Sóterápia – mit várhatsz tőle?

A sós levegő kedvező hatású az egészségedre! Már évszázadok óta ismert és alkalmazott orvosi terápia. Persze a hatása nem olyan gyors, mint mondjuk egy szteroid tablettáé, de veszélyt sem jelent az egészségedre (ami viszont nem mondható el a szteroidról). Ha nem tudod pontosan, hogy mire és hogyan alkalmazhatod és főleg, hogy mit várhatsz tőle, akkor olvasd ezt az írásom! Elmesélem.

Mire való a sóterápia?

Ha tüdőgyulladás miatt 40 fokos a lázad vagy a krónikus bronchitiszed fellángolása miatt napok óta alig kapsz levegőt, akkor ne várd, hogy néhány szippantás a sós levegőből egycsapásra rendbe hoz. Rendszeresen hívnak szülők, akik (téves ismeretekkel rendelkezve a sóterápiáról) a napok óta lázas, influenzás gyermekük azonnali gyógyulását várták a sóterápiás készülék egyetlen vagy néhány alkalmazásától. Csodálkoznak (vagy inkább kérdőre vonnak 🙂 ), hogy nem gyógyul meg már az első öt percben.

Lássuk tehát, hogy mire alkalmas a sóterápia?

Megelőzésre

  • Felső légúti fertőzések (nátha, influenza) elkerülésére. Találkozhattál azzal, hogy az óvodai-iskolai csoportban a gyerekek egymásnak „adják” a kórokozókat és a betegség végigsöpör az egész csoporton és persze otthon is folytatja útját. A testvérek, a szülők, a nagyszülők egymás után kapják el és viszik a munkahelyre is. Így minden járványkor százezrek betegednek meg.
  • Allergiás tünetek elkerülésére. Ha jártál már tengerparton, akkor megtapasztalhattad, hogy az itthon még „tomboló” szénanátha (vagy akár az ekcéma) a tengerparton egyszer csak „elmúlt” vagy viszkető ekcémád visszahúzódott. Mindez észrevétlenül történik! 2-3 nap alatt jelentősen mérséklődtek vagy megszűntek a tüneteid, pedig semmit sem csináltál, csak belélegezted a sós tengeri levegőt.
  • Egyes betegségekben a légúti váladék felszaporodik, tapad, nehezen vagy alig köhöghető fel és ez fertőzések fellángolását eredményezi. A sóterápia nagy segítséget nyújt a nyák oldásában (vizet vonz) és ezzel könnyíti a váladékok kiürítését. Ezzel segíti és a fellángolás (a betegség felerősödés) megelőzését.

A Semmelweis Egyetem fül-orr-gégészeti klinikája iskolás csoportokban vizsgálta a sóterápia betegségmegelőző hatását. A csoport egyik fele sóterápiát kapott már akkor, amikor még híre sem volt a járványnak. A heti többszöri kezelés eredménye az lett, hogy a sóterápiát nem kapók kétszer gyakrabban lettek betegek, erősebb tüneteik lettek és a felgyógyulásuk is hosszabb ideig tartott. Az egyetemi kutatók javaslata szerint a sóterápia alkalmazásával megelőzhetők a gyermekek gyakori náthás betegségei, de mindenképpen csökkenthető a kezelési idő és a felépüléshez szükséges gyógyszerek mennyisége. Hatalmas előny, ha kevesebb „mérget” kell etetni a gyermekkel.

A szénanátha, allergiás rhinitisz, légúti allergiák, kruppos roham, megfázás, influenza és egyéb légúti fertőzések megelőzésére hasonlóan kell alkalmazni – a „szezon” előtt néhány héttel kezdve.

Az orvosi kezelést segítő-kiegészítő terápiaként

Súlyos légúti betegség (tüdőgyulladás, COPD, cisztás fibrózis, erős influenza) önmagában sóterápiával nem kezelhető. Kiváló hatású azonban az orvosi kezelés kiegészítésére. A levegővel belélegzett mikroszkopikus sórészecskék eljutnak a tüdőd legmélyére. Megtapadnak a légutak falán és ott fejtik ki kedvező hatásukat. A só hozzájárul a kórokozók elpusztításához. Legjelentősebb segítséget azonban a nyák feloldásában adják. Ezen felül semlegesítik az idegen anyagokat (port, pollent, allergiát okozó anyagokat).

