Bicskei Balázs (egyszeres Ironman) testvéreivel működtet vállalkozást. Műfüves sportpályákat, gumiburkolatos sport- és futópályákat, játszótereket építenek. A cég szépen fejlődik, a munka egyre több és így az elmúlt években fokozatosan egyre kevesebb ideje jutott mozgásra is. Cégvezetőként zömében irodai munkát végez: ül az irodában, az autóban, az üzleti megbeszéléseken. Észrevétlenül szedett fel pár kilót. Aztán egyszercsak fájni kezdett a dereka. Irány a kivizsgálás, CT, MRI… „Gerincsérv!- mondták. Még nem kell operálni! Szedjél fájdalomcsillapítót, ha kell!” Teltek a hónapok, a panaszai egyre rosszabodtak. Lassan a cipő bekötése is problémássá vált, mert a deréktáji izmai annyira elmerevedtek és fájtak, hogy nem engedték az előrehajlást…ekkor fedezte fel cikkemet a gerincsérvről…

Dr. Zátrok Zsolt (ZZs): Hogyan jutottál el a gerincsérvig? Mi vezetett ide?Bicskei Balázs az irodában

Bicskei Balázs (BB): 12 évig versenyszerűen fallabdáztam, az edzés mindig része volt az életemnek. 7 évvel ezelőtt teljesítettem az Ironman távot (3.8km úszásból, 180km kerékpározából és 42 km futásból álló erőpróba – a szerk.), előtte és utána sokat futottam és több maratont is teljesítettem. 

De ahogy jöttek a gyerekek, nőtt a munka mennyisége, egyre kevesebb idő jutott rá. 3-4 éve kezdődött, fájdogált a derekam, majd egyszer csak nem tudtam lábra állni, menni, sétálni. A dokim annyit javasolt: „meg kellene operálni…”

Gondoltam magamban, ehhez még azért fiatal vagyok, próbáljuk meg az alternatív eszközöket: fizikoterápia, lökéshullám, torna, jóga, denevérpad, masszázs, manuálterápia, csontkovács, stb.. Időnként jobb volt, néha rosszabb, de igazából a panaszok teljes egészében sosem múltak el.

Az elmúlt fél évben egyre rosszabb és rosszabb lett. Pihentetni kezdtem. De ahogy tovább satnyultak el az izmok, úgy fájt egyre jobban, már se lehajolni, se kiegyenesedni nem tudtam. Rémisztő volt, fájdalomcsillapítókkal éltem.

Ekkor találkoztam a gerincsérves cikkeddel a facebookon. A triatlonos csoportban valaki megosztotta Petsuk Zoltán eXtremeMan bajnokkal készített riportod. Ezt olvastam, amikor feltűnt egy ajánlás…ez volt a gerincsérves cikked. Annyira meggyőző volt az érvelésed, és egyértelmű a probléma leírása, rögtön magamra ismertem. Sok vesztenivalóm nem volt, gondoltam, kipróbálom.

ZZs: A cikk arról szól, hogy a hátizom gyengeséget izomstimulációval gyorsan helyre lehet állítani. Ez ráadásul veszélytelen, míg tornatermi hátizomerősítéssel komolyan rá lehet sérülni.

BB: Korábban rendszeresen edzettem, csináltam sok mindent: futottam, úsztam, bringáztam, lejártam a terembe, de egyre nehezebbé vált a mozgás.

Annyira fájdalmas és merev volt a hátam, hogy rosszul esett minden mozdulat, erőfeszítés.

Egyre kevésbé volt kedvem is edzeni, nem okozott örömöt a mozgás, mint előtte. Tornáztattam, nyújtottam, jártam masszőrhöz, csontkovácshoz, kis időre segített mindegyik, de hosszú távon nem volt megoldás.

ZZs: Hogyan kezdtél bele a megerősítésbe?

BB: Vettem egy Triathlon Pro sport-izomstimulátort és az egyik blog posztodban (Hátizom erősítés 4 csatornás izomstimulátorral – A szerk.) leírt „edzéstervet” követve kezelni kezdtem a hátam.

Egy hét után kezdtem érezni a változást, reggel könnyebb volt kikelni az ágyból. A zoknimat magamtól fel tudtam venni!

Hihetetlen, hogy azok az apróságok amelyek amúgy a normál élet részét képezik, az ember természetesnek veszi, mekkora örömet tudnak okozni ilyen esetekben.

Egy hét után óvatosan elkezdtem nyújtani, picit tornázni, és naponta 2x kezelni. Jó döntés volt, egyre jobb lett.

Most túl vagyok a 3. héten, és fantasztikus a javulás. Nem vagyok még 100%-os, de már gondolkodom azon, hogy lassan elkezdek futni. Ez pár hónapja még utópia volt. 😊

ZZs: Az edzésterv egy 10 hetes kúra, ami több programot is tartalmaz, aminek célja az első időszakban az izommerevség és a fájdalom csökkentése és az izmok felkészítése a fejlesztő programokra. Vannak-e kedvenc programjaid? Melyiket szereted elsősorban?

BB: Kedvenc programom nincs, maga a készülék a kedvencem.

Megszolgálta a kezdeti bizalmat. Ajánlom mindenkinek akiről tudom, hogy szükséges lehet.

Merevség oldást, max erőkifejtést, állóképességi erő programokat csinálok a hátizmaimon. Nemrégiben bevettem a programba a négyfejű combizmot is, mert a derekam gyengesége miatt egy izom megsínylette az edzéshiányt. Pár nap után már látható, érezhető eredmény van ott is.

ZZs: Mennyire érthető és követhető a kezelési javaslat?

BB: Elolvastam az írásaidat a blogon, megnéztem a youtube videokat, ezekből tanulva 3-4 nap után már rutinná vált mit hová kell tenni, hány mA-ra kell állítani a készüléket.

Amúgy tényleg pofon egyszerű, 1-2 órát rá kell szánni, hogy az ember megtanulja a kezelést, minden le van írva.

Megragadott az első program: „merevség oldás”, na mondom, ez tutira kell, elkezdtem a kezeléseket. Először óvatosan adagoltam, a feleségem ragasztgatta a tapaszokat, tapasztaltuk hol jobb, hol rosszabb a felhelyezés.

ZZs: Meddig jutottál mára?

BB: Kicsit szkeptikus voltam, de bizakodó. Reméltem, hogy úgy lesz, ahogy írtad. Az eredmény fantasztikus.

A derekam hajlik, 3 hete nem bírtam lehajolni egy leejtett tollért, ma már a tenyeremmel elérem a talajt…hihetetlen…

A mozgás is egyre jobban megy, a héten már óvatos saját testsúlyos gyakorlatokat végeztem és hónapok óta először nem éreztem fájdalmat.

Tegnap voltam bringázni, egy óvatos 40 km szintén jólesett. Természetesen folytatom tovább a kezeléseket, terveim szerint nem is fogom jó darabig abbahagyni, abban bízom, hogy fokozatosan az edzés veszi majd át a főszerepet, az izomstimuláció kiegészítésként megmarad.

ZZs: Ez a lényeg! Az izomstimuláció csak egy kiegészítő eszköz, ami kirángat a gödörből, de a torna, az edzés, az izmok erősödése gyógyít. Mi a terved a közeljövőre?

BB: A kezelés tapasztalatai átértékelték a sport, a hátizomerősítő torna szerepét az életemben. Pár nap alatt bebizonyosodott, hogy a panaszaimhoz az ellustulás, elpuhulás, a felszedett kilók vezettek.

Ahogy az is nyilvánvaló, hogyha törődök magammal, akkor nem kell tartanom a fájdalmaktól, a műtéttől, a lerokkanástól.

Szép lassan fejben elkezdem tervezgetni. Ha jövőre egy 51,5 vagy 113 triatlonon végig tudnék menni, időeredménytől függetlenül, az felérne nekem a Mount Everest megmászásával. És nagyszerű lenne jövőre a családi váltóval részt venni a nagyatádi eXtremeMan-en.

Semmi mást nem kell tennem, mint odafigyelni magamra, az utat most kijelöltük. Alapvetően fontos a rendszeres testmozgás, azon belül a hátizom erősítés. A következő lépés pedig a súlyom csökkentése, de edzéssel, odafigyeléssel étkezve menni fog.

Zátrok Zsolt: Sok sikert hozzá! Köszönöm, hogy megosztottad a történeted!
Bicskei Balázs: Köszönöm a segítséged!

Bicskei Balázs egy Triathlon Pro készüléket használt a hátizmok erősítéséhez

Bicskei Balázs a családjával
Bicskei Balázs családjával – „A Triathlon Pro nagyon hatékony. Visszakaptam saját magam!”
blank
Szerző: Dr. Zátrok Zsolt

A Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán végeztem 1991-ben. Hosszú ideig kórházi orvosként dolgoztam, majd elhagytam a pályát és a legkorszerűbb orvosi berendezések használatát oktattam az orvosi teamek számára. 2012 óta kizárólag olyan eszközökkel foglalkozom, melyet a beteg általi, otthoni használatra terveztek. Blogomban ezekről az eszközökről írok, beleértve a biztonságos alkalmazás ismertetését is. Tapasztalataim alapján meggyőződéssel állíthatom, hogy hozzájárulhatnak az egészséged megőrzéséhez/helyreállításához.

4 Comments

  1. Első az lenne, hogy kiderüljön, hogy mi okozza a panasz! Amíg nem tudjuk mit kell kezelni, addig azt sem lehet kiválasztani, ami erre megfelelő lehet.
    Hogy érthető legyen: Ön azt kérdezi, milyen fűszert tegyen a tűzhelyen készülő ebédbe. De azt sem mondta meg, hogy levest, főzeléket vagy sültet készít, nemhogy az összetevőket. Nulla infó alapján nem lehet tanácsot adni.
    Bár a tünetei gerinc eredetűnek tűnnek, de okozhatja olyan probléma, amit lehet, hogy műteni kell. Azaz addig ne nyugodjon, amíg nincs diagnózis. Ha pedig van diagnózis, akkor azt adja meg, mert ez alapján lehet javaslatot tenni „fűszerre”

  2. Üdvözlöm! 2 hete iszonyúfájdalmaim voltak, bal fenékizmom fájt, pár napig injekcióval tudtak csak csillapítani a fájdalmaimat.  Lassan elkezdtem járni , már nincs fájdalmam, ellenben végig zsibbad, érzéketlen a bal lábam és labujjaim. Ma kisebb álldogálás közben vettem észre, hogy a jobb lábam is zsibbadt. Lefekvés után elmúlt , a baloldali nem. 1 éve jógázom, az utóbbi időben hetente 4-5 alkalommal is. Úgy érzem hajlékony vagyok/ voltam. 2 éve hasonló fajdalmaim voltak egy bal térd endoszkopos , gerincerzestelenitessel elkövetett beavatkozás után . Bal combizmom azóta is gyengébb és most ez a 2 hét meg jobban visszavetett. Ön szerint melyik készüléket érdemes használnom? És mivel kezdjem? A gerincemmel ? Köszönöm LCsilla 

  3. NEm használtam a megjelölt készüléket. Rákerestem a neten és nem egyértelműek a technikai adatai, az egyes oldalakon más és más értékek szerepelnek a teljesítménye vonatkozásában. Egyes oldalak szerint igen magas mágneses intenzitású eszközről van szó – nem is nagyon találkoztam olyan otthoni felhasználású készülékkel, ami ennyire magas mágneses teret indukál. Azt nem tudom megmondani, kik fglalkoznak olyan mérésekkel, hogy igazolják valóban létrehoz-e mágneses mezőt az adott készülék. Az orvosi mágneses kezelések során általában a kezelt területen melegséget lehet érezni. Egyes gyártók adnak egy apró eszközt (műanyag tokba zárt mágnesezhető golyó, stb). Ezt a mágneses térbe helyezve rezegni kezd. Elvileg ez egy hasznos trükk lehet. – már ha van mágneses tér.

  4. Jó napot kívánok !
    Szeretnék érdeklődni,hogy van egy PROMAG pulzáló mágnesterápiás készülékem 0-19 Hz tartományig.
    Már 3 hónapja használom izületi problémára ( porc kitüremkedés , csipő izületi kopás ….)
    Még nem érzek semmi változást. 
    Kérdésem az lenne , hol lehetne bevizsgáltatni , hogy egyáltalán kibocsájt -e mágneses frekvenciát , vagy csak kamu az egész?
    Köszönettel Sági Éva

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük