Igaza van az index-nek mágnesterápia ügyben?
A mágnesterápiával kapcsolatos posztjaimra rendszeresen reagálnak szkeptikusok, csalódottak, kereskedők által becsapottak. Többnyire az index által 2014-ben közölt „A mágnes akkor sem gyógyít, ha negyedmillió az ára” című cikket citálják. Ide kattintva tudod elolvasni.
Az index.hu-t mértéktartó írásairól ismerem, de ezt a cikküket bizonyos szempontból hibásnak tartom. Válogatás nélkül összemossák valamennyi mágneses kezelési módot. A hűtőmágnest, a mágneses karkötőt gyógyhatást ígérve árusítókat egy kalap alá veszik a fizikoterápiás kezelőben, szakember által alkalmazott orvosi mágnesterápiás kezeléssel. És ezzel kárt okoznak, mert azok is elveszítik a bizalmukat a mágnesterápiában, akiknek valóban segítséget jelenthetne a mágnesterápia.
A cikket olvasva sem biztos, hogy rájössz valójában egyetlen csalást akarnak leleplezni (a Magnapress készülékkel kapcsolatban). Olvasóként -a cikk alapján- úgy értelmezheted, hogy a mágnesterápia minden formája és minden alkalmazása csalás.
Ez pedig nem igaz!
A hűtőmágnes, mágneses karkötő, térdpánt, öv, nyaklánc és egyéb úgynevezett statikus (állandó mágneses terű) mágnesek, ahogy az index cikkében említett eszköz is. A forgalmazóját elmarasztalták, mert olyan betegségekre is gyógyhatásúnak állította be a terméket, amiről ezt nem tudta bizonyítani. Attól, hogy egy mágnespántot a csuklódra teszel, nem fog megváltozni a vérképed, nem szűnik meg a daganatod, sem a magas vérnyomásod. Akkor sem, ha többszázezret kértek érte.
Mindent egy kalap alá
A cikk hibája, hogy nem erről beszél, hanem a mágnesterápia minden formáját „egy kalap alá veszi”, mindet hatástalannak nyilvánítja.
Az elektromos árammal létrehozott, pulzáló mágneses mező (PEMF) terápia a csontok, ízületek, szalagok kezelésére világszerte alkalmazott módszere.
Annyira hivatalos, hogy alkalmazását a fizioterápiás szakemberek képzése során mindenütt, így hazánkban is oktatják. Nézz meg egy vonatkozó hivatalos tankönyvet, pl.: Diricziné Barna Gyöngyi: Elméleti és gyakorlati fizioterápia.
Segítsd további cikkek készítését.
Kattints a részletekért!
Másképp is meggyőződhetsz róla: menj el egy fizikoterápiás kezelőbe. Látni fogod, hogy a pulzáló mágnesterápia a kezelési lehetőségek között található.
Ha az indexeseknek igazuk lenne, akkor csaknem minden fizikoterápiát be kellene záratni. Valóban vannak a betegek hiszékenységével visszaélő cégek, de ettől még nem a mágneses kezelésben van a hiba, hanem a rosszindulatú értékesítőkben.
Mire való a mágnes?
A pulzáló mágnesterápia -ahogy egyik orvosi módszer sem- csodatévő, azaz nem gyógyít „minden betegséget”. Egyes állapotokban biztosan semmi haszna, de sok más esetben alkalmazásától előny várható. Ezért is használják az orvosi fizikoterápiában.
Minden eszköznek megvan a maga felhasználási területe, így másra való a kanál, a kés vagy a villa!!! Mi következik ebből? A pulzáló mágneses mező terápia a csontok és ízületek betegségei esetén javallott kezelési forma. Erre érdemes használni. Másra meg nem.

Blogom cikkeit több évtizedes orvosi és orvostechnikai tapasztalatomra alapozva írom.
A gyógyító munka, a terápiás módszerek megállíthatatlanul változnak, fejlődnek. A személyes használatra tervezett orvostechnikai eszközök a kezelések új tárházát biztosítják az orvos és betege számára.
Írásaimban ezeket az új eszközöket és alkalmazásukat mutatom be.
Bízom abban, hogy ezzel segítek egészséged megőrzésében vagy visszaállításában.