Hogy ebből milyen előnyöd származik? A tüneteid mérséklődnek, kevesebb gyógyszerre van szükséged, gyorsabban zajlik le a betegség, illetve a fellángolás nem alakul ki és nem kerülsz kórházba. Alkalmazhatod egy sor betegség esetén

  • COPD, cisztás fibrózis, akut bronchitis
  • krónikus arc és homloküreg gyulladás
  • szénanátha, allergiás rhinitisz, légúti allergiák
  • akut mandulagyulladás, nyálkahártya gyulladások
  • nátha, influenza és egyéb légúti vírusfertőzések
  • dohányosok köhögése, nehézlégzése
  • tüdőgyulladás (csak néhány nappal a kezdete után indíts sóterápiát)
  • horkolás
  • ipari allergének, házipor,  atkák által okozott allergiák
  • ekcéma, psoriázis (pikkelysömör), neurodermatitis

Hogyan hat?

A sós levegőt a belégzéskor szívod be.

Segítsd további cikkek készítését.


Kattints a részletekért!

A SaltDome készülék által, ultrahangos porlasztással előállított sópára rendkívül apró sórészecskéket tartalmaz, amely képes a tüdő mélyére is eljutni.

A sószemcsék megtapadnak a légutak nyálkahártyáján. „Oldószerként” fellazítják a légutakban megtapadt váladékot. Vizet vonz, így csökkenti a nyálka viszkozitását (kevésbé ragad-tapad). Ezzel könnyebbé teszi a nyák kiürülését a légutakból, azaz támogatja az öntisztulási folyamatokat.A nyák kiürítésével a légutakban lerakódott szennyező anyagok is távoznak.

A természetes só kristályok fertőtlenítő hatással rendelkeznek, elpusztítják a vírusok, baktériumok és gombák legtöbb típusát (csak néhány nagyon agresszív és ritkán előforduló kórokozó van, ami még sóoldaltban is képes túlélni).

A só javítja a szervezet fizikai, biokémiai aktivitását, fokozza az anyagcserét és a perifériás keringést. Csökkenti a nyálkahártya duzzanatot csökkenti, a nyákot oldja. Természetes antihisztaminként (allergiás reakciót csökkentő) viselkedik, csökkenti a gyulladást.

A felső léguti gyulladás (nátha, bronchitisz, melléküreg gyulladások, stb.) esetén a váladék feloldása és kiürülése révén gyorsítja a gyógyulást.

Mit tapasztalsz sóterápia során?

A hatás a betegségtől és a tüneteidtől függ.

Fertőzések, COPD, cisztás fibrózis

Orrdugulással járó betegség enyhe formájában csökkenti a légutak duzzanatát. A levegő könnyebben jut be a tüdőbe, az alvás nyugodtabb, nincs zihálás, hortyogás. Eldugult orral sokat forgolódsz, az alvás felületes. Tehát a légzés javulása jobb pihenést biztosít.

Súlyos, sok váladékkal járó állapotban a hosszú sóterápia fokozhatja a köhögést!
Ennek oka az, hogy a feloldott váladékot a természetes védelem el akarja távolítani a köhögéssel! Ez teljesen normális, de az „aggódós” anyukákat halálra rémiszti… azt hiszik, hogy a sóterápia rontja az állapotot. Ha több a nyák, több váladék képződik, amit el kell távolítani. A köhögés ebből a célból erősödik.

Sok váladék esetén ne működtesd egész éjjel a SaltDome készüléket. Állíts be 1-3 óra működést. Ha kevesebb nyákot oldasz fel, azzal enyhítheted a köhögést, azonban ezzel lassítod a nyák kiürülést is. Ha viszont csökken a nyák kiürítése, akkor lassabb a tisztulás és a gyógyulás is elhúzódóbb.

Allergia

A sóterápia sokkal lassabb hatású, mint a szteroidos orrspray vagy gyógyszer. De míg a rendszeresen adott szteroid esetén mellékhatásokkal számolhatsz, addig a só veszélytelen!

Ha elég időt töltesz a sós párában, akkor észrevétlenül, néhány nap alatt jelentősen mérséklődnek vagy megszűnnek a tüneteid. Csökken a nyálkahártya duzzanat, megszűnik az orrfolyás, viszketés, könnyebb a légzés.

Hatékony sóterápia? Hol? Milyen módon?

Nem várhatsz terápiás hatást attól, hogy a sólámpád bekapcsolod néha a kellemes hangulatot árasztó fénye miatt.

A sópipa sem igazán jó megoldás. Egyrészt ki kell „szippantani” belőle a sót, amit kisgyermek nem tud megfelelően megcsinálni. További hátránya, hogy a sórészecskéi igen nagyméretűek, ezért már a szájüregedben, garatodban lerakódnak, nem jutnak a tüdőd mélyére. Csak a legfelsőbb légutakban, például melléküreg gyulladás, COPD, bronchitis esetén hasznosak. Allergiára, fertőzésre a sópipa alig hat és a megelőzésben sem jeleskedik.

