A végtagbénulás valamelyik testrészed gyengeségét, „ügyetlenségét” vagy akár teljes mozgatási képtelenségét jelenti. Az öltözködés, tisztálkodás, evés vagy ivás is nehézkessé válik. Súlyosabb bénulás esetén az önellátásra is képtelenné válhatsz. Ez nagyon ijesztő, de a legtöbb esetben az állapot javítható. A siker valószínűsége és az ehhez szükséges idő függ attól, hogy centrális vagy perifériás-e a bénulás, mi okozta, mekkora területet érint, milyen gyorsan kezdődött az akut ellátása és ez milyen sikerrel járt. Ezután már a rehabilitáción a sor, amit gyógytornász irányításával minél előbb meg kell kezdened és kitartóan folytatnod hazakerülésed után is. A végállapot eléréséhez hónapok, de akár évek is szükségesek! Ezért nem szabad feladnod az első napok eredménytelensége ellenére sem! Ebben hatalmas segítséget kapsz a modern technológiától, különösen a biofeedback és elektroterápiás készülékektől. Ezekről (is) szól ez az írásom. 

Végtagbénulás jellemzői

A bénulás lehet centrális és perifériás.

A centrális bénulást a központi idegrendszert (agyat és gerincvelőt) érintő elváltozás okozza, leggyakrabban stroke következménye. Itt olvashatsz a stroke-ról.

A perifériás bénulás a gerincvelőből kilépő idegfonatokat, idegeket vagy az ideg-izom kapcsolatot érinti. Többnyire a törzsön vagy végtagokon alakul ki és okoz bénulást. Például a karon a medianus, ulnaris, radialis idegeket, a törzsön a bordaközi ( intercostalis) ideget, az arcon a trigeminus ágait, a lábszár külső oldalán a peroneus-t.

Végtagbénulás enyhe fokozataiban az egyensúlyvesztés, a koordináció hiánya, a mozgás pontosságának csökkenése, az izmok gyorsabb fáradása okozza a problémát. Ezzel a járás, a finom mozdulatok elvégzése, a tárgyak megragadása is nehéz vagy lehetetlen lehet. Súlyos bénulásban a mozgatás képessége teljesen elveszik és a végtag „mozdulatlan.

A rehabilitáció jelentősége

Több dologtól függ, hogy milyen súlyosságú a maradandó végtagbénulás

Stroke esetén minél nagyobb a sérült agyterület, annál erőteljesebbek lehetnek a maradványtüneteid is. Minél hamarabb jutsz stroke centrumba és kezdődik a kezelésed, annál valószínűbb, hogy a lehető legnagyobb agyterület megmenthető és tüneteid is mérsékeltek maradnak.

A perifériás sérülés esetén annak helye (hányadik csigolya magasságában) és súlyossága (leszorítás, átvágás, szakadás, stb okozza-e) befolyásolja a tüneteket. A műtét közbeni véletlen leszorítás nyilván kisebb bajt okoz, mintha ez ideg egy  baleset következtében elszakad.

Amint a közvetlen életveszély elhárult meg kell kezdeni a rehabilitációt és kitartóan -hónapokig, de többnyire évekig- végezned kell a gyakorlatokat. Ha nem vagy motivált, nem gyakorolsz, akkor a siker is mérsékelt lesz vagy elmarad. Azaz fontos, hogy ne add fel, mert a gyakorlás az egyetlen hatékony módszer – ezt pedig csak Te csinálhatod!

„Menteni a menthetőt!”

Amikor az orvosok befejezték a stroke ellátását vagy felszabadították a nyomás alá került idegszálat, a kezelésed még messze nem fejeződött be. Inkább csak elkezdődött. Innentől kisebb részt a gyógytornászodon és az ápolásodban segítőkön, de legfőképp rajtad áll vagy bukik a dolog, azaz hogy mennyire súlyos végtagbénulás marad fenn. Ha másoktól várod a segítséget, ha semmit sem teszel, csak magadba roskadtan vársz, akkor javulás nem történhet. Erre akkor van esélyed, ha kitartóan gyakorolsz, ismétled az elvesztett mozdulatot, funkciót.

A gyógytornász nagy szerepet játszik abban, hogy ez sikerüljön. Megtanítja azokat a gyakorlatokat, amelyekkel fejlesztheted és újratanulhatod az érzékelést és a mozgást. Ezek helyreállítása teszi lehetővé a mindennapi életben való boldogulásod és az önellátásra képesség visszanyerését.  Ismételten le kell szögeznem: a gyógytornász javasol és irányít, de nem végzi el a gyakorlatokat helyetted. Ha nem gyakorolsz a lehető legnagyobb intenzitással és kitartással, akkor hiába van melletted a legjobb gyógytornász is.

Az idegszálak regenerációs ideje nagyon lassú! Általánosan elfogadott, hogy az idegregeneráció sebessége 0.1-0.2mm naponta, még a legoptimálisabb esetben is legfeljebb 1 milliméternyi. Peroneus ideg például a deréktájadtól a lábfejedig tart, ami -a testmagasságodtól függően- 60 cm vagy akár még hosszabb is lehet. 60 cm-nyi idegszál regenerációjához optimális esetben is legalább 600 napra van szükség! Ez közel két év!

Elvileg az ideg „magától” is regenerálódik, de elektroterápiával és akaratlagos mozdulatok tréningezésével (ha nem is látszik mozdulat) gyorsítható. Kitartóan kell gyakorolni, mert mindaddig, amíg az ideg ismét el nem éri az izmot, nem tapasztalsz változást. Az izom mozgató ideg nélkül csak mesterséges impulzus (elektrostimuláció) hatására húzódik össze.

Ha ezt látod, akkor sem szabad feladni. Mert ha az izmot nem kezeled naponta és nem biztosítod, hogy rendszeresen stimulátor segítségével izomösszehúzódások legyenek benne, akkor lassan az izomszövet helyét kötőszövet veszi át. Ha pedig az izom tönkremegy, akkor hiába „nő vissza” az idegszál 2-3 év múlva, már nem talál működő izomszövetet és örökre megmarad a bénulás.

Néhány alkalmazható módszer

A rehabilitáció során többféle módszer alkalmazhatnak a kórházban, most azokat nézzük át, amit Te magad is megtehetsz.

A beteg testrész mozgásának elképzelése aktiválja az agy adott területét, mintha igazi mozgást végeznél. Az agyban az idegek „átfedik” egymást, azaz gyakorlás hatására egy másik agyterület átveheti az elveszett funkciót. Azt, hogy ezt hogyan csináld, psychoterapeutától tanulhatod  meg.

Rehabilitációs ergométer

Az otthoni rehabilitációs ergométerek a stroke után néhány nappal már használhatók a mozgás javítása érdekében. Ebben a cikkben írtam részletesen az ergométerek szerepéről a stroke rehabilitációban. Kattints és olvasd el.

Kényszerindukált terápia

A nem bénult végtagok korlátozásával kényszerítsd magad arra, hogy mindenképpen a sérült oldalt próbáld használni. Ha például a bal kezed ügyetlen és hagyod, hogy „lógjon” a tested mellett, akkor nem is javulhat. Ha azonban -az ügyetlensége ellenére- is használni próbálod, akkor van esély a javulásra.

Biofeedback készülék

Úgy képzeld el, mint például az EKG-t, amivel a szívizmaid elektromos tevékenységét érzékelik. A biofeedback az izmaid elektromos tevékenységét figyeli. Ha egy mozdulatot végrehajtasz, akkor az agyad egy „elektromos jelet” küld az izmoknak és ennek hatására összehúzódnak.
A biofeedback készülék érzékelőjét a bénult izomra helyezve akkor is érzékeli az agy által küldött jelet, ha az olyan gyenge, hogy nem vált ki látható izomösszehúzódást és visszajelzést küld számodra. Ez a visszajelzés, illetve az erőssége mutatja, ha a gyakorlatot megfelelően végezted, így segíti a gyakorlást.

Elektromos izomstimuláció (EMS)

kezeléseket az érzékszervi tudatosság fokozására, a meggyengült végtagizmok megerősítésére és a mozgási tartomány javítására alkalmazzák. A centrális és perifériás bénulás kezelése eltérő elektromos kezelést igényel. A bénulás típusa szerint kell készüléket választanod!

Centrális bénulás

esetén maguk a perifériás idegek nem sérültek, így a kezeléseket kétfázisú négyszöghullámmal lehet végezni – erre bármely jóminőségű készülék alkalmas. A bőrre ragasztott elektródákon keresztül enyhe elektromos impulzusok izomösszehúzódást váltanak ki. Erősíti az izmot, újratanítja a mozgató ideg és izom kapcsolatot. Azt azért tudni kell, hogy még stimulátorral is hosszú idő kell a javuláshoz. A szükséges kezelési idő akár évet meghaladó is lehet.

Rehalito izomstimulátor készülékrehalito kétcsatornás izomstimulátor EMS készülék

  • alapszintű, kétcsatornás izomstimulátor
  • csak izomstimulációs programokat biztosít, más funkciója nincs
  • programok izomfájdalomra, izommerevség oldásra, izomsorvadás megakadályozására és izomerő visszanyerésre
  • saját program készítés lehetősége (szakértelem kell hozzá)
  • kis területű kezelésre ajánlom, például egyoldali váll, alkar, vádli fájdalmakra, illetve nyak, hát és derékfájdalmakra
  • otthoni használatra javasolt
  • vásárláshoz kattints ide vagy a képre

MyoBravo multifunkciós elektroterápiás készülékMyoBravo 4 csatornás multifunkciós elektroterápiás készülék TENS, EMS, FEs funkciókkal

  • középszintű, 4 csatornás elektroterápiás készülék
  • multifunkciós, azaz izomstimuláción felül más áramformákat is biztosít (TENS, FES), azaz sokoldalúan felhasználható
  • precíz programok izomfájdalomra, izommerevség oldásra, izomsorvadás megakadályozására és izomerő visszanyerésre
  • sport alkalmazások
  • saját program készítés lehetősége (szakértelem kell hozzá)
  • használható akár csak 1 csatorna (azaz kis izmok kezelésére), akár a legnagyobb izmaink (combok, hát, has) egyidejű kezelésére
  • otthoni használatra, de kezdő fizikoterapeutának, edzőnek is javasolt
  • vásárláshoz kattints ide vagy a képre

Perifériás bénulás

esetén az izom elveszíti az aggyal való idegi kapcsolatot (hiszen maga az idegszál sérül). Ezt denervált izomnak nevezik és a centrális bénulásnál alkalmazható „normál” izomstimulátorokkal végzett kezelésre nem reagál.

Perifériás idegsérülésben olyan készülékre van szükség, amely alkalmas háromszög vagy trapéz alakú, illetve hosszú időtartamú négyszöghullám kibocsátására.

Az állapothoz optimális hullámformát és impulzus időtartamot a terapeuta határozza meg. Ehhez az intenzitás/idő (i/t) görbe meghatározása szükséges. Ilyen vizsgálatot biztosít pl. a PeroBravo készülék.

Ha ilyen vizsgálat nem történt, akkor nincs más, mint végigpróbálni a különböző hullámformákat (ez teljesen veszélytelen!). Amelyik a legjobb izomösszehúzódást okozza, azzal kell kezelni. A teszteket néhány hetente ismét el kell végezni és a kezelést eszerint módosítani.

PeroBravo perifériás bénulás terápiás készülékPerobravo elektrotáerápiás készülék perifériás bénulás kezelésre

  • magas tudásszintű elektroterápiás készülék
  • a perifériás végtagbénulás kezelésére specializált készülék
  • háromszög, trapéz, négyszöghullám millisec impulzushossz tartományban
  • bifázisos négyszöghullám megtartott beidegzésű izomhoz
  • ETS (EMG alapú) – biofeedback által triggerelt stimuláció
  • idő/intenzitás (i/t) vizsgálat támogatás
  • járás újratanulás funkció peroneus bénulásban
  • saját program készítés lehetősége (szakértelem kell hozzá)
  • otthoni használatra, fizikoterapeutának, rendelőnek is javasolt
  • vásárláshoz kattints ide vagy a képre

Genesy 600 multifunkciós elektroterápiás készülék

  • kiemelkedő tudásszintű, 4 csatornás elektroterápiás készülékGenesy 600 csatornás multifunkciós elektroterápiás készülék TENS, EMS, MENS, denervált,FEs funkciókkal végtagbénulás kezelésére
  • multifunkciós, azaz izomstimuláción felül más áramformákat is biztosít (TENS, MENS, FES, denervált), azaz sokoldalúan felhasználható
  • precíz programok izomfájdalomra, izommerevség oldásra, izomsorvadás megakadályozására és izomerő visszanyerésre
  • centrális (sztoke) és perifériás (idegsérülés) bénulások kezelése
  • ízületi és íngyulladás kezelés
  • sport alkalmazások
  • saját program készítés lehetősége (szakértelem kell hozzá)
  • használható akár csak 1 csatorna (azaz kis izmok kezelésére), akár a legnagyobb izmaink (combok, hát, has) egyidejű kezelésére
  • otthoni használatra, de kezdő fizikoterapeutának, edzőnek is javasolt
  • vásárláshoz kattints ide vagy a képre

Az izomstimuláció (mindegy, hogy milyen impulzust adunk) nem vár el tőled együttműködést. A korszerű rehabilitációban ma már inkább biofeedback-kel kombinált stimulációt alkalmaznak, ami sokkal hatékonyabb.

