Gerincsérv – mit tehetsz ellene?
A gerincoszlopod különálló „téglákból”, a csigolyákból épül fel. A közöttük levő rést egy rugalmas anyag, a porckorong tölti ki. Ez akadályozza meg, hogy a csigolyák közvetlenül érintkezzenek egymással. A gerinc stabilitását szalagok és számos izom biztosítja. Ha a gerinctartó izmaid erősek, akkor megtartják a csigolyákat és csak annyi teher jut a porckorongra, ami nem károsítja. Ha túl sok terhet cipelsz vagy az izmaid gyengék, a porckorongra túlzott teher hárul. Ha deformálódik, különböző súlyosságú panaszokat okoz. Gerincsérv sokakat érint, műtét azonban nem mindenkinek szükséges. Az érintettek meg nem nagyon tudják, mit is kell-lehet tenniük, hogy elhárítsák a fájdalom, a bénulás és műtét fenyegető árnyékát. Nekik szól ez az írásom.
Kattints a részletekért!
Gerincsérvhez vezető utak és a megelőzés lehetősége
A gerincoszlop csontjai a serdülőkor végéig folyamatosan fejlődnek. Utána már nem.
A gerincoszlop tartja a tested. Járás során a testsúlyod minden lépésnél ránehezedik. A csigolyák, a köztük levő porckorongok, a tartószalagok és a gerinctartó izmok együttesen „tompítják” a rázkódást.
Amíg elég erősen tartanak a gerinctartó izmaid, addig nincs semmi problémád. Ez az erőelnyelő rendszer azonban több okból is meggyengülhet, felborulhat.
A gerincpanaszok hátterében legtöbbször olyan dolog áll, amiért Te magad vagy az életmódod a felelős.
- Akut sérülés legtöbbször baleset miatt alakulhat ki, ilyen lehet leesés, ütközés. Tudom, ilyen még a legóvatosabbakkal is előfordulhat.
- Genetikai hajlam – ezt szüleidtől „kapod”. Magáról a hajlamról nem tehetsz, azonban csupán ettől nem alakulna ki a gerincsérv. Ha lazák az ízületi szalagjaid, a családodban előfordult gerincsérv, akkor tudatosan kell készülnöd, hogy Te elkerüld. A laza szalagokat a gerinctartó izmaid erősebbé tételével „helyettesítheted”. Azaz neked „kötelező” a rendszeres gerinctorna, a jóga, stb.
- Ha túlsúlyod van, akkor az izmaidra a „tervezettnél” több teher hárul. Olyan, mintha állandóan cipekednél, mintha a válladon mindig ott lenne egy zsák. Gondolhatod, hogy a gerinced nem erre „tervezték”! Ha túlsúlyos vagy, akkor törekedj arra, hogy megszabadulj vagy különösen sokat kellene edzeni a hátizmaid, hogy képesek legyenek a zsákod cipelésére. A túlsúly és edzetlen izomzat egyenes következménye a gerincfájdalom, de felkészülhetsz más ízületi panaszokra is.
- Ha nehéz fizikai munkát végzel, akkor az izmaid elbírják ugyan a saját testsúlyod, de a rendszeresen cipelt tárgyakét már nem. Ezt csak úgy tudod elhárítani, ha hátizmaid olyan erősre fejleszted, hogy tartósan bírják nemcsak a saját súlyod, de a pluszt is. Tudom, az egésznapi kemény munka után nem kívánod az edzőtermet. De ha nem teszed, akkor meg a gerincsérved fogja megakadályozni, hogy dolgozz és jövedelmed legyen… súlyos dilemma.
- A sofőr vagy a légkalapács kezelő folyamatos vibrációnak van kitéve. Ezekben a munkakörökben a gerincre a normálisnál több terhelés jut. Két megoldás lehetséges. Keress más munkát vagy ha erre nincs módod, akkor edzéssel készítsd fel a gerinctartó izomzatodat.
- Napjainkban azonban a leggyakoribb ok az ülő-álló munka és a mozgáshiány. Ülsz az irodában, a buszon, metrón, autóban, a TV előtt, a moziban, a színházban… mindenütt. Eközben az edzőtermeket messze kerülöd, a gerinctartó és hátizmaid annyira meggyengülnek, hogy a saját súlyod is alig bírják. Így fordulhat elő, hogy amikor lehajolsz egy leejtett ceruzáért, sérved keletkezik. És ez nem vicc! Állj fel a székből és tornáztasd meg a hátad. El sem kell menned az edzőteremig. Fekvőtámasz, planking és pár felülés. Ha mindennap fordítasz erre 15-20 percet, az már elég!!! És ez sem vicc!