Nagyszerű program, ha elmész egy sóbarlangba és befizetsz egy órára. Bizonyára pihentet is! Hatása azonban nincs! Erre akkor várhatsz, ha 10-14 napon keresztül, minden nap minimum 1, de inkább 2-3 órát töltesz a sóbarlangban. Ennél rövidebb kezelés csak pénzkidobás.

Érdemes megfontolnod, hogy a hatékony sóbarlang kezelés mennyibe is kerül! A bérlet árak 10-15 ezer forint között mozognak személyenként, amiért tíz alkalommal tölthetsz 60 percet a teremben. Ehhez jön az oda és vissza utazás, így naponta akár 2-3 órád is elmegy. A sóbarlang csak munkaidőben van nyitva, így szabadságot kell kivenned vagy csúsztatnod kell. Egy kúra hatása csak néhány hétig tart ki, így évente többször kellene ismételned… Ez éves szinten, több gyerekkel ez már masszív költség, na és persze a 10-20 nap szabadság…. Reális? Aligha.

Használd a SaltDome készüléket az otthonodban!

Ha beszerzel egy SaltDome sóterápiás készüléket, akkor a sóterápia kedvező hatásait bármikor élvezheted. A SaltDome készülék 5 mikronnál kisebb sórészecskéket bocsát ki a szoba levegőjébe. Amint belélegzed, a tüdőd legmélyére is eljutnak és kifejtik kedvező hatásukat.

SaltDome sóterápiás készülékSaltDom ultrahangos sóterápiás készülék

  • ultrahangos porlasztás
  • 1, 3, 6 óra vagy folyamatos működés
  • 5 mikronnál kisebb sórészecskék
  • kétfokozatú páraképzés
  • színterápia
  • otthoni, munkahelyi használatra
  • vásárláshoz kattints ide vagy a képre

Minél több időd töltesz a sós levegőn, annál jobb a hatás!

A sóterápia annál hatékonyabb, minél tovább tartózkodsz a sós levegőn. A megfelelő időtartam néhány óra naponta.

Nappal többnyire nem töltesz ennyit egy helyben, ahogy a gyermekeid sem. Ha pedig jössz-mész, akkor kevés ideig vagy a sópárában.

Azt javaslom, hogy a SaltDome-t alvás közben, éjszaka használd. Ilyenkor egy helyben tartózkodsz, nyugodtan lélegzel. Hosszú ideig „kapod” a jótékony sós levegőt.

A készüléket a fejedtől legfeljebb egy, másfél méterre működtesd egész éjjel. Ha a készülék halk zaja zavar az alvásban, akkor tedd a készüléket távolabbra. Így ugyan kevesebb só ér el, de nem lesz zavaró a készülék ventillátora.

Ha a munkahelyeden többnyire helyhez kötött vagy, akkor az íróasztalodon működtesd a készüléket. Nem kell aggódni! A sós levegő nem teszi tönkre a műszaki eszközöket és nem hagy bevonatot a bútorokon sem (ha nem így lenne, akkor a tengerpartokon nem lehetne élni, mert minden műszaki cikk tönkremenne).

A sóterápia olyan, mint az autóban a biztonsági öv, amit szinte észre sem veszel, ha be van csatolva. Normális esetben nincs is szerepe. Ha viszont balesetet szenvedsz, akkor megvéd a sérülésektől, de legalábbis nem lesznek olyan súlyosak, mintha öv nélkül csattannál. Azaz mindenképpen előnyös.

Ha a sós levegőt egészséges állapotban kezded alkalmazni, nem sok változást tapasztalsz. Ha azonban hónapokkal később visszatekintesz, rájössz, hogy régóta nem voltál náthás, nem tört ki rajtad az allergia vagy éppen alig kell használnod a gyógyszereid, a súlyos COPD-d is nyugalomban van és nem kényszerített kórházba.

Szerintem megéri! És szerinted?

Nézd meg a sóterápiáról és alkalmazásáról készült filmem.

Mindent egyben a sóterápiáról

Iratkozz fel sóterápia hírlevelemre és tudd meg, milyen tünetek, állapotok kezelésében, megszüntetésében segít a sós levegőpára belégzése.

Az Adatvédelmi szabályzatot itt olvashatod el.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Wordpress (17)
  • comment-avatar

    Ide másolom önnek, hogy mi áll a Nasivin leírásában: „Hacsak kezelőorvosa kifejezetten másképp nem rendeli a Nasivin oldatos orrcseppeket 5‑7 napnál tovább ne alkalmazza.”
    No comment… ha évek óta ezt használja minden nap…Le kellene állni vele!
    A sóterápia egy természetes és (a nasivinnal ellentétben) teljesen kockázatmentes. Egyik fő hatása, hogy segít a légutak tisztántartásában, segít a nyák-váladék oldásban, enyhíti a dugulást.

  • comment-avatar
    Edit 3 hónap

    A 16 éves fiam évek óta orrdugulással küzd, mivel allergiás és orrsövényferdülése is van, ami 18-20 éves korban műthető.
    Csak Nasivin orrcseppel tud elaludni.

    Ebben az esetben is hatásos lehet a készülék?

  • comment-avatar

    A sóterápia során a sórészecskéket belélegezzük. A só megtapad a légutak falán és vizet vonz magához. Ha víz nélküli készüléket használ, akkor a vízvesztés nagyobb, így kiszárítja a nyálkahártyát.
    Ha a készülék némi nedvességet is biztosít (mint a SaltDome), akkor mérsékeltebb lehet a szárító hatás és így egyben valamivel jobb a nyákoldó hatás is.
    A száraz és nedves sópára hatása között csekély hatásbeli különbség van. Én azért javaslom inkább a Saltdome-t és a nedves sópárát, mert a légúti váladékok féloldásában szerintem hatékonyabb, mint a száraz készülékek.

  • comment-avatar
    Krisztián 5 hónap

    Többféle készülékről olvastam. Van olyan ami a száraz levegős sóinhalátor, és kifejezetten a száraz levegőbe szetszorodas miatt ajánlott, és van az amelyiket ön is ajánlja a nedves. Nem tudom melyik a hatékonyabb, mert mind a kettőt dicsérik.

  • comment-avatar

    🙂 Ezt nem kilóra mérik és nem a szervezetbe kerül, hanem a légutakba, azaz kívül marad a testen. Ebből következően nem befolyásolja például a vérnyomást.
    A készülék tartálya 500ml, ebbe nagyjából 1 gramm sót kell feloldani. Ebből porlaszt az ultrahang cella, amiből belélegez.
    Az, hogy mennyi jut a légutakba erősen függ attól, hogy milyen távol van a készüléktől, mennyi ideig tartózkodik a sós levegőben.
    Néhány óra alatt néhány mikrogram só kerülhet a légutaiba, egészen apró szemcsék formájában. Ez azonban elegendő ahhoz, hogy az ozmotikus hatások révén segítő hatást váltson ki.
    Tehát nem grammokról van szó, hanem ezredgramm nagyságrendről.

  • comment-avatar
    Krisztián 2 év

    Egy olyan kérdésem lenne, hogy a Salt Dome sóterápiás készülékkel, napi 3 órás kezelés során, hány gramm só kerül a szervezetünkbe. Előre is köszönöm a választ!

  • comment-avatar

    A hazakerülése óta használhatta volna. A sóterápiának akkor van értelme, ha naponta legalább néhány órát eltölt a sós levegőn.

  • comment-avatar
    Éva 2 év

    Március 8-án lettem covidos.5-25 %-os tüdőgyulladással.Beszedtem az antibiotikumot,szteroidot.Sokat javultam.Két hete láztalan vagyok.Van itthon sószobám.Használhatom már?Ha igen ,milyen időközönként?Néha azért estére,délutánra van még nehézlégzésem amikor fáradt vagyok,és ilyenkor köhécselek is.Az oxigén szaturációm 97-98.Válaszát előre is köszönöm. Éva

  • comment-avatar

    Nem. Ha sót juttat a tüdőbe, az vizet vonz magához. COPD-ben ez hasznos, mert oldja a nyákot és enyhíti a nehézlégzést. Ha azonban a tüdőben eleve víz van, akkor rontani fogja az állapotot.

  • comment-avatar
    Szatmari zoltanne 3 év

    Ha a tüdőben viz van alkalmazhato a sópipa?

  • comment-avatar

    A sópipa durva sószemcséi nem jutnak be a tüdőbe, míg az ultrahangos porlasztó sokkal finomabb szemcséi igen. Így ott fejtik ki a hatásukat ahol kell, a tüdő mélyén. Olvassa el ezt a cikkem.

  • comment-avatar
    Mák Istvánné 3 év

    Tüdő fibrózis gyanú, Van kérdésem az lenne hogy só pipa, és ultrahangos so terápiás készülék jótékony hatasait kérném köszönöm a válaszát

  • comment-avatar

    Az nem jó. Cseréljék le a mosószereket, a tusfürdőt, sampont, szappant. Ezek okozzák a leggyakrabban.

  • comment-avatar
    Pintér Károly Gyuláné 3 év

    Ekcémás a kis unokám!

  • comment-avatar
  • comment-avatar
    Csehné 3 év

    Érdekel a sóterápia milyen készüléket vegyek.

    Inhalátor

  • comment-avatar
    Erdősi Ferencné 4 év

    Légúti betegségben szenvedek.