Biofeedback által kiváltott elektromos stimuláció (ETS)

kombinálja az izomstimulációt és biofeedback-et. Amikor érzékeli az agyi impulzust, akkor izomstimulációs impulzust ad le, ami izomösszehúzódást vált ki (még a bénult izmon is). Ezzel a módszerrel minden korábbinál hatékonyabban tudod újratanítani a mozgásokat a bénulással érintett izmaidnak.

Duobravo ETS – biofeedback által kiváltott stimulációs készülékduobravo ets biofeedback készülék

  • a centrális végtagbénulás kezelésére specializált professzionális készülék
  • EMG, elektromiogram alapú biofeedback
  • ETS – stimulációs „rásegítés” 2 csatornán
  • vásárláshoz kattints ide vagy a képre

Egy sor segédeszköz -például fogókar, nyeles kefe, a fogantyúk, kapaszkodók, rámpa, elektromos fogkefe és borotva, boka rögzítő és egy sereg más is- segíthet. A fizikoterapeutád ajánlhat megfelelőt és persze segít a használat elsajátításában is.

Nyilvánvaló, hogy a legnagyobb nehézséget az elcsüggedés, lemondás jelenti. Egészen súlyos helyzetekből is lehet, van kiút, így maradj motivált és ne add fel. Igyekezz a sérült oldalad (is) használni.  Az otthoni gyakorlás, az ismétlés növeli az izmok feletti ellenőrzést és helyreállítja az idegrendszert. Ha megteheted, használj izomstimulátort, biofeedback vagy ETS készüléket a rehabilitációdhoz (attól függően, hogy milyen eredetű a bénulás).

Szerző: Dr. Zátrok Zsolt

A Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán végeztem 1991-ben. Hosszú ideig kórházi orvosként dolgoztam, majd elhagytam a pályát és a legkorszerűbb orvosi berendezések használatát oktattam az orvosi teamek számára. 2012 óta kizárólag olyan eszközökkel foglalkozom, melyet a beteg általi, otthoni használatra terveztek. Blogomban ezekről az eszközökről írok, beleértve a biztonságos alkalmazás ismertetését is. Tapasztalataim alapján meggyőződéssel állíthatom, hogy hozzájárulhatnak az egészséged megőrzéséhez/helyreállításához.

62 Comments

  1. Hello
    Csilla vagyok, tavaly POEMS szìndromaval diagnosztizaltak.
    Mar kezdek kobban lenni de ez meg nagyon az eleje a javulasnak.
    Ujra tanultam jarni. A kezemet ujjaimat kicsit tudom mozgatni.
    Mit a leg jobb az ideg regeneralodasohoz

  2. Az állatgyógyászatban pontosan ugyanilyen célokra alkalmazhatók a készülékek, mint az embergyógyászatban.
    Annyi a különbség, hogy az állatgyógyászatban más kiegészítőkre lehet szükség a szőr miatt.

  3. Olvastam a cikkét és az alkalmazott eszközöket is átnéztem.
    Bár nem teljesen ide passzoló a téma, azért megpróbálkozok vele. Állatgyógyászat kategória, egy gerincsérves Tacskó kutyusom van, tacskóbénulásban szenved 1,5 hónapja. Megoperálták, de a hátsó lábai nem mozognak sajnos. Folyamatosan végezzük a rehabilitációt. Sajnos mély fájdalom érzet a hátsó szakaszon nincs. A kutyus relatív fiatal, 6 éves lesz. Valamelyik eszköz alkalmas lehet nekünk a felsoroltak közül? Mivel idegpályák regenerálódásáról van szó, gondolom az emberi és az állati testfelépítés némileg azonos? Ha van tapasztalata, esetleg javaslata, kérem ossza meg velem. Köszönöm. Üdv, Tamás 

  4. Az izomerő megtartása érdekében a rendszeres testmozgás a leghatékonyabb módszer, azaz a napi gyaloglás és szoba biciklizés a legjobb mód a kondíció, az izomerő fenntartására. Ezek segítenek a szív, az erek, a légzés és anyagcsere egészségében is.
    Az izomstimulátorok nem helyettesítik ezeket, hanem kiegészítik, segítik.
    Minél jobb minőségű egy izomstimulátor, annál hatékonyabb támogatást biztosít.
    Ezeket az eszközöket javaslom: https://www.medimarket.hu/hu-hu/sport-stimulator/c/1156

  5. 80 éves vagyok. 6 évvel ezelőtt gerinc-csatorna szűkületet állapítottak meg nálam. Évekig csak a jobb lábfejem külső részén éreztem zsibbadást, ami csak kis mértékben gátolt a járásban. Mostanában azonban már a lábszáramra is végig kiterjedt és fokozódott, és egyre inkább attól tartok, hogy lebénulok ( ami állítólag ennek a betegségnek a végső kimenetele). megjegyzem, hogy kb 6 gyógytornásszal is beszéltem ( 4-en kezeltek is) , akik nem ismerték ezt a fajta betegséget.
    Naponta 1-2 km-t gyalogolok–több részletben, és szoba-biciklizem is.
    Milyen készüléket javasol ? Jó lenne, ha valamilyen egyszerűen kezelhetőt ajánlana. Tudja, nekem már a felfogásom is nehezült
    Tisztelettel és szívélyes üdvötlettel Teréz

  6. Általában: amíg az izomrostok nem degenerálódtak el, addig az elektromos kezelés valamely formájával lehet rájuk hatni és összehúzódásra lehet késztetni.
    Az izmok kezelése azonban nem jelenti azt, hogy ettől visszakapja a zavartalan járás képességét.
    Olvassa el ezt a cikkem a stimuláció és SM kapcsolatáról.
    Pár sor alapján nem lehet testreszabott választ adni. Az tanácsolom, hogy sürgősen keressen orvost, aki SM gondozással foglalkozik! Ez egy olyan betegség, ami nem nélkülözheti a hozzáértő szakember segítségét.

  7. T dr Úr, sclerózis multiplex miatt nekem is lógó labfejem, járás problémaám és főleg jobb oldali gyengeségem van. Ebben az esetben is segíthet amelyik készülék?
    Orvossal nem vagyok kapcsolatban.
    Köszönettel
    Irma

  8. A Nervostim egy huszonéves konstrukció. Elavult, nehezen használható. Legalább 3-4 készülék generációval (és technológiai szinttel) van elmaradva. 25 éve ez volt a valóság. MA már sokkal hatékonyabb eszközök vannak, ráadásul sokkal egyszerűbben használhatók.
    A készüléke nem hatástalan, de kb olyan, mint Trabanttal benevezni a Forma-1-be.

  9. Köszönöm a gyors választ. Nervostim B KLM 200B készüléket használok, amit az orvosom ajánlott a kézműtétet követően. Megfelelőnek találja? 