Tanácsom
Ha elszalasztod a megelőzés lehetőségét és sérved keletkezik, akkor csak hosszadalmasan tudod visszaállítani az állapotod. A megelőzés nem túl költséges. Gerincsérvet „visszacsinálni”, na az már igen.
Többféle eszközre és szakemberekre lesz szükséged. Gyógytornász, fizikoterapeuta, masszőr, izomstimulátor, lágylézer, terápiás ultrahang…. meg kellene fizetned a hozzáértésüket, meg kellene venned az eszközöket. Ami azért fog különösen fájni, mert a gerincsérved nem fogja engedni, hogy dolgozni és jövedelmet szerezz.
Tanácsom: Ne hagyd, hogy sérvig juss! Rendszeres gerinctornával „olcsón” megelőzheted.
A gerincsérv keletkezése
A magyar köznyelvben a gerincsérv kifejezés terjedt el, de ez nem pontos. Valójában a csigolyák közötti porckorong az érintett, azaz a porckorongsérv lenne a helyes.
A porckorong egy külső rostos gyűrűből és az általa egyben tartott kocsonyás anyagból áll. Képzelj el egy lekvárral töltött fánkot. Kívül a tészta (mint a rostos gyűrű a porcon) és belül a lekvár (mint a kocsonyás anyag a porcban). A lekvár láthatatlan, belül marad, csak akkor jelenik meg, ha megnyomod, a tészta kiszakad és utat enged a lekvárnak. Most pedig ülj rá a fánkra…széttrancsírozódik. Ugye érted?! Minél nagyobb a teher a porckorongodon, annál jobban „szétkenődhet” a kocsonyás anyag.
A gerincnél igen szűk a tér. Azaz nincs hely, ahova a „kocsonya” elfolyhat! Viszont érzékeny dolgok bőven akadnak: a gerincvelő és a csigolyák között kilépő idegkötegek itt találhatók.
Ha szerencsés vagy, akkor a porckorongod olyan irányban szakad ki, hogy a kocsonya nem nyomja az ideget – ilyenkor a sérv ellenére panaszaid sem lesznek.
Többnyire azonban akkor derül ki a sérv, amikor mozdulni sem enged a fájdalom. Ezt nem maga a sérv okozza, hanem az, hogy nyomja a gerincvelőt vagy ideggyököt. A tüneted helye és formája attól függ, hogy melyik csigolya magasságában van a sérv.
Mivel a legnagyobb terhelés az ágyéki gerinced tájára koncentrálódik, így ezen a szakaszon alakul ki a sérv leggyakrabban. De nyakon, háton is megjelenhet.
A gerincsérv tünetei
Többnyire erős, éles, hasító, szúró fájdalom, mely kényszertartásba merevít, egyszerűen nem enged mozdulni. A hasprés fokozódására (tüsszentés, köhögés, haspréselés) a gyöki fájdalom általában fokozódik, elhúzott térddel, behajlított csípővel fekve csökken.
A fájdalom kisugárzik az érintett ideg ellátási területére (dermatómára), ahol érzészavar is jelentkezhet (égő érzés, zsibbadás, érzéketlenség). A reflexek gyengülhetnek vagy megszűnhetnek.
Ha az ideg tartósan nyomás alatt marad, akkor a mozgató ideg „sérülhet”, melynek következménye izomgyengülés, sőt perifériás bénulás lehet.
Olvasd el a dermatómákról szóló cikkem és nézd meg a benne levő ábrákat alaposan. A fájdalmaid helye alapján magad is meg tudod határozni, melyik gerinccsigolyádnál lesz a probléma gyökere.
Teendők gerincsérv esetén
A fentebb leírt panaszok alighanem orvoshoz kényszerítenek. Ha mégsem, akkor viszont ne halogasd a kivizsgálást. Pontosan tudni kell, mi a helyzet.
Az orvos feladata eldönteni a teendőket. Műtétre többnyire akkor kerül sor, ha a sérv olyan jelentős nyomást gyakorol az idegre, hogy az idegrendszeri tüneteket, bénulást okoz. Ha nincs szükség azonnali műtétre, akkor konzervatív kezelést kezdenek. Ha erre 6 hét után sincs érdemi változás, akkor dönthetnek a műtétről „közvetett” ok miatt.
Az esetek többségében a műtét nem indokolt, a kezelés csökkenti, de nem szünteti meg a panaszokat. Egy hirtelen mozdulat, egy tüsszentés, egy kisebb súly emelése is provokálja a fájdalmat. Ez nagyon megnehezíti a mindennapi életet.
Gerincsérv esetén kerüld a fizikai erőkifejtést mindaddig, amíg a rehabilitációd tart. Aludj kemény matracon (a puha és süppedős nem jó), feküdj az oldaladon, felhúzott térddel, „gömbölyített” derékkal. Ez tehermentesíti az ágyéki porckorongokat.
A lumbágó gyógyszeres kezelése a fájdalom csillapítását és az izmok ellazítását célozza. A szájon át bevett gyógyszerek azonban nemcsak a fájdalmas pontra jutnak el, hanem egész testedbe szétáramlanak. Olyan helyekre is hatnak, ahol arra nincs szükséged – ez vezethet nemkívánatos mellékhatásokhoz. Különösen akkor, ha tartósabban, néhány napnál hosszabban kell szedned őket. Sok beteg azt gondolja, hogy ezek szedésével bármire is jut…és nem tájékoztatják őket arról, hogy nem. A gyógyuláshoz ennél lényegesen többet kell tenni.
A gyógyszerek mellett valószínűleg fizikoterápiás kezeléseket is rendelnek. Ultrahang, elektroterápia, lágylézer és mágneskezelés kombinációját kapod. Ezek hatása lassan alakul ki és amint már érezni kezded a kedvező hatást, lejár a felírt kúra. Állami, azaz „ingyenes” kezelést nem kaphatsz többet, pedig érzed magad is: félgyógyult vagy….
Sajnos azt kell mondjam, innentől magadra vagy ítélve. Itt kell igénybe venned magánszolgáltatókat, gyógytornászok, fizikoterapeuták segítségét.
Tüneti terápiát biztosító módszerek
Egy sor otthoni fizikoterápiás készüléket használhatsz, amelyekkel csökkentheted a gerincsérves panaszaid. Ezeket az eszközöket úgy tervezik, hogy egyszerűen, hatékonyan és veszélytelenül használhasd őket. Ez nem is túl bonyolult, de nem teljesen kockázatmentes – igaz, csak akkor árthatsz magadnak, ha a szabályokat, javaslatokat figyelmen kívül hagyod.
Meg kell értened, hogy az egyes orvostechnikai készülékek eltérő módon hatnak, másra valók. Mind az egészséged visszaállítását célozza, de másképpen. Olyan ez, mint a kanál, kés, villa. Mind az étkezésre való, de azon belül másra.
Először nézzük azokat a készülékeket, amik hozzájárulnak ahhoz, hogy a fájdalmad csökkenjen vagy akár megszűnjön, azonban ezek a módszerek hosszú távon nem adnak hozzá semmit a kezeléshez, nem állítják vissza az eredeti állapotot. Így bár nincs fájdalmad, de bármikor kiújulhat.
Habhenger (Foam-Roller)
FoamRoller habhengert izomfájdalmak enyhítésére, izommerevség és izomcsomók oldására, nyújtásra, bemelegítésre, illetve izomregeneráció javítására lehet alkalmazni.
A habhenger legnagyobb haszna, hogy a gyógytorna és a masszázs számos előnyét biztosítja. Eközben a habhenger olcsóbb, mint egyetlen torna vagy masszázs, viszont évekig használható. Természetesen nem helyettesíti sem a tornát sem a masszázst. De annak, aki kevés kezelést tud kifizetni, nagyon megéri a habhengert választani és használni.
A hengerezés során az izmok megnyúlnak és fellazulnak. A habhenger kipréseli a vért az izmokból, miközben a helyére friss vér áramlik, amely létfontosságú tápanyagokat, például oxigént és glikogént hoz az izmokhoz, fasciákhoz, inakhoz. A habhenger “nyomását”, a masszázs erősségét szabályozhatod. Minél inkább ráhelyezed a testsúlyod, annál kisebb a nyomás is.
A jobb vérellátású és lazább izmok mozgáskor kevésbé fájnak. A fokozott vérkeringés kimossa a felhalmozódott salakanyagokat. Az izmok gyorsabban jutnak a szükséges tápanyagokhoz, ami jobb regenerálódást eredményez.
TENS kezelés
Dönthetsz úgy, hogy a fájdalomcsökkentők mellékhatásaiból nem kérsz és a fájdalomcsillapításra TENS kezelést alkalmazol. Ez az egyszerűen végrehajtható kezelés két helyen hat, melynek eredménye a kezelés után néhány óráig tartó fájdalommentesség.
Mivel a gerincsérv tartós -akár hetekig tartó- fájdalmat okoz, így olyan készüléket válassz, ami rendelkezik úgynevezett modulált TENS programmal. Azok a készülékek, amik nem rendelkeznek ilyennel, csak néhány napig tartó fájdalomcsillapítást eredményeznek, mert az agy hozzászokik a stimulációhoz (sajnos a legelterjedtebb Omron, Beurer stimulátorok nem tartalmaznak ilyet, ezért gerincsérves fájdalmakra csak átmenetileg jók)!
Olvasd el ezt az írásom, hogy megtudd, mi alapján válassz TENS készüléket.
FONTOS: a TENS tüneti kezelés. Csillapítja a fájdalmad, de nincs terápiás hatása, azaz nincs semmilyen gyógyhatással a sérvre.
Mikroáramú kezelés
Hatékonyabb fájdalomcsillapítást biztosít, mint a TENS, azonban csak a modernebb és egyelőre drágább készülékek biztosítanak ilyen kezelés. Nemcsak tüneti hatású! Csökkenti a sérv által nyomott ideggyök ödémáját, enyhíti a fájdalmat. Serkenti a sérült szövetek regenerációját. Ez a módszer sem szünteti meg magát a sérvet.
Ultrahang kezelés
Az ultrahang sugarak felmelegítik a szöveteket, gyorsul a vérkeringés, ellazulnak a merev izmok és csökken az ideggyök körüli ödéma. Hatása lassabban alakul ki, mint a lágylézer esetén, több kezelésre lehet szükség. Az ultrahang készülékek olcsóbbak, mint például a lágylézerek. Az ultrahang esetén a helyes adagolásra figyelned kell, továbbá közvetlenül nem használhatod a gerinc felett, csak a gerincoszlop két oldalán, a gerinctartó izmokon. Az ultrahang csökkenti a fájdalmat, de nem szünteti meg sem a sérvet, sem a kiváltó okot.
Lágylézer kezelés
Hatása a mikroáramhoz hasonló. Csökkenti az ideggyök körüli ödémát, ami a fájdalom megszűnéséhez vezet. Az Amerikai Orvosok Testülete (ACP) egy 2017-es tanulmány alapján a lágylézert elsőként alkalmazandó eljárásnak ajánlja a (nem operálandó) gerincsérv esetén. Az esetek 2/3-ában a műtét is elkerülhetővé vált. A lágylézer készülék drágább, mint a mikroáramú vagy TENS készülék, és sajnos ez sem jelent végleges megoldást a sérvre, mert sem a sérvet, sem magát az okot nem szüntetni meg.
Izomstimuláció és gerincsérv – hatékony segítség
Ha eddig eljutottál az olvasásban, akkor már tudod: a gerincsérvet az okozza, hogy az izmaid ereje valamely okból nem elegendő ahhoz, hogy megtartsák a csigolyák közötti távolságot. Így a közöttük levő porckorongra akkora nyomás jut, ami „kinyomja belőle a szuszt” – így jön létre a porckorongsérv.
Amíg nyilvánvaló, hogy a rendszeres gerincerősítő tornával csökkentheted a gerincsérv kialakulásának valószínűségét, addig kialakult gerincsérv esetén a torna nagyon kockázatos, sőt kerülendő! Ha ugyanis azokkal a gyenge izmaiddal kezdesz hátizom erősítésbe, amik éppen a sérv kialakulásához vezettek, akkor tovább fogod rontani a helyzetet.
Itt jön képbe az izomstimuláció (EMS). Ezzel a módszerrel úgy tudod megerősíteni a hátizmaid, hogy közben nem raksz plusz súlyt, terhelést a gerincedre és nem okozol nagyobb bajt.
Az izomstimuláció célja a gerinctartó és hátizmaid megerősítése annyira, hogy veszélytelenné váljon számodra a gerinctorna, a jóga vagy akár a konditermi edzés.
Az izomstimuláció az izom szempontjából nem különbözik a hagyományos edzéstől. Ha edzésre erősödik az izom, akkor stimulációra is fog. Az egyetlen különbség a hatékonyság és idő. Olvasd el a stimuláció alapjairól szóló cikkem és megértheted, hogy az izomstimuláció hatékonyabb, mint az edzés és ezért rövidebb idő alatt lehet egy adott izomcsoportot fejleszteni vele.
Természetesen a stimuláció nem az edzés helyett van. Kiegészíti. Sérv esetén azonban az egyetlen lehetséges és hatásos módszer. Naponta legalább egyszer kell kezelned. 2-3 hét után fogod érzeni a javulást. 2-3 hónap alatt pedig annyira megerősítheted az izmaid, hogy nyugodtan áttérhetsz a testmozgásra.
És itt jön a következő hírem: innentől nem hagyhatod el az edzést. Ha ugyanis nem csinálsz semmit, a fáradságosan megerősített izmaid kb 2-3 hét alatt visszalöttyednek az indulási állapotba, te pedig kínlódhatsz ismét a sérveddel….
De Te nem ezért küzdöttél!? UGYE?!?
Olvasd el a Hátizom erősítés izomstimulátorral című cikkemet is!

Blogom cikkeit több évtizedes orvosi és orvostechnikai tapasztalatomra alapozva írom.
A gyógyító munka, a terápiás módszerek megállíthatatlanul változnak, fejlődnek. A személyes használatra tervezett orvostechnikai eszközök a kezelések új tárházát biztosítják az orvos és betege számára.
Írásaimban ezeket az új eszközöket és alkalmazásukat mutatom be.
Bízom abban, hogy ezzel segítek egészséged megőrzésében vagy visszaállításában.
Nem. A jelenlegi álláspont szerint a pacemaker mellett TILOS elektroterápiás kezelést adni.
Olvassa el ezt: Elektromos kezelés és implantátumok
Pészmékerrel eiő ember használhat-e EMS készüléket?
A választ előre is köszönőm
Inkább a Premium 400-at javaslom. A Genesy 300 Pro kevesebb programot tartalmaz. Az alapok mindkét készülékben azonosak, a Premium 400ban több kezelőprogram van.
Tisztelt Doktor úr! A Premium 400 és a Genesy 300 Pro készülékeket, természetesen az Ön ajánlása mentén nézegetem, de nem tudom, van-e olyan komoly előnye egyiknek vagy másiknak, ami miatt jobban megérné egyiket vagy másikat venni. Ha izomlazítás a cél (háton, mert sérvesedek) ill. hátizmok erősítése, valamint általános izomerősítés, melyik a jobban kihasználható? Bár ha már fizetek, akkor minél többet tud, annál jobb… Vagy megfelelő beállítások megtalálásával mindkettő ugyanazt tudja lényegében? Köszönöm előre is válaszát!
Ha valóban TENS kezelést csinál, akkor attól nem várhatja a peroneus bénulás javulását. A TENS egy fájdalomcsillapító módszer, más hatása nincs. A perifériás peroneus bénulásra szelektív ingeráram kezelés szükséges, a javuláshoz pedig akár évekig tartó kezelésre. Olvassa el ezt a cikkem, a perifériás parezisre vonatkozó rész vonatkozik az Ön esetére.
Az ultrahang kezelés szintén nem segíti az idegregenerációt. A mágneses mező kezelés hozzájárulhat a javuláshoz (mert segíti a regenerációt), de önmagában (szelektív ingeráram kezelés nélkül) nem elegendő.
Kiszakadt gerincsèrvem eltàvolitottàk.2 hônapja.jobb oldalon a farom mèg tompa ès a jobb làbfejem nem mozog csak a làbujjaim.jelenleg tens gèppel stimulàlom a jobb làbamon a peronus izmomat.làbra rögzithetö ortozist csinàltak nekem.azzal tudok közlekedni.fàjdalmaim nincsenek.a kèrdèsem az lenne hogy milyen kezelèsre lenne szüksègem a gyogytorna ès tens hasznàlata mellett hogy hogy a mozgàs visszatèrjen a làbfejembe?màgnes teràpia vagy ultrahang esetleg segitene?
Ha a dermatóma cikk ábrája alapján a panaszai nem a világoskék mezőben, hanem egészen középen vannak, azt jelentheti, hogy nem az operált sérv területéből jön a fájdalom, hanem egy lentebbi szakaszon keletkezheett másik probléma.
Ha az operáló orvosi nem foglalkozik vele, akkor nem nagyon marad más választása, olyanhoz kell mennie, aki igen.
Egy kis tanács: az orvosnak mondja meg, hogy „bár L4 sérvvel operálták, de jelenleg olyan panaszai vannak, amik egy csikolyaközzel lentebbi (L5-S1) területre jellemzőke. Felmerülhet, hogy mostani panaszait egy másik, a műtöttnél lentebbi csigolyánál keletkezett sérv okozza.”
A mütét útán voltam vissza kontroll vizsgálatra, jeleztem az éjszakai nyilalást, a farrésznél való sütést, egy egyszerü vizsgálattal megállapítva nincs szükség újabb mütétre, menjek reuma szakrendelésre, és a fizikóterápia fog segíteni!! Keressek másik orvost egy újabb vizsgálathoz? Megnéztem az ábrát, a világos zöld alatt érzem a sütést! Köszönöm szépen a válaszát!
Nézze meg ebben a cikkemben az ábrákat. Állapítsa meg, hogy a fájdalmat melyik színsávban érzi. Ha nem az L4-ben, hanem azon kívül, akkor meglehet, hogy egy másik helyen keletkezett sérve.
Vissza kellene mennie a műtétet végző klinikára és jeleznie az új fájdalmat, kérve a kivizsgálását.
2-3 heti külső lábszár fájdalom után ct kimutatott L.IV. csigolyánál gerincsérvet, ami kivolt szakadva. Megműtöttek,6hétig minden jó volt.7.hét után volt egy éjszakai rossz fordulásom,amikor a farrésznél egy nyilalást éreztem a gerincemnél.Azóta sütést érzek a far-alsórészemnél. Vizsgálat után fizikórerápiás kezelésre járok,( masszást, tornát abbahagytam, mert nagyobb fájdalmat éreztem tőle), 9. kezelést kaptam, de még mindig süt az alsó részemnél.
Milyen hosszú ilyenkor a gyógyulás, mibe reménykedhetek? Leszek-e még olyan állapotban, hogy enyhe kerti munkát végezhessek? Válaszát elöre is köszönöm szépen!
A leírása alapján isiásza van – ezt a lábba sugárzó fájdalmat a lumbális gerinc alsó szakaszán levő sérv okozza.
Olvassa el ezt a cikkem, benne a válaszom.
Kezdetleges Gerincsérvem van,4 hete a fenekembe és a lábamba húzódás van, nyilaló érzést is érzek.
A jobb lábszáramba annyira éreztem a húzódás, hogy már az egyik részen nem érzem annyira a lábam tapintását mint a másik felén. Kicsit érzéketlenné vált de csak egy 10cm-en hosszában.
MR nem készült, röntgen gerincferdulest mutat és porckopást.
Tornára jártam kicsit jobb lett, most masszazsra járok vele.
Segíteni fognak ezek a kezelések? Mit tudnék meg tenni, hogy ne húzódjon így a lábam?
Zsibbadast nem érzek, egyszer éreztem és akkor égető fájdalmat is ez után lett érzéketlenebb a lábamon a bőr.
Nyújtom a gerincem minden nap.
Köszönöm
A bokasérülés csak a bokánál fáj, ha rááll. Semmiképpen nem terjed felfelé a sípcsontra, combra.
Az ágyéki gerincsérv által okozott fájdalom viszont a deréktól a faron és combokon át a lábszárig, sőt a lábujjakig terjedhet.
Véleményem szerint a gerincsérve okoz nagyobb problémát.
Üdvözletem,ágyéki gerinc sérvem van,sajnos már felülni sem tudok mert nagyon nyomja a fenekem,2 napja a bokám is megsérült,mikro törések, szakadás stb,jelenleg agyban vagyok kénytelen lenni,ahogy leszeretném tenni a sérv oldali lábam,abban a pillanatban a boka feletti szakaszon,a sípcsontomban,és a comb hátsó hajlító izomnál,egy folyamatos éles fájdalom,és feszítő érzés,mitől lehet ez? A bokám miatt,vagy a sérv miatt?
Lehet használni. Enyhítheti a fájdalmat, de a sérven nem változtat semmit. Ahhoz a gerinctartó izmok erősítése kell. A denevérpad ebben nulla segítséget nyújt.
Üdvözlöm!gerincsérvre lehet használni a denevérpadod?3és a 4 csigolyánál van a sérv!köszönöm válaszat
Ahogy a cikkben írtam. Van rá esély, ha a sérv nincs kiszakadva, ha nincs idegsérülés és nincs csigolya elmozdulás. Ha ezek nem állnak fenn, akkor a gerinctartó izmok erősítése minden bizonnyal segít a panaszok enyhítésében és megakadályozhatja a rosszabbodást.
De a gerinctartó izmok visszaerősítése nem megy egy csettintésre. A kedvező jeleket már néhány hét után lehet érzeni, de a végleges eredményhez több idő kell. Napi 40-50 perc izomstimuláció szükséges legalább 8-12 hétig. Olvassa el erről szóló cikkem.
Üdvözlöm!3 és a 4 csigolyák között van egy nagy sérvem ez meg gyógyul hat műtét nélkül?köszönöm
Azt, hogy kell-e műteni, elsősorban valóban a panaszok és az idegrendszeri tünetek határozzák meg. A kiszakadt sérv már az utolsó utáni pillanatok egyike. Ha szerencsés, akkor műtét nélkül javulást tud elérni. De ez minimum 3-4 hónap, de inkább hosszabb idő alatt érhető el. Legyen nagyon kitartó és használjon izomstimulátort!
Köszönöm válaszát, egyenlőre nem akarják megműteni a kifakadt porckorong sérvemet, én viszont ha nem muszáj nem erőltetem. Sok helyen lehet olvasni hogy ha nem okoz bénulásos tünetet nem szükséges műteni így én csak reménykedni tudok. Szerencsére a fájdalmaim gyengültek, a gyógytorna jót tesz neki! Köszönettel Tímea
A kiszakadt gerincsérv nem fog felszívódni. Erre nem érdemes várnia. A gyógytorna hatásos, de fél év vagy több kell, hogy hatása legyen – erre is csak akkor számíthat, ha naponta 40-50 percet gyakorolja.
Olvassa el a Gerincsérv, mit tehetsz ellene? cikkem. Illetve a Hátizomerősítés izomstimulátorral címűt.
Benne van a válasza a kérdésre, hogy hogyan lehet 2-3 hónapra csökkenteni a hátizmok megerősítésének idejét. De még ez sem biztos, hogy elkerülhetővé teszi a kiszakadt gerincsérv műtéti megoldását.
Kifakadt gerincsérvnél amit egyenlőre nem szeretnének megműteni, várjuk hogy felszívódik, szerencsére nincs bénulásos tünetem. Mennyi idő alatt várható gyógyulás? Okoz e problémát ha nem műttetem meg magam és inkább várok hogy felszívódjon? Mindenki műtéttel riogat 🙁 Gyógytornász jár tornáztatni. Érdeklődnék hogy melyik gépet lenne érdemes megvennem, gyógytornán kívül ha felgyógyultam mit tudok még tenni gerincem megerősítése miatt. Köszönöm válaszát
A kiszakadt porckorongsérv, különösen, hogy már idegi tüneteket okoz (zsibbadás, mozgászavar) műtéti megoldást igényelne.
Ha a műtét nem lehetséges, akkor a gerinctartó izmok stimulációja segíthet néhány hét kitartó kezelés után. OLvassa el ezt a cikket.
Üdvözletem!
Nekem kiszakadt nyaki porckorong sérv van, V-VII.az V 2,8 még a VI porckorong 3,8 nyomja be a gericvelőt. És gerinccsatorna szűkület is van. Nagyon nagy fájdalmaim vannak és a gerincvelőt komprimálja.a jobb oldalam szinte már alig mozog,(főleg a felső végtag)kb 1 hónapja lezsibatt az egész végtagom,a testem minden területe érzékettlené vált a nyakam teljesen merev és a vizeletet sem tudom tartani. Altatás problémás szerteágazó betegségeim miatt. Mit tudna javasolni? Válaszát előre is köszönöm. 45 éves vagyok és nem akarok lebénulni.
Mi a helyzet a Bemer terápiåval?Köszönöm elöre is a válaszát.Ildiko
Gerincsérv esetén a Bemer és más mágnesterápiás készülékek is tüneti terápiát biztosítanak. A fájdalom enyhítésében segíthetnek, javíthatják a közérzetet. De mivel nem erősítik a gerinctartó izmokat, így nem szüntetik meg a problémát véglegesen.
A mágnesterápia hatása az ultrahanghoz és a lézerhez hasonló lehet.