírható oxigénkoncentrátorok pedig nem hordozhatók, csak a szobában alkalmazhatók, hálózati áram kell nekik. Szóval valóban nem jó a helyzet ezen a téren.

    A Saltair UV Home készülék segíti a COPD-s életét. Egyrész segíti a tünetek enyhítését és kevesebb gyógyszer kell. A másik szerepe a megelőzés, ritkábban alakul ki COPD fellángolás és ritkábban kerül kórházba a beteg. Érdemes.

    A nyiroködéma kezelésére kiváló eszköz a Power Q-2200 készülék. Akkor alkalmazhatja, ha nincs ellenjavallat. A Nyiroködéma otthoni kezelése című cikkemben találja, hogy mikor nem javasolt az alkalmazása.

  • comment-avatar

    Gondolom, hogy mobilról írt, mert eléggé összekavarodtak a dolgok. Most akkor dagad vagy van keringése? Lemaradt a lényeg, pl. a kérdés. Kérem pontosítson, vár-e választ, ha igen, akkor mire!

  • comment-avatar

    Jó napot Dr.úr!Nekem egy éve volt orbáncom most négy hónapja dagad a lábam de már nagyon van keringése gyógyszerek harisnya fásli és nem jobb tőle :(Dr úr 30êves vagyok még csak

  • comment-avatar
    Dr. Zátrok Zsolt 1 év

    A nyiroködéma megállapításához szinte soha nem kell külön vizsgálat. Viszont kezelni naponta kellene. Ha sok éve kezeletlen, akkor az nagy baj, mert gyakran olyan állapot alakul ki pár év alatt, ahol a tünetek csökkentése szinte lehetetlen. A nyiroködéma kezelésére szolgáló eszközök közül legfejlebb a kompressziós harisnya írható fel. Sajnos a nyirokmasszázs gépet a betegnek magának kell beszereznie – ha az esetében alkalmazható. Amit tanácsolni tudok: keressen fel egy nyiroködéma szakrendelést, kérje meg, hogy tanítsák meg az otthoni, mindennapi teendőit (fáslizás, kompressziós harisnya felvétele). Itt kaphat kézi és gépi nyirokmasszázst (5-10 kezelés évente), az év további 355 napján pedig magának kell a kezelésket végeznie, otthon.

  • comment-avatar
    Julika 1 év

    Tisztelt Doktor Úr! 65 éves vagyok,évek óta nyirok ödémában szenvedek!Túlsúlyos (120 kg) Nehezen, bizonytalanul mozgok. Számomra tud e valami tanácsot adni? Soha semmilyen kezelést nem vettem igénybe, az orvosom sosem közölte, egy beutalón vettem észre a feltüntetett diagnózist!!!Ennek már sok éve! Azóta nagyon dagadtak a lábaim, alig birok járni! Milyen vizsgálatokat tudna javasolni, hogy valamilyen segédeszközt kaphassak ami megkönnyítené az életemet, a járásomat? Nem tudok kimozdulni itthonról, fizikai munkát nem birok végezni! Hova fordulhatok? Köszönettel várom válaszát!

  • comment-avatar
    H. Zsuzsa 1 év

    Kedves Doktor Úr!
    Örülök, hogy megtaláltam ezt az oldalt, élmény olvasni az írásait. Köszönet és tisztelet a közérthető, alapos, széleskörű tájékoztatásért, az emberséges, őszinte szavakért és a könnyed, szinte szórakoztató stílusért. Milyen kár, hogy most már elsősorban a meglévő nyavaják lehetséges kezelési módjaira kell koncentrálnom. Késő bánat…De legalább rengeteg információt találtam, és ha nem bánja, még kérdeznék is.
    70 éves múltam, 165 cm magas, 54 kg vagyok és van 3 imádott unokám. Meg persze 2 felnőtt gyerekem és egy 47 éve férjem.
    COPD-s vagyok, már kb. napi 6 órán át oxigénre van szükségem /meg természetesen az összes egyéb erre felírt gyógyszerekre/. Közel öt éve hólyagtumorral műtöttek, azóta tünetmentes vagyok/voltam, de jön a kontroll és meglehetősen túlfeszített 5 hónap van mögöttem, volt stressz, meg depi is bőven. Ehhez jött kb.1 hónapja a lábaimon a nyiroködéma. Hát ez már végképp nem hiányzott. Egy kosnak, aki korábban nem ismert lehetetlent, ezt az állapotot borzasztó tudomásul venni, elviselni.
    Fentiekre tekintettel azt kérdezném Öntől, használhatnám-e a Power Q 2200 készüléket, milyen nevű és méretű fáslit vegyek, ami nem túl vastag, nem sötétbarna és lehetőleg öntapadós.Érdemes-e Soltair UV Home készüléket használnom? És még valami. Vajon miért nem lehet/mert tényleg nem lehetséges!/ megvenni azt az oldaltáskaként viselhető, hordozható oxigén-palackot, ami 2-3 órára elegendő. Ezzel lehetővé válna nekünk is a kimozdulás, kirándulás, szinház, stb. Nem lehetne orvosi részről ebben változást elérni?
    Előre is köszönöm válaszait, a rám szánt időt és figyelmet. Örömmel fogadok minden új, ill. további tájékoztatást a betegségeimhez kapcsolódóan, meg a depi leküzdéséhez is.Azonban szeretnék névtelen maradni. Utálom, ha sajnálnak.Ez az egyik leghaszontalanabb érzés. Senkinek sem jó.
    Kívánok Önnek további sikereket, jó egészséget, kellemes napokat és minden jót! Üdvözlettel: Hennel Zsuzsa

  • comment-avatar
    Dr. Zátrok Zsolt 1 év

    Hát ez sok mindentől függ. Ezért olyan orvoshoz kell fordulnia, aki meg tudja vizsgálni, ismeri az egyéb betegségeit, gyógyszereit, az adott állapota függvényében tud változtatni. Én blogot írok és nem tudok távdiagnosztizálni, nem tudom pár szó alapján megmondani a tutit!

  • comment-avatar
    Balogh István 1 év

    Tisztelt Dr. Zátrok úr!
    COPD-s beteg vagyok 6 éve, jelenleg IV. tádim, 77 éves. néhány hónapja elkezdtek dagadni a lábaim, közben a COPD miatt rehabon is voltam. A fődoki kérte, milyen a bokám – vízhajtót írt, amit szorgalmasan szedek. Aztán a COPD a nyári hőségben több oxigént kívánt, a lábdagadás egyre erősebb, és az internetet kiolvasva rájöttem, hogy ez bizony nyiroködéma! Nem lettem vidám! Egy gyógymasszőr azt mondta, hogy a vízhajtó káros is lehet, mert a nyirok besűrüsödik, és még nehezebb távozásra bírni! Az orvosom 3 hét szabira ment, kérdezem: mit tegyek a vízhajtóval?
    És persze, vidéken egy nyirokmasszőr olyan ritka…..

  • comment-avatar
    Dr. Zátrok Zsolt 1 év

    Kedves Erika! Első lépésként olvassa el nyiroködémával kapcsolatos írásaimat. Használja a keresőt, írja be “nyiroködéma”. Az olvasás során felmerülő kérdéseit pedig tegye fel ismét.

  • comment-avatar
    Erika 1 év

    Tisztelt Doktor úr! Erika vagyok,anyukámnak 2 éve dagad a bokája,a kardiológus azt mondta hogy nem a szivétől dagad! 2 hete volt az angiológián ott derült ki, hogy nyirok ödémája van. Szeretném kérni a Doktorúr tanácsát. Köszönöm! Üdvözlettel Erika

  • comment-avatar
    Dr. Zátrok Zsolt 1 év

    Ha jól értem, akkor édesanyja nyiroködémában szenved, amit évekkel ezelőtt diagnosztizáltak. A nyirokmasszázs gép ennek tüneteire való. A túlsúly csökkentésével a panaszai is enyhülhetnek. Az oldalon használja a keresőt! Írja be a nyiroködéma, nyirokmasszázs gép keresőszavakat és olvassa el a vontakozó cikkeket!

  • comment-avatar
    Aliz 1 év

    Tisztelt Doktor Úr! 68 éves édesanyám évek óta ebben a betegségben szenved. Túlsúlyos (120 kg) a lábai mára olyan állapotban van a mindennapi fáslizás ellenére is, hogy már cipőt, papucsot sem tud hordani. Nehezen, bizonytalanul mozog. Számára tud e valami tanáccsal bírni? Segíthet-e neki az Ön által javasolt gép?
    Köszönettel várom válaszát!

  • comment-avatar
    szentus 1 év

    Üdvözlöm.
    Ez év Januárban hátrafordulás közben megcsúsztam és a lábamra estem. Bokám szétment, lábszár csontom becsúszott és eltört illetve törés felett repedt hosszában. Kórházban műtéti úton 2 csavarral rögzítették. 2,5 hónapig fekvőgipszben voltam, majd eltávolították a csavarokat. Varrat kiszedés után gyógytorna. Ezek után a külső és belső bokám, a bokacsontoknál beduzzadt menés, séta közben, fáj is. Ördögkarom balzsam és Lóbalzsamot használok, valamint Ketodex gyulladáscsökkentőt. Éjjel illetve reggel fájdalommentes a mozgásom, jól esik a séta. Fáslit ritkán. Éjjel a lábam felpócolva, magasra emelve, párnán. Mit tegyek még?

  • comment-avatar
    Dr. Zátrok Zsolt 1 év

    Ha jól értem, az a kérdése, hogy a nyiroködéma otthoni kezelésére hány légkamrás nyirokmasszázs gépet vegyen!?
    A nyirokmasszázs kezelés esetén minél több légkamrás egy gép, annál precízebben lehet a kezelést végrehajtani, az eredmény kevesebb kezelés után látható, azaz hatékonyabb. A légkamrák számának csökkenésével a készülékek hatékonysága is csökken, de egy 4 légkamrás készülék messze nem hatástalan!
    A légkamrák számával a készülékek ára is emelkedik. Míg a legegyszerűbb 4 légkamrás készüléket 80 ezer forint körül megkaphatja, addig egy 12-es ára 1 millió közelében, de inkább felette lesz.
    Általában igaz, hogy a 6 vagy több légkamrás készülékek -leginkább az áruk miatt- inkább rendelői, kórházi használatba kerülnek, míg otthonra döntő többségben négy légkamrás gépet alkalmaznak.
    A 4 légkamrások között is több tudásszint létezik. A legegyszerűbb gépek csak enyhe tünetekre javasolhatók vagy akkor, ha anyagilag semmiképp nem megengedhető egy magasabb tudású 4 légkamrás.

  • comment-avatar
    Martha 1 év

    Kb 2 vagy 3 éve vettem észre hogy mikor le ültem a bőr feszül a térdem körül. (a kövéres lábajimről azt gondoltam hogy csak kövérek – túlsuly)…Lassan, lassan Google keresztül ki derűlt hogy mi baj van. Régebben mikor meg kérdeztem a házi orvost hogy miért dagadnak a bokájim ez volt a válasza, “Nem tudom”. És abba let hagyva. Akkor még el ment a daganat ha pihentettem a lábájím. Most már alíg.

    Most Google-on kutattam hogy hová menyek diagnosisra mikor a YouTube videoán Ön mondta hogy diagnosis kell mielőt masszász gépet veszünk. Remélem meg tudja mondaní hogy hány kamrást kel használnom./meg vennem.