  10. A válasz a jóslás kategóriájába tartozik – erre nem vállalkozok.
    A TENS kezelés – ha valóban TENS-t csinál- semmilyen módon nem segíti az idegregenerációt. A bénult izmok kezelésére izomstimuláció egy speciális formája (denervált kezelés vagy más néven szelektív ingeráram) kell. Olvassa el cikkem arról, hogy mi a különbség a TENS és izomstimuláció között.
    A perifériás bénulás (azaz a mozgatóideg sérülés) kezelése akkor hatékonya, ha azonnal elkezdődik a sérülést követően. 5-6 évvel a később… nos minimális esélye van a javulásnak. Olvassa el ezt a cikkem.

  11. 2017-ben volt egy motorbalesetem és a bal karom lebénult. 1-2 éve folyamatos TENS készüléket használok és mellette tornázok is szakember segítségével. Még akkoriban nem éreztem semmit sem, már-már elkezdtem némi ingert érezni de nemtudok hajlítani, se fogni. Mennyit fog javulni a karom állapota, van esély arra ,hogy használni tudom majd a hétköznapokban? Az orvosok nem mondanak számomra semmi konkrét dolgot, mivel. szerintük fiatal vagyok (20éves). 

  12. A műtétet követően -amint az általános állapot megengedi- meg kell kezdeni a rehabilitációs kezeléseket. Ezek célja „menteni a menthetőt”, azaz mérsékelni a tályog és annak eltávolításának következményeit.
    Minél előbb elkezdődik a gyógytorna, mozgatás, masszázs, elektromos terápia, annál nagyobb az esély arra, hogy javítani lehet egy állapotot. Minél több idő telik el, annál inkább romlanak az esélyek.
    Az, hogy valaha lábra tud-e állni, pár sor írása alapján nem megmondható. Általánosságban igaz, hogy javulás mindig lehetséges, de végül egyik betegnél bekövetkezik, a másiknál nem. Azt, hogy kinek sikerül nem lehet előre tudni. Ezért aztán mindenkit kezelni kell, mindenkinek meg kell adni az esélyt.
    A bénulás miatt otthonába került beteg hazánkban leginkább magára és a hozzátartozóira számíthat. Bár felírnak neki néhány kezelést, de az általában 10-15 kezelés nem elég arra, hogy teljesen megszüntesse a panaszokat. A kezeléseket folytatni kell, itthon -mivel a TB nem vagy alig finanszíroz eszközt és tartós kezelést- így a családnak kell megoldania mindezt. Hosszú küzdelemre kell berendezkedni, a bénulás javítása általában többéves folyamat és gyakran ennek ellenére sem sikerül.

  13. Édesanyámat agy tályogra műtötték amit kivettek neki utána egy kicsit bevérzett neki de orvosolták neki
    Most meg mindig nem érzi a bal kezét és a lábát
    Esetleg valami segítség lehetne rá találni
    Járhat még valaha annyira hogy el lássa magát
    Köszönöm szépen előre is

  14. A leírása alapján a 20 évvel ezelőtti baleset óta „cipeli” ezt a problémát. Akkor a törés, a műtét és a mozgáshiány miatt az érintett oldal izmai meggyengültek. Aztán jöttek a szövődmények. Valószínű, hogy kialakított egy sérült oldalt „kímélő” mozgást. A másik oldalra nagyobbat terhel, ezért a beteg oldal izmai nem úgy reagálnak a terhelésre.
    20 év távlatából a beidegződött rossz tartást, mozdulatot nehéz „kiiktatni”, de ebben az izomstimuláció segítséget jelenthet. Olvassa el ezt a cikkem. Az izomstimuláció bármely izomra fókuszálható. Például az elmaradó izmokra fókuszálva lehet javítani a helyzeten.

  15. Az emberi testet az erek úgy hálózzák be, mint ahogy a fa gyökerei kapaszkodnak a földbe. A törzsből vastag gyökerek indulnak, egyre kisebbekre ágaznak, végül hajszálgyökerekkén veszik fel a táplálékot.
    Az erek ugyanígy elágazva szövik át a testet és a nagyobb erek milliónyi kis erecskére, kapillárisra válnak, és ezek viszik a vért a legutolsó sejtnek is.
    Nyilvánvaló lehet, hogy ezt a rengeteg és apró eret nem lehet cserélni, csak a legnagyobbakat. Attól azonban hogy egy elzáródott főeret kicserélnek, mág nem oldották meg a sok-sok kisebb ér problémáját. Azaz a műtét javította ugyan az állapotot, de a szöveti oxigénhiányt csak kissé mérsékelte. A sebgyógyulás elhúzódása (is) jelzi ezt. Ha a műtét teljesen megoldotta volna a vérkeringési bajt, akkor most pár nap alatt beforrt volna a seb. Az, hogy nyitva van, nem gyógyul azt jelenti, h ogy a láb vérkeringése továbbra sem tökéletes.
    Az érzészavar is lehet a vérellátási hiány következménye. Oxigén hiányában az érző idegvégződések elhalnak. Ezt polinouropátiának nevezik. Tüneti kezeléssel enyhíthet a zsibbadás és egyéb kellemetlen érzet.

  16. Anyukamnak Trombózis kérdéssel. Műtétre volt szükség. Vadlijanal egész körébe felvan vágva teljes mű eret kapott,a kis erek elvannak halva lehet az miatt nem erez semmit a lábfejen labujjan? Járó Keret segitsegevel tud kicsit menni.. Azert kötözik minden nap neki teljesen nyílt a seb. Nincs fekelyesedes. hamarosan csatolom a keleten a diagnózist.

  17. Igy olvasva az irasait, On nagyon hozzaerto es alapos ember, tobb oldalrol is reszletesen vizsgal, minden elismeresem az One.
    Nekem egy Aubuszbalesetem volt meg 20 evvel ezelott, a combcsont fej reszebol 1/3 letort, ezt csavarral rogzitettek, de nem sikerult, igy idovel az egyharmad felszivodott. Mindig voltak kissebb nagyobb mozgasi probelamim, es fajdalom is.
    De mindig sokat edzettem, erositettem az izmom. Neha santitok, neha nem tart meg a labam egy ki s idore, aztan megint jol mukodik. A sok edzes ellenere az izom nem fejlodik elegge, vekony es sokkal nyengebb is mint a masik oldal, pedig egyforma terhelest kapnak az edzesekkel. Ez is lehet olyasmi amirol On ir, hogy az ideget elnyomja valami, vagy hasonlo, Mit erdemes tennem?

  18. Két mondata alapján, az egyéb leletek ismerete nélkül nem lehet sokat mondani. A trombózis nem okoz bénulást. Olvassa el ezt a cikkem arról, mit jelent a mélyvénás trombózis. Az általa okozott duzzanat, fájdalom miatt lehet, hogy átmenetileg nem tudja mozgatni a lábat, de ez elmúlik. A trombózis teljes gyógyulása 90-120 napot vehet igénybe.
    Ha azonban más probléma is van (pl. stroke), akkor a bénulás tartós maradhat. Az érzészavart a cukorbetegség is okozhatja. Nem világos, hogy mit kell kötözni, mi nem gyógyult be a lábán? A trombózis nem okoz látható sebet. Fekélye van?

  19. Edesanyukam mélyvénás trombózist kapott a lábában hasában is elzarodas volt cukor beteg vese beteg is . 5hetet volt kórházban most már itthon van de még nem gyógyult be a lába naponta kötözik., lábfejet, labujjaat nem birja mozgatni nem erez semmit ez így marad vagy kezelhető? Köszönöm válaszát

  20. Két irányban kell kezelést kapnia. Nemcsak elektromos kezelésre, hanem gyógytornára, masszázsra, stb. is szüksége van.
    Véletlenül sem szabad a 3 hónapot teljes tétlenségben töltenie! Mozgás hiányában a nem sérült idegű izmai elsorvadnak, ezeket „normál” izomstimulációval és napi többszöri erősítő tornával kell kezelnie. Enélkül az izmok gyengülése fokozódik és nem fogják elbírni, amikor itt lesz a felkelés ideje!
    A bénult peroneusra megfelelő elektromos kezelést kell adni. A MEGFELELŐ a fontos. Ha a kezeléstől csak zsibbad és csíp, akkor azt jelenti, hogy a készüléke nem megfelelő minőségű és/vagy nincs a sérüléséhez megfelelően beállítva.
    Az elektromos kezelés során éreznie kell a bénult izom összehúzódásait, valamint a lábfeje „rándulásait”. Ha ilyet nem tapasztal, akkor nem megfelelően beállított kezelést kap, vagy a készüléke nem megfelelő.

  21. Üdvözlöm, jul 2 volt egy motorbalesetem, eltort a medencem es a csuklom, jul 6 megmutottek lemezzel osszecsavaroztak a torott reszt, 3 honapig fekve kell matadnom ulni sem ulhetek, hazaengedtek a korhazbol. A gond hogy a jobb labam nem erzem, vagyis leszoritani letudom de visszahuzni nem, peroneus ideg serult, minden nap 2x 10 percet aramos eszkozzel mozgatjuk azt az izmot. Eros zsibbado , szuró, olyan mintha 1000 hangya csípné érzésem van. Terdtol lefele kezdodik a gond jobb oldali izom sipcsont mellett erzeketlen, de a fajdalom a alul a lábfejben van. Hogyan segíthetnék magamon varjam ki a 3 honapot amikor mar terhelhetem a labam, vagy kozben is kellene valamit még csinálnom?

  22. A mozgás újratanulása hosszadalmas és fáradtságos munka. Naponta, szünet nélkül gyakorolni kell. Akkor is, ha nem igazán megy. Csak a sok ismétlés tanítja meg újra az agynak-izomnak az elveszett funkciót. Kitartó legyen és a mozgás egyre jobb lesz. Azt azért nem tudom „garantálni”, hogy pont olyan lesz, mint előtte, de hogy javítható, az biztos.

  23. Strocom volt 2019ben kezem labam lebenult azota naponta szoba biciglizek es 4 orat elektromos kezelest csinalok de meg jarni nem tudok rendesen mint regen Jogositvanyomat ervenyesitettek szimulatoron ahol megfeleltem Jobb kezemmel a cipomet is bekotom Fogok meg rendesen jarni mint regen 64 eves vagyok

  24. Ön írta: gerinc áttét miatt 2 hét alatt lebénult. A bénulást minden bizonnyal a daganat áttéte okozza. Ez azt jelenti, hogy a gerincvelőt egyre növekvő daganat „eszi”, nyomja el és bénítja meg az ettől a ponttól lentebbi izmokat. Ha a daganat és az áttét nem operálható ki, akkor a bénulás sem szüntethető meg. Nincs olyan készülék sem, ami az emiatti bénulást megszünteti, enyhíti.
    A bénult izmok izomstimulációs kezelése annyi segíthet nyújthat, hogy az izmok átmozgatásával a lábak vérkeringését serkenti, ezzel a mozdulatlanság miatt jelentkező duzzanatot mérsékelni lehet. Továbbá segíthet az izomrángások csillapításában is.
    Bármely jó minőségű izomstimulátor hasznos lehet. Ide kattintva találnak ilyeneket.

  25. Èdesapàm 73 èves gerinc àttèt daganat ami màsodlagos,alakult ki 3 hònapja.Szinte 2 hèt alatt derèktòl lefelè lebènult.sugàrkezelèst kapott,most ott tartunk hogy a bal làbfejèt tudja tudatosan mozgatni,de mindkèt làbfej,làbszàr,önkènt ràngatozik,mozog,de ez nem tudatos,nem ő irànyitja,szeretnènk èrdeklődni hogy mit javasolna ,milyen kèszülèk tudna segiteni,mert az apukàm nagyon jòlviseli azt hogy daganatos,,,de az hogy lebènult,,ez nagyon megviseli,,
    Vàlaszàt előre is köszönöm!

  26. Olvassa el ezt a cikkem és ezen belül is a perifériás bénulással kapcsolatos részt.
    Amint Ön említette, már van jelentős előrelépés, de még messze a végleges eredmény.
    A perifériás bénulás gyógyulása hosszú. Szerencsés esetben (és napi 2-3x-i szelektív ingeráram kezelés mellett) is jópár hónap eltelhet, mire minden funkciót „visszakap”. És sajnos napi kezelés melletti is „benne van a pakliban”, hogy nem lesz tökéletes a gyógyulás.
    A maga részéről tegyen meg mindent.

  27. Tisztelt Doktor Úr!Tavaly áprilisban a fürdőszobában elestem a jobb tuberculum maior
    törésével járó vállficamom volt.+jobb oldali felső plexus brachialis laesiot állapítottak meg.Válltól lefelé nem tudtam mozgatni a könyökömet,csuklómat,ujjaimat.Folyamatosan szelektív ingeráram kezelésben,gyógytornában részesültem,Milgamma N szedése mellett.
    Jelenleg táppénzen vagyok,ami 1 hónapon belül lejár.A könyökömet,csuklómat már tudom mozgatni,viszont az ujjak feszítése,terpesztése elmarad.(főleg a kisujj és a mellette lévő).+Nem tudom összezárni az ujjaimat.Kérdésem fog ez még-e javulni vagy örökre béna maradok?42 éves vagyok.
    Válaszát elöre is köszönöm

  28. Covid fertőzés miatt 47 napig kórházban feküdtem. Ez idő alatt, vélhetően a fekvés következményeként kiszakadt gerincsérv peroneusz bénulást okozott. Napi 2 torna mellett milyen elektromos kezelő készüléket,illetve milyen, járást segítő segédeszközt javasol?

  29. A leletek alapján „alaposan elfeküdte” a karját. A saturday night palsy azt jelenti, hogy alvás közben a karjához futó artéria tartósan „megtört” (mint a vizeslömlő) vagy leszorítódott. Emiatt a radialis ideg nem kapott vért és a működése súlyos zavart szenvedett.
    Az állapot szerencsés esetében néhány hét (6-12 hét) alatt helyreállhat, de súlyos esetben végleges maradhat. Attól függően, hogy mennyi ideig nem kapott vért és milyen mértékben károsodott. Az EMG vizsgálat megmutatja, hogy milyen súlyos az állapot.
    A bénult izmok esetén az izmok gyors sorvadását érdemes megakadályozni, amit izomstimulátorral tud végezni. Ha a kézfejét akár minimálisan, de képes emelni (csuklóból), akkor egy egyszerű készülék (pl,. Rehalito izomstimulátor) is segíthet. Ha egyáltalán nem mozdul és az EMG is teljes perifériás bénulást talál, akkor a PeroBravo készülék segíthet.

  30. Szombat éjjel arra ébredtem, hogy a bal kezem nagyon elzsibbadt, a gurulós székből próbáltam felállni, de az kezdett kigurulni alólam, így olyan szerencsétlenül értem talajt a zsibbadt, érzéketlen kezemmel, hogy az a kézfejemmel történt. Felállva már láttam, hogy nagy a baj. a bal csuklóm lóg, nem mozdul.
    Még akkor éjjel a sürgősségin megvizsgáltak, elláttak. Írom a vizsgálatokat.
    Jelen állapot : A bal csukló ill. kézen friss külsérelmi nyom nincs. Érzés kiesés nincs. Kézujjak abductioja megtartott. Flexio megtartott. Extensio nem kivihető a csukló szintjére sem.
    Vizsgálatok : RTG: 2 ir. bal csukló ,Friss traumás eltérés nem látható
    Ellátás : I-V-ös ujjvégig érő volaris gipsz felhelyezés, karfelkötés.
    Javaslatok : Otthonában javasolt Milgamma szedése.Panaszai hátterében satur day night palsy állhat.
    A hétfői kontrollon levették egy rövid szemrevételezés idejéig a gipszsínt, de a csuklóm továbbra sem mozdult még.
    Elvégzett vizsgálatok, beavatkozások :, 11041, 83132,
    A csukló dorsalflexioja aktívan nem kivihető. Palmarflexio rendben.
    Amennyiben egy hét múlva javulás nincs ENG vizsgálat javasolt.
    Kérdésem az lenne mire számíthatok, van esély a gyógyulásra? Egyáltalán mennyi ideig tart ez? Mert a kórházban a kontrollvizsgálaton semmi információt nem kaptam róla. Aggódva várom a következő kontrollt, hogy elkezdődött-e valami javulás, mert sajna a gipsz alatt ezt eddig nem tudom érzékelni. Csak annyit, hogy az újjaimat érzem, újjvégek minimálisat tudnak mozdulni, ami kilóg a kötés alól. Válaszát köszönöm!
    Tisztelettel: Ernő

  31. OLvassa el ezt a cikkem. A perifériás bénulás rész vonatkozik Önre. Benne van az is, miért kell a bénult izmokat stimulálni. Az, hogy semmi javulást nem érez 6 hónap alatt, nem jelenti azt, hogy nem is következhet be. Ahogy a cikkben is írtam, az idegszál regenerációhoz idő -mégpedig hosszú- kell. Az idegszál regenerációja felülről (a gerinctől) indul. A lábujjakhoz a „legvégén ér el”, azaz akár 2-3 év is lehet az az idő, amíg van remény a regenerációra.
    Az elektromos ingerlés, a gyógytorna, amit nemcsak akkor végez, amikor ott a gyógytornász, hanem naponta 4-5 vagy több alkalommal – nos ezek azok a minimális teendők, amik segíthetik a regenerációt.

  32. Baleset miatt 3 hónapja a gerincvelőm zúzódást szenvedett a C6 csigolya magasságában. Karom mozog, újjaim, lábaim lebénultak. Stimulálhatom a bénult, érzéketlen végtagokat elektromos ingerrel (háromszög, trapéz hullám)? Gyógytornát szakember segítségével végzek. Sajnos regenerálódás nem indult el. Nem tudom van e esélyem a gyógyulásra?

  33. Örülök, hogy rendbe jött. De biztosan nem a TENS-től. A TENS kizárólag fájdalomcsillapító hatású, a bénulásra biztosan nincs érdemi hatása. A kitartó tornának és szerencséjének inkább.

  34. Nekem is volt peroneus bénulásom a bal lábamba! TENS1 készülékem van, azzal dolgoztattam naponta kétszer a lábam .Körülbelül fél év alatt rendbe jött,persze a stimulátor mellett még a napi torna is ment, legalább kétszer!

  35. Az idegsérülések gyógyulása pokolian lassú és csak akkor következik be, ha maga az érintett soha nem adja fel és szüntelenül tornáztatja, erősíti, „ügyesíti” a funkcióját elvesztett oldalt.
    Javaslom, hogy keressen egy bénulás kezelésében járatos gyógytornászt és tanulja meg azokat a gyakorlatokat, amelyekkel önmaga tud segíteni.
    Az izomerő visszaszerzésében, az idegregeneráció támogatásában pedig izomstimulátor készüléket alkalmazhat. A gyógytorna és az elektroterápia együtt hatékonyabb.

  36. Második fejsérülés után idegsérülésem van,az egyik pupillám kitáguláskor sokkal nagyobb,mint a másik,fényre valamennyire összeszűkül a nagyobb is.Azon az oldalon,ahol volt a fejsérülésem gyenge a kezem,pl egy ásványvizes üveget nem tudok kinyitni.Ülve is 100 a pulzusom azóta,béta blokkolót kell szednem.20 méternél többet nem tudok megtenni,szorít a mellkasom,sokszor fekve is.Jobb kezes vagyok,és most gépelés hatására is fáj a jobb karom.Jobb oldalpn volt a sérülés,azóta nagyon érzékeny az a terület,ahol volt a sérülés.Illetve sokszor fekve a lábaim is fájnak,de főleg a jobb karom.CT negatív volt,bár hetekkel később készült egy natív ct,mri nem lehetséges egyéb kísérőbetegségem miatt.Mit lehet tenni?
    Csak huszonéves vagyok,jó lenne javulni!Előre is nagyon köszönöm a választ!

  37. Nem értek egyet azokkal, akik nem engedik az elektroterápiát néhány csavar, szeg vagy lemez miatt. Ez egy ötven évvel ezelőtti, és rosszul begyökeresedett tiltás. Írtam erről. Az eredménye, hogy egy évet késett az Ön rehabilitációja. Ahogy írja közben szinte mozgássérültté vált, ahonnan sokkal nehezebb kimászni. A késedelemmel az esélyei is jelentősen lecsökkentek. Az egy éve nem terhelt és egyébként is részlegesen bénult bokája nem csoda, hogy fáj. Először vissza kellene erősíteni, az elmerevedett szalagokat, izmokat pedig kilazítani. Jelentkezzen be személyes tanácsadásra, de legalább telefonon beszéljünk.

  38. Üdvözlöm,
    1 éve volt egy balesetem motorral, amiben a sipcsontom felső fele pont a térdem alatt többszörösen eltört meg combnyak és combfej is eltört. Ezek elég szépen meggyogyultak ahoz képest.
    Viszont perifériás ideg sérülést is szenvedtem amit nem lehetett kezelni inger árammal az elmúlt egy évben a a labamba beültetett lemezek és csavarok miatt. Most vettek ki a lemezt egy hónapja és már a seb is szépen begyogyult szóval mostmár lehet kezelni végre.
    Ön szerint mennyi lehet az az idő ami után már latszodhat eredmény? Folyamatosan tornazok egy nagyon minimálisan tudom felfelé mozgatni a labfejem meg a járás is megy santitva viszont a bokam faj ahogy terhelem a lábam. Ez lehet attól, hogy nagyon hosszú ideig nem használtam a lábam rendesen?
    Otthoni kezelésre ön milyen készüléket javasolna?
    Üdvözlettel Laszlo

  39. Az izomstimulátor -rendszweres alkalmazás esetén- az izomerő visszaszerzését biztosítja. Egyúttal segít az izom-mozgatóideg kapcsolat „újratanításában” is, azaz segítheti a mozgáskoordináció javítását. 4 csatornás készüléket javaslok. A MyoBravo avagy a Genesy 300 Pro megfelelő lehet.

  40. Tisztelt doktorúr!
    Nyaki gerincsérv műtétem volt, a műtét után   is megmaradt a kezemben és a lábamba az izomgyengeség, nehézkes járás. A sok tornát és sétálást javasoltak. Az lenne a kérdésem hogy a javulás érdekében használhatok izomstimulátort? És ha igen tudna ajánlani?
    Köszönöm

  41. A legfontosabb a gyógytorna. NApi többször és a gyerek aktív bevonásával. A passzív izommozgatás, masszázs nem árt, de nem is használ. A gyermek mozgását úgy kell irányítani, hogy a sérült kezét használja, a lehető legtöbbet.
    A látást, mozgatást, érzékelést egyaránt igénylő mozgások (pl. egy játékkocka megfogása, bedobása egy tálba) serkentik az agy és idegpályák újratanulását. Vannak akik számszerűsítik is ezt: legalább 10 000 ismétlésre van szükség, hogy az agy újratanuljon egy elveszített funkciót. Ezért kell szüntelenül gyakorlolni.
    Az izomstimulációt, különösen az ETS, azaz a gyermek saját mozdulata által rásegítő stimulációt érdemes alkalmazni. Ez az izom erősítésén túl a neuromuszkuláris (ideg-izom) kapcsolat újratanításában is segít. Ilyen a DuoBravo biofeedback készülék.

  42. Tisztelt Doktor Úr!

    Kèt èves fiam bal kezét kb egy ève sétülès miatt ügyetlenebbül hasznàlja.
    Neurológiai vizsgálat volt, gyôgytorna jelenleg is folyamatban van.
    Ilyen kicsi gyermekek számára a gyògytornán kívül milyen vizsgálatot/kezelést tud javasolni a gyôgyulás érdekében?

  43. Olvassa el ezt a cikket, amihez írt! Aztán ezt is.
    Önnek perifériás bénulása van, ami olyan, mint amikor egy építkezésen átvágják a telefonkábelt. Hiába hívják az Ön lakását, mert kábelszakadás miatt nem jut el a hívás jele a készülékéhez.
    Pont ez történt Önnel. A lábszár külső felén levő izmaihoz futó ideg megsérült, így nem jut el az összehúzódást kiváltó jel az izmokhoz.
    Az idegszál regenerálódhat, de ez rendkívül lassú folyamat. Peroneus regenerációja akár 6-800 nap vagy még hosszabb is lehet. Ebben az időszakban az izom állapota elektromos izomstimulációval tartható meg addig, amíg az idegszál ismét eléri az izmot (évek múlva). Ha nem stimulál, akkor az izmok elhalnak és mire az ideg eléri őket, már nem fognak működni.
    Perifériás bénulás esetén a négyszögimpulzus (általában) nem megfelelő! Négyszögimpulzussal az egészséges ideggel rendelkező izmok erősíthetők! Minden valószínűség szerint háromszög vagy trapéz impulzusra lenne szüksége az izomnak! Keressen egy elektroterápiában járatos gyógytornászt, aki segít a megfelelő beállításban.

  44. Hát… lehet, hogy nem a megfelelő pszichológust találta meg. A motiváció nagyon fontos, mert Ön már két évet elvesztett anélkül, hogy megfelelő rehabilitációs kezelést alkalmazott volna. A cikkemben -amihez posztolt- van javaslat arra, hogy a sztrók után milyen eszközök alkalmazhatók.

  45. Tisztelt doktor úr.2020 januárban baloldali csípőprotézist kaptam.Sajnos a műtét után derült ki hogy a bal lábfejem lebénult.Itthon a kezelésemhez a Tensel Double Smart ME 2015 keszüléket használom.A négyszög hull.formát napi 10′ ig.Minden nap megyek 1,5 órát két bottal,már két hónapja.Kitartó vagyok de érdemi javulást még nem látok.A lábszáramat is maszirozom ill a párom.
    Perenausz emelő van a cipömben.Hogy el ne essek.Mikorra várható javulás?Otthonomba gyógytornász nem jött el a koronavírus miatt.Előre is köszönöm a segítségét.Tisztelettel Bukovits Béla

  46. köszönöm a válaszát. melyik készüléket kellene használni? Apszichológus sajnos nem jött be.

  47. Az utolsó pillanatokban van! A bénult izomban a passzív mozgatás nem vált ki semmilyen összehúzódást. Az elektroterápia nélkül az izom tönkremegy!
    Teendői: Vegye igénybe pszichológus segítségét, hogy az akaratgyengeséget leküzdje. Ha ez megvan, akkor könnyebben fog menni az a sok (szüntelen) gyakorlás, ami szükséges ahhoz, hogy az állapota javulni tudjon.
    Naponta minimum 2-3x kezelje a bénult izmokat megfelelően beállított izomstimulációval. A stimulációval aztán idővel lehet rehabilitációs gyakorlatokat is végezni, hogy az elveszett funkciókat „újratanítsa” az agya egy másik területének.
    Pár hónapja jártam Ausztriában egy továbbképzésen, ahol bemutattak egy hölgyet, aki 14 évvel (!) a sztroke után nyerte vissza a keze működését annyira, hogy poharat meg tudja fogni, szájához tudja emelni és inni belőle. Ön jól tudja, hogy ez komoly előrelépés!
    Azaz remény mindig van a gyógyulásra, de odáig rögös, nehéz út vezet, amit döntően Önmagának, egyedül kell bejárnia.

  48. két éve kaptam strokeot. voltam kisbéren rehabilitáción .spronban mágnesterápián.fonalbeültetéses akupunktúrán. lézerkezelésen.itthon kéztrénert(hollósi féle) tekerek . a bal kezem béna teljesen.sajnos akaratgyenge is vagyok.mit javasol?
    weisz tibor

  49. A leírása alapján a férjének úgynevezett perifériás idegsérülése van. Olvassa el ezt az írásomat, ezen belül a perifériás bénulás rész vonatkozik önökre. Benne van a válasz a kilátásokra is. Röviden: van remény, de minimum másfél-2 év kell hozzá és addig rendületlenül, naponta kell kezelni. Akkor is, ha hosszú-hosszú ideig nem lát javulást és értelmetlennek tűnik. Ilyen készüléket javaslok.

  50. A férjemnek elszakadt az idegszála a nyakánál ami a jobb kezéhez tartozik. Az ujjaival érzékel, és a vállában is érez fájdalmat de a kezét, nem tudja mozgatni!  Van lehetősége a gyógyulásra, hogy a későbbiekben tudja mozgatni a kezét?

  51. A bénulás kezelését nem 3 évvel a sztroke után kell kezdni, hanem annak másnapján. Ilyen késéssel elkezdve a javulás esélye lényegesen kisebb, de nem teljesen reménytelen. Nemrégiben jártam az insbrucki neurorehabilitációs klinikán egy továbbképzésen, ahol 40 évvel sztroke után levő betegnél értek el javulást a kézügyességben. Olyan dologra gondoljon, mint a mozgáskoordináció javítása és ezzel egy tárgy megfogásának és megtartásának képessége. Kitartó kezeléssel néhány hónap után derül ki, hogy van-e még remény a javulásra. Egy jó minőségű izomstimulátor, mint példul a Genesy 300 Pro segíthet ebben.

  52. Három és féléve sztrokom volt .ball oldalam bénult le.jarok gyengén.kezem kiseb mozgásokra képes .lasan de jobb állapotban vagyok mint voltam csak a kezem nem erős.de gyengén kiseb munkákat el tudok végezni.varhatok e még javulast

  53. Ha a műtét során az idegszál megsérült, akkor bizony sokára…
    Az ideg akkor regenrálódik, ha rendszeresen kap szelektív ingeráram (EMS) kezelést az általa ellátott terület, mozgatják, tornáztatják folyamatosan. A TENS nem segít a bénuláson, esetleg a fájdalmak csillapítására.
    Az ideg gyógyulás rendkívül lassú! Az idegszál naponta legfeljebb 1mm-t képes „újranőni”. A nyakától az ujjaiig lehet 50-60 cm-is (vagy még több), azaz 500-600 nap minimálisan a gyógyulási ideje… ha minden nap kitartóan tréningezi, mozgatja és főképp izomstimulációval kezeli. Ha ezeket nem teszi, akkor lassabb vagy elmarad a javulás. Kiszámolhatja, hogy ez ugyebár minimum 2 év.
    Szóval kitartás kell ehhez, mert a kéz ügyetlen, nem mozog megfelelően, alig látszik változás és az ember nekikeseredik és felhagy a kezelésekkel. Ezt mindenképpen el kell kerülnie és nem szabad feladni!

  54. Nyaki gerincműtétem volt 3 hónapja.Az altatásból felébredve a jobb karom részleges bénulását tapasztaltam…( deltoid és biceps )
    TENS,fizikoterápia,gyógytorna azóta rendszeres-plusz termálban úszom is.
    Lassúnak érzem ezek ellenére a javulást…(vagy ez szubjektív?)63 évesen mikorra jöhetek rendbe,mikor mehetek vissza dolgozni?

  55. Ha a peroneus részlegesen megtartott, akkor nagy valószínűséggel a „sima” izomstimuláció (vagy ahogy a kórházban hívják, a szelektív ingeráram) kezelés segít a rehabilitációban. Ez egyetlen kezeléssel kiderül. HA a stimulációra van kontrakció, akkor a regeneráció érdekében a stimulációt napi rendszerességgel végezni kell(ene). Ha a stimulációra nincs kontrakció, akkor speciális készülékre van szüksége, nem elég a sima izomstimulátor.
    A nyugati tapasztalatok szerint az idegsérülés 8-10X gyorsabban gyógyul és jobb eredményre vezet, mint a stimuláció nélküli rehabilitáció. Az idegszál max. napi 1mm-t regenerálódik, ha megfelelő kezelést kap. Kezelés nélkül nem vagy alig. Azaz a peroneus bénulás gyógyulása akár 4-500 napot is igényel vagy még többet. Attól függően, hogy miylen magasan volt a sérülés. Stimuláció hiányában a bénulás megszüntetésére minimális az esély.

  56.  Tisztelt doktor úr! Nekem peroneus izomszakadás és ideg szakadásom van .több mint másfél éve volt a műtétem. A lábam minimálisan emelkedik .emg vizsgálat  is igazolja de az állandó zsibbadás is fájás miatt nem tudok aludni, és igy a Gyógytornám is kevesebb mint volt ,de itthon tornázom. Közel négy hónapja nem kapom a fizikot mert nem tudok időt egyeztetni az alvás problémám miatt. Olvastam a bejegyzéseket és félek hogy nehogy ez a letapadás szindróma legyen illetve jó lenne itthoni gépet használni stimulalasra.Javasoltak már fájdalom ambulanciát és különböző alternatív megoldásokat de most jutottam el oda hogy valami megoldás kell hogy a hitem megmaradjon.
     Válaszát előre is köszönöm !
    Tisztelettel:
    Pahn Gyorgy

  57. Az oldal felső menüsorában találja a Küldetés menüt. Benne van az elérhetőségem, amelyen keresztül kapcsolatba léphet velem.

  58. Üdvözlöm, szeretném felvenni a kapcsolatot doktor úrral.Betegségem nem stroke,de deréktól lefelé egy éve lebénultam,azóta már járok de ez az elektromos kezelés érdekelne Köszönöm

  59. Kérje rehabilitációs szakember segítségét. Tanulja meg a teendőket (hogyan kell tornáztatni), szerezzen be készüléket (hogy gyorsítsa a rehabilitációt) és gyakorlatozzon minden nap, akár többször is. Ha a sztroke 2 éven túl volt, és eddig ezeket nem végezte, akkor sanos minden valószínűség szerint már késő. Ha azonban friss az állapot, akkor tegyen sokat a javulás érdekében.

  60. Sztrog után a bal kezem olyan gyenge hogy a jobbat alá kell tenem srgiteni

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük