Sokan – sem az orvosok, sem a betegek- nincsenek tisztában azzal, hogy mire való az otthoni orvostechnika. Az orvosok azt hiszik, hogy ellenük/helyettük próbálják a betegre tukmálni a gyártók. A betegek meg azt, hogy mostantól nem kell orvoshoz menni és elég egy lidl-ben vett kétezer forintos készülék és minden panasztól megszabadulhatnak. Egyiküknek sincs igaza. Elmagyarázom.

Nézd meg a témáról készült filmem a Youtube csatornámon!

Otthoni orvostechnika meghatározása

A hivatalos meghatározás szerint az otthoni orvostechnika „az orvos vagy fizioterapeuta jelenléte nélkül, a beteg által, az otthonában történő használatra tervezett diagnosztikus vagy terápiás eszköz”.

Olyan eszköz, amit az orvos vagy terapeuta javasol a betegnek abból a célból, hogy egy adott állapotot, betegséget az otthona kényelmében tudjon követni, kezelni anélkül, hogy naponta a rendelőbe-kezelőbe utazna.

Nézzük meg alaposabban!

  1. Szakember által javasolt!
    Tehát nem a betegnek kell kitalálnia, hogy milyen eszközt kell vásárolnia, hanem a kezelőorvosa, terapeutája mondja meg, hogy az adott esetben mi a megfelelő.
  2. A betegnek azért előnyös, mert egy kúrát úgy tud végigcsinálni, hogy ahhoz nem kell egy távoli rendelőbe utaznia, hanem az otthona kényelmében elvégezheti.
  3. A rendelői fizikoterápiás kúrák általában 10-20 vagy akár több kezelésből állnak. De ennyi kezelés a legtöbb probléma esetén legfeljebb a fájdalom csökkentésére elég. A javuláshoz vagy a gyógyuláshoz több kezelés szükséges. Ha a betegnek heteken át kellene a rendelőbe járnia, úgy könnyen elveszíthetné a munkáját, egzisztenciáját. Hiszen kevés munkahely van, ahol ennyi távollétet tolerálnak.
  4. Az otthoni orvostechnikai eszközök nem az orvosok helyett vannak, hanem éppen az ő munkájukat segítik. Új kezelési lehetőséget biztosítanak a hosszú felépülést igénylő állapotokra, amelyre még néhány évvel ezelőtt sem volt mód vagy csak kórházban.
  5. Az eszközök alkalmazhatók az egyéb orvosi kezelések mellett, de egyes esetekben akár kiválthatják a gyógyszeres kezelést is.

A célnak megfelelő eszköz szükséges!

Az otthoni orvostechnikai eszköz nem alkalmazható orvosi kivizsgálás nélkül. Ahhoz, hogy a megfelelő eszközt, terápiát kapd, tudni kell, hogy mi az, ami kezelni kell!

Példa 1: Villát szorongatva várod az ebédet. De a nagymama levest főzött! Villával nem boldogulsz, mert kanálra lenne szükséged!
Persze hallom már…. Te villával is meg tudod enni a levest, mert ügyes vagy! Azért lásd be… kanállal rövidebb idő alatt, kulturáltabban végzel. Mert a kanál a leveshez „kitalált” eszköz. A villa meg nem az. 

Példa 2: hiába van kalapácsod, azzal soha nem fogsz lyukat fúrni a falba! Ahogy a fűrész sem való a szeg fába verésére. 

Remélem, hogy ez segít megérteni, miért fontos a megfelelő eszköz! A választásához kérj tanácsot!

Az otthoni orvostechnika nem csodatevő!

Nem létezik egyetlen csodatevő készülék sem! Ne dőlj be minden hazugságnak! Nincs olyan, ami 1-2 kezeléssel megszüntet hónapok, évek alatt kialakult, tartósan kínzó állapotot.

Csak a diagnózisnak megfelelő kezelőeszközzel, megfelelő módon és gyakorisággal végzett kezelés segít. A legtöbb esetben hetekig tartó, rendszeres alkalmazás hoz eredményt.

Az otthoni orvostechnika használata, kezelése egyszerűsített, hogy az orvos jelenléte nélkül is biztonságosan és hatékonyan alkalmazhasd. Az orvos/terapauta útmutatása és időszakos ellenőrzése mellett a kezeléseket egészen a gyógyulásodig kell alkalmaznod. otthoni orvostechnika alkalmazási területei

Miért nem a kórházban kapod ezeket a kezeléseket?

Ha volt már baleseted, átestél műtéten, akkor megtapasztalhattad, hogy a kórházi kezelés alig néhány nap. Minden azért történik, hogy minél előbb elhárítsák a „komoly” tüneteket és már haza is adnak. Mostanában ritka, ha 10 napnál hosszabban kórházban maradhatsz.

De ez nem azt jelenti, hogy már teljesen meg is gyógyultál!

A stroke miatt még bénultan lifeg a karod. A hosszas betegség elgyengített, az izmaid sorvadtak és alig bírsz felállni az ágyból, hogy a fotelig botorkálj. A műtött térded merev, nem mozog rendesen, minden lépés fáj, stb.

Ha nem vagy rendben, akkor miért adnak haza?

Azért, mert a kórház feladata az, hogy „kihozzon” a súlyos állapotból. Ha már nem vagy életveszélyben, akkor „nem illetékes” többé.

Az orvosi kezelések is egymásra épülő folyamatot képeznek. A kórházban elhárították az életveszélyt és hazaadtak. Innentől más szakemberek segítségére van szükséged.

A következő lépés: rehabilitáció

Irány a szakrendelő, a fizikoterápia, gyógytornász, dietetikus.

  • Megtanítják azokat a tornamozdulatokat, amiket otthon naponta kell ismételned. Ha néhány hónapig naponta 2-3 alkalommal csinálod, akkor nem marad el a hatása sem. (Ha viszont nem csinálod…)
  • Javaslatot kapsz a betegségednek megfelelő étrendre is – de ezt sem tudja betartani helyetted senki. Megszabadulni pár kilótól… ez sem megy 1-2 hét alatt.
  • Kiírnak 10-10 fizikós kezelést ebből is, meg abból is. Ennyit „fedez” a TB. Akkor járnak le a kezelések, amikor már épp érezni kezded a jótékony hatásukat, de még nem vagy „kész”.

Ezek a tanácsadások, kezelések „lejárnak”. Eljön az idő, amikortól magadra maradsz!

Folytatnod kellene a diétát, a tornát és a kezelést is, egészen a gyógyulásodig.

Mennyi idő kell a rehabilitációhoz?

Nézzünk két egyszerű példát!

Térdsérülés után néhány hétig vársz a műtétre. Nem tudsz mozogni, a lábizmaid gyorsan gyengülnek, sorvadnak. Megtörténik a műtét és már másnap megjelenik a gyógytornász, hogy megtanítsa, milyen gyakorlatokat kell végezned. A fizikoterápiára is elküldenek és kapsz néhány fájdalomcsillapító TENS kezelést is.

De néhány nap múlva biztosan hazaküldenek. Te pedig rémülten veszed észre, hogy a combizmaid elvékonyodtak, alig „tartanak”. Instabilnak érzed a térdízületed és sétálni is alig mersz, nemhogy tornázni. Ha naponta legalább kétszer 30-40 percet tornázol, akkor 6-7 hónap alatt visszanyerheted az elvesztett izomerőt. Otthoni orvostechnika eszközzel ez néhány hétre rövidíthető.

Még komolyabb a helyzet, ha sztrókot kapsz és lebénul az egyik karod vagy lábad. Az életveszélyt néhány nap alatt elhárítják, az általános állapotod is rendeződik egy hét, 10 nap alatt. A kórházban naponta foglalkozik veled a gyógytornász és kapsz elektromos kezelést is. 2-3 hét után hazakerülsz… de a kezed (lábad) még meg sem moccan. Az elektromos kezelést és a gyógytornát hónapokig kellene otthon ismételned, hogy egyáltalán a gyógyulás reményét fenntartsd.

A felírható készülékekről

Igen! Hazánkban is vannak receptre felírható eszközök (például TENS vagy ingeráram készülékek). Kaphatsz ilyen eszközt, ha megfelelsz bizonyos feltételeknek.

Sajnos korszerűnek mondható berendezés egy sincs a felírhatók listáján. Az elmúlt 15 évben nem „fogadtak be” új típust.

Olyan technológiát kaphatsz, ami a tárcsázós telefonokkal azonos műszaki szintet képvisel. A mai (mobil)telefonok fényévekkel fejlettebbek a 15 évvel korábbiakhoz.

Te azt gondolod, hogy az otthoni orvostechnika fejlődés megrekedt? Dehogy!

Mivel a felírható készülékek ósdiak és hatásuk csekély, így nem csoda, hogy az orvosok sem hisznek ezekben és nem alig javasolják őket.

Magadra vagy utalva

Az EU országainak többségében a rehabilitáció otthon történik, amihez készüléket az egészségbiztosítás fedezi. A szakemberek iránymutatásával, de nem szakrendelőben, hanem a beteg otthonában történik.

Itthon, ha hatékony otthoni kezelést akarsz, akkor kénytelen vagy önerőből készüléket vásárolni.

Kinek kell a kezelést irányítani?

A fentiek alapján elég nyilvánvaló!

Mivel az otthoni fizikoterápiás kezelés célja a kórházban-szakrendelőben megkezdett kezelés otthoni folytatása a gyógyulásig, így az otthoni kezelést az orvosnak vagy fizikoterapeutának kell(ene) irányítani.

Neki kell megadnia, hogy milyen programmal, milyen beállításokkal, hogyan, hány alkalommal kezelj.

Neked pedig végre kell hajtanod. Csak ekkor hatékony!

lézer kezelés egyszerűen a b-cure lágylézer készülékkel
Az otthoni használatra tervezett orvostechnika rendkívül egyszerűen alkalmazható. Bárki el tudja sajátítani a biztonságos használatát.

Bónusz: szabadság és függetlenség

Sokan azzal érvelnek, hogy ezeket a kezeléseket a szakrendelőben is meg lehet kapni. Akkor minek kellene otthonra?

Fentebb már elmondtam, hogy orvosilag mire való, miért lenne fontos. De nézzük meg más szempontból is.

Egy városlakónak relatíve könnyű a dolga, mert aránylag közel van a rendelő. Felszáll a buszra, metróra, odautazik, kivárja a sorát, megkapja a kezelést és zötyöghet is haza. Ez néhány alkalommal még elviselhető, no de mi van akkor, ha a gyógyuláshoz hónapokra van szükség?

A lakosság nagyobb része, a vidéken lakók sokasága számára nincs helyben szakrendelő, így sokkal nehezebb a kezeléshez jutás is.

Az elveszett izomerő, az ízületi stabilitás, stb. nem szerezhető vissza néhány nap alatt! Ehhez hetekre, néha hónapokra van szükség. Sőt, vannak olyan állapotok, mint például az idegsérülés miatti bénulás, ahol akár évek kellhetnek a funkciók visszaszerzéséhez.

Ezzel szemben  a legtöbb kezeléstípus esetén egyhuzamban 10 alkalom a maximum, amit a TB finanszíroz (azaz ennyi írható fel). Pont akkor „jár le”, amikor már épp érezni kezded a jótékony hatást, de a panaszaid még nem múltak el. Ha teljesen meg akarsz gyógyulni, akkor folytatni kellene.

A nyiroködéma szintén egy jó példa, hogy mennyire elég az évente felírtható 10 kezelés. Ez az állapot napi gondoskodást és kezelés igényel. Oké, kapsz 10 kezelést! De akkor mi történik a fennmaradó 355 napon? Aki e betegségben szenved az tudja: semmi. Magának kell megoldania.

Aztán van egy sereg krónikus betegség, amiben a panaszok hol erősödnek, hol meg nyugvópontra jutnak. Ha a térd vagy csípő artrózisod, reumád sokadszorra is „beindul”, akkor teljesen felesleges a kórházba vagy szakrendelőbe elmenni. A bevált kezelések otthoni orvostechnikai eszközzel is elvégezhetők. Akkor, amikor fáj és szükség van rá és nem akkor, amikor a rendelőben időpontot kapsz. Ja!!!… és annyi kezelést végezhetsz, ami a teljes gyógyulásodhoz kell és nem 10-et, amit a TB biztosít.

Az otthoni orvostechnika ebben segít! Az otthonodban, kényelmesen, biztonságosan. Mert erre találták ki!

Otthoni orvostechnika és az orvos

Nézzünk néhány példát, hogy miben segíti azt orvosi munkát!?

  • a beteg által rendszeresen végzett vércukor vagy vérnyomásmérések adatai segítenek a kezelés precíz beállításában.
  • a véroxigénszint mérése tájékoztatja a beteget az állapot súlyosságáról és hogy mikor kell orvoshoz fordulnia.
  • erősíti a gyógyszeres terápia hatását (pl. sóterápia, mechanoterápia, mikroáram, lágylézer, PEMF).
  • mellékhatásmentes, ezért kiválthat egyes gyógyszereket vagy csökkentheti a szükséges mennyiséget. (TENS, mikroáram).
  • olyan betegségekre biztosít kezelést, mely rendelőben-kórházban nem megoldható.
    Például a nyiroködéma, fekély, trombózis utáni állapot, érszűkület, stb. által okozott tüneteket élethosszig tartó, többnyire naponta történő fél-egy órás kezelést igényelnek. Az élethosszig tartóan, napi kezelésre szoruló betegek ellátására ma nincsenek felkészülve az orvosi rendelők.
  • javíthat olyan állapotokat, amire korábban nem volt megoldás (inkontinencia, peroneus bénulás, Bell-arcideg bénulás)
  • műtéti felkészülést segíti. Például egy protézis műtét előtt 2-3 hónapon át végzett izomstimuláció lényegesen növeli a protézisműtét sikerét!
  • tartós betegség, műtét után gyorsítja a rehabilitációt, azaz a felépülést.

Otthoni orvostechnika és a beteg

Nézzünk néhány példát, hogy miben segíti a beteg mindennapi életét?

  • a vércukor vagy vérnyomás önellenőrzéssel megelőzheti a súlyos szövődményeket: stroke, bénulás, érszűkület, elbutulás.
  • COPD, tüdőbetegség esetén a véroxigénszint mérése időben figyelmeztet a fellángolásra és az orvoshoz fordulás szükségességére.
  • gyorsabb a gyógyulás, a felépülés és a munkába való visszatérés (ez fontos, hiszen ha nem dolgozol, a jövedelmed is csökken).
  • mellékhatásmentes, nem kell mérgezni magad.
  • olyan betegségekre biztosít otthoni kezelést, melyért egy életen át, akár naponta rendelőbe kellene menned.
    Például a nyiroködéma, fekély, trombózis utáni állapot, érszűkület, bénulás, stb. tünetei rendszeres fél-egy órás kezelést igényelnek. Ha naponta a rendelőbe kell utazni, kivárni a sorod, megkapni a kezelést, az teljes mértékben ellehetetleníti az életed, de akár a téged segítő családtagodét is.
  • gyorsítja a tartós betegség, műtét utáni erő-visszanyerést, azaz a felépülést, stb.

Az otthoni orvostechnika tehát nem más, mint egy új, a modern kor által biztosított kezelési módszer a gyógyszerek, műtétek mellett és részben helyett.

blank
Szerző: Dr. Zátrok Zsolt

A Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán végeztem 1991-ben. Hosszú ideig kórházi orvosként dolgoztam, majd elhagytam a pályát és a legkorszerűbb orvosi berendezések használatát oktattam az orvosi teamek számára. 2012 óta kizárólag olyan eszközökkel foglalkozom, melyet a beteg általi, otthoni használatra terveztek. Blogomban ezekről az eszközökről írok, beleértve a biztonságos alkalmazás ismertetését is. Tapasztalataim alapján meggyőződéssel állíthatom, hogy hozzájárulhatnak az egészséged megőrzéséhez/helyreállításához.

16 Comments

  1. Az említett eszköz hőterápit alkalmaz, azaz egy adott hőfokot beállít és ott tartja a kezét.
    Bizonyos gyulladásokra a meleg kedvező, más gyulladásokat fokozhat.
    Olvassa el ezt a cikkem, hogy tudja, mire való a melegterápia: Melegterápia jótékony hatásai
    Azaz a készülék akár segíthet is önnek, de akár fokozhatja a panaszokat.

  2. Érdekelne, hogy mi a véleménye a BestBide – Kézmasszírozó és regeneráló eszközről (https://bestbide.hu/termek/bestbide-kezmasszirozo/), érdemes-e megrendelni, használni, ujjizületi fájdalmakra?
    Az Ön tanácsára már használom a B-Cure lágylézer eszközt, csökkent is a fájdalom, csak gondoltam, a fáradt, megerőltetett kezemre jót tenne a masszírozás is. Köszönöm figyelmét, üdvözlettel, H.Edit

  3. Tisztelt doktor úr, milyen készüléket ajánl rheumatoid arthritisre?

  4. A Libirator sóterápiás készüléket javasolja általános légúttisztító, immunerősítő célből gyerekeknek, időseknek, főleg vírusos, téli időszakban? Bizonyított a benne lévő só tisztasága? Az AT-1 sópipába himalája, tengeri- és eredei sót is tesznek, ami lehet szennyezett, mert csak ogyéi bejelentése van, és akkor többet árt mint használ.
    köszönöm Ilona

  5. A diagnózisa szerint talpi bőnye gyulladása és sarkantyúja is van a lúdtalp mellett.
    A sok állás és a merev vádli lehet a fő oka. Ha van túlsúly, akkor az súlysobító körülmény.
    Olvassa el a fenti cikkeket, benne találja azokat az eszközöket, módszereket, amelyek segíthetnek a tünetek csökkentésében

  6. Tisztelt doktor úr! Érdeklődöm, hogy tud-e ajánlani valamilyen otthoni orvostechnikát a panaszomra? Három hónapja kezdtem érezni a talpamon a sarok részen a fájdalmat, ami ez idő során egyre fokozódott. Főleg reggel, mikor felkelés után lábra állok, nagyon kellemetlen, de ahogy járkálok, csökken, de mivel a munkahelyen sokat állunk, járkálunk, akkor már nagyon befájdul. Kórházi dolgozó vagyok, s lementem a baleseti sebészetre, ahhol röntgent készítettek, melynek eredménye: a jobb tuber calcanein dorsalisan 4 mm-es entesophyta képződött. Diagnózis: Fascitis plantaris l.d.; Pedes plani; Exostosis calcanei.
    Saroklyukasztásos talpbetét viselését és Activon gél használatát javasolták, amit el is kezdtem egy hete.
    Amúgy sose volt lúdtalpam, viszont gerincsérvvel műtöttek, mert már nagyon zsibbadt a jobb lábam, s műtét után is maradt vissza egy kis vádli merevség, ezen vádlimon szokott jelentkezni vissza-visszatérő lábszár görcs.
    Érdeklődnék még arról is, hogy ilyenkor jó-e mágneses talpbetét?

  7. A TENS biztosan nem jó erre, csak fájdalomcsillapításra. Izomstimulációs funkció szükséges erre.

  8. Tisztelt Doktor Úr!
    65 éves vagyok.24 napig voltam Esztergomban a Vaszary Kolos kórházban.
    Kétoldali tüdő embólia, az azt kiváltó mélyvénás trombózis a bal combban, és a kórházban elkapott Covid-19.
    Szeretném tudni, hogy az SE-33(TENS) Elektronikus ideg-izom stimulátor használható-e a trombózis utókezelésére a gyógytorna mellé?
    https://www.youtube.com/watch?v=5ch8X8T60Aw videóban egy hasonló készüléket ajánl. Vérhígítót is szedek.
    Tisztelettel: János

  9. Kisebb panaszokra, például elfeküdt nyakra jó. Komoly problémákra, precíz kezelésre nem való. Gerincsérvre a játék kategória. Olyan, mintha a gyerek műanyag barkácskészletével szeretne bútort készíteni.

  10. Üdvözlöm doktor úr ! Omron E3 Intense TENS készülékkel kapcsolatban kérdezném, hogy van e tapasztalata, mire jó és mennyire hatásos ez a műszer ? Váll izületi és gerinc sérv miatti izom fájdalom enyhítésére kaptam.

  11. A leírása alapján reggelre és pihentetésre javul a helyzet és csökken a duzzanat, ha meg járkál, akkor gyorsan fokozódik.
    A duzzanat lehet a műtét következménye, például okozhatja, hogy a műtéti heg leszorít egy visszeret vagy nyirokeret. Olyan ez, mint amikor a kerti locsolótömlőt megtöri és nem tud áramlani a víz.
    A vénás és nyirokkeringés fő motorja a járás – azaz a „természetes” módszer a sok séta kellene legyen. Önnek azonban ez panaszokat okoz.
    Javaslom, hogy forduljon a műtétet végző orvoshoz, a heget kellene alaposan átvizsgáltatni és amennyiben a heg szorítja le az ereket, akkor sebplasztika kellene
    Otthoni keringésjavító kezelés végezhető a járás (a természetes gyógymód) pótlására. Erre való például a Veinoplus V.I.készülék vagy A Power Q-2200 nyirokmasszázs gép

  12. Tisztelt Uram!
    Estére másutt is de az nem fáj, régen is volt a lábdagadás, de a műtét óta a térdem katasztrófa! Látványos és fájdalmas a fájdalom már a járás megkezdésekor jelentkezik és napközben csak fokozódik esetenként annyira hogy a térdemet nem is birom behajlitani körbe öleli ez a szoritás!

  13. A duzzanat csak a térde körül jelenik meg? Lent a bokáján, lábfején, lábszárán nem?

  14. Tisztelt Uram! 2019 decembereben térdprotézis műtétem volt.Az ortopédus és a röntgen szerint a műtét sikeres,kilazulas nincs,az ízületi tokban folyadék nincs!DE!a műtét óta a térdem terhelésre folyamatosan dagad nehezen bírom hajlitani és állandó szorító érzést érzek,van mintha satuban lenne! Az ortopédus szerint nyirok ödéma okozza már 2 hónapja járok rendszeresen kézi és gépi nyirokmasszazsra esetenként heti több alkalommal is de a helyzet nem igen javul bár az egész testen látható a masszázs jótékony hatása de a térdem meg mindig satuban érzem,jószerivel egy lépést sem tudok megtenni fájdalom nélkül!kérdésem az lenne Ön mit ajánlanátok amivel a helyzeten orvosolható?köszönettel :hardika

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük